Kádár János és a televízió



Dunavölgyi Péter:

 Kádár János és a televízió



Kádár János nem nézett tévét, legföljebb szabadsága idején. A műsorokról a felesége, Tamáska Mária tájékoztatta, ami a hetvenes évek végén már viszonylag közismert volt, ennél többet azonban nem tudtunk Kádárnak a tévéhez fűződő viszonyáról. Most egy betűhíven közölt jegyzőkönyv segítségével kapunk képet erről. 


Ma már elképzelhetetlenül nagy hatású közösségi élmény volt egykor a televízió. Az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején még sokaknak nem volt saját készülékük: nézték a szomszédnál, művelődési házban, üzemi klubhelyiségben... A polgári élet megannyi használati cikkéhez hasonlóan, a tévé is a katonai fejlesztés része volt. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Titkársága 1952. május 7-én foglalkozott a magyar televíziózás ügyével. Rákosi Mátyás számára készített előterjesztésében Gerő Ernő így érvelt: "A televízió fontossága számunkra, szerintem a következőkből áll: egész híradástechnikánk fejlesztése ezzel függ össze, a többi között a lokátor és radartechnika és a sokcsatornás vezeték nélküli telefon és távíró is! Az agitációnak, a propagandának, a nép nevelésének a televízió sokkal tökéletesebb, teljesebb eszköze, mint a rádió! Rendkívüli jelentőségű azért, mert kis ország vagyunk, az ország fővárosának óriási súlya van, ily módon előnyünkre válik az, ami egyébként a televízió hátránya, hogy ti. kicsiny a hatósugara. Bár ez nem döntő, azonban azért nem lényegtelen, hogy a televízió elterjesztésével új pénzlefölözési lehetőséghez jutnánk, jóllehet nyilván rá kellene fizetnünk." (Dunavölgyi Péter: 50 éve történt - Fejezetek a Magyar Televízió történetéből. A második év: 1958. mtv.hu) Az indulás azonban már Kádár János alatt történik meg: 1957 elején kísérleti műsorokat sugároznak, május 1-jén pedig egyenes adásban közvetítik a Hősök teréről a százezres tömeggyűlést, amelyen Kádár az októberi ellenforradalmi támadás fölött aratott győzelemről szónokol. Ő maga azonban nem nézett tévét, legföljebb szabadsága idején. A műsorokról a felesége, Tamáska Mária tájékoztatta, ami a hetvenes évek végén már viszonylag közismert volt, ennél többet azonban nem tudtunk Kádárnak a tévéhez fűződő viszonyáról. A betűhíven közölt jegyzőkönyv erről ad képet. Nagy Richárdot, aki 1974-83 között volt a tévé elnöke, 1979. március 13-án fogadta Kádár János. A találkozásról Nagy Richárd másnap számolt be a tévé vezetőinek, ezen az értekezleten készült a - megdöbbentő színvonalú - jegyzőkönyv. Az ígért Kádár-látogatásra a televízióban nem került sor. Az MSZMP XII., 1980 márciusi kongresszusán sem a vitaanyagban, sem Kádár előadói beszédében, sem zárszavában nem volt utalás arra, hogy a Magyar Televízió helyzetében bármiféle változás lesz. (Forrás: Magyar Országos Levéltár - XXVI-A-9. [30. doboz] MTV iratok.)

2/2/1978

JEGYZŐKÖNYV

Készült a Magyar Televízió Elnöksége 1979. március hó 14.napján megtartott Vezetőségi üléséről.
Napirend:

Az 1978-as műsorterv értékelése
a Közművelődési Igazgatósághoz tartozó főszerkesztőségek



Nagy elvtárs: Napirend előtt szeretném a főszerkesztő elvtársakat tájékoztatni arról, hogy a tegnapi nap folyamán Kádár et. fogadott és meghallgatta tájékoztatómat a Magyar Televízió jelenlegi helyzetről és főleg az előttünk álló néhány problémáról, a fejlesztéseket, a szolgáltatóházat és más kérdéseket illetően. Röviden elmondanám azt amit én mondtam és aztán amit ő mondott.

Hát először is megkért, hogy adjam át üdvözletét valamennyi szerkesztőnek, főszerkesztőnek, vezető munkatársnak azért a munkáért, amit a Magyar Televízió a növekvő feladatok és a bonyolult belső és külső helyzetben végez, amit ő egészében véve úgy fogalmazott meg, hogy kiegyensúlyozott. Néhány esetben bizonyos fázis kieséssel követjük az eseményeket, de különben megelégedett azzal a munkával amit mi végzünk.
Megkérdeztem, hogy miből meríti? Persze szemtelenség ... ő mondta, hogy januárban 3 hétig a szabadsága alatt rákényszeritette magát, hogy nézze a Televíziót. Hát, 3 hét persze januárból, ismeritek milyen volt a január, - nem tudom, ilyen vagy olyan január volt - de hát január volt. És azt mondja, hogy most már az információkon túl, amiket kap innen-onnan, természetesen az a véleménye, hogy semmivel nem ... sőt, bizonyos filmjeinket illetően, - mert erről beszélt néhány szót - amiket vagy veszünk vagy csinálunk, vagy a MAFILM-től szerzünk be, ő még jobban végig tudta nézni, mint amit az un. állami vetítéseken szokott kapni. Mi egyszer próbáltuk, ugye tudjátok, zárójelben mondom, bevinni a mi tévéfilmjeinket arra a vetítésre, erre a kormány-vetitésre, de valahogy nem sikerült és igy csak MAFILM vagy milyen filmeket néz, szóval mozifilmeket néznek. Azt mondja, hogy ő megdöbbent, hogy ezek nem olyan rosszak, mint amiről ő hallott. Hát, mondtam neki, azért persze van itt nagyon sok rossz, amit nem tetszett látni. Mivel a kritikusokat ő nem olvasta, ezért gondolom nem tudja, hogy miről van szó pontosan. De ő azt mondja, hogy ő egészében véve megelégedett ezzel a munkával és majd a végén elmondom, hogy mire hívta föl a figyelmünket.
Én elmondtam neki a következőt: hát röviden mondom, mert úgy is tudjátok, hogy miket mondtam, mert arról beszéltem ami nálunk itt van.
Az egyik dolog: 1./ mert ma mindenképpen korszakváltás előtt áll a televíziózás nemcsak a világban, hanem nálunk is abban az értelemben, hogy a mennyiségi növekedés már túlnőtt a televíziózás embrionális állapotán. Jóllehet a lágerben (1) a 82 órás heti sugárzási idő természetesen nagyon kicsi. De mi ezt a jelenlegi helyzetünkben lényegesen emelni nem tudjuk.
Elmondtam, hogy a tévéműsorok nézettségének általános növekedése is jellemző, összefüggésben a készülékszám 2millió 600ezer fölé emelkedésével. És a mi átlagos nézettségünk az 3millió körül van, a maximális nézettség ugye a statisztika szerint 6-7 között mozog valahol. Hát ugye az Onedin az 6.4-6.5 között, a Híradó az 5-6 között, néha 6-on fölül, a HÉT és így tovább, a különböző fő műsoroknak a száma olyan nagy. És jeleztem neki, nálunk az 1milliós nézettséget mi bíráljuk, már úgy magunk között. Mondta, hogy ..hát maguk olyan kellemes helyzetben vannak, mert vannak olyan újságok, amik örülnek, hogy ha tízen elolvassák". Mondtam, hogy de a TV nomativa rendszerében az egymillió az ilyen belül elégedetlenség ... Azt mondja: "azt le kellene győzni". Mondom: próbáljuk, mert 300ezer embernél kevesebbet nem is mutatunk ki, ugye azt hiszem, hogy 3 %-os, 200 valahányezernél nem mutatunk kevesebbet mi. Tehát a mi belső elégedetlenségünk az egy dolog, - mondta - de a döntő kérdés az természetesen, hogy a főidőkben ezek a számok óriásiak.
És akkor elmondtam, hogy megnőttünk igen nagy mértékben. 3500 embernél tartunk állandó munkatársnál, évente kb. 6000 külsőst foglalkoztatunk, - hát hosszabb-rövidebb ideig - 570-580 színésszel dolgozunk egyszer vagy többször, attól függ kicsoda. Hát, - azt mondja - az olyan tizezer ember. Mondom: igen, tizezer ember, plusz még olyan névtelen szerzők, úgy értem a háttér, amiket nem tudunk számolni pontosan, de hát ezek is egy elég nagy csapatot tesznek ki. Ezzel egy nagyüzemmé váltunk, jóllehet a 3500-as létszámunk az adásidő fajlagosságában vizsgálva, más televíziókkal összehasonlítva is, nem a túlzott létszám mellett van, jóllehet mi magunk elégedetlenek lehetünk a bizonyos helyekkel, bizonyos szakmákban, bizonyos munkakörökben a kihasználtsággal, a leterhelés méretével vagy ezzel a szakaszos terhelés problematikájával és igy tovább.
Elmondtam, hogy legnagyobb gondjaink közé tartozik az adásidő álló helyzete, ami egy televíziónál sehol a világon nem lehetséges. Állni annyit jelent a Televízióban, mint visszafejlődni. Ez okozza a legnagyobb gondot. Ő rögtön beleszólt, hogy "hát azért a hétfőt hagyják békében egyelőre" (2). Nem azért, mintha ezzel most büszkélkednénk, hanem ha már ennyire nagy gondunk van, akkor már legalább az 1 napos tévémentesség biztos, véleménye szerint, hogy a lakosság szempontjából nem csökkenti, inkább növeli a későbbi adásnapokon a nézettség felé való hajlást. Hát, - mondom - ezt mi nem tudjuk pontosan igazolni, de tény, hogy pihenek a TV monstrumtól.
Elmondtam, hogy a jelenlegi munkánkban ez a nagy megnövekedett feszültség, ami az eszközrendszer és a létszám, a szellemi kapacitás ás a termelő kapacitások között van, ez olyan mértékűvé vált 22 éve a korában a Televíziónál, ami kettős nehézséggel találkozik. Egyszer a nemzetközi technikai korszakváltás jelentkezése, hát gondolok azokra az új technikákra amik megjelennek és nem tudjuk megvenni őket olyan mértékben ahogy szeretnénk. Kettő: hogy a saját elhelyezésünk itt a tőzsdében teljesen nyomasztóvá vált. Technikai berendezések vannak dobozban, gondolok a vágóasztalra, vagy ládában és így tovább. Azt mondta, hogy hát neki valamikor azt mondták, hogy nekünk a tőzsde 20-30 évig elég lesz. Mondom, hogy én nem tudom hogy mondták, de lehet, hogy akkor, annyira örültünk egy szobának, hogy az egész tőzsdére kivetített gondolat akkor az volt, hogy ez valóban elegendő lesz.
Elmondtam a stúdióink számát, méretét, körülményeit. Állandóan kérdezte, hogy ezek hogy működnek, hogy vannak. Elmondtam a termelési számadatokat összevetve azokat a nyugati adaŹtokkal, amik a stúdió kihasználtságot jelzik. Hát ugye a BBC-nek az a nagyképü ... hát nem nagyképü ... hát ő arra büszke, hogy 250 - 260 napot dolgoznak per év a stúdiók. De nálunk ugye a tavalyi adatok 340-350 napra jönnek ki, a III-ast most kivéve, mert ugye ott most építünk. Borzasztó magas szám. Gyakorlatilag a karbantartási idők nem jönnek ki, hogy ha komolyan vesszük az évet, 365 napot. Ez az egyik.
Hát említettem neki, hogy milyen provizóriumokkal próbálunk túlélni, próbáljuk túlélni a jelenlegi borzasztó nyomást. Területigényessége a Televíziónak igen nagy, hiszen a ... Elmondtam pl. azt is, hogy - hát rossz a példa, mert ugye a Szovjet Televíziónak óriási terem-ellátottsága van - minket bevittek Osztantkinóban egy akkora terembe, mint háromszor ez és van benne 2 ampex gép. Most pont az ampex-re mondom, mert az az volt és mutatták, hogy ez az 5 gép terme. Hát nálunk 3 gépegység van egy mosókonyhán 4 területen. Nem? Hát aki járt a KR-ben (3) az látja. Olyan sürün vannak, hogy alig lehet mozdulni. Nyilvánvaló, hogy a területigénye a TV-nek a studió miatt, a próbatermek miatt, a vágószobák miatt, szóval annyi térigényünk van, amilyen semmilyen kommunikációs rendszerben nincs ekkora. A rádiós is kisebb, mérsékeltebb térigényű, mint a miénk. Hát ugye a díszletezésünk fantasztikus nagy területigénye, a gyártás nagy területŹigénye, a raktározás területigénye. Hát elmondtam ugye, hogy egy evangélikus templom, egy zsinagóga, 1 tésztagyár (4), a BojŹtár utcai gyártó bázis ... Aztán érdeklődött, hogy ezek hogyan vannak. Hát mondtam, hogy ezeket úgy külön megszereztük megvettük, meg kértük stb. Tehát azt, hogy területileg nehogy ... , mert ő azt gondolta, hogy csak itt vagyunk. Nem tudta, hogy szanaszét vagyunk még és még hány helyen van raktárunk és nem tudom micsodánk. Mondtam, hogy az ITV kint van, a Ker.Iroda kint van, a Munkaügyi Főosztály kint van a régi helyén. Szóval egy csomó külsőséggel is küszködünk, ami miatt tehát a jelenlegi épület nemhogy elbírná a valamilyen bejövöt, a valamilyen koncentrációt, hanem éppen decentralizációt igényel.
Elmondtam azt, hogy tetszik-e emlékezni, - hát ugye nem mondta, hogy nem - hogy volt az aranyhegyi program (5), amikor ugye teljesen új mezőn, már helyen, létrejött volna a TELECENTRUM, egy ilyen komplexum, ami akkor - nem pontosan emlékeztem a számra - 2-3milliárd között lehetett volna. Most 6-8milliárd-nál olcsóbban azt hiszem nem lehetne csak a TELÉ-t megúszni, nem lehetne. Ezért találtunk egy olyan megoldást, hogy ha nem lehet elmenni innen, szóval ezeket a jelenlegi dolgokat nem lehet itt fölszámolni, a házunkban lévő eszközrendszert, akkor valahol a környéken kell keresni valamilyen áthidalást. Erre találtak ki ezt a szolgáltatóház szisztémát, amire 400 millió félre van deponálva a banknál. Elmondtam, hogy a tervezésben hol tartunk, milyen problémákkal. És kértem, hogy ebben a tekintetben az Állami Tervbizottságnál (6) lévő népgazdasági egyensúly és beruházási problémák miatt a lélektani tényezők igen nagyok. Hát ugye a Huszár elvtársnak (7) már említettem, van annyi gondja, hogy ezeket az egyensúlyokat összehozza, beruházás túlfutásokat. Na most nyilván, hát a Magyar Televízió eddig, az elmúlt 22 évben nagyon sokszor nem kapott meg fejlesztést, mert vagy rossz volt az aratás, vagy árvíz volt, vagy Zsanán kilyukadt a föld. Szóval valami mindig van, ami miatt lehet hivatkozni. Aztán van kínai-vietnámi határkonfliktus, egyensúly zavar, olajválság, szóval mindig van valami. Tehát ha egy kommunikációs rendszert arra állítanánk be, mondottam, hogy ahhoz a mindenkori időhöz mérten fejlesszünk vagy nem, ezt nem tudjuk összefüggésbe hozni ilyen szigorúan vele, jóllehet a környező világ ezt igazolja, hogy nem lehet összefüggésbe hozni, szegények és gazdagok egyaránt fejlesztik a Televízióikat. Elmondtam a Bratislavát és a Prágát. Azt mondja: "miért, Bratislavában is van?" Mondom: hát kérem szépen, én elfogadnám annak csak egy tornyát, hogy az a miénk lehetne fejleszteni. Azt mondja akkor, hogy "minek nekünk annyi?" mondom: hát valószínűleg a szlovák - cseh ellentét miatt, mondom, nem tudom megítélni, hogy minek két ekkora marhanagy központ, de hát az az ő dolguk. Elmondtam az osztrákokat. A szomszédokról beszéltem főleg. Hát a Szovjetuniót nem érdemes mondani, mert nincs értelme, nem nagyságrendi dolog. A cseheket elmondtam. Hát a románoknak nyilván politikai okai is vannak, hogy ők úgy fejlesztenek. A bolgár 180millió leváért, - a levát ugye szorozzátok meg - fejlesztenek egy új központot, miközben nem is olyan régi a központjuk amibe vannak, a toronyban. A jugoszlávoknál hát az van, ami van. Magyarul mondva: mi itt a Kárpát medence közepén eléggé gyermeteg módon vagyunk eleresztve. És nem hinném, - mondtam - hogy bármelyik szomszédunknak sokkal jobb lenne az anyagi helyzete, mint a mienk. Hát nem, sokkal jobb vagy rosszabb, ez most mindegy. Akármilyen helyzetben vannak, a lényeg az, hogy fejlesztenek. Elmondtam a nyugatiakat is. Hát ez egy más téma, persze, csak jelezve, hogy ez milyen fontos.
Azt fejtegettem, hogy tulajdonképpen az alapproblémánk micsoda. Az 3 tényezőből tevődik ki a mi fejlődés alatti problémánk.
Első: hogy van a lépéstartás igény a világgal, mivel csere és eladási kapcsolataink vannak a világgal. Most hogy milyen, mekkora, az most mindegy, de vannak. A csere kötelező. Tehát nem zárhatom ki a szocialista partnereket abból, hogy ha ő igényel tőlem filmet vagy videót, szalagon valamit, egyáltalán műsort, azt nekem kópiával teljesíteni kell. Hát a laboratórium csat ötmillió métert csinál 1 évben és egymilliót kívül gyártunk, de világos, hogy ezeket belül kell megcsinálni, vagy valamilyen módon létrehozni.
A Nemzeti est-eket említettem pl., - apropó a Székelyné (8) - összeszedni néha a kópiát nem tudjuk, mert a Labor.nem képes olyan mértékben teljesíteni, mert a normál adásidőre sugárzott műsorokhoz dolgozunk. És elmondtam azt is, hogy ez az egyik. Tehát, hogy sem a cserében, sem az exportban. Hát bemutató kópiával hogy állunk? Ugye miközben a filmipar nem tudom, hogy egyszerre hányat háznak le, amikor a filmipar csinál valamit. A Magyar Televízió - mondom - nem képes ugyanazzal a kondícióval a világban jelentkezni és ezért pl. már kisebb a lehetőségünk a mi propagandánknak, idézőjelbe, mert ez nem üzlet kérdése egyszerűen, hanem nem tudunk megfelelő kópiát vagy akár videoszalagot... hát ugye 1 videotekercs 600 dollár, vagy mennyi? 250 dollár. Hát 250 dollár egyetlen egy tekercs.
/Össze-vissza vita/
Tehát hogy drága az eszköz, drága az anyag, drága a nyersanyag. És nyilvánvaló, hogy a világpiacon majdnem kivétel nélkül színesben lehet csak jelentkeznünk. Az megint drága, nyersanyagra, így-úgy, amúgy. Hát mindenképpen ez az első tényező. A második tényező, hogy az adásidő növekedésének igényét nem lehet leállítani azzal ugye, hogy úgysem tudjuk teljesíteni. Hanem ha akarunk valamit és kényszerítve vagyunk, hogy növeljük az egész televíziós műsorszórás idejét, nyilvánvaló, hogy ez ugyancsak igényli a fejlesztést.
Harmadszor - de nem így mondtam, kicsit gondoltam hátha megsértődik a Főnök - hogy én nagyon sokat olvasok és a munkatársaim is olvassák, ezek nyílt dolgok, hogy állat férőhely l00ezer forint, 80ezer forint, 60ezer forint, mikor vitatkoznak, hogy egy szarvasmarha állatféle mibe kerül. De emberi férőhelyekről senki egy szót sem szól, hogy a Magyar Televízióban sirhant nagyságú férőhelyeken vannak emberek. Mert a technika amúgy is zsúfolt. A technika helyére nem lehet embert tenni, ott technika van. Ami marad terület, azon egymás ölében ülnek az emberek, sőt, létrejött az a szituáció, hogy most már olyan mértékű zsúfoltságban vagyunk, amit tovább fenntartani nem lehet. Tehát akár technikai világfejlődéssel lépéstartás, akár a saját műsoridőnk növelése, akár az emberi viszonyok amiben kellene a technikát kezelni normálisan, ezeknek minden igénye azt jelzi, hogy a mi Televíziónk fejlődésében a terület igénye és a gépigénye olyan nagy mértékű, amit nem lehet hasonlítani valami más kulturális, vagy - nem tudom - hírközlő intézménnyel, akinél ilyen nagyon nagy mérték nincsen.
Elmondtam továbbá azt, hogy mi szakmailag úgy érezzük, - lehet hogy nagyképűség, de ezt mások is mondják - hogy mi szakmailag, hát most itt átlagos kívánalmi rendszerről van szó, vagy minősítésről van szó, nem vagyunk rosszabbak semmilyen más testvér TV szakemberi gárdájánál. Sőt, úgy tünik, hogy még bizonyos szempontból erősebbek a szakembereink mint televíziósok. Tehát éppen ezért még inkább indokolt lenne, hogy ennek a kis Magyarországnak nagyobb hangja lehessen, képe, hangja a világban, ha erre a produkcióra képesek vagyunk.
Na, közben kérdezgetett részkérdéseket, azokat nem mondom. Hát, hogy ez hogy van, meg az hogy van. Meg miért nem lehet így ... hát ezek olyan apróságok, amik nem olyanok, ami ide tartozik.
Végül elmondtam, hogy tehát az az alapvető kérésem, hogy abban segítsen nekünk, hogy egyrészt a szolgáltatóház építésére mondjanak igent, kezdhessük el. Kettő: a szolgáltatóház önmagában nem elég, hanem a fejlesztés technikailag ugyancsak igényel egy meghatározott dinamikájú növekedést a lecseréléshez szükséges dollárral együtt. És 3./ hogy az adásidő teljes befagyasztása az mindenképpen kárt okoz az egész munkára, mert - mondom - állva maradni annyi, mint visszaŹesni.
Összefoglalóan, aztán kértem, hogy valamikor a félév végén látogasson el a Magyar Televízióba. Nagyon szeretnénk, ha ... szóval nem a nyomort akarjuk csak megmutatni, hanem hát hogy egyáltalán hogy nézünk ki. Nem olyan sürün tetszik idejönni, mert nyilvánvalóan van más dolga. Ugy hogy kértem, hogy a Magyar Televízióban tegyen egy látogatást. Szóval megmutatnánk, elmondanánk a munkánkat, megmutatnánk a jót is, rosszat is. És kérnénk, hogy a vezetői garnitúrával, - még nem tudom, hogy milyen szinten, azt majd később eldöntjük - hát egy aktiván találkozzon a TV munkatársaival. Na, az Öreg azt mondta, hogy "hát jó!"
Hát én kb. 1 óráig nyikorogtam ezeket, csak azért mondom így sűrítve, mert közben kérdezgetett. Tehát 1 óráig tartott az, hogy mi van. Én mindig abba akartam hagyni és mindig mondta, hogy mondjam, mert nem tudja, hogy mi ez, micsoda. Hát így eltelt az idő, nem azért, mert fecsegtem, csak azért, mert közben túlsokat kérdezett.



Na most, a végén a következőt mondta és ezt kell nekünk nagyon alaposan végiggondolni, mert nem sok dolgot mondott. Hármat. A harmadikon meglepődtem, majd leestem a székről, mert az egy olyan kérdéssel foglalkozik, amivel mi éppen most foglalkozunk a legkeményebben. Majd elmondom. Azt mondta, hogy "nézze, én értem, hogy mit mondott". Megigérte a támogatását a fejlesztésünk ügyeiben.
Ja: még úgy elmondtam, hogy hát Magyarország egy olyan ország, - tetszik ismerni - ahol mindenkinek kell egy ilyen, minden fejlesztőnek kell legyen - hogy mondják? - keresztapja. Azt mondja: "hát miért, van ilyen?" Mondom: hát tetszik tudni, hogy van. Hát, mondjuk az Operett Színháznak van valakije. Akkor, - nem tudom, csak mondom - hát, biztos, hogy van. Egy hidat épít valaki, annak is van. A fővárosban lakást építenek, annak is valaki biztos van. Mondom: de van egy Televízió és gondolom talán szegény Rádió is ilyen, hogy nincs senki aki azt mondaná, hogy ... mert senkihez nem tartozik. Bár mi a kulturális ágazatban vagyunk - elénekeltem - besorolva. Hogy miért, azt nem tudjuk. Nem azért, mert mondjuk tiltakozunk a kultúra fogalom ellen, csak azért, mert a költségvetési bontások alapján ugye egy olyan csapatba, ahol ha egy 3000 forint hiányzik egy klub könyvtárban, nyilvánvaló, hogy a TV milliárdjai szörnyűnek tűnnek. Mindenki istenkáromlásnak veszi. Tehát ezért kellene ... mondom, rossz helyen vagyunk. Célszerűnek tartanánk, ha a kommunikációs ágazat önállóan jelentkezne a népgazdasági tervezésben. És abba tudjuk, hogy mi tartozik bele. Négy terület és el van intézve és senki nem tud rajta vitatkozni. Magyar Távirati Iroda, A magyar sajtó, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió. Kész. Nincs több. Ez a 4 kommunikációs rendszer van, ami ide tartozik. Hát valamilyen culágok még vannak, de a lényeg az, hogy ezek. Ezekkel lehet csak egy szinten. Mert - mondom - lehet, hogy nagyképünek tünik, de ezt mi nem kitaláltuk, hanem ezt nekünk mondták, hogy a Magyar Televízió a magyar hatalom része, eszköze és nem egyszerűen csak egy kulturális klub vagy nem tudom milyen intézmény. "Igen, igen, miért, mást mondanak?" Mondom: nem mondanak mást, csak érezzük néha, hogy lebecsülnek, hogy hát ezek kultur-nyikok, ezek ott futottak még, - a fejlesztésekben, mondom - akkor kaptak valamit. És emiatt érezzük azt, hogy nincs "keresztapánk", nincs aki támogassa ezt a kérdést. Nekünk az a felfogásunk, hogy Magyar Televízió vagyunk és nem magán valamilyen tévétársaság. És a Magyar Népköztársaság TV pedig 1 van úgy tudjuk. És ha ez az egy van, akkor valahol valakinek ebből a szempontból ezeket az igényeket föl kellene jobban karolni. Mert úgy tűnik, hogy egy konzervgyárnak van egy minisztere aki nyomja, hogy legyen egy konzervgyára, egy húskombinátnak van egy másik, egy csirkegyárnak van egy harmadik. A TV az sehova nem tartozik. Ez olyan izén kívül van.
Mondom én, abból indulunk ki, - és az Öreg itt röhögött ezen, hogy amit már itt mindig elmondtunk - hogy mi azért tartjuk lényegesnek és kritikusnak, Kádár elvtárs, mert a munkatársaim járják a világot, sőt a hírközlésbe bekerül: Iránban nem foglalták el az Operett Színházat, hanem a Televíziót és a Rádiót, a felkelők /Derültség./ És akkor elkezdett neŹvetni az Öreg: "hát az természetes". Mondom: hát ezt várjuk, ezt a természetes reagálást, mert a hatalomnak a részéhez tartozik. Mindegy, hogy mit sugároz a TV, most reggeltől estig az Ajatollah-t mutatja, tehát nem a kultur funkciót tölti be, hatalmi funkciót tölt be, ha a Csárdáskirálynőt adja, vagy rossz híradókat sugároz. Hát csak mondom, hogy ha rossz volna a Hiradónk.
/Össze-vissza vita./

Na, ezeket elmondtam. És akkor ő a következőket mondta: jól van, azt mondja, érti mi a kérés. Egyszer támogatja ezt a fejlesztési igényünket ott, ahol kell. Háromszor mondtam, végül már azt mondta, hogy hagyjam abba már, érti, hogy miről van szó. Ő nem mondja soha, hogy persze, igen, majd szólok, hát csak úgy bólogat. Hát gondoltam ... Mondta a Főnök, hogy "igen, értem mit mond, ne nyaggasson, jó".
Kettő: köszönettel elfogadja a meghivásunkat, élni fog vele. Hát persze mondja, hogy jelentkezik, hát az természetes. Valamikor júniusban kértem én, mert a tervezésünkkel, az ötŹéves tervezési szakaszban jó volna. Meg hát a szolgáltatóház után, - igen vagy nem - de utána, tárgyalása után. Ugy hogy erre majd visszatérünk.
Na most, amit mondott. Három dolgot mondott. Mert mondott részleteket, de azokat én most nem nyikorgom el. Ilyen 3 fő kérdést. Mert én kérdeztem, hogy mit tudna nekünk tanácsolni.
Azt mondja, hogy hát nem sokat, mert ő nem néz - megint elmondta - de 3 dolgot mindenképpen elmond. És ez figyelemre méltó. Nem vadonatúj dolgok, de hát, mivel olyan helyről mondták, ahol nyilvánvalóan ha kevés nézés mellett és kevés televíziós információ mellett ez ragad meg benne, akkor valószínüleg van benne olyasmi, amit nekünk nagyon alaposan végig kell gondolni és már általunk fölvetett kérdésekre visszatérni.
Első. Teljesen elégedett a mi kommunikációs rendszerünkön belül, a Televízión belül, a mi nemzetközi tevékenységünkkel. Kifogástalannak tartja, nemzetközileg elismertnek. Nem tudom, valamit itt mondott, de nem figyeltem annyira oda, mert máson gondolkodtam, hogy hol mondták neki ezt ki. Nem itthon, valahol külföldön. A Híradót, A HÉT-et, a Fórum-ot, a Studiót, ezekből a nemzetközi kérdéseket nagyon jónak tartŹja, időszerünek, gyorsnak.
De bocsánat! én még tájékoztattam őt a nemzetközi kapcsolatainkról, hogy a Szovjetunióval, az INTERVIZIÓ, az OIRT és a kapitalistákkal milyen egyezményünk stb. van. Ő ezzel elégedett. Azt mondja, hogy ez olyan szinten van, amit gondolja, hogy bármelyik Televízió is örömmel fogadna. És ebben nem is lát különösebb problémát.
Az a véleménye, hogy a belpolitikai műsorok riporterei ... tessék figyelni! nem a belpolitikai műsorokat említette, hanem a belföldi - rá is kérdeztem - a belpolitikai műsorok tartalmát úgy érzi, hogy kicsit gyengébb mint a nemzetközi. Hát én elénekeltem neki, hogy egyébként ez milyen sajátos okokból is tevődik össze. De ő kihegyezte a véleményét a belpolitikai riporterek felkészültségére, egyáltalában üzemi, élettapasztalatára, a világgal való tapasztalatára. Tehát nem a nyelvtudást kifogásolta, nem az iskolai végzettséget, nem a frizuráját, nem az izét, hanem amit mi itten számtalanszor már vitattunk ugye különböző műsor értékeléseken, hogy a riporter felkészültsége arra a szakmára, amivel konkrétan éppen mint belpolitika vagy gazdaságpolitikával foglalkozik. Ezt tartja ő olyannak, ami jóval gyengébb, mint a nemzetközink. Elmondtam neki, hogy persze konfliktus pontokat könnyebb ám szembeállítani egy ajatollah helyzetében, mint mondjuk Magyarországon egy megyei titkár, vagy megyei tanácselnök, vagy egy üzemi igazgatónál. Azt mondja, hogy ez teljesen világos, de ő csak ezt megjegyzi szerényen, hogy itt kellene nekünk .... nem látja biztosítottnak azt, hogy ha nem tanúlnak, nem képezzük őket, nincsen érettségük, lehetőségük megérni a termelési valóságban, a társadalmi valóságban ...
Mondtam, hogy ez teljesen telitalálat. Mi ezeken állandóan nyüglődünk. Valami változást érzékelt, ahogy ő mondja /mindjárt elmondom a lépéshátrányt/ Azt mondja, hogy amíg a nemzetközi kérdésekben néha előbb vagyunk, mint az esemény ... Na, - mondom - persze nem mi csináljuk ezeket az eseményeket. A belpolitikában pedig, ő nem tudja pontosan hogy miért, lehet, hogy ... Mondtam: valószínü az információs hibából is. De azt mondja, hogy nem, ő nem igy érzi. Ilyen lépéshátrányban van a Televizió.
Hát ugye először gondoltam, hogy azt mondom neki, - de hát ez kevés volt - hogy a mi technológiai átfutásunk akkora, hogy a lépéshátrány akkor is létrejön ... hát a Híradót nem lehet ezzel vádolni, mert hát lehetetlen ugye, napi mozgása van, A HÉT az 1 hét fordulójában kell hogy éljen. Ezen kivül a többire ezt mondhatom. Hát kérem az átfutás, meg a ... Ő nem erre gondol. A riporter lépés ... Szóval ő úgy kérdez, mint ahogy a KB határozat előtt - mondta - pl. kellett kérdezni. És úgy kérdez, mintha nem is történt volna meg mondjuk egy decemberi határozat. Mert kérdeztem, hogy "mire gondol?" Tehát nagyon markánsan megmondta, arra, mintha az illető nem is készült volna fel arra, hogy decemberben valamiben döntöttünk, új helyzet van valakiben. Ő ugyan előkérdez, mintha nem is volna a KB határozat. Hát, - mondom - ez információ felkészültség, politikai látókör, tapasztalat hiánya. Vagy pedig hát lustaság, hogy nem készült fel ebből, nem tudok mást mondani. Mert nem az átlag müveltségével van baj nyilván, mert hát ezek valamifajta iskolában mindegyikük, akik ebben ugye résztvesznek, végeztek. A mi hibánk is benne van, biztos, a vezetés hibája is benne van, a szerkesztők hibája. De tény, hogy itt ebben a riporterek felkészültségének ... ezt is mondta, hogy a fáziskésésben érzi a riportereinket ... és akkor is és olyan magatartás ... Hát azt mondja, "nem mindegyiket, nehogy, maga azt mondja most". Hát - mondom - persze, gondolom, hogy vannak akik ... hát még jó is ... Tehát nem a témára mondta. A téma időszerű. Rosszul kérdeznek, rosszul bontják ki a képernyőn a riporteri munkában. Tehát nem a téma nem időszerü, nem azt mondta, hogy olyan hülye témákat veszünk fel ami nem időszerü. Az időszerü. Ahogyan mi avval foglakozunk. Már nem akartam még tovább nyaggatni, hogy mondja még konkrétabban. De hát azt nem lehet, mert ha ennyiből sem értünk, akkor nem tudom, hogy mi van. Én azt hiszen, hogy ez elég arra, hogy mit kellene még követnünk ós csinálnunk.
Hát először is, most ezt én mondom így, ott nem mondtam persze, hogy akkor nekünk természetesen elő kell vennünk és meg kell keresnünk ezeket a pontokat. Meg kell keresni, sziszifuszi munkával. Mert ha a nemzetközi vonalon tényleg óriási előnyök vannak, hogy mondjam, extra lehetőségekkel élhet, extra körülmények között, extra interpolációk vannak ... na de a belpolitikában ugye ezek korlátozottak. Bár Magyarország ebből a szempontból még egy elegáns helyzetben van, mert - zárójelben mondtam, hogy milyen nehéz a tábor, a táboron belül ezt a fajta konfliktus pontokat úgy hozni, hogy érezzék, hogy a szocializmusért csináljuk - nem azért vitatkozunk vagy állítunk kontrapunktoa a riporteri munkában, mert mi eleve hülyék vagyunk és eleve ellene beszélünk, hanem mert szeretnénk, hogy ne azt, hogy igen, mindenki egyetértve mond valamit. Akkor ez egy vers-felmondás és akkor mindenki bólint. Nem! - azt mondja - tiltakozik a szeminarizálás ellen, tiltakozik az ilyen blabla ellen, hogy csak azért beszéljünk, hogy ... Ő ezt nem ezt mondja. Azt mondja, hogy csak ami a tartalmi elmaradásokat érzékeli.
Tehát ez volt az egyik első kör, amivel a Kádár et. foglalkozott, hogy úgy érzi, hogy ebben a tekintetben kellene nekünk lépni előre, mert hogy "...hát maguk is tudják, ugyanúgy újságolvasó és tévénéző emberek". Mondom: nem biztos, hogy hogy néz ki a következő periódusban a problémakör, amellyel szembe kell néznünk akár a strukturát, akár a munkaerőt, akár a szerkezeti változást, akár a mezőgazdaság az agrária és az ipar arányainak a modifikációját, az exportŹorientált ... Mert ezt azért mondtam, dühömben a fogalmakat, mert az Öreg mondta, azt mondja, hogy kérje meg őket, hogy miközben mi ilyen hülyeségeket irunk le, ilyen fogalomköröket használunk, mert - azt mondja - a közgazdász kör ezt irja és a KGST-ben is ilyen szövegezés folyik egymással, mert ezek azok az un. terminus technikusok - azt mondja - de legalább a TV próbálja meg ezeket átlépni még akkor is, hogy ha egyszer kimond egy ilyen fogalmat, mellette próbáljunk magyaritani ha tudunk. Hát hülyeséget ne mondjunk, de próbáljunk meg. Ez is pl. a TV népnevelő háttér funkciója, - valahogy úgy mondta.
Tehát a belpolitikai riporteri munka, riportázs fáziskésése, elmaradottsága ahhoz képest, - tehát ő relative mondta - amit mi a nemzetköziben produkálunk. Mondtam, hogy nem tudok vitatkozni, mert teljesen így van.
Második. Ő nem érti és teljesen elfogadja azt, hogy mi nem tudjuk azt a mennyiséget legyártani amit sugárzunk. Hát az természetes, hát van nekünk idegen anyagunk. Ő tudja, hogy mit jelent nyugatról filmeket venni. Ő tudja, hogy mit jelent a magyaroktól filmeket venni. Ő ismeri ezeket és tudja, hogy ezzel mennyi baj, probléma, gond van a tömeges eszköz sugárzása szempontjából. Tehát mint a TV, nem mint a film .. mert ő - azt mondja - el tudja fogadni, hogy a magyar filmgyártás pl. bizonyos karakterben ilyen amilyen és a moziba, aki fizetni akar érte, bemegy, vagy nem megy be. De a TV az ugye, mint a legnagyobb tömeget kiszolgáló intézmény, ez egy kényszerpályára viszi a nézőket. Azt is nézi, amit nem akar a moziban megnézni, mert hát ott sugározzuk, nézi leül és vizsgálja, plusz benne - azt mondja - a család. Ő azt érzi, hogy nálunk jobban kellene vigyázni arra, hogy a polgári, kispolgári életeszményt sugárzó, túlerősen sugárzó vásárolt, átvett filmeket ... mert ő a miáltalunk gyártottban - azt mondja - kevésbé érzékeli. Hát, nem tudom honnan tudta megkülönböztetni, lehet, hogy az ujságos összevetéssel. Na mindegy, hát ő úgy érzékeli, hogy inkább az import ... tehát import alatt azt értem, hogy bárhonnan kívülről beszerzett anyagoknál érzékeli egyszer ezt a polgári, kispolgári életérzésnek a túlzottan való jelentkezésétől ő óvna bennünket. Azt mondja: határozottan megkülönbözteti a Televíziót és határozottan megkülönbözteti a mozit. Nem ugyanaz. Nem is beszélve egy studió, kabaré karaktertől. De ezt vegyük külön, azt mondja. "Ha maguk azt megértik, hogy maguk 6-7millió embernek szólnak egyszerre, akkor mindent megértettek": őszeŹrinte ez a kiindulópont. És bármilyen rétegnek való sugárŹzást csinálunk őneki meggyőződése, hogy nekünk soha nem szabad elfelejteni, hogy potenciálisan 6-7millió ember nézheti, nem is hogy nézi, de néz-heti! És a Televízió ne arra álljon be, hogy ki nézi csak, hanem arra, hogy mennyi nézhetné. Mert ugye a politikában az a döntő, hogy a lehetőségek adva vannak? Igen. Ilyen volumen? Igen. Hétmillió ember, igen, képes volna nézni. Akkor maguk ezzel a hétmilliós felelősséggel dolgoznak a müsorok megválasztásánál ebből a szempontból. Azt mondja: "nézze, magának lehet, hogy még a sex érdekes, nekem már kevésbé. De én nem is akarok a sex ellen szólni - mondja, szó szerint mondom - nem akarok ellene szólni. De hát azért azt nézzék meg, hogy vannak amikor valahogy úgy kicsit durván jelentkezik ez. Mondom megint: amit a moziban, meg sem szólok, a Televízióban mindenképpen nézzenek." Mondom: hát mi megpróbálunk úgy a jéghegyek között lavírozva, hogy nehogy egy mell belekerüljön vagy egy fenék a képernyőbe. De hát azért van amit nem tudunk kikerülni. Ő azt mondta, hogy az öncélú. Ő úgy érzi, hogy néha az öncélú ilyen ... szóval a sex azért van benne, hogy a filmet egyébként eladják, különben a film nem sokat mond - mondja ő. Ő csak ezt vetné fel. Ő nem akarja kizárni, nem mondja azt, hogy zárjuk ki a sex-et, mert az egy jó dolog, kell a Televízióban. Hát ennek örülni kell, mert van ahol nem ezt mondják. De, szóval az arányokat és érezzék, hogy hétmillió embernek másképp szól. Mert, azt mondja, "gondolom, hogy maguk sem úgy néznek televíziót, hogy bezárkóznak egy szobába egyedül és akkor ott maguk nézik és azt csinálnak, amit akarnak. Hanem ugye ott lehet egy gyerek, egy nagymaŹma, egy szomszéd". Szóval ő a családi miliőben érzi és ezért hétmillió ember az családi miliőben, hát ezek ...
Elvtársak, azért jó, hogy ő ezt anélkül, hogy a Televízióban dolgozott volna 5 percet, olyan értelemben, hogy ... hát ő ugyanazokat mondja vissza, amit mi is érzünk és a televíziós szakmának ezek kulcskérdései. Tehát a kispolgári, polgári - azt mondja - ne legyen olyan túl sok. Ne legyen olyan túl sok. Nem kell szeminarizálni, az sem volna jó. Ő a háttér típusú munkát tartaná ... a következőt mondta szó szerinti: "A kapitalisták kontra-kapitalista tematikájú anyagaikkal is a rendszerüket védik. Szóval olyan hatást kelt a végső kicsengésében, hogy bármennyire is látszólag a polgári életideál ellen szól, mégis nagyon jól közvetve kitünően, elegánsan el tudják adni". Azt mondja, hát legalább nekünk ez forditva érvényes, hogy nekünk is nem fontos igy szemináriumokat tartani a Televizióban, azt irtsák ki, arra - azt mondja - nincs szükség. De arra, hogy közvetett eszközökkel hassanak, maguknak hétmillió emberrel nincs más dolguk, mint közvetve hatni ezekben a nagy kérdésekben is". Persze más, hogy ha a Híradóban mondunk valamilyen gyűlésről egy szöveget, az egy más kérdés. De egészében az összhatásokban és főleg ezekben az un. müvészeti és ismeretterjesztő stb. karakterekben a közvetettség, a háttér, a szocializmusért való érdekeltség, a szocialista humanizmus tükröződjön vissza a háttérben és ez fejeződjön ki. Erre sem tudtam mit mondani, mondom: teljesen világos, érthető.
"Hát tudom, hogy maguk bele vannak kényszeritve ...." És akkor elpanaszoltam a háttér, az irodalmi, a szerzői hátteret. Na de hát, tudod hogy van, azt mondja: "hát tudom, én ezt belekalkulálom, de most én hiába mondom, hogy az irók nem irnak - azt mondja - maguk meg sugároznak." Hát persze, hát sugározunk, hát mit csináljunk, a Televiziónak ez a borzasztó léte, hogy folyton van. Van egy időkoordináta, folyik az idő és azon belül valahol mi létezünk, hiába mondjuk azt, hogy "hát nincs szerző". Hát törődik azzal a világ? A világ csak azt látja, amit mi sugározunk. Nem érdekli a szerző. Tehát elmagyaráztam, hogy próbálkozunk az irókkal, milyen módon. Meg igy, meg úgy, meg amúgy. De hát ...
Ja, visszatérve: elfelejtettem a Kellért. Szóval az Öreg azt mondja, hát emlékeztek a múltkor te mondtad itten, vagy hol is beszélgettünk róla? a Közmüvelődési Tanácsban, az 50 %, a 25 és a 25. Azt mondja az Öreg, /hát Ő nem volt ott/ "hát nekem olyan érzésem van, hogy maguknak a szórakoztató karakterü, tipikusan szórakoztató karakterben, pl. a Kellér /mondta/ a Kellér, /akit ő szeret, mert legalább intelligensen csiŹnálja/de mégis csak a Kellér bácsi is /azt mondja/ a 30-as évek". Hát az a bizonyos."Akkor született és a Horthy rendszernek bizonyos konfliktus pontjaiban nagyon meghatározott viszonyok között létrejött szubkulturát is képviseli,- azt mondja - aminek most az áttraszponálása azt jelenti, hogy maguk ehhez ragasztanak valamit."Majdnem ott vagyunk, amire elemzés az OKT, igaz? Mondom, pedig az Öregnek fogalma sincs, hogy mit tárgyal az OKT, nincs arra ideje. Tehát nyilvánvaló, hogy az összhangzattal létrejön, hogy van egy ilyen objektív szituáció és erre magyaráztuk, hogy amíg a Rádiónak óriási előnyei vannak arra, hogy rövidúton, rövid módon kisebb átfutással szinte azonnal az irott szöveget szinte át tudja tenni sugárzásra, a Televiziónál ezek nem mennek ilyen módon. Hát mondja, hogy "persze, a panaszát meghallgatom, de hát a
döntő az, hogy kellene gondolkodni". Mondom: hát persze, azt csináljuk, gondolkodunk, próbálkozunk, hogy, hogy lehetŹne valami olyant életre exkabálni, ami valamilyen formában ezt áttöri, vagy egy kicsikét tovább viszi ennél, mint a 30-as éveknek a revelációja, hogy akkor mi volt. Mert azt mondja; "gondolom, hogy nem ugyanaz az ugrópont egy Horthy rendszer alatt egy kellériáda, mint amikor most mondunk ugyanazt, hogy kellériáda". Azt mondja: nem biztos ugyanaz, ő elviseli, neki nincsenek gondjai, de hát ő úgy érzi, hogy kellene valami olyannak is lenni, ami a mai korszaknak megfelel. Mondjuk, hát persze a célkitűzés miatt értjük, de ezt teljesiteni nem olyan könnyü.
Harmadik dolog. Ez volt a meglepetés. Azt mondja: na most igy ahogy ő nézi a Televiziót, egy olyan érzése van ... ő - azt mondja - ismer engem, ismeri a Megyerit, a Szinetárt, a Sándort és igy sorolta, hogy kiket ismer a müsor-izéből. Azt mondja, hogy ő tudja, hogy ezek kicsodák-micsodák. Csak egy furcsa dolog van benne, hogy mégis olyan müsorok is vannak, amiről ő tudja, hogy ezek ha látták volna, nem engednék át. Ami, hát, telitalálat. Mert: tetszik tudni, 6-7000 műsor készül egy évben, - jól mondom, Pista?(9) - azt hiszem 6-7000. Hát nyilvánvaló, hogy biológiailag ez a 4 vagy 6, vagy 20, vagy 30 szerkesztő sem képes totalice átnézni ezeket és mondani róla valamit."Magyarúl,-azt mondja - hát maga üzemben dolgozott, nem?" Hát, mondom, persze. "Na, hát - azt mondja - a GANZ-ban is volt MEO, nem?" Hát, mondom, volt. Akkor már fölkaptam a szememet, hogy hátha súgtak neki, de hát tudom, hogy nem súgott neki senki. Hát, mondom, ott is ugye átveszik ... Azt mondja: "hát pl. egy cipőgyárban. Legyártja ez az osztály, az az osztály és utána azt mondja a MEO, hogy eladható exportra, csak belföldre, csak vidékre, csak falu-tanyai helyre, - azt mondja - hát ugyanigy meózzák. Hát maguknál is kellene lenni egy ilyennek". Mondom hát, nálunk a meózást megcsinálja az a főszerkesztőség első fokon, amelyik ugye gyártja. "Hát maguknál ugye ellenőrzik." Mondom: igen. "Na, még akkor van ezen kivül még más?". Mondom: nincs , a vezetői kör csak a vitatott anyagoknál kapcsolódhat bele. Fizikailag nem tud mást csinálni. Hát, ő pedig azt mondja, kellene, hogy gondolkodjunk azon, hogy valami ilyen legyen.
Mondom: hát akkor hadd mondjam el, lehet, hogy ez olyan hülyének tünik, hogy most mond valamit és akkor rögtön mondom, hogy már foglalkozunk vele, de hát mindegy, azt kellett mondanom, hogy igen, foglalkozunk vele. De ő, azt mondja, nem tudja elképzelni, - ismerve ezt a garniturát - hogy ha kicsit nagyobb volna a kontroll bizonyos müsoroknál ... ő sem azt képzeli, hogy minden müsort mi állandóan valahol átnézzünk, már úgy, hogy nem a gyártó, hanem valaki más, de mindenképpen hasznosnak tartaná. Azt mondja: "hát nevezzék azt MEO-nak." Na, én erre mondtam egy ellenvéleményt, hogy nem szeretném, hogy létrejöjjön egy cenzor valami funkció. Azt mondja: "hát miért? ha a Belügyminiszteriumból 3 tiszt odamenne magukhoz, az cenzor volna. De maguknak a saját rendszerükön belül kell csinálni. Az meg nem cenzor, hát az önkontrollnak egy formája". Mert a MEO után van a nemzetközi, az a MERT, ugye. Tudjátok, az export szállításnál mondja ki a MERT azt, hogy lehet-e eladni a világban azt a nem tudom micsodát, amit átvett egy futószalag főnök, azt átvette a MEO és még a MERT is következik, aki azt mondja: uraim, el lehat adni, vagy el lehet vinni nyugatra vagy mit tudom én hova.
De hát a lényeg az, hogy ő azt mondja, hogy "próbáljanak meg ezen gondolkodni", mert ő úgy érzi, hogy különben a mi gyártásunk szándékait jónak tartja, elfogadhatónak tartja azt, ahogyan mi erőlködünk azokkal a szük körülményekkel, mert azért hát ő ismeri, - hát azért volt nálunk - amik itt nálunk vannak. Csak az a kérése, hogy ezt a jobban odafigyelést a müsoroknál tegyük meg, mert ő tudomásul veszi, hogy .... Én mondtam egy rossz szót, aztán ő kijavította. Mondom: hát nálunk olyan liberálisabb a szituáció, - hát most nemzetközileg mondtam - mi liberálisabbak vagyunk kicsit abban az értelemben, hogy nem olyan mereven hajtjuk végre ezeket az ellenőrzéseket, átvételeket, hanem megbizunk bizonyos pontokon a mühelyekben és igy tovább, az alkotócsoportokban. Azt mondja: hát ez teljesen igaz és nem is kell azt csinálni, amit nem tudom kik csinálnak, - amiről ő tud valahol - de azt, hogy mi létrehozzuk ezt a ... hát, ő MEO-t mond, hát, mindegy, hogy ő MEOT mond, ipari példát mond. Valami olyasmit, ami kicsit nagyobb önellenőrzést hajt végre a Televizióban és ezt megfelelően végzi.
Na, végül kérdezte, hogy hát most hogy néz ki a csapat? Hát én elmondtam, hogy ki mit vezet. Kérdezte az igazgatókat, kik milyen területtel foglalkoznak, az kicsoda meg micsoda. Hát mert pontosan úgy nem tudta elhelyezni, hogy most hogy állunk föl. Nem tudta pontosan, hogy ez a termelési gyártás ez hogyan jelentkezik nálunk. Akkor a néhány kapcsolatot még a filmiparral kérdezett és ez volt a beszélgetés vége. És a végén ugye mondta, hogy hát ő persze nem kötelezvényként mondja, ő csak tanácsként mondja, hogy ezekre figyeljünk oda. Mondtam, hogy hát jó, köszönjük szépen, persze a kötelezvény nehezebb, mint hogy ha KB ülés határozna, vagy valamilyen irásos határozat, mert nyilvánvalóan úgy mondták el, hogy nem is lehet mást csinálni, hogy nem is tudunk vele mit kezdeni. Azt mondja, hogy ő ezt a 3 dolgot tanácsolja hogy ezekkel törődjünk, foglalkozzunk. És újra megerősitette azt, hogy még mindezeken belül a legnagyobb bánata, ha a belpolitikai életünkre nem tudunk jobb riport tevékenységet kialakitani.
Hát elvtársaim, ez volt, amit a Főnökkel beszéltem. Én remélem, hogy az a fajta hozzáállás, ahogyan én érzékeltem a Kádár et. részéről, a TV igényeinek a megértését ...
Még hát elmondtam Szeged, Pécs gondjait, egyáltalán az egész regionalitás problematikáját. De a lényeg az, hogy azt szerettem volna elérni, - és azt hiszem sikerült - hogy a fő gondunk ma az életbenmaradásunkhoz szükséges technikai fejlesztés valamilyen fokú biztosítása. Ez a lényeg, amit én azt hiszem, hogy sikerült talán elérni. Én remélem hogy ...
...................................
..................................

.......azért tartottam szükségesnek, mert teljesen világos, hogy az a népgazdasági egyesült probléma amivel most küszködünk és a beruházási túlfeszítettség, ez nyilvánvalóan minden olyan vezető szervet arra késztet majd, hogy a Televiziót mint egy ilyen szükséges rosszat, ha lehet kihagyja a fejlesztésből.
Hát elvtársak, ez volt a lényege. Nem tudom, van-e kérdése esetleg ezzel kapcsolatban valakinek, szóval nem volt világos, amit elmondtam. Ha nincs, akkor kérem úgy kezelni, mint a mi munkánkat ért véleményeket, észrevételeket. És ha sikerül majd júniusban ezt a látogatást létrehozni, akkor majd megpróbálom én, hogy ne nagyon szükkörü legyen. Szóval ilyen Szabadság téri naggyülést nem fogunk csinálni, de azért hogy egy ilyen értelmes méretü vezetői nagyobb kör résztvegyen ennek a látogatásnak a befejezésén. Én azt hiszem az viszont helyes lesz.
Egy dolgot, menet közben, már kifelé jöttem, amikor azt mondja: "gondolom, hogy tudják, hogy a jövő évben kongresszus van". Mondtam: hallottunk valamit róla. "Jó, csak azért mondom..." tehát magyarul: készüljünk. Hát ennyi, elvtársak.

Lábjegyzetek – technikai okok miatt az elhangzás sorrendjében itt olvashatók:

(1)  A lágerben: a béketáborban, a szocialista országokban.

(2)Hétfőn hagyományosan nem volt tévéadás, amit azzal indokoltak, hogy legyen egy este, amikor olvasnak az emberek. A hétfői adásszünet okaként Berecz János, az MSZMP KB televíziót felügyelő titkára 1987. december 10-ei tévés látogatása alkalmával szűk körben mondott beszédében a pénzhiányt jelöli meg: Végezetül szólnék arról, miért nem lesz 1988-ban sem hétfői adásnap? Min­denki tudja, egyetlen haj­szál választott el bennünket a hétfői adás bevezetésétől. Az, hogy 80-ról 100 Ft-ra akartuk emelni a tv előfize­tési díját. Oly mértékű azon­ban az áremelésre való nyo­más más területeken, hogy most sem a sajtó, sem a tv előfizetési díját nem tudjuk megemelni, annak ellenére, hogy ez csak 0,5 százalék lenne az árindex­ben. Ismert viszont, hogy 1988-ban a hétfői napok csaknem felén a televízió műsort fog sugározni. A lehetőségünk tehát megvan.” (Telehír, 3. évfolyam, 1.szám, 1988/1.) A rendszeres hétfői adást 1989. január első hetében vezették be. 

(3) Központi rögzítőben.

(4) Használaton kívüli templomok épületébe is beköltözött a tévé: az óbudai zsinagógába, amelyben fölújítás után stúdiót rendeztek be, a romos kőbányai zsinagógában átmeneti raktárak voltak, az V. kerületi Nagysándor József utcai evangélikus templomban pedig a jelmeztár volt. A Lenhossék utcai volt tésztagyárban több tévés részleg is működött: irattár, filmosztály…

(5) Aranyhegyi Centrum: Óbudán, az Aranyhegyi út és a Pusztakúti út fölötti oldalban épült volna föl a hatalmas tévéközpont. A Magyar Nemzet már 1967-ben foglalkozott a tervvel, június 6-i számában írta: „Érdekes tervek a tévé és a rádió később megvalósítandó központjának megoldására. Az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású budapesti tervpályázata dőlt el, a bíráló bizottság határozata szerint – kielégítő eredménnyel. Az Aranyhegy és környéke rendezésére hirdetett tervpályázatról van szó, melyhez kapcsolódik a Televízió új székházának és üzemi épületeinek elhelyezése, a környéken háromezer-hétezer lakásos lakótelep létesítése és nagyméretű sportközpont kialakítása. A tervezők feladata volt a Rádió későbbi idetelepítéséről való gondolkodás, erre a célra megfelelő terület tartalékolása..." Az Esti Hírlap is foglalkozott a témával: „Valóságos tévé- és rádióvárost építenek. A pályázóknak előírják egy 1200 négyzetméteres alapterületű. 500-600 férőhelyes nyilvános játékstúdió, három közepes nagyságú és négy kisebb stúdió, öt bemondó stúdió, két nagyobb próbaterem és hat kisebb próbaterem tervezését. Csaknem hétezer légköbméteresre tervezik a díszletgyártó üzemeket és raktárakat. A filmgyártó részleg is több stúdiót kap, egyebek között négy szinkronstúdiót, egy zenei stúdiót. Külön pavilonban helyezik el a műszaki fejlesztési laboratóriumot egy kísérleti stúdióval...” A tervekbôl semmi nem valósult meg.

(6) Állami Tervbizottság – az Új Gazdasági Mechanizmus leállítása (1972) után, 1973-ban létrejött szerv, amely a gazdaság újracentralizálását irányította.

(7) Huszár István az Országos Tervhivatal elnöke volt 1975–80 között, ebben a minőségében valószínűleg ő irányította az Állami Tervbizottságot is.

(8) Székely Istvánné több évtizedig vezette a tévé műsorszerkesztőségét.

(9) Lénárt István gyártásvezető, korabeli nevén „Lénárt papi”. Az elsők között végezte el 1954-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola gyártásvezetői szakát. Filmszerepeket is vállalt. A koordinációs főosztály (szakdiszpécserek) vezetője volt.