Babiczky László , Dunavölgyi Péter Kisképernyős történelem



Babiczky László - Dunavölgyi Péter: Kisképernyős történelem 


2017 januárjában beszélgettünk Babiczky László kollégámmal, Schubert Gusztávval és szóba került, hogy év folyamán lesz 60 éves a magyar televíziózás. Schubert Gusztáv a Filmvilág főszerkesztője ekkor kért fel bennünket, hogy a folyóirat számára írjunk a Magyar Televízió indulásáról egy cikket. A lapban terjedelmi okok miatt a cikket két részletre kellett osztani, így a 2017. májusi (LX. o5) és 2017. júniusi (LX.06) számokban jelentek meg.

Alábbiakban mától, itt a honlapomon változatlan tartalommal olvashatók, a Filmvilágban korábban megjelent cikkek. (2017-09-12)

 

Babiczky László - Dunavölgyi Péter: Kisképernyős történelem I. rész

Filmvilág LX.évfolyam, 05. számában megjelent cikk (2017.május)

60 éves a magyar televíziózás. Hámos György 1971-ben így ír a Filmvilág ha­sábjain:  „Egy filmművészeti folyóirat nem térhet ki többé a feladat elől, hogy fél szemét ne fordítsa a televízióra. Ab­ban bízom, hogy lapunk ettől nem fog bandzsítani. A televízió szinte teljes egészében, a film egyik változata. Alig van olyan műsora, mely ne kívánna filmi megoldást, ötletet, képben való gondolkodást. A tévéfilmeknél a vérro­konságot már nem is kell bizonygatni." Ettől kezdve olvasható a Filmvilágban rendszeres tévékritika.

EURÓPA TELEVÍZIÓZIK

 

Mihály Dénes 1919. július 7-én - az első között - Budapesten álló képek­nek „azonnali" televíziószerű közvetí­tését mutatta be. Az angol Baird 1926-ban már mozgó képátvitelt valósított meg. 1931. május 2-án az első kísér­leti tv-sugárzás Moszkvában, az 56,6 m-es rövidhullámon. Az előző napi rádióközleményből: „Holnap a Szov­jetunióban először kísérleti televíziós (távolbalátó) adást sugároz a rádió." 1935. június 28-én a Rádióélet „A tá­volbalátás nehézségeiről" írt. „A berli­ni távolbalátó-kongresszus behatóan foglalkozik a távolbalátás technikai tökéletesítésének, az intézmény nép­szerűsítésének és a nemzetközi jogi keretek kérdésével." A németek 1936 nyarán a berlini olimpiai események­ről kétféle módon is közvetítettek. Az ikonoszkópos kamerával élő helyszín-rőL és filmkamerával, ennek filmsza­lagját 0,5 perc alatt kidolgozva, a ké­pet filmbontóval továbbították Berlin huszonnyolc nyilvános előadótermé­be. Az MTI 1936. augusztus 9-i olimpi­ai tudósításában olvasható: „A verseny után futva érkezett a stadionba Orbán és Balázs, a két magyar öttusázó. Nya­kéba borultak Csík Ferencnek és gra­tuláltak neki. Elmesélték, hogy mivel már nem kaptak jegyet a stadionba, az olimpiai faluban figyelték a versenyt a távolbalátó készüléken."

1936. november 2-án szokatlanul meleg napra ébredtek a londoniak. Délután a város északi részében lévő Alexander Palace-ból megkezdte mű­sorának sugárzását a londoni televízi­ós állomás. Az MTI aznapi tudósítása szerint a leadott képek 40 mp múlva voltak láthatók a vevőkészülékeken. A hivatalos adatok szerint ekkor már 400 televíziós vevőkészülék üzemel Angiiéban. Egy televíziós vevőkészü­lék ára száz font volt, ami akkor meg­felelt egy gépkocsi árának. Hat napon át, napi kétszer egy órában sugározott műsort a londoni televízió. Az indu­ló angol televízió Magyarországon is keresett munkatársakat. Egész sereg pesti színésznőt nézett és hallgatott meg és végül a fiatal Vadnay Évát vá­lasztották, aki alig néhány éve került ki Rózsahegyi Kálmán színiiskolájából. Az angol urak, mielőtt a szerződést megkötötték volna, Párizsba küldték, ahol a Poste Parisienne-nél próbát énekelt. A próba remekül sikerült és a fiatal művésznő még aznap a lon­doni televízió állandó szereplője lett. Szerződés szerint hetenként három­szor kellett magyar dalokat énekelnie, magyar kosztümben. A másik kiválasz­tott magyar munkatárs, Bordy Bella, az Operaház szólóténcosnője. Minderről a korabeli Színházi Élet 1938/36. szá­ma tudósított.

ÉS HOL TARTOTT MAGYARORSZÁG?

 

A II. világháború előtt már megindul­tak a televíziós műszaki kísérletek Magyarországon is, a Posta Kísérleti Intézetében és az Egyesült Izzóban. A háborús események miatt azonban ezek a kezdeményezések abbamarad­tak. A háború után, az ötvenes évek elején a politikai vezetés célul tűz­te ki a hatékony tömegtájékoztatás megszervezését. A döntést sürgette a feszült nemzetközi helyzet és a kör­nyező országokhoz képest is a jelen­tős lemaradás. Csehszlovákiában és a Német Demokratikus Köztársaságban már eredményes kísérleti adásokkal készítették elő a rendszeres televízi­ózást. Az Egyesült Államokban 1951-ben másfél millió tévékészülék üze­melt.

Gerő Ernő feljegyzést készített Rá­kosinak, melyben összefoglalta, hogy miért fontos a televízió Magyarország száméra. „Egész híradástechnikánk fejlesztése ezzel függ össze - a többi között a lokátor-radar technika és a sokcsatornás vezeték nélküli telefon és távíró is. Az agitációnak, a propa­gandának, a nép nevelésének a tele­vízió, sokkal tökéletesebb, teljesebb eszköze, mint a rádió. Rendkívüli je­lentőségű azért, mert kis ország va­gyunk, az ország fővárosának óriási a súlya nálunk s ily módon előnyünkre válik az, ami egyébként a televízió hátránya, hogy kicsiny a hatósugara. Ötven-hatvan kilométeres hatósugár­ral az ország döntő területeit be tud­juk fogni, az ellenség pedig képtelen zavarni. A vezetékes rádió hátránya, hogy ez a múlt, a televízió előnye pe­dig az, hogy ez a jövő. Bér ez nem dön­tő, azonban azért nem lényegtelen, hogy a televízió elterjesztésével új pénzlefölözési lehetőséghez jutnánk, jóllehet eleinte nyilván rá kellene fi­zetnünk. Mindezek figyelembevételé­vel helyeslem, hogy külön bizottságot hozzunk létre a televízió kérdéseinek kidolgozására és a megfelelő párt- és kormányhatározat előkészítésére."

 

Ezt követően a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Tit­kársága 1952. május 7-én határozatot fogadott el, melynek értelmében lét­rehoznak egy bizottságot a televízió megteremtéséhez szükséges feltéte­lek felderítésére. A hamarosan felál­ló öttagú bizottság élére a postaügyi miniszter került. Tanulmányutakat szerveztek a Szovjetunióba. A külföldi tapasztalataik alapján arra a következ­tetésre jutottak, hogy az adóállomás importból nem biztosítható, ezért a hazai előállítást a Beloiannisz-gyárra bízták. A tévékészülékek elkészítésé­re az Oriont jelölték ki. A Posta Gyáli úti kísérleti állomásán 1953-ban meg­épült a kísérleti adó. Az első - Lenin­grád típusú - vevőkészüléket négy kilométer távolságba helyezték el az adótól. Az első sikeres kísérlet napja 1953. december 17. A Posta ez év vé­gén létrehozza a Televízió Vállalatot.

INDULNAK A RENDSZERES KÍSÉRLETI ADÁSOK

 

Ebben az időben a Budapesti Műszaki Egyetem is kezdi kibocsátani az 1949-es oktatási reform után képzett, úgynevezett gyengeáramú /villamosmérnököket. Dr. Barta István professzor oktatja a „Távolbalátás és impulzustechnika" című tárgyat. 1954. január 20-án felszerelik a kísérleti adó antennáját a Televízió Vál­lalat Agancs utcai székhá­zának tetejére, és itt kerül üzembe a kísérleti diabon­tó és filmbontó is. Ebben az épületben működik a televízió „Hargita" stúdiója 1954-től 1992-ig. 1954. december 16-án kerül sor a próbaadásra a Posta Kísér­leti Intézet Gyáli úti épü­letéből. A Népszava 1956. december 20-i számából tudjuk, hogyan zajlott a kísérlet. „Magyar Televízió Vállalat igazgatójának Vá­ci utcai dolgozószobájában vagyunk. Hódos Rezső elv­társ asztalán megcsörren a telefon. Körülbelül tíz perc múlva indulunk a próba­adással közli a Gyáli útról Molnár János elvtárs, a Pos­takísérleti Állomás rádió­osztályának vezetője. Hó­dos igazgató begerjesz­ti az íróasztal mellett álló pompás Leningrád típusú szovjet televízió vevőké­szüléket. A szobában mély csend. „Nini, a Láng Éva!”  - mondja valaki a szobában. Valóban az ernyőről a Gyáli úti állomás fiatal vegyész­mérnöknője mosolyog. A magyar televízió tehát meg­született és ez elsősorban a Magyar Televízió Vállalat, valamint a Postakísérle­ti Állomás mérnökeinek és technikusainak odaadó, lel­kes munkáját dicséri." Az első tizennyolc készüléket a politikai, állami felső vezetés körében osztották szét. Az Orion 1954 októberére ké­szült el a hazai vevőkészülé­kek laboratóriumi példányá­val. Ennek képmérete 14x18 centiméter. 1955-ben állí­tották elő a sorozatgyártásra alkalmas tévékészülék pro­totípusát.

 

Hódos Rezsőnek, a Magyar Televízió Vállalat igazgatójá­nak leveléből tudjuk, hogy az Országos Mezőgazdasági Ki­állítás és Vásár időtartama alatt, 1954. szeptember 11-26. között minden nap sugároztak kísérleti filmműsort.

 

Südi Nándor mérnök a Dunavölgyi Péternek adott interjúban így emléke­zett erre az időszakra: „1954-55-ben mér kísérleti adások készültek. Egy nagyszoba volt ott, és úgynevezett tyúkketrec hálóval az egyik sarok el volt kerítve, ott voltak különböző be­rendezések, egy kicsit odébb egy nagy kezelőasztalon, egy filmbontó beren­dezés volt felszerelve, és volt egy dia­bontó berendezés, amivel állóképet lehetett adni. Persze hangra is szükség volt. Akkor még a Magyar Rádió nem nagyon folyt bele a kísérletekbe, de már létrejött a Rádió épületében Révai Dezső vezetésével az úgynevezett te­levíziós osztály."

 

Szepesi György Zelei Miklósnak 2005-ben adott interjújában szintén beszélt a korabeli eseményekről. „Abban gondol­kodtak, hogy legyen valamifajta indító műsor. Nem tudom, kinek az az ötlete volt, talán László Bandié, (1960.10.12)        aki a Magyar Rádió főrendező­je volt, hogy készítsünk zenés műsort Rácz Aladár otthonában. A budai lankákon volt egy nagyon szép háza, rálátással Budapestre. Azt kértem Rácz Aladártól, hogy minden kisebb, két-há­rom perces bekezdés után, zenei illuszt­rációt adjon. Beszélt és zenélt. Moldvai csángó és székely dalok, cigánynóták követték egymást. Ez 1955-ben a ma­gyar televíziózás első riportfilmje volt, és portréfilm is egyúttal."

 

1955. június 23-án elkészült a sajtó és a rádió pártirányításának és ellen­őrzésének részletes terve, amelyet a Politikai Bizottság elfogadott. Ez az átfogó szabályozás lett az alapja a köz­pontosított, diktatórikus gyakorlatnak, a tömegkommunikációs eszközök to­tális irányításának és ellenőrzésének. A magyar sajtó, az állami tájékoztatá­si szervek (Magyar Rádió és Televízió, Magyar Távirati Iroda, Magyar Fotó) és a kapcsolódó társadalmi szerv (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) politi­kai irányítása és ellenőrzése elsősor­ban a párt feladata. 1956-ban megkez­dődött a tévéstúdió építése az egykori Tőzsdepalotában. A Szabadsághegyen megindult az adótorony alapozása. Az Orion beindította a tévékészülékek sorozatgyártását. Ekkor került sor az első, valóban kísérleti jellegű helyszí­ni közvetítésre a Kinizsi pályáról. (Mai FTC pálya.) A kis műsorkészítő stáb ké­szített egy Budapest-filmet, és a tévé kamerái elé állt a fővárosban vendég­szereplő Yehudi Menuhin. Elkezdődött a bemondókeresés is. Tamási Eszter július 11-én lépett először a kamerák elé, Illyés Gyula egyik versét szavalta el. Takács Mária két héttel később de­bütált, a rádiós Varga József sem vára­tott magára sokáig. Lugossy Mária, az egyik bemondójelölt a felvételikre így emlékezett Babiczky Lászlónak adott interjújában. „Behívtak a televízióba próba-bemondásra. Többekkel együtt várakoztunk egy folyosón. Aztán be kellett lépnem egy picike kis szobá­ba, ahol a kamerán és a mögötte álló operatőrön kívül csak egy asztal volt, s azon egy mikrofon. (...) Majd jött az utasítás, hogy mondjak el egy mesét.

Erre ugyan nem készültem, de rögtö­nöztem valamit. Majd az asztalon lévő szövegek közül kellett egyet felolvas­nom. Aztán megszólalt egy hang: jó, köszönjük, majd küldünk értesítést. Egyszer csak jött a levél, hogy menjek be a személyzetishez, Kerekes elvtárs­nőhöz. Felvesznek külsősnek, de tu­dom-e, hogy mától kezdve nekem úgy kell viselkedni, öltözködni az utcán, a villamoson, hogy én a Magyar Televízi­ót képviselem."

 

„Kerpel Róbert az Elektroimpex Kül­kereskedelmi Vállalat segítségével a cambridge-i PAY céggel és szerződést kötött egy négykamerás közvetítő­kocsi szállítására. Csak az 56-os utcai harcok megszűnte után derült ki, hogy a Nyugati pályaudvar egyik szélső vágányán áll egy tehervagon és rajta a várva-várt PAY kocsi. 1957 február elején végre megérkezett az angol cég hindu mérnöke Mr. Sipahimalani és a Szabadság téri épületben sor került az átvételre, valamint a tanfolyamra. Ezzel nem csak a jó képminőségű mű­sorkészítés lehetősége nyílt meg, de a legújabb technika vonzotta a fiatal mérnököket is. Mindez hozzájárult ah­hoz, hogy Kerpel Róbert külföldön is elismert szakember gárdát tudjon ki­nevelni." - emlékezik az eseményekre Horváth Miklós mérnök.

 

Az MSZMP Politikai Bizottságának 1959 októberi határozata azzal büsz­kélkedett: „a Magyar Rádió és Televízió vezetősége 1957 első felében meg­tisztította az intézményt a szálláscsinálóktól, árulóktól, karrierista ingado­zóktól. Ma a Rádió és Televízió politikai munkatársi gárdája származás, politi­kai és szakmai képzettség, párthűség szempontjából sokkal jobb, mint az el­lenforradalom előtt volt". Ekkor alakult ki a televízió induló munkatársi csa­pata, a stúdiótechnikával foglalkozó szakemberek is 1957 elején kerültek át a televíziós főosztályra. 1957 febru­árjában megindul az „Ipari és kereske­delmi adás" heti öt alkalommal két-két óra időtartamban. Kedden és pénteken a kísérleti műsor: filmvetítés!

 

„Az, hogy az induláskor a gyártási vo­nalon volt katonák jelentek meg: Darai Béla, Szenté László, Baji Tibor, az, hogy a politikai területek élére Kós Béla, Radványi Dezső került, aki az ÁVH mód­szertani osztályáról jött, Ipper Pál, aki ÁVH-s őrnagy volt, az tény. A televízi­óban mindig voltak ilyen típusú ejtőer­nyősök, ez nem a rendszerváltás utáni korszakra jellemző. (...) A kezdeteknél ki kell emelni Zsurzs Éva szerepét. Azt az operatőri, asszisztensi csapatot, mely­ből kiváló vezető operatőrök és rende­zők lettek: Szőnyi G. Sándor, Nemere László, Eck T. Imre, Czabarka György és a többiek. Én 1957 végén érkeztem. Évának volt egy nagyon nyitott, ember­központú vezetői attitűdje, ami aztán az ő egész rendezői tevékenységének is meghatározója volt és sikereinek zá­loga." (Horváth Ádám)

MEGSZÜLETETT A MAGYAR TELEVÍZIÓ!

 

1957 április végére megérett a helyzet arra, hogy elindulhasson a magyar tele­víziózás. Utólag az 1957. május 1-i ün­nepség közvetítését tekintik a magyar televízió születésnapjának. Az előző napon, április 30-án azonban már volt egy élő közvetítés a Szabadság téri épületből. A televízió három-négy iro­dájának egyikéből kirámolták a bútoro­kat, egy nagy kerek asztalt és öt foteLt tettek be; a Tanácsköztársaság négy veterán harcosa és Randé Jenő rádió­riporter foglalt bennük helyet. Beállí­tottak néhány lámpát meg a közvetítő kocsi három kameráját - és az egykori Tőzsdepalota rögtönzött stúdiójában elkezdődött az első magyar tévémű­sor: Beszélgetés régi május elsejékről. Randé Jenő később így emlékezett vissza az adásra: „Vontatottnak, hosz-szúnak találtam a beszélgetést, s mégis másnap egy ismert művész gratulált a műsorhoz. Ázt hittem tréfál, de nagyon is komolyan gondolta, amit mondott: „Ahhoz gratulálok, hogy televíziónk már ilyet is tud."

 

Másnap, május 1-én élő közvetítés volt a Hősök terén rendezett százezres Kádár-nagygyűlésről. A közvetítés ri­porterei Kovalik Károly, Kalmár György, és Szepesi György voltak. Szepesi György erre így emlékezett a Zelei Mik­lósnak adott interjúban: „1957. május elseje, amelyet a rádió természetesen közvetített, de a televízió is jelen volt. Ennek a közvetítésnek az érdekessége az volt, hogy akkori nevén a Gorkij fasor és a Dózsa György út kereszteződésé­ben állt a közvetítő kocsink, és a kocsi­hoz, az én ötletem alapján, odahívtuk Kádár Jánost, és azzal indult a magyar televíziózás május elsejei hivatalos műsora, hogy Kádár János megszólalt."

 

„1957-ben megbíztak egy feladat­tal." - emlékezik Zsurzs Éva rendező. „Benke Valéria kért fel, akkoriban nem nagyon lehetett az ilyesmit visszauta­sítani. A televízió akkor még a rádió egyik osztálya volt csupán. Az volt a feladatunk Mátai László kollégámmal, hogy dolgozzunk ki egy műsorrendet, hiszen akkor már három estén is su­gárzott a Magyar Televízió. Elvállaltam, bár azt sem tudtam, mi fán terem a televíziózás. A tervet elkészítettük, s közben engem egyre jobban izgatott, mikor rendezhetek már. Megígérték, ha áll a „stúdió osztály", rendezhetek. Kezdetben sok mindent csináltam. Rendeztem „Élő Újságot", falusi mű­sorokat, készítettem portrékat, például Neményi Liliről és Latabár Kálmánról, különböző irodalmi összeállításokat, vezettem helyszíni közvetítést, többek között a Budapesti Nemzetközi Vásár­ról. Közben tévés fikció tapasztalatai­val, Deme Gábor dramaturg segítségé­vel- lefektettük a tévéjáték szabályait. Ezt a hályogkovács bátorságával egy nemzetközi konferencián később elő is adtuk. Elfogadták véleményünket, mely így hangzott: „a tévédráma olyan, elsősorban a lélektan eszközeivel dolgozó kamara jellegű drámai mű, amelyet a televíziós kamera optikája közvetít a képernyő kevésszámú, az élmény kollektivitásától megfosztott, intim nézőközönséghez. Emlékszem, öt rendezőből, hat operatőrből, egy díszlettervezőből és a három bemon­dólányból, Takács Marika, Tamási Esz­ter és Lénárt Jutka állt a csapat. Volt egy PAY közvetítő kocsink. Két opera­tőri stáb dolgozott rajta. Az egyik Nagy József, Varga Vilmos, Mestyán Tibor, a másik Mezei István, Kocsis Sándor, Sík Igor. Rendezőink: Mihályfi Imre, Deák stván, Katkics Ilona, Kende Márta. A díszlettervező Kézdy Lóránt volt. Az irodalmi és drámai osztályt Cserés Mik­lós dr. vezette, és ott dolgozott Szűcs Bandi is, aki később a vezetője lett. A gyermekosztályon Szőnyi G. Sándor dolgozott dramaturgként, és később nevezték ki rendezőnek. Kerpel Róbert mérnök a műszaki részleget vezette, és elintézte, hogy kapjon a televízió öt tévékészüléket, hogy otthon is néz­hessük az adást, mert erre nekünk nem volt pénzünk. Szerveztünk egy kirán­dulást a Gerecse hegységbe az opera­tőrök és a rendezők száméra, hogy lás­suk a bécsi tévéadást, mert kiutazásról akkoriban szó sem lehetett."

 

[Folytatjuk]

 

 

Filmvilág  LX.évfolyam, 06. számában megjelent cikk második része  (2017. június)

Babiczky László - Dunavölgyi Péter: Kisképernyős történelem II. rész

HÍREKET MONDUNK

 

A Magyar Televíziónak indulásakor 1957 májusában még nem volt saját hírmű­sora. 1957. május-június között keddi adésnapján mindig a Magyar Filmhíradó előző csütörtöki számát vetítette le. Jú­lius másodikától a híradásokat „élőben" sugározzák a Széchenyi-hegyi adóból. A megvágott filmet az ottani bemondó­fülkéből élőben mondta alá Bán György bemondó, aki hosszú évekig a híradó bemondó hangja maradt. „A pincében volt a bemondófülke. A rendező meg a filmbejátszás és a zene bejátszás az fentről, a földszintről történt. Én ott ép­pen a híradót rendeztem, előtte volt egy próba. Megkaptuk a híradó alámondó szövegeit, a bemondóval átvettük, min­den szövegen tettünk egy jelet, itt kellett egy gombnyomással jelt adni a bemon­dónak, hogy kezdjen el beszélni. Mert ő ugye nem látta a filmet és jelre beszél­nie kellett. Az én történetem arról szól, hogy amikor ott először híradórendező voltam, ez igen komoly megtiszteltetés volt Matúznétól, akkor Bán Gyuri volt a bemondó. Persze nem fogaskerekűvel mentünk fel a Széchényi-hegyre, mert azzal nem lehetett felvinni a filmbejét-szásokat és a magnószalagokat, mert félő volt, hogy demagnetizálódik a be­játszandó anyag, ezért Palásti Pali, Bán Gyuri, Takács Mari és én a híradó gép­kocsijával kellett, hogy felmenjünk. A híradó két-három sofőrje közül, az egyik felvitt bennünket a Hargitába. No, ott aztán, az én szép emlékű Bán Gyuri ba­rátom azt mondta: „Idefigyelj kisfiam! Vagy fizetsz nekem egy kis fröccsöt itt a restiben az Úttörővasút Széchenyi-hegyi állomásán, vagy nem úgy fogok beszélni, ahogy nyomod a gombot! A végállomás három-négy teleknyi távolságra van a stúdióépülettől. Bevallom nekem nem érte meg a kockázatot, inkább két forint ötvenért fizettem egy fröccsöt." - emlé­kezik a kezdetekre Bánki Iván rendező Dunavölgyi Péternek.

Amikor felmerült a saját hírműsor gyártásának szükségessége, a korábban a Filmhíradónál dolgozó Matúz Józsefnét bízták meg egy televíziós híradóműsor megszervezésével. Matúzné 1985. dec­ember 31-ig, huszonnyolc éven át ve­zette az általa alapított Híradó szerkesz­tőségét. Matúzné többször beszélt az indulásról. A kezdetekre így emlékezett vissza: „1957. tavaszán, talán áprilisban, véletlenül összetalálkoztam egy hajdani munkatársammal, Mátai Lászlóval, aki a Népművelési Minisztériumban volt kollégám és megkérdeztem, most mivel foglalkozik. Azt mondta a Televízióban dolgozik. Meglepődtem, van Magyaror­szágon ilyen? Mondta igen, most indul, gondolkozzál rajta, szeretnél-e ott dol­gozni. Mire én azt feleltem, előbb talán látnom kellene milyen is a televízió. Azt válaszolta menjek el a Corvin Áruházhoz, annak egyik kirakatában látható egy té­vékészülék. Tényleg elmentem oda, azt láttam, hogy egy doboz, benne mozgó­képek vannak, de ma már tudom, hogy szinkronból kiesett képeket láttam, men­tek körbe-körbe, és én arra gondoltam, ha ez a tévé még ilyen kezdetleges, akkor nekem is van időm azt megtanulni." A Képes Híradónak elnevezett műsor első adása 1957. július 2-án volt, két hétig készült, az utolsó napon egész éjszaka dolgoztak rajta. Tíz percben tíz esemény­ről tudósított: munka a Gyapjúfonó gyár­ban, aratnak Füzesgyarmaton, újjáépült a Corvin mozi, beszámoló a tragikus körül menyek között elhunyt Soós Imre teme­téséről, tudósítás a VIT csillagtúráról. Két külföldi híradás következett, az egyik a tulai építkezésről, a másik a Bulgáriában rendezett nemzetközi kulturális napról. A sportjelentések a motoros futballról és a lengyel-magyar kerékpárversenyről szól­tak. Nyári melegben lubickoló mackókat bemutató állatkerti képsorok zárták az első tévés híradót. Azután 1960 januárjától már rög­zített időpontban: kedd, csütörtök, péntek, szombat 1930-as kezdéssel jelentkezik a Televízió Híradóba. Ezek a tévéhíradók még mindig nagyon ha­sonlítanak a Filmhíradóra. Nincs mű­sorvezető, mozgóképpel illusztrált alá­mondott bemondói szöveget hallunk és az egyes anyagokat VIS-sel, illetve címmel választják el egymástól. Matúz Józsefné főszerkesztő így nyi­latkozott a korabeli műsorújságban: „Eddigi tapasztalatunk szerint úgy látjuk, hogy nagyon sok tanulnivalónk van az évtizedes gyakorlattal rendelkező film­híradótól, hisz mi is filmre vesszük fel az ország különböző helyein különböző időben történő eseményeket, és ezeket szerkesztjük össze 15 perces egységgé. Célunk az, hogy idővel napról-napra friss híradót adjunk. Eddigi híradóink úgyne­vezett normálfelvevőgéppel(35 mm) ké­szültek. Néhány hete készültek el azok a berendezések, amelyek lehetővé teszik, hogy keskenyfilmről is közvetítsünk. Ez több vonatkozásban is előnyös, először is a TV mindenütt a világon 16 mm-es keskeny-filmre dolgozik, tehát könnyeb­ben jutunk cserefilmhez. Jelen pillanat­ban is több országgal, így az NDK-val, Csehszlovákiával, Lengyelországgal, elő­nyös megegyezéseink vannak - több és frissebb külföldi eseményt tudunk be­tenni a híradóba." A Képes Híradó 1958 áprilisában felveszi a TV Híradója nevet. Szerződéses kapcsolat létesül a  nyuga­ti VISNEWS és UPI hírügynökségekkel. Matúz Józsefné a MÚOSZ Rádió és Tele­vízió Iskoláján már világosan megfogal­mazza alapelveit a híradózás lényegéről. „A TV-híradó lényege a frissesség. Csak az az anyag illeszthető bele, amely a nap aktualitásával, karakterével igazolható. Jó az a híradó, amely a nap jellegét, han­gulatát árasztja, a nap fontos eseményei­hez kapcsolódik, részleteiben és egészé­ben. Minden egyes riportnak válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy miért az aznapi és miért nem egy másik híradóban van a helye. A gyorsaságot nálunk nem a sajtó hoz és éppen nem a filmhíradóhoz kell mérni, hanem a rádióhoz, illetve, önnön maximális lehetőségeinkhez. Milyen po­litikai előnyei vannak a frissességnek? Aki először tájékoztat, az félig már el is hitette azt, amit állít." Bán János újságíró, aki évekig dolgozott a televízió híradójá­ban egy nagyon fontos gondolatot idéz a főszerkesztő asszonytól. „Matúz Jó-zsefnének, Rózsikának, a híradó főszer­kesztőjének volt egy zseniális mondata, amelyet én egy életre megtanuLtam. Azt mondta, hogy a magyar pártnak és kormánynak van egy olyan televíziója, amelyik szereti őt. És a Magyar Televízi­ónak van egy olyan pártja és kormánya, amelyik nem szereti őt." A Híradó a ma­gyar televíziózás egyetlen olyan műsora, amely 60 éve foLyamatosan látható az MTV képernyőjén. 1957-ben külföldi televíziók adását, közvetítését technikai okok miatt még nem tudta átvenni a magyar televízió­zás, nem léteztek úgynevezett közvetí­tő láncok. Egy fontos politikai esemény azonban fordulatot hozott. „1957. november 18-án temették el Prágá­ban Antonin Zápotocky köztérsasági feladatot adta a Magyar Televíziónak, hogy a temetést élőben kell közvetíteni. Igen bonyolult volt a technikai megoldás, hogyan juttassák el a Csehszlovák Tele­vízió adását Budapestre. A Gerecse-hegy csúcsán telepítenek, egy, a bécsi és egy pozsonyi műsort vevő készüléket, ennek jele modulálja a Gerecse és a Széche­nyi-hegy között működő, mikrohullámú láncot. A Gerecsére nem vezetett gépko­csiét, megközelítése katonai terepjáróval és lovas szekérrel volt csak lehetséges. Elektromos hálózat és víz sem állt ren­delkezésre, egy-egy műsorátemelés ak­kor többnapos nomád sátoréletet jelen­tett az oda telepített televíziós műszaki kollégáknak.

 

KULTURÁLIS FORRADALOM?

 

„Képzeld el, mesélte Tarnai Katalin szerkesztő Dunavölgyi Péternek adott interjúban, hogy akkor vidéken, egy kis faluban micsoda nagydolog lehetett a televízió. Budapesten ott voltak a színházak, meg sok minden más is. Vésztőn egy mozi volt, az is csak kétszer játszott egy héten,  ha jól emlékszem. Vasárnap délelőtt volt egy ma­tiné, arra nagyon sokszor elmehettem, szombaton este volt egy felnőtteknek szóló vetítés. Egy ilyen kicsi faluban egy televízió, fantasztikus, hogy mit jelentett. (...)" Vidéken a Kultúrházak, a városok­ban a bérházak egyes lakásaiban gyűltek össze az emberek és együtt nézték az új csodát A televízió, mai szóhasználattal, új kis-közösségeket épített.

1957 májusának első hetében a Rá­dió Újságban Szűcs Andor e szavakkal harangozza be a közvetítést: „A főváros­ban és környékén nálunk is mind több T-alakú televíziós antenna jelenik meg a háztetőkön, és egyre többen várják a híreket a Magyar Televízió kísérleti műsorairól. A Magyar Televízió eddigi kísérleti adásában - megfelelő műsza­ki berendezés híján - kizárólag filme­ket láthattunk. Az új közvetítőkocsi azt a lehetőséget hozza, hogy az eddigi, konzervműsorok a jövőben élő adások­kal bővíthetik ki, s színházakból, sport­eseményekről, és különböző fontos társadalmi eseményekről való közvetí­tésekkel felfrissítve az eddigi kísérleti adásokat, végre gyorsabb ütemben fej­lődhet a műsoradás... Mielőtt a színházi évad véget ér, szeretnénk egy-két színházat is meglátogatni és május 21-én az Állami Operaház Bánk bán előadásával kezdeni színházi közvetítéseinket." Az előadásról egy tudósító így számolt be: „a vevőkészülék-tulajdonosok egyelőre még kis tábora az Operaház nézőterén érezhette magát, sőt mintha remek szín­házi látcső is lett volna a kezükben... Sok nézője akadt a közvetítésnek a művelődési otthonokban, klubokban és az Operaház falatozójában felállí­tott vevőkészülékek előtt is..." Az adás után több néző felháborodva ítélte el levélben a kissé hosszúra nyúlt adást. „Az operaközvetítés nem való a tele­vízióba" - írták. 1957-1975. között kö­zel 400 színházi előadást közvetített a Magyar Televízió. Ebben az időszakban a színházi előadások a teljes műsoridő 7%-át tették ki. Apáthi Imre volt ekkor a televízió főrendezője, aki komoly szín­házi tapasztalatait kamatoztatta a tele­vízióban, majd őt követte ezen a posz­ton Szinetár Miklós. Mindkettőjüknek kulcsszerepe volt a színházi közvetítés műfajának kialakításában. Az Olasz Tele­vízióban volt csak hasonló műsortípus, a színházi előadást díszletével együtt bevitték a a televízió stúdiójába., de nálunk élő színházi közvtítés nem volt.

 

„Csak  könyvsorsjeggyel!"  Ez volt az első nyilvános nagy vidám est és rejtvényműsor! (1957. jú­nius 19.) A szereplők közt találjuk Feleki Kamillt, Kiss Manyit, Lórán Lenkét, Ascher Oszkárt, Kabos Lászlót, Tompa Sándort,  a  Holéczy-együttest és a televízió bemondói pályázatának résztvevőit. A játékvezető Horváth Tiva­dar volt, a tv-készülékért folyó magyar verseny győztese Antal Imre főiskolai hallgató, a későbbi népszerű televízi­ós műsorvezető. A televíziós közvetítés rendezője az Operett Színházból Bednai Nándor volt.

 

„Művészet" - a televízió első mű­vészeti magazinja. (1957. szeptember 19.) Szerkesztette és a műsort vezette Várkonyi Zoltán. Tartalom: Emlékezés Heltai Jenőre versekkel, Ruttkai Éva A néma leventéből - részlet. Operapróba Mikó András irányításával Tiszay Magda és Osváth Júlia közreműködésével. A Nemzeti Színház tagjai, Marton Endre, Máthé Erzsi, Rajz János a színház új hí­reiről számolnak be. Veres Péter emléke­zett Móricz Zsigmondra, a Kortárs szer­kesztője, Tolnai Gábor mutatja be az új folyóiratot. Tátrai Vonósnégyes. Germanus Gyula bemutatja az az egyiptomi kiállítást. Az Állami Balett Intézet    bemutatkozása.      A műsorról a következő heti Rádió és Televízió Újságban kritika jelent meg. „A televízió sajátos nagy lehe­tőségeit villantotta fel a Művészet című televíziós folyóirat első száma, Várkonyi Zoltán kellemes közreműködésével. Bu­dapest mai művészeti életének érdekes keresztmetszetét láthattuk... Vitatkozni lehet azon, hogy vajon a folyóirat illetve műfaj-e az, amelynek megfelelőjét, a te­levíziónak ki kell alakítani."

 

1957. december 19-én fontos té­véjáték kísérlet zajlott le a Makarenko (ma Horánszky) utcai filmműtermében: e napon sugározzák a Magyar Televízió által készített első operett-tévéváltoza­tát. (Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél) A színészek is láthatatlanok maradtak- a műterem ugyanis nem bírta a tv-közve­títés hatalmas áramfogyasztásét, s a sö­tétbe borult helyiségben abbamaradt a negyven próbával előkészített, máig is legszebben kidolgozott zenés stúdió­játék. Operett gyertyafényben - mond­ták a tréfás kedvű nézők. „Gyűlölöm a televíziót. Ez volt az érzésem, mikor 40 emlékpróba után először ültem bent a televízió közvetítő kocsijában, hogy másfél hónapos munkánkat, mint rendező, most már a képelt egymásutánjában is bemutassam. Sokan azt mondják: a tele­vízió olyan, mint a film, mások a rádióhoz hasonlítják, ismét mások a színpad és a rádió házasságából született ifjú gyer­meknek tekintik. Mindezeknek igazuk van, és még sincs igazuk, mert sem egyik, sem másik, hanem valami egészen más: új művészet." - nyilatkozta az adás után Szécsi Ferenc rendező.

 

Sándor György a Magyar Televízió mű­sorigazgatója 1959. november 29-én cikket írt a Magyar Nemzetben Televízió - és a Kulturális forradalom címmel. „A Televíziónak 1959. szeptember végén 35000 előfizetője volt. Október hónap­ban csaknem egyharmadával megnőtt az előfizetők száma. Épülnek a közvetítő állomások, a magyar ipar igen jó minő­ségű készülékeket állít elő, a műsor iránt növekszik az érdeklődés országszerte. A televízió hazánkban is elindult a fejlődés útján. A külföldi tapasztalatok is amellett szólnak, hogy a második ötéves tervben előirányzott 500000 új készülék eljutta­tása az otthonokba, reális elgondolás. A televíziós készülék - mint tudjuk - álta­lában nem egy-két ember szórakozását szolgálja. A készülékek egyharmadát klubokban, művelődési otthonokban ta­láljuk. Sok helyütt olykor 80-100 ember várja a műsort. És közismert a háziasszo­nyok „sanyarú helyzete" azokban a há­zakban, ahol a rokonság és szomszédság „használatba vette" a televíziót. Mindent egybevéve túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a televízió néhány éven belül igen jelentős kulturális eszközzé válhat. (...) A televízió olyan területekre is betör­het igényes előadásaival, ahol töretlen a talaj. Ha van kulturális forradalmunk­nak nagy és lelkesítő célkitűzése, akkor éppen a külvárosok, gyártelepek, falvak és tanyák kultúrájának növelése. Ered­ményeink ezen a téren nagyok és szívet derítőek. Megnőtt a könyvtárak forgal­ma, sok a munkásbérlet a színházakban és az operában. De sok még a fehér folt isi A város szélén, a tanyákon sokan elő­ször a televízió közvetítésében látták a Bánk bánt és a kitűnő Carmen előadás közvetítése százaknak volt első opera élménye. Ismerünk olyan nézőt, aki azért kereste fel a Nemzeti Galériát, mert a televízióban látta nemzeti festészetünk remekeit és közvetlenül is meg akart ismerkedni e nagyszerű képekkel. A vi­dámabb szórakozást a Vidám Színpadról adott közvetítés a kiváló ifjúmunkások tiszteletére összeállított esztrád mű­sor és több tánczene műsor jelentette. A zene kedvelői még egy színvonalas Pique Dame előadást kaptak Prágából és televíziós balettfilmet Ulanovával Moszkvából. Érdekes Egy kiállítás képei előadást Marcello Abbado interpretálá­sában hallgattunk és láthattunk, mint­hogy a művet inspiráló képek egy részét is mutathattuk."

SPORTTAL A VILÁGBAN

 

Az első sportközvetítés a Népstadionból 1957. május 26-án vasárnap délután volt. A Délnyugat-Németország - Bu­dapest válogatott labdarugó mérkőzést közvetítette a televízió.

 

A sportközvetítések igazi televíziós sikertörténetek. A Magyar Televízió in­dulása után Radnai Jánost bízták meg a sportrovat megszervezésével. Az 1950-es évek végére sikerült kiválasztani a később műsorosztály rangra emelt részleg magvát jelentő riportereket. En­nek az első legnagyobb eseménye az 1960 augusztusában, Rómában meg­rendezett olimpia volt. Az első olimpia, amelyet Európában a televíziók teljes egészében közvetítettek. Rómában 58 televízió stúdiót építettek az olimpiai játék színhelyein, hogy zavartalanok legyenek a különböző országokból ér­kező tévériporterek munkakörülményei. „Egyszerre kilenc ország nézői élvezhe­tik a közvetítést, a vendéglátó olaszok mellett a francia, a svájci, az osztrák, az NDK-beli és nyugatnémet, a lengyel, a cseh és a magyar nézők is. A legjobb dol­guk az olasz előfizetőknek van, ugyanis a hazai televízió egész nap közvetíti az olimpiai eseményeket. Elsősorban természetesen abból a szempontból, hogy hol indulnak olasz versenyzők... Az eredményekről a riportereket olasz és angol nyelven tájékoztatják. A mi ri­portereink beszélnek angolul. Vitray Ta­mást és Radnai Jánost nemegyszer nagy feladat elé állítja, hogy nem lehetnek jelen személyesen a versenyeken. Nem egy esetben ők maguk is csak a képer­nyőn látottak alapján tudósítanak. Az adott pillanatban ugyanazt látják, amit mi is ugyanolyan körülmények között, így történt például akkor is, amikor Parti János megszerezte az első aranyérmet" - írta Lelkes Éva, a Film Színház Muzsika 1961/37. számában.

 

Akkoriban a sportközvetítések túl­nőttek önmagukon. A műkorcsolya-ver­senyek is egy ismeretlen világot, isme­retlen országokat, viselkedési módokat mutattak meg a magyar nézőknek. Vitray Tamás így írt erről negyvenedik évfor­dulóra megjelent „televíziós könyvben". „A néző azonosult azzal, aki beszélt, mert ha elfogadhatóan közvetítette, ami a lát­ványnak a sportra vonatkozó része, akkor a hatása alá kerültek. Órákig tartottak a közvetítések, így rengeteg olyan köztes idő volt, amit ki kellett tölteni. Ha az em­ber a helyszínről, az életmódról beszélt óhatatlanul egy másik világot mutatott be. Amikor 1960-ban, életem első műkor­csolya-közvetítésén elmeséltem, hogy mennyibe kerül egy jegy, és hogy ez forintba átszámítva mennyi, és a tribün első sorában ül egy házaspár, akik há­rom jegyet vásároltak, mert a kutyának is vettek egyet, akkor ez akaratlanul is ízelítőt adott egy másik ország életéből. Volt, amikor már nem tudtam miről be­szélni, mert harminc percig újították fel a jeget, akkor elmeséltem, hogy fejjel neki mentem egy bejárati ajtónak, mert még sosem láttam üvegajtót. Nem kellett semmiféle tanulságot levonni, az embe­rek a hidegháborús időkben pontosan érezték, hogy miről van szó." De emlé­kezetes sokunk számára az is, ahogyan Vitray a korcsolyázók ruháit leírta. Ecse­telve a színeket, a különleges anyagokat. Hittünk neki, hisz a fekete-fehér képer­nyőn mindezt nem láttuk, de rácsodál­koztunk erre az ismeretlen, de a televízió révén kitárulkozó világra, Európára. És egyre többen lettek a nézők: Az előfize­tők számának alakulása: 1957-ben még nincs előfizetés, de aztán évenként nő az előfizetők száma: 16.038 fő, 52.572, 103.658, 205.803 és 1962-ben már 325-106 készülék üzemel az országban!

 

1996-tól (Médiatörvény) Létrejött Magyarországon is a „duális-televízió­zás", melynek következtében ma már a televíziós csatornák száma száz fölött van, a nézőszám gyakorlatilag lefedi az egész lakosságot. Az „őstelevíziózást" felváltotta a kereskedelmi és a tematikus csatornák világa. A hőskort, aranykor kö­vette, új műsortípusok születtek. Ma már interneten is televíziózhatunk, mobilun­kon is nézhetünk televíziót. Hatvan év elteltével a magyarországi televíziózás „felnőtté" érett.

A cikk írói köszönetet mondanak azoknak a tele­víziós szakembereknek, akik interjúikkal, írásaikkal segítették a magyar televíziózás hőskorának meg­ismerését. További részletek: a www.babiczky.hu és a www.dunavolgyipeter.hu honlapon.