Nemlaha György, Az én mozim és az én sztrárjaim

Dunavölgyi Péter

 

Az MTV Rt. 1997-ben jelentette meg az MRT-MTV-MTV Rt. 1957-1997 című kétkötetes emlékkönyvét, Schmidt Péter szerkesztésében.

A könyvben jelent meg Nemlaha György: Az én mozim és az én sztrárjaim című írása. A szerző 2017-ben hozzájárult, hogy az írása változatlan formában ezen az oldalon is megjelenjen.

 

 

Nemlaha György:

Az én mozim és az én sztrárjaim

 

Ezennel a címet visszavettem - legalábbis egy kis visszaemlékezésre - attól a bjzonyos tévésorozattól. Annál is inkább megtehetem, mert bizony ez tőlem, illetve  Fényes Szabolcstól származik. Hajdanvolt műsorunk viselte - a nézettsége alapján tiszta szívvel vállalható büszkeséggel - ami nem nagy kunszt, mert tele volt hajdani hírességekkel, Lalabár Kálmán, Mezey Mária, Sárdy János, Honthy Hanna szerepelt bene, no meg Fényes slágerei. Fényes Szabolcs ugyanis szerzői estje kiagyalásakor rádöbbent, annyit írt, hogy az bizony bele nem fér az engedélyezett hatvan percbe. Mit tegyünk?... Készítsünk egy másik műsort, amiben csak filmdalai vannak benne!,  így is lett. De ez nemcsak Az én mozim históriája, hanem a későbbi több, mint ötven folytatást megért Muzsikál a mozi meséje is, mert mit tagadjam, - az alapötlet innen származik...”falrengető”nincs is , csillagai annál inkább vannak. Az első Fényes Szabolcs maga, akihez mint földimhez – mindketten váradiak vagyunk- , sok személyes szál is fűzött. Szabolcs nemcsak a szakmájához értett, hanem ahhoz is, hogy kedvet csináljon magának, másoknak a munkához.  Tele volt ötletekkel, amelyek olykor aztán egyenesen robbantak. Emlékszem nem sokkal halála előtt, abban a reményben, hogy Amerikában színre viszik egyik darabját sürgős tárgyalásra Bécsbe utazott. Alkalmi útitársa - a másik tréfamester -, Karinthy Ferenc volt, akivel akkoriban el is követtek Szegeden egy operettet, a nem túl dicsőséges  Leánykereskedőt. A határon természetesen felismerték őket. Jópofáskodott velük a határállomás éber őrsége, s már éppen útnak indultak volna, a szabad jelzésre, a sorompó előtt néhány méterrel, Cini megkopogtatta a csomagtartót: „Minden rendben, Schwartz úr!"

Nem kellett volna. Utólag bármennyit is mulattak rajta - órákig kereste a határőrség azt a bizonyos nem létező Schwartz urat. A tárgyalást Szabolcs természetesen lekéste. Cini sem tudott elintézni semmit...

 

 

És felrúgva mindenféle stabilitás sorrendet - egy „statiszta" neve kívánkozik ide, a nagyágyúk mellé Kalmár Pali bácsié. Róla már csak az igazán idősek tudnak, noha a hangját arról a több ezer hanglemezről, amelyik a harmincas években készült vele itthon, Londonban, Berlinben - mindenki ismeri. Pali bácsit ugyanis valamikor 1945-ben letiltották a pályáról, amiért korábban sűrűn énekelte azt a Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország című számot, amit korábban ugyancsak betiltottak a nyilasok… Pali bácsi, ludovikás tiszt létére, nem restellte elmenni vasmunkásnak, sőt még sztahanovista is lett, de mégis kérdéses volt a hetvenes évek végén is, vajon megjelenhet-e a képernyőn? Gyöngy Pali bácsi szerzői estjében sikerült végre a kamerák elé csem­pészni, így legalább fennmaradt a utókorra elegáns kissé tartózkodó lénye, azé az emberé, akitől zenei tudásom, hangarchívumom nagy része származik.

Általa nyílt meg előttem egy „félretett", mellőzött nemzedék világa: megismerkedtem Rácz Valival, Petényi Lászlóval, Muráti Lilivel, no meg azzal a Hamza D. Ákossal, aki csakugyan a magyar ellenállási mozgalom egyik megalapítója volt Bajcsy-Zsilinszky mellett, de aki mint filmrendező, producer lett híres, s aki azzal utazott ki Ortutay Gyula megbízásából Párizsba 1948-ban, hogy ott tanulmányozza a Magyar Televízió mihamarabbi létrehozásának lehetőségét. Az útlevél mellé tanácsot is kapott - ezt már nem Ortutaytól -, hogy ne siesse el a hazatérést. Szót fogadott. Több évtized múltán jött csak vissza Magyarországra, s egy kis szerény vidéki házban húzta meg magát feleségével, aki a Metró egyik híres kosztümtervezője volt. Portréfilmje forgatása után kerestük fel - egykori kedvenc színésznője, az általa rendezett Ez történt Budapesten sztárja, Muráti Lili - társaságában. Muráti megeskette Radó Gyuszit, a rendezőt és engem, hogy nem mondjuk meg Ákos bácsiéknak, hogy ki is ő valójában. Legalább negyven éve nem találkozhattak, így aztán igazán érthető volt az az udvariasságba csomagolt gyanakvás, amellyel egymást vizslatták. Ákos bácsi vesztette először türelmét és félrehívott, hogy megtudja, ugyan kit tisztelhet ebben a fiatalnak nem éppen mondható hölgyben?... Nem árultam el neki, csak amikor Lilike  elérkezettnek látta az időt arra. hogy felfedje kilétét. Amikor alaposan kisírták egymás vállán magukat. Ákos bácsi vidáman beismerte, hogy ő már az első percben tudta kiről is van szó, mert őszintén szólva, Lili egyáltalán nem változott semmit sem óta... Aztán, amikor visszautaztunk Pestre Muráti csak úgy mellesleg megemlítette  „Rémes, hogy a férfiak mennyire öregszenek..."

 

És egy szomorú sztár szomorú emléke. Ez a Még néhány perc és éjjelt üt az óra, című Horváth Jenő esthez fűződik, ahhoz a Ruttkai Évához , aki a felvételek után nem volt az élők sorában. Évike akkor már – ezt az egész ország tudta már talán, csak ő nem -, nagyon súlyos beteg volt. A kocsiban, amivel a martonvásári helyszínre szállították többnyire csak bóbiskolt, mint figyelt, részben az erős nyugtatóktól, részben a kánikulától. Amint az lenni szokott, bármennyire is igyekeztünk, a munka elhúzódott.

Már kezdett lebukni a nap, amikor végre sor került felvételre. Évike kiszállt az autóból, s mire a kamera elé állt, lekerült a kötés a karjáról, amely tehetetlenül lógott alá... Csakhogy a járás is nehezére esett. Az a pár lépés, amit a híd egyik korlátjától a másikig meg kellett tennie. De nem akarta, hogy ezt észrevegyük. Levette tehát a cipőjét és amúgy zokniban sétált onnan ide, majd vissza, ahányszor az operatőr kívánta. És ami a legcsodálatosabb: friss volt, élénk, de, mint aki kimenőt kapott a halálos kórtól.

 

A kivételek „filmsztárok" közé tartozik az én mozimban Márkus Laci is, akitől retenetesen féltem eleinte, mert nem volt rest éjfélkor felhívni, ha a filmes sozatomban valamivel nem volt megelégedve. Ha például valakinek a nevét kihagytuk vagy nem említettük meg. Márpedig ilyen igencsak akadt, mert már senki sem ismerte azt a művészt, aki a lakájt, vagy a kocsist játszotta. Neki mindenki egyaránt fontos volt. Szó sem lehetett róla, hogy az epizodistákról megfeledkezzünk! “Nélkülük nincsenek a nagyok sem" - háborgott ő, akihez hasonlóan jól, tudtommal, senki sem ismerte a tegnap társulatát. Mindjárt az. első show műsoromban dolgoztam vele, igazán akkor lopta magát - emberként - a szívembe, amikor a Rátonyi Robival

kösen írt Zerkovitz életrajz felvételei készültek a 4-es stúdióban.

A „vásári kavalkádban", ahol Debóra és Manuéla dalolnak, volt egy jelenet, amelyben törpe színészek is közreműködtek. A hajdani Liget világát idéző emberkék beöltözve várták, hogy sorra kerüljenek, amit egy alapos késés miatt nehéz volt előre megjósolni, mikor is lesz. Laci hosszasan figyelte őket. különösen az egyik hölgyet, aki kikeményített, kiadjusztált hosszú ruhájában türelmesen álldogált, immár órák óta. Nem ült le, akkor sem, amikor hellyel kínálták. - Hogyisne, a kosztüm összegyűrődne, s hogy álljon ő ilyen ruhában a közönség elé?!... Már felvételi kiabáltak, amikor kiderült Laci nincs sehol, majd hirtelen megjelent, egy csokor égőpiros rózsával. Úgy ahogy volt. Zerkovilznak álcázva elrohant a Mezőgazdasági Minisztérium melletti virágüzletbe, hogy meglepje vele „mélynövésű" kolléganőjét, aki megadta a szakmának azt a tiszteletet, amit már akkoriban is kevesen tettek csak meg. Hátha mélne!...     i

 

A legbölcsebb színésznő, akivel ebben az emlékmoziban megadatott dolgoznom, Turay Ida volt. Eleinte, mint gyemekkorom Janikáját bámultam, s csak jóval később értettem meg az a kisfiús báj,  amit annyian szerettünk benne, az egy negyven feletti színésznő okos számításának, tehetséges technikájának diadala volt. Dusika aztán jó barátom lett, akit minduntalan meg kelleti nyugtatni, hogy jobban tartja magát kolléganőjénél (ami igaz is volt) és hogy azok nem keresnek nála többel (ami nem volt igaz). Tőle tanultam az alábbi történetet, aminek tanulsága nem csak nekem szól.

 

Dusika, valamikor ifjúsága idején, egyszer személyesen látta a színpadon a franciák nagy revücsillagát, Mistinguette-t, aki akkor már enyhén szólva nem volt tinédzserkorban. A párizsi híresség mindenféle trükkel kábította rajongóit, lábait lóbálta, cigánykereket hányt, fantasztikus erőbedobással. Mindenki ámult, mire az egyik néző, Turay jobbján, megjegyezte: - Szegény öregasszony!...

Dusika ezen jót Kuncogott és igazat adott a szemtelenkedőnek. Aztán évek teltek. A disszidálás évtizedei, majd hazajöttek, és Dusika betöltötte hol a nyolcvannégyet, hol a nyolc­vanhatot, amíg ki nem derült bizony benne van a kilencvenben... Egyik délelőtt a Fórum felé haladtában - ahol naponta szorgalmasan úszta a maga frissítő köreit átbaktatott a József Attila utcai átkelőn, ahogy szokott, mire egy türelmetlen autós ráförmedt: Nem tud igyekezni maga szerencsétlen öregasszony!... Dusika nem esett kétségbe, nem fakadt könnyekre. Eszébe jutott az a bizonyos másik öregasszony, akin ő mulatott.

Este felhívott telefonon és elmesélte a sztorit. A lényeg: egyszer mindent visszakap az ember.

Ezek után nincs Happy end.

Az én mozimnak mégis: VEGE

Nemlaha György[1]

 

 

 



[1] Nemlaha György, szerkesztő ,Szolnok, 1941. július 21. Tanulmányai: Nagyvárad, Klasszikus Vegyes Líceum, érettségi (1959), Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem filozófia kara (1964), Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem újságíró szak (1964) Munkahelyei: MTI (1970-1977), Pesti Műsor (1977-1989), Magyar Televízió (1989-től) Nagyváradon érettségizett, s még ugyanabban az esztendőben felvették a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem filológiai karára, melyet 1964-ben végzett el. Itt olyan tanárok oktatták magyar nyelv és irodalom szakon, mint Jancsó Elemér, Gálffy Mózes, Szigeti József, Szabó Erzsébet és nem utolsó sorban Szabó T. Attila. Ugyanitt újságíró képzésben is részesült, a tanárai közül Gál Ernő, Csehi Gyula, Balogh Edgár a legismertebbek. Az utóbbiak tanácsára a diplomaszerzés után mint újságíró kereste a kenyerét, elsősorban a nagyváradi Fáklya című napilapnál. Írásai jelentek meg a kolozsvári Utunkban, Korunkban, valamint a bukaresti Művelődés és az Előre című lapokban, valamint Sütő András marosvásárhelyi képes magazinjában, az Új szóban. Cikkei főleg a magyar művelődés: könyv, képzőművészet, zene, és főleg a színház kérdéseivel foglalkoztak. Később, amikor politikai okok miatt a munkalehetőségek csökkentek, hogy csak idegenvezető lehetett, 1970-ben áttelepült Magyarországra.  Budapesten először az MTI-ben dolgozott, 1970-1977-ig a kulturális szerkesztőségnél. Innen került át 1977 tavaszán a Pesti Műsor szerkesztőségéhez, ahol a film- és tévérovatot vezette. Nem sokkal később, 1979-től kezdett külsősként dolgozni a Magyar Televíziónál, ahol végül 1989-től került státuszba. Kezdetben a Művészeti Főosztályon, később a Szórakoztató Főosztályon dolgozott, ahol jelenleg főmunkatárs.  Körülbelül 600 műsora készült eddig a Televízióban. Főleg a magyar szórakoztatás történetének témakörében, az operett, a kabaré és a film műfajához kapcsolódóan, de magyar nóta műsorokból is több mint száz fűződik a nevéhez. Többek között ő indította el a Nótázik a mozi című sorozatot is.  Az elmúlt huszonöt évben, a Magyar Rádióban is több tucat sorozatot készített a magyar kabaré történetéről (pl.: Kattogó kabaré), a francia sanzon történetéről, az Oscar-díjas filmekről és a híres előadóművészekről (Egy órában az élet), de több száz egyedi műsora is van. A Nagyváradi Színházban több zenés évbúcsúztatót rendezett, szerkesztett, illetve mint dramaturg dolgozott a váradi mellett még a székesfehérvári, a komárnói és a szolnoki színházban is a Tokaji aszú, a Csárdáskirálynő, a Lucifer-show, a Három testőr, a Lili bárónő, a Zsuzsi kisasszony színrevitelén. A Madách Színház 1999-ben mutatta be a Mesék az operettről című, Kállai Istvánnal együtt összeállított előadásukat, amely aztán Debrecenben is a közönség elé került a 2001-es évadban. 1988-tól a Színház-és Filmművészeti Egyetem színész és dramaturg szakán tanít operett- és musical történetet.  Jelentősebb sorozatműsoraiból: Az én mozim – Fényes Szabolcs sorozat
Legyen a vendégem! – szórakozató sorozat (53 rész, műsorvezető: Rátonyi Róbert),Muzsikál a mozi – magyar zenés filmek (60 rész),Dallamról dallamra – operett és könnyűzene történet (42 rész), Emlékezetes színházi pillanatok (8 rész), Slágertévé – show műsor (36 rész)
Szombat este – élő show műsor (100 rész), Szerzői estek: Jacobi-est, Eisemann-est, Erdélyi Mihály-est, Fényes Szabolcs-est, Behár György-est, Ábrahám Pál-est, Kálmán Imre-est
Interoperett (13 újévi adás), Show műsorok (Galambos Erzsivel, Felföldi Anikóval, Kishonti Ildikóval, Tiboldi Máriával, Szulák Andreával, Bágya Andrással, Fényes Szabolccsal, Behár Györggyel), Önök kérték – kívánságműsor , Bongó (15 rész), Éjszaka (23 rész, élőben)
Szombat este (18 rész, élőben), Áloműzők (12 rész), Showbálvány (34 rész), Poénról poénra (6 rész), Gondolj apádra – Hofi Géza életmű-sorozat (7 rész), Fél évszázad (6 rész).
Hogy volt? – tévés rendezők portréi, Tapsról, tapsra - portrék (Agárdy Gábor, Bajor Imre, Baksay Árpád, Bende Zsolt, Benkő Gyula, Farkas Ferenc, Gálvölgyi János, Gencsy Sári, Gombaszögi Ella, Hernádi Judit, Honthy Hanna, Ilosfalvy Róbert, Jávor Pál, Kabos Gyula, Kabos László, Karády Katalin, Kállai Ferenc, Lórán Lenke, Mály Gerő, Máthé Erzsi, Muráti Lili, Németh Sándor, Perényi László, Petress Zsuzsa, Ráday Imre, Rátonyi Róbert, Szabó Miklós,Szeleczky Zita, Turay Ida, Zentay Anna)

Színház- és filmtörténeti dokumentumfilmek:

Szőts István életmű sorozat (5 rész)
Rendezte: Hamza D. Ákos (3 rész)
Köszönöm, hogy imádott… – Születésnapi találkozás a Fészekben (1991)
Gyerünk a moziba be! – Újra muzsikál a mozi (12 rész)

Fesztiváldíjas munkáiból:

Egy Fényes est – Veszprémi TV Fesztivál közönségdíja, 1981-ben
Mi muzsikus lelkek – tévéjáték Rátonyi Róberttel - Veszprémi TV Fesztivál közönségdíja, 1983-ban
Látta -e már Budapestet? – Veszprémi TV Fesztivál közönségdíja, 1985

Publikációiból:

Első írása a Fáklyában jelent meg, 1960-ban, Riportjai, színház- és filmkritikái a Fáklyán kívül a kolozsvári Igazságban, az aradi Vörös Lobogóban, az Előrében, a Korunkban, a Munkáséletben, a Művelődésben, a Tanügyi Újságban, az Utunkban és az Új Életben.
Fordított és rádióra alkalmazott több Caragiale- és Kiriţescu-művet.
Álneve: Derűs György (a Korunkban); számos írását a napisajtóban nagy szignóval jelezte.

-könyv-

Jean Gabin (1982)
Vittorio Gassman (1986)

Forrás: saját adatközlés