Dunavölgyi Péter:

 

Peták István a Magyar Televízió, volt elnöke (1996-1998), 2002. szeptember 30 - án vélemény cikket jelentetett meg a Magyar Nemzetben, Tizenegy tézis a köztévé érdekében címmel.

 

Peták István 1964-től 1971-ig Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója külsős, szerződéses munkatársa, majd stúdióvezetője volt.  Később sorrendben 1971-től Ifjúsági Osztály, osztályvezető helyettese, a Társadalmi Serkesztőség vezetője, az Ablak c. magazin felelős szerkesztője, Az  MTV/2 Aktuális Műsorok Főszerkesztője (1989-től) Mai Reggel c. napilap főszerkesztője (1990-1991) Magyar Televízió (1991-1996) MTV/2 aktuális műsorainak főszerkesztője, MTV/2 intendánsa, Regionális, kisebbségi, határon túli műsorok főszerkesztője. Magyar Televízió Rt., elnöke (1996-1998), Magyar Televízió főmunkatársa (1998), 2003-tól nyugdíjas, a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma, elnökségi tag (MDF delegált).

 

 

Az alábbiakban változatlan formában olvasható a Peták István korabeli írása..

 

Peták István: Tizenegy tézis a köztévé érdekében

 

 

“A nálunk honos szélsőségesebb liberális felfogást ismerve nehezen tudom elképzelni a megnyugató konszenzus lehetőségét

 

Sokszor és sokan hivatkoznak az angolokra, a BBC-re, mint valamiféle etalonra, például ab­ban is, hogy az angol médiatörvény egy-egy pa­ragrafusának módosításáról esetenként évekig vitatkoznak, s csak utána döntenek. Mi több mint tíz év óta vitatkozunk a közszolgálati mé­diumokról, de elsősorban a televízióról, ám még mindig nem jutottunk dűlőre annak szak­mai értelmezésében, hogy mi is az a közszolgá­lati televízió, s megvalósításának melyek a leg­fontosabb előfeltételei. Változatlanul politikai csatározások dúlnak körülötte, érte, ellene, és e csaták mintegy hátvédjét jelentik az egyik olda­lon az úgynevezett független médiaszakértők, akik biztosítják egymást arról, hogy az ameri­kainál is szélsőségesebben liberalizált média-modellnél nincs jobb a világon, s nekünk is ar­rafelé kell haladnunk. Mint Tar Lőrinc, aki megjárta a poklot, én is sok kérdésre választ kaptam tévéelnökségem idején. Szubjektív tapasztalataim is átszövik tehát a következő téziseket, amelyeket mini­mum meggondolásra ajánlok mindazoknak, akik felelősen kívánnak harcolni a nemzeti te­levízióért.

1. A magyar politikai pártok és a hangadó értelmiségiek gondolkodásában még nem történt meg a rendszerváltás, már ami a közszolgálati televízió funkciójának, mibenlé­tének értelmezését illeti. Az MSZMP hajdan volt kongresszusi határozataiban rendszerint fontos politikai hatalmi eszközként határozták meg a televíziót és a rádiót. Ez a mai napig így rögzült a pártok gondolkodásában, s időnként úgy tűnik, hogy csupán azt tudják elképzelni, hogy a változás annyi legyen, hogy most ők mondják meg, hogy kik legyenek a tévé kulcs­emberei.  Az unióban, amelyhez csatlakozni akarunk, az egyik meghatározó demokratikus alapintéz­ménynek tekintik a náluk nemzeti televíziónak nevezett közszolgálati médiumot, ahol termé­szetesen van jelen a mindenkori kormány szán­dékainak tiszta, közérthető artikulálása, vagyis az eredményes kormányzást elősegítő lojalitás (nem a szervilizmus!), hiszen a többségi válasz­tói akarat így kívánja. Ezen elvből természete­sen következik, hogy az ellenzéki pártok véle­ménye is egyértelműen megjelenik a képer­nyőn, hiszen ők nemcsak kontrollját jelentik a mindenkori kormánynak, de segítenek a pol­gárnak a folyamatok, intézkedések értelmezé­sében is. 

2.  A produceri irodák létrejötte egybeesik a . magyarországi születő  kapitalizmus idő­szakával, s a törvényi szabályozatlanság követ­keztében ezek az irodák nem az európai de­mokráciák szigorú rendjét, inkább a vadkapita­lizmus úttörő korszakát idézték.

Jó lett volna ezt a szennyes időszakot elkerülni. De ez még nem kérdőjelezi meg azt, hogy a Magyar Televí­ziótól független produceri irodákra, gyártó mű­helyekre szükség van. Akad olyan vélekedés, miszerint amíg egyetlen fillér is van az MTV Rt. kasszájában, addig a piócák nem szedhetők le a testéről. A Fenyő-féle reggeli műsor szerződé­sét örök időkre kötötte meg az Rt. megalakulása (1996) előtti tévé vezetése, de akkor született az Űrgammák-szerződés is. A futballmérkőzések közvetítési jogát reklámidőstül, szerkesztési felügyeletestül együtt adták el az rt. megalaku­lása előtt. A Gücülke című elhíresült rajzfilmso­rozatot is megörököltem minden zűrös pénz­ügyével együtt, ami aztán leváltásom után a bí­rósági szakban szépen ellaposodott. A sor folytatható. …  A harcot egyetlen televízióelnök sem tudja eredményesen megyívni tiszta kezű és szándé­kú kuratóriumi elnökség, felügyelőbizottság s természetesen a pártok hathatós önmérséklete és akarata, netán segítsége nélkül. Vannak tisz­tességes, korrekt produceri irodák is, amelyek azonban mindenkor nehéz napokat éltek át ép­pen azért, mert nem kívántak a „kéz kezet pisz­kít" játékba beszállni. 

3. Hallgatom az egyik televíziós vitát, ahol az egyik kurátor azt állítja, hogy az MTV Rt. forráshiányos, a másik azt, hogy szó sincs róla, mert csak kiadástöbbletes. Meg kellene egyezni: jelenleg az MTV Rt. még mindig „pa­zarlóan" működik (mert a piócák rátapadtak, az elhelyezés korszerűtlen, csak költségesen üzemeltethető a ház stb.), ezért igaz, hogy a kiadás többletes, de ebben a politikusok fele­lőssége is kimutatható. Másfelől az MTV Rt. forrás-, azaz bevételhiányos is, amelyért szintén  felelősek a törvényhozók és a “független”  media szakértők mindenkor szemérmesen  elhallgatják. Színovonalas, a közszolgálatiság funkcionális, minőségi  és morális feltételeinek is megfelelő műsorrrendszert előállítani, amely ráadásul a nemzet önbecsülését is erősíti snem cask értékőrző, hanem értékteremtő is, a jelenlegi törvény adta pénzmennyiségből nem lehet.  (Egyszer vessük össze  a különböző művészeti intézmények egy főre vetített költségvetési támogatását!).

4. A magyar médiatörvény megszületésekor • már eleve be volt táplálva egy genetikai hiba; a médiatörvény a kereskedelmi televízió­zás megteremtése érdekében született. A politi­kusoknak végre be kell_ vallaniuk, hogy a köz­szolgálati televízió  gyeduralmának megtörése, a duális rendszer létrehozása mint rendezőelv hibás volt. Ráadásul a médiatörvény megszüle­tése után hozott kormányzati és törvényhozási intézkedések is a kereskedelmi televíziókat se­gítették.

5. A vitákból az tükröződik, mintha a média-. törvény alapján a kuratóriumok elnöksé­gének és egyáltalán a kurátoroknak csak az rt. gazdálkodásával kapcsolatosan lenne vélemé­nyezési, döntési kompetenciájuk. A médiapiac törvényei alól ki kell venni a közszolgálati tele­víziózást és rádiózást. Természetesen a köz­szolgálati, azaz nemzeti rádió, televízió is meg­ítélhető abból a szempontból, hogy mennyire sikeres mint piaci vállalkozás, de mégsem ez a közszolgálati médiumok megítélésének elsőd­leges szempontja…  

6. A magyar értelmiségnek végre konszenzusra kellene jutnia a közszolgálatiság fo­galmát illetően. Tudomásul kell venni, hogy a kereskedelmi és a közszolgálati televíziók ese­tében a tulajdonosnak kell megfelelni. Csak míg az egyiknél egy tőkéscsoport a tulajdonos, a közszolgálati televíziók esetében a nemzet. Ebből az következik, hogy a nemzeti érdekek szolgálata a közszolgálatiság lényege. A nem­zetnek mint sajátos kultúrát, lelkiséget hordozó közösségnek a fenntartása, megőrzése, építése a feladata a közösségi médiumoknak. A BBC ethosz (ethosz= erkölcsi érzék) lényegét én Anglia ethoszának eredményes és feltétlen szolgálatában látom. A társadalom, a nemzet általános minőségi állapotáért, különösen morális minőségi állapo­táért a közszolgálati médiumoknak is felelős­séggel kell dolgozniuk. A kuratóriumoknak - bár ez a legnehezebb - azt kell megítélniük s ha kell, korrekciót kérni az intézmény vezetésé­től, hogy ezt a minőséget milyen hatékonyság­gal szolgálta a médium. A pártok képviselői előszeretettel szűkítik le a közszolgálatiságot a politikai kiegyensúlyo­zottságra. A politikai szemellenző mögül nem látnak másfelé. Ezt az álláspontot sürgősen meg kell haladni. Annak idején a pályázatomban le­írtam, hogy több magyar nótát, magyar népdalt szeretnék a képernyőre vinni. Az egyik kuratóriumi elnökségi tag megkérdezte eló'zetes meg­hallgatásom során (1996-ban), hogy „ugye ezt nem gondolom komolyan"?

7. A sajtószabadság szajkózása helyett egyszer arról kellene vitatkozni, hogy az ál­lampolgárok tájékozódáshoz való joga miként érvényesül a sajtószabadság örve alatt tobzódó gyűlöletkeltés, féktelen rágalmazások, regulá­zatlan, nemzetietlen (nemzetromboló) sárdo­bálás közepette. A polgárok érdekeit szolgáló tárgyilagos tájékoztatás elemi érdekeink közé tartozik, azaz ha a közszolgálati televízió azt mondja, hogy jön a farkas, akkor mindenki biz­tos lehessen benne, hogy tényleg jön. De akkor ne mondja, amikor nem jön.  

 8. Miért drága a közszolgálati műsor? Az egyik médiatanácskozáson, ahol a.független szakértők rutinszerűen szidták a közszol­gálati televíziót, megkérdeztem az egyik keres­kedelmi televízió autentikus képviselőjét, hogy vállalnák-e a budapesti atlétikai Európa­bajnokság vagy az augusztus 20-i Szent Jobb­körmenet közvetítését? Mosolyogva mondta, hogy szó sem lehet róla, nekik az túlságosan deficites lenne. A rétegműsorok fontos közszolgálati műso­rok, mert lényegi közösségi kohéziós értékük van: egy közösség hitének, kultúrájának, azaz megmaradásának alapelemei. De lássuk be, a rétegműsoroknak sohasem lesz nagy nézettsé­gük, ráadásul magas az egy nézőre vetített ki­adás, és alacsony az egy nézőre eső reklámbevé­telek összege. Ez nem jó üzleti eredmény az rt-nek, de nagy nyeresége a nemzetnek. A regionális stúdiók, szerkesztőségek létét csakis pénzügyi mérlegelés alá vetni s létüket ez alapján megkérdőjelezni , több mint hiba. Európa a régiók Európája, az identitás minden állampolgár mentális jóllétének fontos eleme.   

9. Egyetértek azon liberális nézetekkel, miszerint ha csak állami finanszírozású egy közszolgálati televízió, akkor nagy a valószí­nűsége, hogy függőségi viszony alakul ki a fi­nanszírozóval. Éppen ezért a szellemi, politi­kai függetlenség legnagyobb pénzügyi, anyagi biztosítéka, ha a tévé több lábon áll. Az üzem­bentartási díj Európában általában meghatá­rozó bevételi forrás, ráadásul erősíti a polgá­rokban azt a tudatot, hogy a közszolgálati tele­vízió, rádió nem a hatalom szócsöve, intézmé­nye, hanem az övék. A civil kurátorok is e gon­dolat mentén kell hogy felügyeljék a közszol­gálati televíziót. Az üzembentartási díj meg­szüntetése tehát minden szempontból elhibá­zott döntés. Az, hogy átvállalja a költségvetés, nem más, mint szemfényvesztés. Mintha a költségvetés pénze nem az adófizetők pénze lenne. Nincs törvényi garancia a költségvetési automatizmusra: az Antall-kormány idején Csurka István vetetett el egymilliárd forintot a Magyar Televíziótól, a Horn-kormány idején Medgyessy Péter pénzügyminisztersége, Lász­ló Csaba államtitkársága és Szekeres Imre költ­ségvetési bizottsági elnöksége idején szintén az Országgyűlés vett el törvényes pénzeket (több milliárdot) az MTV Rt.-től. A médiatör­vény megszületése óta egy év sem telt el, s máris megváltoztatták - az MTV Rt. hátrá­nyára. A televízió kereskedelmi (filmeladás, - szol­gáltatás, - nyújtás stb.) tevékenységéből szár­mazó bevétel általában öt-tíz százalék között mozog. A fő bevételi forrás kétségtelenül az ál­lami, költségvetési támogatás kell hogy legyen. A mi esetünkben a magyar közmédiumok tu­lajdonosi jogait a közalapítványok gyakorol­ják. Ebben az esetben feltehető úgy is a kérdés: az alapító, az alapítvány fő célkitűzéseit, feladatait  teljesíteni tudja – e? 

10.  Mennyi közszolgálati televízióra van szükség, avagy hány indokolt egy olyan kis országban, mint Magyarország? 

Erre a legegyszerűbb válasz: amennyit csak el­bír. Európában általában az a gyakorlat, hogy van egy széles tematikájú, több társadalmi ré­teget is megszólító csatorna, és emellett van­nak a tematikus, avagy jól kitapintható karak­terű csatornák is: mint például a gyerekmű­sorok csatornája, ahol a gyerekeket a nemzeti kultúra, a nemzeti önazonosság megélésére tanítják. Az európai általános gyakorlatot követve én magam is több csatorna létét látom elkép­zelhetőnek, megvalósíthatónak: az alapcsator­na mellett megvalósítható egy gyerek- és mű­vészeti, avagy ismétlő' műsorrendszerű csator­na, egy hírcsatorna a helyi és a regionális tele­víziók közreműködésével, integrálásával. Kü­lön fórumot kaphatna az országgyűlési, a kor­mányzati, azaz a törvényhozói és a végrehajtói hatalom, a politikai-közéleti csatorna. Legyen-e párttelevízió? Ne. Legyen-e nem­zeti, közösségi televízió? Igen. Európában ter­mészetesen van ellenkező példa is: Németor­szágban a ZDF eredetileg szociáldemokrata te­levízióként alakult meg. A hangsúlyos politi­kai karakter nem vált be. Az olaszoknál van pártok szerint megvalósított televziós csator­narendszer. Nem hiszem, hogy olyan pesszi­mistának kellene lennünk, hogy egyszer s mindenkorra leteszünk a politikai konszolidá­ció ügyéről, már ami a nemzeti sorskérdéseket illeti. Ennek megvalósulása csakis a „függet­len" médiaszakértők triumfálását jelentené¸ ezzel egyszer s mindenkorra elérnék, hogy mi­nimum 5:1-ről indulna az újabb médiamérkő­zés, ahol természetesen nem a nemzeti televí­ziót képviselők vezetnének. Bár már - jellem­ző módon - az a hír járja, hogy a Duna Televí­ziót az SZDSZ-nek ígérték oda. Az MTV Rt.-t meg kettéosztják: a Bojtár utcába költöző részt kapja az MSZP, a Millenáris parkba költöző részt meg a Fidesz. Lehet, hogy tényleg ez a kerülő vezet a nemzeti, azaz a közszolgálati te-evízió megvalósulásához? Tényleg hátrafelé cell ahhoz lépnünk, hogy előbbre jussunk?

11.  El kellene gondolkodni azon is, hogy a közszolgálgatiság miféleképpen értel­mezendő a liberális és a konzervatív avagy szoci­alista felfogás szerint. Bármely meglepő, úgy vé­lem, hogy - ideológiai alapon - a szocialista és a konzervatív gondolkodás nagyon gyorsan dűlő­re tudna jutni a közszolgálgatiság funkcionális ér­telmezését illetően, s ebből következően a köz­szolgálati médiumok milyenségét illetően is. A liberális, ráadásul a nálunk honos szélső­ségesebb liberális felfogást ismerve nehezen tudom elképzelni a megnyugtató konszenzus lehetőségét. Ha már most arra gondolok, hogy a jelenlegi kormány vezetése, meghatározó "ideológiai irányultsága liberális felfogású, rá-., adásul az Országgyűlés kulturális bizottsága is liberális vezetésű, úgy nem hiszem, hogy a médiatörvény esetleges módosítása a lényegi közszolgálatiság biztosítása felé mozdulna el, sokkal inkább gondolom, hogy egy liberális, a piaci körülmények között értelmezendő gaz­dasági egységként kell majd esetleg'a közmé­diumokra tekintenünk. Mondom ezt annak el­lenére, hogy 1994 második felében Fodor Gá­bor akkori kultuszminiszter is aláírta Prágá­ban azt a nyilatkozatot, amelyet az európai kultuszminiszterek adtak ki s amelyben fele­lősséget vállaltak a közszolgálati televíziók működéséhez szükséges megfelelő szintű fi­nanszírozás feltételeinek biztosításával kap­csolatban, a közszolgálatiság alapvető funkci­onális feladatairól. S arról, hogy végső soron a közszolgálatiság lényege a közösségek, így a nemzeti közösségek tagjai identitástudatának erősítése. Ez utóbbi viszont nem más, mint a közösségek kulturális, morális, spirituális lé­nyegének szolgálata. “