Rádió hallgatás csak engedéllyel!
Rádióhallgatás csak engedéllyel!
Családunkban a rádiózásnak és a televíziózásnak nagy hagyományai vannak. Nagyapám az első ezer rádió előfizető, édesapámék az első 5000 tv előfizetők voltak. Nagyapám, aki 1900-ban született már gyermekkorában megismerkedett a rádióval, no még a telefonhírmondó változattal. Sokat mesélt erről az időszakról, kezdve a Telefonhírmondó történetéről. A Telefon – Hírmondó szerkesztőség az Astoriától nem messze, a Magyar utca 6. szám alatt volt. A szerkesztőség korabeli források szerint, négy szerkesztővel és mintegy száz munkatárssal dolgozott. . Már ekkor létrehoztak egy nagyobb teremet – amit a világban később angolul News Room-nak neveztek el.
Ez a terem arra szolgált, hogy telefon útján érintkezzenek a külvilággal. Kilenc telefon áll a tudósítók és a gyorsírók rendelkezésére. Megteremtették a külön telefon összeköttetést a képviselőházzal, és külön telefonvonal ált rendelkezésre a tözsdével.
A beérkezett tudósításokat, híreket a gépíró kisasszonyok leírták, majd megkapta a bemondó, aki az e célra szánt készülékek előtt egy e célra berendezett szobában a felolvasta azokat. Kutatásaim során nemrég a kezembe került a Rádióélet 1943.február 12. száma (XV.éf. 7.szám) melyben Szabó Bendegúz írt emlékező cikket az Telefonhírmondóról. (részlet) :
„ (…) A szerkesztői gárda toborzása már valamivel nehezebb feladat volt. Ezt Virágh Béla hírlapíróval együtt végezte el. Aki a „Telefon Újság” felelős szerkesztője volt. Puskás és Virágh úgy állapították meg a telefonhírmondó tervét, hogy a műsor napi 12 óra hosszat tartson és pedig reggel 9 órától este 9 óráig. Kezdetben a hírmondó kizárólag csak híreket adott s minden órában új hírperiódus volt beállítva. Egy-egy hírperiódus nem tartott tovább, mint 3 - 4 perc. Amikor egy hír-periódust befejeztek, akkor újra kezdték a hírek olvasását annyiszor, ahányszor az órából kifutotta. Ha tehát egy órán belül bármikor kért valaki kapcsolást a hírmondóval, csak 3 -4 percig kellett hallgatnia az adást, hogy a legújabb hírek birtokába jusson. Hogy a híranyagok gyűjtésében, leírásában és felolvasásában ne legyen fennakadás, 46 ember fokozott együttműködésére volt szükség. Ezek közül 12 fő teljesített bemondói szolgálatot, mégpedig elég gyakran váltotta egymást. Egy bemondó 10 percnél tovább nem volt egyfolytában szolgálatban, mert annyira berekedt, hogy ki kellett cserélni. Ennek az az oka, hogy a hírmondó erősítőt nélkül működött és a mikrofonok sem voltak elég érzékenyek, tehát a felolvasónak a szószoros értelemben ordítani kellett. A szerkesztőség többi tagja a hírek gyűjtését, leírását és sokszorosítását látta el. A híranyagot a városba kiküldött figyelő újságíróktól és alkalmi tudósítóktól kapták telefonon leadott jelentés alakjában a belső szerkesztők. Ezek gyorsírással lejegyezték a híreket, majd írógéppel átültették rendes írásra. Az írógépelt szöveget azután házilag sokszorosították, hogy az 1848-as sajtótörvényi hatályai alá tartozzék a Telefonhírmondó. Ez a törvény ugyanis kimondja, hogy gondolatait mindenki szabadon terjesztheti könyv- és kőnyomda sokszorosítás útján. Ha tehát a Telefon-hírmondó híreit csak kéziratból olvassák föl, akkor lépten-nyomon járásbíróság elé idézhetik a szerkesztőt, ha ellenben a felolvasás sokszorosított lapról történik, a vállat közleményei kizárólag a sajtóbíróság illetékessége alá tartoznak. A szerkesztési próbák 1893 február 3-án kezdődtek és több mint tíz napig tartót, tartottak. Amikor már minden elő volt készítve, 1893 február 15-én megkezdte működését az új vállalat. Beköszöntője a következőképpen szólt:„Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük oly szokatlan módon, mely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára megindul.” Beköszöntője után áttért a politikai, színházi, közgazdasági és napi hírekre (…).”
Nagyapám, aki akkor 25 éves, MÁV tisztviselő volt, nagyon érdeklődött a hazai és külföldi hírek iránt, így a Telefonhírmondó fontos volt számára.
Amikor hírét vette 1925-ben, hogy el fog indulni a Magyar Rádió adása, rögtön utána nézett, hogy tudja hallgatni majd, annak adását. Megtudta, hogy a Rádió készülék üzemeltetéséhez, hallgatásához, engedélyre lesz szüksége. November végén benyújtotta a hatóságokhoz az engedély kérelmet, ezzel együtt befizette a 2000 korona okmánybélyeg – díjat is.
Amint a képen látható az engedélyokiratot, 535. számon már december 10-én megkapta. Elsők között hallgathatták, otthon a Magyar Rádió adását. Ez a szokás meg is maradt aztán a családban, emlékszem az ötvenes években, - amikor délután öt felé a szobában is már melegített a kályha-, és minden este ott ültünk a Néprádió készülékünk mellet – csoda még ma is üzemel-, hallgattuk a Rádió közvetítéseit, adásait, egészen lefekvésig.
A Rádióélet 1927-28-ban felhívást tett közzé, amelyben arra kérték a hallgatókat, rádiókészülékeiről készítsenek olyan képeket, ahol gyermekeik is láthatók. A képeket az újság heteken keresztül közölte egyik oldalán. Az itt látható képen egy különleges formájú rádiókészülék mellett édesanyám látható 1928-ban, azaz három évesen.
A rádiókészülék üzemeltetési engedélyezés egészen 1930 őszéig kötelezően fenn maradt. A Rádióélet 1930 október 10 - én (1930/41.) számában közölte, hogy a kereskedelemügyi miniszter 1930. évi 851198/X. számú rendelete megjelent. Ezzel módosításra került a 9557/ 1927. K.M. számú rádió rendelet. Az új rendelettel hatályon kívül került az a rendelkezés, mely szerint, a korábban rádiókészülék és a rádiókészülékhez kapcsolódó lényeges alkatrészek vásárlását csak engedély felmutatásával vásárolhatta meg a vevő. Az új rendelet értelmében az eladóknak már nem kellett megkövetelniük az előzetes engedély felmutatását a vásárlás megkezdésekor.
Budapest, 2014. február