Nem lehet abbahagyni, interjú Fabók Istvánnal

Dunavölgyi Péter:

 

A 2000 év  után döntöttem el, - mint az MTV Archívum vezetője – létrehozom a www.tvarchivum.hu oldalt, amelyen részben történeti információk, adatok, tv-történet, tv-történeti interjúk kaptak helyet. Az oldalt nyugdíjba vonulásomig 2008-ig írtam, szerkesztettem. Az oldal fontos részészét az „Arcképcsarnok” al - oldal, képezi, ahol Magyarországon először létrehoztuk a televíziósok életrajzi lexikonját, valamint szerkesztésemben jelent meg az „Örökmozgó” rovat, amelyben évfordulós 40, 35,30, 25, 25 , 20, 15, 10 évvel korábban adásba került műsorokból, híradókból szerkesztettem részleteket. Az oldalon felkérésemre, megrendelésemre, Zelei Miklós, író, újságíró készített, nagyszerű, tv-történeti, interjúkat.

Az itt olvasható interjú is ott jelent meg először, mivel fontosnak tartom, hogy az olvasó, kutató, a legteljesebb összefoglaló korábbi  tartalomhoz is hozzá jusson, így itt a saját honalapomon a szöveg azonos változat olvasható legyen. 

 

Zelei Miklós:

 

 

Nem lehet abbahagyni

 

Fabók István gyártásvezető a szakmai múltról és jelenről

 

 

– Negyedik évtizede dolgozik Fabók István gyártásvezető a Magyar Televíziónál: 1970-ben érettségizett a Széchenyi István Közgazdasági Technikumban, és a következő év január 2-án kezdett a tévénél mint felvételvezető – ott, ahol a művészet volt akkoriban: az Irodalmi és Drámai Főosztályon Gerő Péter pályakezdő gyártásvezető mellett tv-játékok készítésében vett részt. Máriássy Félix volt az első rendező, akivel együtt dolgozott. Felvételvezetői munkáját háromszor jutalmazták nívódíjjal. Megalakulásától kezdve aktív tagja volt a Fiatal Művészek Stúdiójának, amelyet Szinetár Miklós hozott létre, és Árvai Jolán vezetésével alakult professzionális műhellyé. A nyolcvanas években a Színház- és Filmművészeti Főiskola Film Főtanszak, Film és Televíziós Gyártásszervező szakán szerzett diplomát. 2005-ben Fabók István is az Árvai Jolán-díj jutalmazottjai közé került.

 

 

            – Szerencsés volt a pályakezdésem, mert azonnal olyan kiváló rendezővel dolgozhattam együtt mint Máriássy Félix. Amint beléptem, azonnal belecsöppentem egy tévéjáték próbájába, amelyet Máriássy Félix rendezett. Ez volt Máriássynak is az első tévés rendezése, annak ellenére, hogy akkor már jelentős rendező volt. Rajz János és Máté Erzsi játszotta a két főszerepet!... Így indult a dolog. És ettől fogva hosszú ideig csak tévéjátékok készítésében vettem részt, Szász Péterrel, Várkonyi Zoltánnal, Dömölky Jánossal, Gyöngyössy Imrével, Ádám Ottóval, Félix Lászlóval, Kardos Ferenccel, Hajdufi Miklóssal, Szőnyi G. Sándorral, Horváth Z. Gergellyel dolgoztam ... 

– Mi el is különültünk a televízió mindennapi életétől, hiszen nem a hírműsorok készítésével foglalkoztunk. Még a munkánk helyszíne sem a televízióban volt! A műsorok felét a tévé a filmgyáron keresztül gyártotta, főleg azokat a produkciókat, amelyek celluloidszalagra készültek. A stábszobánk is kint a filmgyárban volt, alig fordultunk meg a Szabadság téren. A főosztály vezetése se a Szabadság téren fungált, hanem abban a legendás Akadémia utcai épületben, az Akadémia utca 17-ben, ahol annak a bizonyos egypártnak a központja volt. Az épület egyik fele volt a régi pártközpont, amit zárva is tartottak mert onnan már rég ki volt költözve az apparátus, de hozzájuk tartozhatott az a rész, mert állandóan lakat lógott az ajtaján.  Az ember belépett a földszinti előtérbe, onnan nyílt egy gyönyörű, nagy faburkolatos szoba, az volt állítólag  Rákosi Mátyásé. Ott dolgozott  az Irodalmi és Drámai Főosztály vezetője. Az előtérből két folyosó indult, a bal állandó lakat alatt, a jobb oldalin járhattunk mi, valami cselédlépcsőn. Nagyon furcsa vasajtók voltak egyes helyeken, az óvóhelyi ajtókhoz hasonlítottak.

– A zárt részbe csak 1989 után jutottam be, terepszemlézni egy film kapcsán. Ott voltak az egykori irodák, tárgyalók... Gyakorlatilag úgy, ahogy a használatból kivonták.

 – Az épület másik felét foglalta el, három emelet magasságig, az Irodalmi és Drámai Főosztály. Ez volt az a szervezeti egység, amelyben tévéjátékok tucatjait készítettem el, felvételvezetőként. A Fiatal Művészek Stúdiójában is dolgoztam, ott kaptam első önálló gyártásvezetői munkámat. Markó Ivánnal, Felvidéki Judittal, Molnár Györggyel, Deák Krisztinával, Nagy Katalinnal, El Eini Soniával, Kenyeres Gáborral is dolgoztam. 

– Az FMS-ben kezdetben kísérletezhettek, bemutatási kötelezettség nélkül csinálhattak produkciókat a fiatal rendezők. Később átalakultunk és adáskötelezettséggel készülő produkciókat gyártottunk, de a stúdió nyitott lett. Az MTV-n kívülről is jöhettek fiatal alkotók.. Sikerült megszabadulnunk attól a privilégiumtól, hogy nincs bemutatási kötelezettség. Ebben az időben egy éven át El Eini Soniával mi ketten voltunk az FMS választott vezetősége. Menedzselni akartuk a legkülönbözőbb területekről a rendezőket, nem csak a fiatal pályakezdőket, mindenkit akinek nincs lehetősége megmutatni a képességeit.

 – Molnár György például évekig a szórakoztató műsorokban dolgozott, megcsinált egy csomó kabarét, kismillió Egymillió fontos hangjegy című könnyűzenei műsort, de nem jutott a tévéjáték közelébe. Az FMS égisze alatt kapta az első tévéjáték-rendezést, amelyet én gyártottam, és azóta is együtt dolgozunk. El Eini Sonia is nagyon aktív volt, túl volt már azon, hogy teljesen kezdőnek tekintsék, így lett vezetőségi tag, és olyan tévéjátékot csinált Eperjes Károly főszereplésével, amelyet bármikor be lehet mutatni ma is. Kisfaludy András is nálunk kapott lehetőséget, hogy natúrfelvételekkel kevert animációs filmeket csináljon.  Tíz év munkájába került, de komoly stúdióvá alakult az FMS. Ekkor jött Árvai Jolán, ő kezdte igazán professzionálisan menedzselni a Fiatal Művészek Stúdióját! Főiskolás osztályokkal kötött együttműködési megállapodást, és felvállalta, hogy az MTV-től anyagi támogatást szerez, így magasabb színvonalon tudták elkészíteni a diplomamunkájukat. A produkciók elkészítése, a napi munka közben tettem szert arra a sokrétű ismereteket kívánó tudásra, amelyet a gyártás megkövetel. Alighanem ez is hozzásegített, hogy már főiskolai tanulmányaimmal párhuzamosan, az Irodalmi Osztály gyártási vezetője és aktív gyártásvezetője lehettem. Az 1987-ben megalakított Kulturális Főosztályon Dömölky Jánossal és Schulze Évával alkottunk egy műhelyt.

– Mi gyártottuk az október 23-át megünneplő első irodalmi műsorokat, amelyeket a „Szentendre ’89” és a „Szentendre ’90” elnevezésű rendezvénysorozatokon vettünk föl, még húsz-húsz más produkcióval, Dömölky János irányításával.

– 1990-ben létrehozták a produceri irodákat, a gyártási emberekből csináltak producereket. Huszonhat produceri irodát alakítottak. Árvai Jolánék is egy produceri iroda lettek, a nevük, Fiatal Művészek Stúdiója megmaradt, de már nem működhettek szerkesztőségként, hanem az ötleteikkel kilincselő iroda lett belőlük is.

– Személy szerint én egy másik irodához kerültem, amelyet Mészáros Katival és S. Takács Zsuzsával vezettünk. Elsősorban új szemléletű gyerek- és ifjúsági műsorokat készítettünk Macskássy Katalin művészeti irányításával, Micimackó klub címmel. Három évig ment ez a sorozatunk. Ezen kívül a mi produceri irodánk készítette Kocsis Zoltán és Ránki Dezső újra egymásra találása koncertjének a műsorát.

– A produceri irodák három évig, kilencventől kilencvenháromig éltek, aztán úgy egy éven át haldokoltak. Megszüntetésük után megkezdődött a szakszerkesztőségek visszaalakítása, újraszervezése. Ebben az újabb átszervezésben Árvai Jolán nem akart beintegrálódni egyik alterülethez se. Arról volt szó, hogy inkább kiválnak és önállósodnak. Abban az időben már jobban szét voltunk szóródva, mint a televízió kezdeti idejében! A Szabadság teret környező házakban is mindenfelé irodahelyiségek voltak. Árvai Jolánék az Október 6. utcában béreltek egy lakást. Azt szerették volna kiharcolni, hogy kapják meg a működéshez szükséges eszközöket, és független produceri irodaként dolgozhassanak tovább. Hosszú küzdelm volt ez, miközben a csapata szétszóródott, és Jolán, Dzsolika, egyszer csak teljesen váratlanul eltűnt a nyilvánosság elől.

– Egy kicsit később már tudtuk, hogy nagyon beteg. 2001-ben pedig elment.

– Nem sokkal halála után a Filmvilág egyik számában Kamondi Zoltán megemlékezett Árvai Jolánról. Szeretnék egy pár sort idézni ebből az írásból: „Mindig segített. Ha elakadtunk a munkában, ha eltévedtünk az életben, magánéleti válságokban, zavaros pénzügyekben, ha harcolni kellett az igazunkért. Mindenben. Sosem engedte, hogy viszonozzuk. Mindig visszahúzódott, a háttérben maradt, finoman, elegánsan. Nem engedte, hogy segítsünk, akkor sem, amikor talán nagy szüksége lett volna a szeretetünkre. Csak azt engedte meg, hogy boldoggá tegyük azzal, amit csinálunk, írunk, leforgatunk. Ha boldog volt, tudtuk, hogy jó a film, a snitt, az írás, hogy tehetségesek vagy tisztességesek voltunk. Az öröme volt a mércénk tizenhat éven keresztül.

– Szeretett hinni valamiben, létrehozni valamit, kibontani valakiből a maximumot, lehetőséget adni. Sziporkázó erő sugárzott belőle, ha akart valamit. Nem lehetett gyöngének, butának, tehetségtelennek, bizonytalannak lenni mellette”.

            – Így volt, ilyen volt.

            – Ma már nem készülnek tévéjátékok. Rossz idők járnak a kultúrára, az olyan kvalitású alkotókra, amilyen Árvai Jolán is volt. Ha mégis sikerül és elkészül valami, az este tíz óra után kerül képernyőre. Egyetlen példa! Molnár Györgynek besegítettem, Csak egyszer élünk címmel csinált egy filmet, amelynek a televízió koprodukciós partnere volt. Tinédzserek között, vidéken játszódik a film, az ezredforduló idején. És megnézik benne az egyik leányzónak a cicijét... Na, ezért 23.30 előtt nem lehet levetíteni.

            – A produceri irodák felszámolása után Dömölky János létrehozott egy Fesztiváliroda nevű egységet, amely nagyon rövid ideig élt. Megszerveztük a keszthelyi tévétalálkozót a visegrádi országok számára, de a következő évben ez a találkozó is kezdett kimúlni, mert valami miatt a csehek már nem jöttek el. Azután megszűnt a fesztivál, és föloszlott az iroda.

– Ekkor engem a Gyártásszervezési Igazgatóságra hívtak. Az új munkahelyem ellenére is folytattam a produkciós munkát, és Molnár György rendezésében gyártottam a Rossz orvos című filmet, amelyet a mozikban is bemutattak.

– A kilencvenes évek közepe óta itt dolgozom, s jelenleg a Kapacitás Koordinációt irányítom. Az emberi erőforrások és a gépi kapacitás tartozik az osztályhoz. A műsorkészítéshez szükséges szakalkalmazottakat és eszközöket kell összehangolni. Meg kell csinálni az éves kapacitástervet, ebből negyedéves, havi és heti konkrét munkaterveket összeállítani az igények alapján.

– De nem hagytam fel a gyártási tevékenységgel sem.

– Azt nem lehet abbahagyni!

– Magánproducer finanszírozásában legyártottam a Romani cris című filmet, valamint a Hyppolit, a lakáj és a Meseautó re-make-jét, és résztvettem jónéhány dokumentumfilm elkészítésében.

            – Ez is, az is különböző gyártási feladatokat ad. A dokumentumfilmnek megvan a témája, és akkor kell forgatni, amikor alkalmas azoknak, akiket, amiket meg akarunk mutatni. Hozzájuk kell alkalmazkodni, ha róluk akarunk dokumentumfilmet csinálni.

– Az egyedi fikciónál Dömölky Jánossal azonban már onnantól kezdve elindult a gyártás, hogy Dömölky ment témát keresni. Talált például egy híranyagot, aminek elkezdett utánajárni. A nyolcvanas években ilyen napi ügyeket dolgozott föl fikciós filmnek.Két hónapig járkáltunk. Termelőszövetkezetekkel kapcsolatos vitákra épült a film, megkerestük azokat a vezetőket, akik vállalták, hogy elmondják, mimindenben állnak szemben a központi vezetéssel... Ezek alapján született meg a végleges forgatókönyv. Aztán a színészkiválasztás, a szerződéskötések – ezekben mindben résztvettem. A helyszínek összeszervezése, tervezés. A gyártásvezető alkudozott a szereplőkkel, mindenkivel...

– Azóta Magyarországon, a rádió kivételével, a színészegyeztetés is megszűnt, holott valaha az nagyon komoly dolog volt. Az ötvenes években komolyabb, mint kellett volna: félévente a minisztériumban tárgyalták meg, hogy ki miben játszik, ki melyik darabban legyen a szereplő.

– Amikor én kezdtem a pályát, már a színházaknál történt a színésztegyeztetés. A televíziónak,  filmgyárnak, a szinkronnak színészegyeztetője működött, és rendszeres kapcsolatot tartottak egymással, a színházak művészeti titkárságával. A színházak ma már nem  nagyon adnak információt! Azt ajánlják, hogy kössünk szerződést, és havi átalánydíjért elmondják, hogy a színészeik mikor mit csinálnak.

– A színészeknek pedig  általában nincsenek menedzsereik. Egy részük nem is akarja, hogy menedzseljék, mert a kevés gázsiból nem akarnak még jutalékot is fizetni. Meg a menedzserre kénytelenek is olykor rászólni, ha szeretnének megcsinálni valamit, ami szép feladat, de nincs rá pénz, és ezért kicsi a gázsi.

– Elsősorban volt, vagy gyakorló színházi titkárok folytatnak menedzseri tevékenységet. Ők szerződnek is. Ilyenkor nincs rossz szájíz, nem vitatkozik a producer a rendező jelenlétében a művésszel, miközben az anyagiakban megalkudnak.

– Így alakultak át, változtak meg a dolgok mára. Ebben kell megtalálnunk a helyünket...

 

 

                                                                      Lejegyezte: Zelei Miklós