Práger György, Mezőgazdaság a képernyőn



Dunavölgyi Péter:


Práger György, szerkesztő – riporter újságíró, (Pilis 1948. május 10. – 2000. január 28.) tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végezte, ahol, okleveles agrármérnök végzettséget szerzett 1972 -ben. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskolájában szerzett diplomát, 1975 -ben.

A Magyar Mezőgazdaság című hetilap, kezdte újságíró pályafutását, ott dolgozott 1972-1975 között. Ezt követően jelentkezett a Magyar Televízióban, a Híradó szerkesztőségének lett a mezőgazdasági szakértő, szerkesztő- riportere, szakterülete az agrár-, és élelmiszeripar, agrárpolitika –, majd műsorvezetőként is dolgozott. 15 éven keresztül ő koordinálta, és készítette a TV Híradó mezőgazdasági témájú riportjait Fülöp Tibor operatőrrel.

A rendszerváltás idején 1990-ben lehetőség nyílt egy önálló agrár-gazdasági televíziós műsor elkészítésére. A pályázatot a Falutévé című műsorral nyerte. A főszerkesztői kinevezés értelmében egy napi hírműsor elkészítése volt a feladata, amely magába foglalta a műsor megalkotását, profitábilis működtetését és az ehhez szükséges kollégák kiválasztását. Az 5 év során, olyan szakmailag elismert műsorcsoportot sikerült létrehoznia és menedzselnie, amely 150 embernek adott munkát és reklámbevételeivel jelentősen hozzájárult a Magyar Televízió pénzügyi helyzetének javításához.

Később a Híradó adásaiban műsorvezetői feladatokat is kapott

1996-ban megalakította a televíziós műsorok, reklámfilmek készítésével, rendezvény - szervezéssel, marketing-, PR- és média-tanácsadással foglalkozó ügynökségét.

Práger Kakas-Média Kft., amelynek ügyvezető igazgatója volt (1996-2000). Az ügynökség referencialistáján szerepelt a TV2, BP TV, ATV, regionális televíziók és rádiók, kereskedelmi és iparkamarák, minisztériumok, Hungexpo, Bábolna és számos további nagyvállalatnál. Műsorai: Falutévé – (1990-1995) MTV, főszerkesztő-műsorvezető (hetente hat napon át a vidék gazdasági híradója,) Falutévé Magazin – (1990-1994) MTV, főszerkesztő-műsorvezető (Vasárnapi program színes riportokkal), Nótatévé – MTV, szerkesztő-műsorvezető (1993-1996). Egyéb televíziós feladatok és műsorok: Telin - Tévé (Szeged), Kapos - Tévé és Kapos Rádió, Pécsi VTV – producer – szerkesztő - műsorvezető (1996-1997), TV2, Faluvilág – producer-felelős szerkesztő-műsorvezető (1997-1998), ATV, Agráresték – producer-felelős szerkesztő-műsorvezető (1998), BP TV, Nyerítő – producer-felelős szerkesztő-műsorvezető (1998). Dolgozott még a : Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara: Sajtóreferensként (1996), Nemzeti Lovasmarketing Társaság: Média Bizottság Elnökeként. (1998)

 

A Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Rádió és Televízió szemle című folyóiratának az a IX. évfolyama, 1979/ 1. száma adta közre Práger György írását.

 

 

Práger György:

 

Mezőgazdaság a képernyőn

 

Hazánkban alig akad család, amelynek egy vagy több tagja ne lenne érde­kelt a mezőgazdaságban. Ha csak azt vesszük, hogy mintegy 2 millió embert érint közvetlenül a háztáji föld, kiskent, hobbykert, látható: mindenkit érdek­lő témáról van szó. Megemlítem még: a 70-es évek végén 130 állami gazdaság és hozzávetőleg 1300 termelőszövetkezet termeli meg az élelmiszerek kéthar­madát. A többit a háztáji és kisegítő gazdaságok adják. Tehát olyan ügyről van szó, amelyhez érteni látszólag nem nagy dolog. Hiszen akinek kertje van, bízvást beleszólhat - bele is szól! - az agrárpolitikába. És jóllehet a tulaj­donos tán maga sem érzi, de részese a termelésnek.

És még valami: Tapasztalataim szerint az emberek nálunk úgy vannak e té­mával, mint a focival: mindenki ért hozzá. Hallottam én már irodalomtanárt magasröptű előadást tartani a növényvédelem borzalmairól, ipari témában munkálkodó kollégát szörnyülködni gyümölcsbetakarítás idején a munkások, diákok, fiatalok, katonák kihasználásáról, és ismerek vájtfülű agrárszakem­bert, aki tudván tudja: ha csakis és kizárólag a mezőgazdasággal törődnénk kis hazánkban, akkor rövidesen paradicsomi állapotok uralkodhatnának. Le­het: szélsőséges véleményeket, nézeteket adtam közre, de érzékeltetni akartam, kinek, kiknek - is - kell elmondani rövid hírben, tudósításban, riportban, jegyzetben, glosszában az agrárpolitika időszerű teendőit.

 

Számot kell vetni a feladat, a téma összetettségével is. Németh Károly írja (Társadalmi Szemle, 1978. április):

A népgazdaság általános fejlődése, az intenzív szakaszára való áttérés, a gazdasági növekedés feltételeinek nehezebbé válása azonban a mezőgazdaság­gal szemben is nagyobb feladatokat támaszt. Számolnunk kell a gazdasági ha­tékonyság követelményének növekedésével, ia tudományos-technikai forrada­lom hatásával, az ipari módszerek terjedésével, a gazdasági integráció erősö­désével, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, továbbá az értékesítés mind szo­rosabb egymásrautaltságával. S nem utolsósorban azzal, hogy az élelmiszer­export növelése, valamint a számottevő import révén az élelmiszer-termelő ágazatokban is nő a külgazdaságra utaltság, és fokozottabban érvényesülnek az ebből eredő hatások."

 

Egy csalódás története

 

Amikor - immáron több mint két éve - a Tv - Híradóhoz kerültem, úgy hiszem, sok régi tévés kollégának csalódást okoztam. Hiszen talán azt várták tőlem: nagybaj bauszú parasztbácsikat, rengetegszoknyás parasztnéniket „hozok” a képernyőre. Akik majd úgy istenigazából, ízesen elmondják, mi a ,,dürgés”.  Nos, a valóságos helyzet viszont az, hogy manapság alig-alig találni nagyüzemben vagy kisüzemben - ebből a szemszögből egyremegy - „ízes" embert. Másképpen szólal meg ma a parasztember. Ha ugyan egyáltalán paraszt: lehet még nevezni. Egyre ritkábban lehet olyan mezőgazdasági dolgozót találni, aki a „nagy öregekhez" hasonlóan, egyszerűen - vagyis magyarul - tudná kifejezni gondolatait. Ebben túlságosan is korán eltanulták a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok szakemberei, vezetői, állatgondozói, kétkezi munkásai a hivatali bikfanyelvet.

Sokszor megremeg kezemben a mikrofon, mikor így kezdődik a válaszmondat egy gazdaságban: „A problémák volumenének tekintetében ... " És ez sajnos egyre gyakoribb. A sokat emlegetett józan paraszti ész - úgy tűnik- mind  bonyolultabbá válik. Amilyen maga az alapjában megváltoztatott mezőgazdasági termelés.

Úgyhogy, ha megkérdeznék: miért nehéz a mezőgazdasági téma képernyőre „adaptálása", azt felelném, higgyék el, egyre kevésbé tudunk összejönni megfelelő „alannyal". Azaz olyan emberrel, olyan szakemberrel, aki mindenki( számára érthetően elmagyarázná munkáját - akár magánügyeit -, szakmáját, termelésben elfoglalt helyét. S ha ilyen riportalannyal ritkán hoz ösí a sors, az talán nemcsak a riporter hibája. 

 

A hitelesség hiánya

 

Pedig véleményem szerint nem jó dolog az, hogy kevés az igazi mezőgazdasági riport. Hiszen emiatt éppen a hitelesség vész el a képernyőről. Vágj éppen azok az emberek nem szólalnak meg (nem láthatók), akik a leghitelesebben tudnának beszámolni az agrárpolitika mindennapjairól, a termelés haladó, halódó hagyományairól, a legújabb termelési eljárásokról. Így aztán leggyakrabban a riporterre marad a munka neheze, vagyis az, hogy a nézi számára - lehetőség szerint - közérthetően fogalmazza meg egy-egy új vagy régi téma jelentőségét. Tehát eleve meghiúsul, hogy riport szülessen. Régen igazi ünnep volt az aratás, heteikig tartó beszédtéma. Kivonult a falu apraja nagyja. Ma? Néhány kombájn, traktor elvégzi azt, amihez hajdanán több szí ember kellett. Ma tehát néhány kombájnos... Igen ám, de a képernyőre kép  kell. Vagyis, hogy a néhány kombájn egy sorba álljon, aztán rajta.   Start.  Csakhogy, mióta kiderítették, hogy az egymás utáni kombajnolás nem a le| jobb munkaszervezési módszer, hát ritka a leírt látvány. Ilyenkor pedig -„képszegénység" esetén -  hajlamos a néző így vélekedni: egy szál, árva kombájn a búzában? Már ez is nagyüzem? Pedig az!

 

Vagy: Igazán nem akarok jósolni - ezt meghagyom másoknak -, de eljön az az idő, nem is túl sokára, amikor csupán archív filmeken mutathatja be televízió, milyen is egy korszerű, szakosított állattartó telep. Ugyanis a nagy üzemek - szerencsére - egyre komolyabban veszik az állategészségügyi elő írások pontos betartását. A mi esetünkben ez azt jelenti, hogy legföljebb külső felvételeket készíthetünk a telepről. Tudniillik bemenni manapság még éppen be lehet, de nem szívesen engednek az állatok közelébe.

 

Új igazságok és ellentmondásaik

 

Új igazság: két nagy baj érheti mezőgazdaságunkat.

I.                    Ha kevés a termés,

II.                  II.   Ha sok a termés.

 

Ha kevés a termés - behozatalra szorulunk, drágán vásárolunk. Ha sok a termés - kiderül: szegényes a feldolgozó háttér, kevés a raktárunk. Mind­kettőre jó példa a zöldségtermelés, amelynek alakulása a legtöbb vihart vált­hatja ki a nézők körében. Elég csak két esztendőt összevetni.

1976: Már a kezdet kezdetén lehetett érzékelni, baj lesz. Legalábbis a szer­ződéskötések állása ezt mutatta. Valamennyi sajtószerv figyelemmel kísérte a termelés alakulását. Kis túlzással azt is mondhatnám: az olvasókat, a hallga­tókat, a nézőket szinte beavattuk a termelés fázisaiba. Ám a termés - páro­sulva a rossz időjárással - igen mérsékelt volt. Ráadásul ezzel a mérsékelt terméssel sem jól sáfárkodtak a fölvásárlók. Jött az import és a drágaság. A televízió többször is foglalkozott a témával. A HÉT kétrészes, izgalmas ripor­tot készített a lehetetlen állapotokról. Megszólalt a riportban nemesítő, ter­melő, felvásárló és fogyasztó, tehát mindazok, akik a saját bőrükön érezték a visszásságokat. A Híradó is beszámolt néhány intő példáról. Mindezek napo­kig, hetekig foglalkoztatták a nézőket. És talán ezeknek a riportoknak a ha­tása is tükröződik a következő esztendő, 1977 ellátásában.

 

1977: Az agrárpolitika irányítói - utólag persze könnyű így írni - helye­sen ismerték föl, hogy alapos változtatásokra van szükség. A kormány több­ször foglalkozott a zöldségprogrammal. Ennek eredményeként sikerült ked­vező közgazdasági környezetet teremteni a termeléshez; például úgy is, hogy a zöldségtermelésben fontos szerepet játszó kisgazdaságokat jobban támogat­ták - pénzzel, géppel, fóliával, műtrágyával, növényvédő szerrel. Az ered­mény? Tavaly a korábbinál jóval nagyobb területen, jóval nagyobb termést takarítottak be. És milyen furcsa: az időjárás is a termelők mellé állt. A Tv - Híradó összeállításai gyakran ezzel kezdődtek: alacsonyabbak a piaci árak, nagyobb a felhozatal. Hírt adtunk arról is, hogy idejekorán - még a tavasz elején - átszervezték a felvásárlást. Korrektebb kapcsolat alakult ki a ter­melők és a felvásárlók között. Természetesen ennek a fogyasztó látta első­sorban a hasznát. Akit aligha érdekelt, mi lett azzal a sok paprikával, para­dicsommal, amist nem lehetett eladni. Sok tönkrement belőle. A szegényes feldolgozó és raktározó háttér még tavaly is kísértett.

 

1978: Az idei évben, úgy látszik, a kukorica a sláger. Qk: a takarmányo­zásban és az exportban alapvető a jelentősége. Viszont ezt nehezebb érzékel­tetni a nézővel, vagy ha úgy tetszik, a fogyasztóval. Hiszen akinek nincs jó­szága, azt bizonyára kevéssé izgatja, hogy mi van a kukoricával. Most meg a kukoricával lehet baj. Kevesebbet szándékoztak vetni az üzemek a szükséges­nél. Pedig - a tíz százalékkal kevesebb vetésterület 50 - 60 millió dollár ki­esést jelentene. Tehát idén, egészen addig, amíg meg nem jelent a piacokon a zöldség és a gyümölcs, a kukoricáról kapták a legtöbb információt a nézők. Ha már az információnál tartunk -  Grósz Károly mondta a március 10-i or­szágos gazdaságpolitikai újságíró-tanácskozásom:

„Mezőgazdasági propagan­dánk agrárpolitikánkkal összhangban van, nyugodt, kiegyensúlyozott. Felada­taink számbavételénél mégis különös figyelmet érdemel. Két okból is.   Az egyik: a múlt évi 10 - 11 százalékos mezőgazdasági termelésnövekedés utí hajlamosak vagyunk az idei 2- 3 százalékos növekedési előirányzatot mi követelményt alábecsülni. Holott valójában az idei terv (teljesítése nem kisebb, hanem nagyobb feladat, mint a tavalyi növekedés elérése volt. E mindennapos munkánk során szem előtt kell tartanunk, hangsúlyoznunk kell. A másik ok: a Központi Bizottság értékelte mezőgazdaságunk helyzetét, elé eredményeit és meghatározta fejlesztésének további feladatait. A magyar mezőgazdaság az elmúlt évek alatt nagyszerű sikereket ért el. Erre legyük büszkék. Az illúziókeltést azonban kerüljük el. Hajlandóak vagyunk könnye azt mondani mostanában, hogy mezőgazdaságunk sok tekintetben világszínvonalon áll. Ez igaz is, meg nem is. A mezőgazdaságot önmagához, fejlődéi lehetőségeinkhez kell mérni. Itt még nagyok a tartalékok, a lehetőségek. Ti drágán termelünk és a minőség sem mindig kifogástalan". 

 

Több információ kell

 

Mindennek kommentálásához rengeteg információ kell. Szerencsémre korábbi munkahelyeméin - egy mezőgazdasági hetilapnál - alkalmam volt megismerni mindazokat, akik segíteni tudnak a tájékozódásban. Az informá­torok alatt nemcsak az agrárpolitika irányítóit, az ágazati minisztériumok, ér­dekképviseleti szervek, kutatóintézetek, állami és szövetkezeti gazdaságok üzemek vezetőit értem, hanem a főagronómust, a traktorost, az éjjeliőrt is. Te­hát a tervezőktől a végrehajtókig, szinte valamennyi információs szintről - persze a fogyasztóktól is - mondhatom, naponta kapom az értesítést esemé­nyekről, tapasztalatokról, életmódváltozásokról. De elsősorban pozitívumokról Ezt természetesen megértem. Hiszen ki szereti a szennyesét - ha nincs is köze a bepiszkításához - kiteregetni. Sokszor azért akad meg egy-egy riport, mert valaki vagy valakik elhallgatnak, máskor meg éppen fölnagyítanak egy helyi gondot. (Ami persze ettől még országosan jellemző, tipikus is lehet).

 

Az utóbbi néhány hónapban azonban lényeges változást tapasztalok, főként a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Termelőszövetke­zetek Országos Tanácsa tájékoztatási törekvéseiben. Részben, mert már jóelőre értesítenek a várható események időpontjáról, témájáról, másrészt pedig mivel a meghívóval együtt alapos fölmérésről tanúskodó, gyakran hosszabb lélegzetű tanulmányt küldenek. Kell-e mondani, mennyire megkönnyíti ez a munkánkat.

 

És talán az sincs elérhetetlen messzeségben, hogy a hibák, a vezetésben, a termelési programokban tapasztalható ellentmondások helyszínéről is kapjunk meghívót.

 

.-.-