Wisinger István: Közös dolgainkról, Beszélgetés dr. Lakatos Ernővel,



Dunavölgyi Péter:

 

 

Magyar Szocialista Munkáspárt központilag irányította a sajtó, Rádiót és Televíziót,  hasonlóan, mint pártelődje1956 előtt. A Kádár – rendszerben a hatalom végig kitartott amellett az elv mellett, hogy a tájékoztatást a párt osztatlanul irányítja. A magyar párt felépítése – akárcsak a többi európai szocialista országban – a szovjet modellt követte. A párt vezetőszervei a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság, és a Titkárság a sajtóirányítás kérdéseiben csak központi elvi kérdésekben döntöttek. A nem elvi jelentőségű, hanem gyakorlati kérdésekben az Agitációs és Propaganda Bizottság (APB) is dönthetett. E bizottságot a PB 1948 októberében hozta létre, azzal az indoklással, hogy a gazdasági és a politikai szerkezet átalakításához képest a párt ideológiai, művelődési és kulturális befolyásának terjedése elmaradt. A Bizottságnak  nem volt apparátusa üléseinek előkészítő anyagit  az Agitációs és Propaganda Osztály készítette elő, a döntéseinek végrehajtásáért szintén az Osztály volt a felelős.

Az Agitációs és Propaganda Osztály már 1956 után is a nagy létszámú osztályok közé tartozott. Az 1970-es években az agitációs terület folyamatosan bővült, mind az apparátus létszámát, mind a feladatkörét illetően: 1970-ben és 1975-ben a KB második legnagyobb, 1981-ben már a legnagyobb osztálya volt. Korabeli dokumentumok szerint 1965 –ben 32, 1970-ben 34, 1975-ben 47, 1981-ben már 50 munkatárs dolgozott az Osztályon.

Grósz Károly,  1961 -ben az MSZMP KB Agitációs-és Propaganda Osztály politikai munkatársa lett. 1962 márciusában megválasztották a Magyar Rádió és Televízió pártbizottsága titkárának. 1968-tól az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya helyettes vezetője volt, rövid kitérő után (1973. október 10-étől 1974. augusztusig a párt Fejér megyei pártbizottsága első titkára volt).  1974. június 20. és 1979. december 6. között a pártközpontban a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda Osztályát irányította, (1979. november 21-én megválasztották az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottsága első titkárának). Utóda dr.Lakatos Ernő volt, aki ezt megelőzően 1960 -tól a Magyar Rádió belpolitikai rovatvezetője volt.1962-ben kinevezték a Magyar Ifjúság c. hetilap főszerkesztő helyettesévé. 1969-ben a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatal általános elnökhelyettese volt. 1977-től dolgozott a Magyar Távirati Irodánál, előbb a vezérigazgató helyettese, majd 1980-tól vezérigazgatója volt az MTI-nek. 1982. június 23-ától nevezték ki az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály osztályvezetőjének, ezt a beosztását 1988. június 23-ig töltötte be.

A Médiakutató 2009. őszi számában Takács Róbert A sajtóirányítás szervezete a Kádár – korszakban című írásában idéz egy korábbi Lakatos interjúból: „. Lakatos Ernő elmondása szerint az osztály vezetése reggel 7-től este 10-ig teljes embert kívánt: hajnalban a sajtó áttekintését, hogy mire számíthat, honnan érkezhetnek reklamációk, kínos kérdések; napközben a különböző előterjesztések elkészítését, az alosztályok munkájának áttekintését; este – 5 után – pedig beindult a sajtó-nagyüzem. Lakatos szerint nem volt értelme hazamenni, lapzártáig-műsorzárásig úgyis állandóan csörögtek volna a telefonok (in Havas, é.n.: 163–165).”

A Jel - Kép folyóirat 1983/3. számában Wisinger István készített Lakatos Ernővel. Lakatos részletesen beszélt párt sajtóirányításának elveiről, elvárásairól, természetesen az interjúban.

 

(Wisinger István 2017. februárjában hozzájárult, hozzájárult, hogy az  eredeti interjút,  ezen az  oldalon változatlan formában közölhetem.)

 

 

 

Wisinger István: Közös dolgainkról

Beszélgetés dr. Lakatos Ernővel, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának vezetőjével

 

Lakatos Ernő 1950-ben végezte el az újságíró főiskolát, 25 evesen már az egyik napilapunk szerkesztőjeként dolgozott. 1956 után a Magyar Rádió belpolitikai szerkesztőségét vezette, 1962-ben a Magyar Ifjúság felelős szerkesztője lett. Hét esztendővel később a Tájékoztatási Hivatal elnökhelyettesének nevezték ki, 1977-ben az MTI főszerkesztője, majd vezérigazgatója, 1982 július elseje óta a Köz¬ponti Bizottság Agitációs és Propaganda Osztályának vezetője.

 

- Arra kérem, hogy a Központi Bi­zottság Agitációs és Propaganda Osztá­lyának szerteágazó, sokrétű feladatai közül lapunk hasábjain most azokat vegyük közelebbről szemügyre, melyek a sajtóval, a tájékoztatáspolitikánkkal kap­csolatosak. Ebből a sajtó pártirányítása kívánkozik az élre. Hogyan segíti az osztály ennek érvényesülését?

 

- Remélem, nem kívánja, hogy - kérdésére válaszolva - hosszadalmas, elméleti fejtegetésekbe bonyolódjak. Ezt már csak azért sem tehetném, mivel ezen a téren igencsak gyakorlatias teendőink vannak. A pártirányítás po­litikai eszközökkel, testületi döntések, határozatok alapján érvényesül. Ehhez mi tervező, szervező és konkrét segít­séget nyújtó munkával járulunk hozzá. Ennek rendszere már igen jól kialakult, hosszú ideje megfelelően működik. Gondoljon csak legfőként a rendszeres főszerkesztői értekezleteinkre. Ezeken a televízió, a rádió, a napi-, heti- és megyei lapok felelős vezetői megkapják mindazt az információt, ami szük­séges munkájuk önálló, felelős ellátásához. A főszerkesztői értekezletek rendszerét, a beavatottságot, az alapos ismereteket nyújtó tájékoztatót, a kö­zös eszmecserét tartjuk az irányítás leg­fontosabb módszerének és eszközének. Egyre gyakoribbak a különböző terü­letek vezető újságíróival történő be­szélgetések, véleménycserék. Természe­tesen ahhoz, hogy ezeken az értekez­leteken ne csak információt, hanem megfelelő értékelést is adhassunk, ma­gunknak is - sok egyéb teendőnk ellátása mellett - folyamatosan figyelemmel kell kísérnünk a rádió ós a tele­vízió, valamint a nyomtatott sajtó leg­jelentősebb orgánumainak publikáció­it. A tájékoztatási alosztályon dol­gozó munkatársaim rengeteg időt, ener­giát fordítanak erre az elemző tevé­kenységre, illetve a tapasztalatok feldolgozására, értékelésére, de elmond­hatom, hogy jómagam is nagyon sokat olvasok, s nézem, hallgatom a rádió és a televízió műsorait. Ezt kicsit munka­körömön túl szakmámból adódó köte­lességemnek is tekintem.  

 

- Említette az előbbiekben, hogy a sajtó 'pártirányításának rendszere kiala­kult, megfelelően működik. Mégis kell-e rajta valamit javítani? 

 

- A sajtó, a rádió és a televízió a felvilágosítás, a tájékoztatás, s nyu­godtan kimondom, a lakosság ne­velésének, befolyásolásának páratlan erejű eszköze. Ennek birtokában küzd a társadalmat kutató felelős erő, a párt, az emberek tudatának, szívének újból és újból való megnyeréséért.

Amikor az MSZMP Politikai Bizott­sága tavaly decemberben napirendre tűzte munkánkat és határozatokat ho­zott a sajtó, a rádió és a televízió irányításának továbbfejlesztéséről, éppen az volt a célja, hogy feltárja a hiányos­ságokat, s rámutasson, hol kell a mun­kánkon javítani. Határozatában erő­teljesen bírálta, hogy nem érvényesült kellően és teljes körűen az egységes politikai   szemléletformálás,   a   kellő orientációs tevékenység. Nem volt helyes az sem, hogy nagyon sok sajtó­termék (ebből több mint 1700 van az országban) kívül maradt a központi tájékoztatás rendszerén. Igen káros következményekkel járt az is, hogy a tömegtájékoztatás központi intézmé­nyeinél - főleg a rádiónál és a tele­víziónál - nem kellően működött a belső irányítási - ellenőrzési mechaniz­mus, az illetékes vezetők bevonásával végzett műhelymunka. A szükséges in­formációk nem mindig jutottak el azokhoz, akiknek dolgozniuk kellett velük, de nem volt következetes az információk hasznosításának számon­kérése sem. Ennek folytán kerültek adásba eszmeileg zavaros, politikailag káros, vagy arányt tévesztő műsorok. A Politikai Bizottság ezért az irányító munka javításához szükséges teendők között különösen azt erősítette meg, hogy elsődlegesen a Központi Bizott­ság Agitációs és Propaganda Osztálya felelős a pártirányítás érvényesülését szolgáló szervezeti, koordinációs és orientációs munkáért. Ehhez szüksé­ges, hogy korszerűsítsük, továbbfej­lesszük a sajtó vezetői - nemcsak fő­szerkesztői, szerkesztői, hanem közvé­leményt formáló publicistái, szakírói - tájékoztatásának rendszerét, valamint a sajtómunka elemzésének módszereit. A központi tájékoztatáson eddig kí­vül maradt, de egyes rétegekre jelen­tős hatású lapok rendszeres orientálá­sában a korábbiaknál jóval jelentősebb szerepet vállal a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, mint a sajtó munkásainak társadalmi szervezete, s a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala. Az előbbiekben felsorolt gondokat, hiányosságokat számba véve igen fon­tos a központi napi- és hetilapoknak az. a kötelezettsége, hogy ez óv folya­mán alapos önellenőrzéssel tekintsék át saját tevékenységüket és intézked­jenek belső információs és felelősségi rendjük javítására.

 

- Az említett határozatból fakadó fel­adatok végrehajtása miként járul hozzá a tájékoztatás fejlesztéséihez? Mert, gon­dolom, az irányítás fejlesztése ezt célozza.

 

- Induljunk ki abból, hogy az MSZMP tájékoztatási politikájának el­vei a gyakorlatban - immár hosszabb távon - helyesnek bizonyultak. Ná­lunk a tájékoztatás közügy, a lakosság és a vezetés egyaránt annak tekinti. Az MSZMP tájékoztatáspolitikájának alapelve a nyíltság, őszinteség. Ezt közvetlenül tapasztalhatják a tájé­koztatásban dolgozók, az újságírók is. Kádár János nagyon sokszor elmondta - legutóbb a KB ülését követően a tv képernyőjén -, hogy „annyian vagyunk, ahány embert meg tudunk győzni". Ezért megbízható, gyors, nyílt és nyitott, őszinte tájékoztatásra törekszünk. Elsősorban arra, hogy az információ terjesztése is a társadalmi célok elérését segítse. Arra, hogy az emberek értsék, mi történik körülöt­tük, és ez a tájékozottság ösztönözze őket az aktív cselekvésre.

 

- Véleménye szerint melyek a legidő­szerűbb problémák, amelyekre a leg­nagyobb figyelmet kell fordítani tájé­koztatáspolitikánk jelenlegi gyakorlatá­ban?

 

- Válaszomban mindenképpen a párt Központi Bizottságának legutób­bi, úgynevezett félidős határozatából indulnék ki. A KB ülése hazánk jelenlegi helyzetének pontos, sokoldalú és alapos elemzését adta. Mint köztudott: az ország lakossága - gazdasági nehéz­ségeink ellenére is - kiegyensúlyo­zott körülmények között él. Erre a konszolidált helyzetre építhetünk a tájékoztatásban is ugyanúgy, mint minden más tömegpolitikai munká­ban. Ilyen körülmények között a meg­győzés, az emberek megnyerése is részben talán könnyebb, részben éppen nehezebb. A Központi Bizottság ülésén elhangzott beszámoló jelezte: bőven akadnak problémák is, amelyekkel a tájékoztatásban dolgozók szembetalál­ják magukat. Az enyhülés megtorpa­nása, a növekvő gazdasági nehézségek az egész tájékoztatási munkát alap­vetően befolyásolják, mert a lakosság­gal így is érzékeltetnünk kell elért vívmányaink értékeit, amelyeket érde­mes védelmezni, Hz nem is olyan könnyű dolog, számolnunk kell azzal a pszichikai tényezővel, hogy néhány-kényszerű és váratlan gazdasági intéz­kedés hatására az emberek könnyen elfelejtik ezeket. Rá kell döbbenteni őket arra, hogy alapvető vívmányain­kat - a népi hatalom biztonságát, a termelőeszközök köztulajdonát, szo­cialista termelési viszonyainkat, a ki­egyensúlyozott, jó légkört, demokrati­kus intézményeinket - éppen ezekkel az intézkedésekkel segítünk megvé­deni. Másik hasonló feladat az élet­színvonal - politika meggyőző támoga­tása, s annak bizonyítása, hogy van mit védenünk. El kellene számolni az úgynevezett árcentrikus szemléletet. Azt tudniillik, hogy az emberek az életszínvonaluk alakulását főként az árváltozások alapján ítélik meg. Pedig az életszínvonal alapvetően a teljesít­mény függvénye. A sajtónak ezt az összefüggést kell láttatnia, elfogad­tatnia.                               

 

Ha már főbb feladatainkat szóba hoztam, megemlítek még egy dolgot, amire érdemes nagyon komolyan kon­centrálni. Az ismert gazdasági okok, a hosszan elhúzódó tőkés világgazda­sági válság következtében, a földkerek­ség szinte minden országa váratlan helyzetbe került. Ezért őszintén tudo­mására kell hozni az embereknek, hogy a váratlan tényezők hatása, a gazdasági szféra kiszámíthatatlansága sok­szor a vezetést is váratlanul éri. Aki azonban tudatos, tervszerű politikát folytat, annak fel kell készülnie a váratlan helyzetek megoldására. Eb­ben a sajtónak, úgy gondolom az a. fel­adata, hogy a folyamatok belső tör­vényszerűségeit - itt például a várat­lan elemek állandóan megjelenő és a tapasztalható jelentkezesét - jobban megértesse és elfogadtassa.                                  

 

- A januári országos ideológiai, kon­ferencia egyik központi gondoláin ez volt: „A szigorodó feltételek közepette nem szűkíteni, hanem szélesíteni kell a demokráciái." Ezt a KB legutóbbi, ülésé­nek határozata még markánsabban megfogalmazta. Mit jelent ez sajtómunkában?

 

-  Ami a szocialista demokrácia szélesítésének igényét általában illeti: az MSZMP az ellenforradalom után kétfrontos harcot hirdetett, és valamennyiünk szerencséjére ez a kétirá­nyú érzékenység azóta is jellemző poli­tikájára. Persze, nehezebb időkben azonnal jelentkeznek olyan hangok is, hogy „szorosabbra kell fogni a gyep­lőt  … , szükség van vagy lesz a ke­ményebb kézre …, üssünk oda elv­társak … stb." Ezért is kapott külö­nös nyomatékot a januári aktíván és a KB 1983. április 12 - 13-i ülésén, hogy a nehezebb időkben éppen ellen­kezőleg, a demokrácia szélesítésével az alkotó szellem és a gondolkodás teljes felszabadításával lehet előbbre jutni. Azért is fontos ez, mert tapasztalataink bizonyítják - gondolunk például a me­zőgazdaság sikereire -, hogy a demok­ráciára sosem fizetünk rá. A sajtónak egyrészt a demokrácia szélesítését kell képviselnie, másrészt pedig szolgálnia. Ha az emberek nem kellően informál­tak, az semmiképpen sem válik a de­mokrácia fejlesztésének javára. Az utóbbi időkben például elégedetten tapasztalhattuk, s a fejlődés egyik lé­nyeges elemeként könyvelhettük el, hogy a legkülönbözőbb beosztásokban dolgozó vezetők mind szélesebb körben tesznek eleget tájékoztatási kötelezett­ségüknek, s fordulnak nyílt, őszinte, meggyőző szóval a lakossághoz. De ezen a téren sincs még minden rend­ben.

Ezt jelzi, hogy a szerkesztőségek­ben megfordulva az utóbbi időben többször is nekem szegezték a kérdést: hol és kik állítják fel a tilalomfákat ? Mivel az úgynevezett tilalomfáknak magam is a leghatározottabb ellensége vagyok, nem voltam rest - okmányok­ban, jegyzetekben és emlékezetemben - visszakerestem, hogy mikor, ki és milyen tilalmakat rendelt el. Semmit sem találtam. Ezért legközelebb rákér­deztem, hogy mondjanak konkrét pél­dákat. Ezt válaszolták: „miért nem ír a magyar sajtó a szipózásról, a fiatalok körében terjedő kábítószer-élvezetről?" Irt róla! Több újság, szakkiadvány, olyanok, amelyek általában az egész­ségvédelem kérdésével foglalkozva ezt a témát feldolgozták. De a szakembereknek, az orvosoknak az volt a véle­ményük, hogy nem tudnak harcolni ellene, ha a tömegtájékoztatás nagy példányszámú fórumai beszámolóikkal hozzájárulnak a kábítószer-élvezési módszerek terjesztéséhez. Tehát több kárt okozhatnak, mint amennyi hasz­not hajtanak. Itt a tájékoztatás-gya­korlat egyszerűen alárendelte magát a szaktudomány véleményének, és ami­kor tőlük az a jelzés érkezett, hogy a különböző halálesetek fordulópontot jelentenek, már-már riasztóak, akkor az orvostudomány és a sajtóirányítás együttes döntése volt, hogy a közérdek most azt kívánja: az egyik legnézet­tebb információs program, a televízió Hírháttér című műsora foglalkozzon  a témával. A kényes kérdéseknek ez a differenciált kezelése egyáltalában nem mond ellent annak, hogy nyílt, őszinte tájékoztatást folytatunk, s hogy a tájékoztatás javításával is hozzá kívá­nunk járulni a szocialista demokrácia szélesítéséhez.

 

Beszélhetnék még itt külkereskedel­mi vagy más érdekeket sértő témák tiltásáról, de én ezeket semmiképpen nem sorolom a „tilalomfák" körébe. Ugy vélem, társadalmunkban nem lehetnek „kényes" kérdések, inkább rossz válaszok. Ez okozza az igazi gon­dot.    

 

 

- Több ideológiai, agitációs és pro­paganda fórum érdekes témája volt, hogy mit kezdjünk a társadalmunkban tapasz­talható érdekellentétekkel. Pontosabban: a tömegkommunikációs műhelyek meny­nyire legyenek nyílt ütközőterületei ezek­nek az érdekellentéleknek? 

 

  - Ez nagyon izgalmas kérdés. Po­litikai mozgalmunk, az MSZMP egyik nagy érdeme, hogy elől járt az érdek­viszonyok elemzésében, a tapasztalatok felhasználásában. Nem titkoljuk, hogy az egyéni, a kisebb közösségi és a tár­sadalmi érdekek között, létezhetnek és léteznek feszültségek. A sajtónak is fel­adata értelmezésük, ábrázolásuk, úgy, hogy a cél e feszültségek feloldása le­gyen. Kerülni kell az olyan publikációkat, műsorokat, amelyek hozzájárul­nak ezeknek a konfliktusoknak a kon­zerválásához vagy ami még rosszabb, a kiélezéséhez. Például, a világgazdasági nehézségek elemzésekor nagyon-nagyon vigyázni kell, hogy pontosan érzékelt es­sük, mi az, ami rajtunk múlik, és mit okoznak rajtunk kívül álló tényezők. Óvakodnunk kell attól is, hogy a világ­gazdasági válsághelyzetből fakadó ne­hézségekkel elfedjük saját gyengéin­ket, de legalább annyira őrizkedni kell attól, hogy a kívülről ránk törő nehéz­ségeket áthárítsuk azokra a gazdasági vezetőkre, akik egyébként becsülettel és sok verejtékkel igyekeznek helytállni.       

 

- Beszélgetésünk során többször szó­ba kerüllek már gazdasági nehézségeink. Véleménye szerint, kevesebb pénzzel, nehezebb feltételek között lehet jobb tájékoztalási, színvonalasabb sajtót csinálni                                             

-

 Ebben egészen biztos vagyok. A színvonal sohasem pénz kérdése. Lát­tam már nagyon gazdag kiállítású rossz újságot, és hallottam igen szerény anyagiakból készített kitűnő rádió- és tévéműsorokat. Nem vitatom, hogy az anyagi feltételeknek fontos szerepe le­het, különösen a nagy értékű műszaki bázist igénylő korszerű elektronikus sajtó, tehát a hírügynökség, a rádió és a televízió esetében, de meggyőződé­sem, hogy az anyagi lehetőségek és a tartalom, a színvonal között nincs köz­vetlen összefüggés. Nehezebb időkben okosabban, gazdaságosabban kell bán­ni a rendelkezésre álló szűkösebb anya­gi lehetőségekkel a tömegtájékoztatási intézményeknél is.                                             

 

- Napjainkra a televízió már az élre tört a tömegtájékoztatási eszközök fon­tossági sorrendjeiben, mégis, anyagi le­maradásának felszámolása szinte re­ménytelennek tűnik. Mi várhaló ebben?                                                      

 

- Valóban nehéz helyzetbe kerül­tünk, de azért- nem tartom azt remény­telennek. Hazánk gazdasági és műszaki fejlettsége alapiján a világ országainak középmezőnyéhez tartozik. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert ab­szolút értelemben is korlátozottak anyagi erőforrásaink. Napjainkban egy­szerűen nincs minek a terhére átcso­portosítani anyagi eszközüket a tele­vízió gondjainak enyhítésére. Nekem az a véleményem, hogy a televízióra — ahogyan egy kicsit is könnyebbre fordul az ország gazdasági helyzeti; - feltétlenül áldozni kell, s a hozzá ha­sonlóan foidos és magas színvonaléi műszaki felszereltséget igénylő hír­közlő szervek — hírügynökség, rá­dió — között is az első helyre kell so­rolni. Hangsúlyozom, akkor, amint erre reális lehetőség nyílik. Remélni tudjuk csak, hogy ez nem várat túl soká ma­gára.                                 

 

- Az újságíró mindig a felső akara­tot, elképzelési képviselje, vagy esetleg ezzel ellentéles véleményt is?                                              

 

-A tömegtájékoztatás a világon mindenütt elkötelezett. Uralkodó osz­tályúak-, ügynek, népnek, hol hogyan. Sehol sem elegendő, hogy valaki jó képességű, szakmailag felkészült, olyan elkötelezettség is szükséges, amely tük­rözi, hogy az újságíró nem kívülálló. Kz egyébként sohasem volt csak a mi rendszerünk sajátossága. A burzsoá újságíró is elkötelezett az adott politi­kához. Emlékszünk még a francia kor­mány és a televízió évekkel ezelőtti vitájára, amikor - a párizsi „forró nyáron" -  végül tömegesen távolí­tottak el újságírókat a francia tele­vízióból. De aligha tudunk olyan helyzetet említeni a burzoá sajtó gyakorlatából , amikor egy számunka fontos  és alapvető kérdésben ne szólalnának meg teljes összhangban, mintha egy karmester intene be Byugat - Berlintől Los Angolosig.Pontosan és jól tudják a dolgukat.  

Mit jelent az elkötelezettség nálunk ? Természetesen önkéntes elkötelezett­séget, politikai szolgálatot. Mégis ta­lálni a mi sajtónkban olyan publikáció­kat, műsorokat, amelyeknek a szerzői mintha megfeledkeznének arról, hogy milyen érdekek szolgálatában kaptak bizalmat. Kívülállóként szemlélődnek, holott politikai műhelyben működő és a műhely által képviselt politika meg­valósításáért kellene, fáradozniok. Eb­ből eseteinként egész sereg probléma adódik: prejudikálás, kis ügyek fel­fújása, jelentős nagy ügyek bagatellizálása, prekoncepciók erőszakos érvényesítése, privatizálás, helytelen álta­lánosítások, torz következtetések, tör­ténelmietlen szemlélet és egyebek. Né­melyek magatartása következtében kel­lett a KB felező ülésén arról beszélni, hogy a televízió, a rádió, a sajtó nem egyesek magántulajdona, hanem a társadalom egészének szolgálatában áll­nak.  Ha nem is túl gyakoriak az emlí­tett példák, nem hagyhatjuk szó nélkül őket. Végső soron a kérdésre egy mondattal is válaszolhatok: a sajtó min­denkor a szocializmust építő magyar nép érdekeit képviselje, törekvéseit, támogassa. Természetesen felkészülten, nagy mesterségbeli tudással, bátran, ahol  kell kritikusan, szókimondóan. Ezt a, mondatot még annyival toldom meg és állítom a feje tetejéről a talpára, hogy a tömegtájékoztató eszközök ál­talában állapotokat tükröznek és nem vállalhatják át a felelősséget olyan problémákért, amelyeket mások má­sutt okoztak.  

 

- Végül is mit jelent a tömeg tájékoz­tatásban a tévedés joga? Hogyan kerül­heti el az újságíró, hogy mondjuk saját véleményét képviselve ne téveszthesse szem elöl annak a. hivatalos szervnek az érdekeit, amelynek a fórumán a, párt lapjában,   vagy  a.  televízióban,  szóhoz jutott?

 

- Ez  intelligencia és felkészültség kérdése. A két dolog nem válhat mere­ven ketté és nem is nagyon kerülhet egymással ellentmondásba. Normális körülmények között a társadalom és az annak szolgálatában álló újságíró érde­kei tartósan nem eshetnek távol egy­mástól. Egyébként az említett januári ideológiai aktíván a KB titkára hatá­rozottan és világosan beszélt arról, hogy mit jelent a tévedés joga. Kifej­tette, hogy ez mindenki számára adott, ele nagyon kell vigyázni, mert egészen más, ha valaki ezt a saját számlájára teszi, és megint más, ha milliók kárára. Ki hogyan tesz különbséget, az politi­kai, szakmai, világnézeti ítélőképesség kérdése. De hát ez minden jó újságírótól nemcsak elvárható, hanem bizonyos körülmények között meg is követelhe­tő. 

 

- Az újságírót némelyek szükséges rossznak tekintik, főleg kényesebb témák esetében. Ha viszont az újságíró kicsit rámenősebb, könnyen megkapja, hogy „ügyészként, bíróként viselkedett" vagy pedig „behúzza a csőbe" a partnerét.    

 

- Nekem ezzel a jelenséggel kap­csolatban teljesen más a véleményem. Kétélű dologról van szó. Megérdemli a sorsát az a riportalany, pláne a vezető, akit egy riporter „csőbe" tud húzni, vagy „provokálni" képes. Meg is van róla a véleményem, de arról az újság­íróról is, aki ezt tette. Mindig kettőn áll a vásár. Az agresszív riporteri ma­gatartást én nem tudom támogatni. Ha egyszer az újságíró alaposan felkészült, akkor a nézők, olvasók, hallgatók könnyen eldöntik, hogy kinek van iga­za, és ők is többnyire a szerényebb ma­gatartást méltányolják. Hiszen végül az is a szakmai felkészültséghez tar­tozik, hogy az újságíró vélt igazát az adott helyzetnek megfelelő szabályok, konvenciók szerint érvényesítse. Az illető állami vagy más vezetőnek pedig felkészültsége, tudása birtokában ön­magának kell megteremtenie és meg­védenie a tekintélyét. Aki a nyilvánosság előtt nem képes erre, az manap­ság valószínűleg a saját szakmai cél­ kitűzéseit sem tudja képviselni, hi­szen hasonló okokból a szűkebb nyil­vánosság, az adott tárca, vállalat vagy intézmény közvéleményével is szembe találhatja magát. Igaz, hogy az újság­író semmilyen szempontból nincs alá­rendelve riportalanyának, de ez for­dítva is áll. Ezért elfogadhatatlan, ha egy - egy újságíró valóban ügyész vagy vizsgálóbíró szerepében tetszeleg, ez­zel rontva kollégái megítélését. Egyéni megfigyelésein, hogy éppen ezek az újságírók követelik a leghangosabban a demokráciát, a személyiség jogainak védelmét, az emberi érintkezési nor­matívák betartását - ha önmagukról van szó. Semmivel sem lesz kisebb az a riporter, aki a tényeket nem a fejére olvassa interjúpartnerének, hanem ér­zékelteti a nézővel, olvasóval, hogy az elhangzott nyilatkozat megfelel vagy sem a, valóságnak.                                            

 

- De hol a halár?   

 

- Mindig embere válogatja: Előfor­dult már, hogy telefonon megkerestem az Országos Statisztikai Hivatal elnö­két és gratuláltam neki, mert amikor a rádió riportere faggatni kezdte, akkor valahogy így válaszolt: „Kérem, én szívesem nyilatkozom, de ön felkészü­letlen, és nem ismeri eléggé ezt a té­mát."    

 

- Ellenkező esetben hívott-e már fel újságírót is?    

 

- Természetesen. Nagy figyelemmel kísérem újságíró kollégáim munkáját, és kötelességemnek tartom az értékes, hasznos tevékenység támogatását. S csatlakozom a bátran, célratörően dol­gozó riporterekhez. Kész vagyok min­den esetben a védelmükre kelni.

 

-Nem könnyű helytállnia az újság­írónak sem. \ éleménye szerint mennyire korunk drámai hőse az újságíró, aki­nek szinti' millió szempontnak kell meg­felelnie?      

 

- Remélem, ez senkit nem sért meg -gondolatban sem tennék ilyet, de meg kell mondanom — napjaink drá­mai hősének, ha van ilven, nem az, új­ságírót tekintem. Inkább a gazdasági vezetőket. Ók valójában többfrontos harcot vívnak, ki vannak téve a várat­lan és gyors változások következmé­nyeinek és közvetlenül felelősek a rend­kívül kiélezett helyzetben hozott: dön­tésekért. Természetesen az újságírók felelőssége sem lebecsülendő, mert mun­kájukkal  mindenképpen tükrözik en­nek a drámai küzdelemnek, helytállás­nak vagy egyes esetekben elbukásnak a folyamatát és következményeit. 

Ha általánosabb megközelítéssel is válaszolhatok a kérdésre, akkor pedig azt mondom, hogy korunk igazi hőse a minden körülmények között élni akaró és az előbbre jutásért felelősséget és áldozatot vállaló, alkotó ember, füg­getlenül attól, hogy mérnök, vasesz­tergályos, vagy éppen újságíró.    

 

-Véleménye szerint mi járhat annak az újságírónak a fejében, aki tudósítást fogalmaz a sikkasztó hivatali kézbesítő­ről, akinek négy általánossal ötezer fo­rint volt a fizetése! Az övé felsőfokú diplomával, nyelvvizsgával és több éves gyakorlattal alig valamivel több. hu egyáltalán több.  

 

- Nem tetszik nekem ez. a szembe­állítás. Ha egy főkönyvelő vagy egy gazdasági igazgató együtt lop a kézbe­sítővel, akkor szükségszerű, hogy igazságtalanul magasan tartja annak a fi­zetését. Ez ellen soha nem lesz, orvos­ság, és az ilyen szélsőséges esetek sze­rintem nem alkalmasak egy valóban égető társadalmi feszültség ábrázolá­sára. Ez így nem jó példa, ne haragud­jon, ez demagógia! Egyébként hosszt, idő óta napirenden van az újságírók jövedelmének rendezése. Az illetékes szervek — szakszervezet, MUOSZ, Tájékoztatási   Hivatal                                                       készen  áll  a helyzetet átfogóan rendező tervezettel. Amikor erre az ország anyagi forrásai lehetőséget kínálnak előterjesztik, hogy változtatni lehessen az újságírói alapjövedelmeken. Főleg a nagyon ala­csony keresetű rétegeken, tehát a me­gyei és az üzemi sajtó területén dolgo­zóknál. Ha nem ilyen szélsőségesen nehéz gazdasági helyzetben élnénk, akkor már régen megoldottuk volna ezt a kérdést is. így sem lehet túl soká halasztani. Hangsúlyozom, az illeté­kes állami és társadalmi szervek napi­renden tartják ezt az égető kérdést. 

 

-Hallottuk, hogy egy főszerkesztői értekezleten kritikai észrevételei után „sárga lapot" osztott ki. Alit jelent ez?  

 

- Nem szeretnék már, a beszélgetés végén ebbe a témába belebonyolódni. De ha szóba hozta elmondom, ennek a sportéletből vett kifejezésnek az adott esetben az volt a célja, hogy oldja a légkört, hogy utaljon az irányítás és az irányítottak kapcsolatának elvtársias, baráti jellegére. Hiszen mindannyian úgy érezzük, hogy közös ügyet szol­galmik. Számomra figyelmeztető jelzés volt, hogy egyesek túl érzékenyen rea­gálnak a munkánkat érintő jogos bírá­latokra. Az említett, konkrét esetben a hozzánk beérkező információk általá­nos értékelése után feltűnt, hogy a köz­véleményt, de a vezetést is kellemetle­nül érintette bizonyos tájékoztató fóru­mok, szerkesztőségek végig nem gon­dolt, felületes, esetenként politikai hi­bákat tartalmazó műsora, írása. Olyan témákról volt szó, amelyekkel kapcso­latban előzetesen együttesen alakítot­tuk ki álláspontunkat, a követendő hangvételt, magatartást, kértük, óva­tosan érintsék az adott témakört, mert ellenkezőleg súlyos károkat okoz­hatnak, liz az információ elakadt, egy-egy szerkesztőségben úgy csináltak, mintha nem is jutott volna el hozzájuk, és az eredmény: hibás, rossz műsor, vitatható produktum, amely ellen a jövőben is szigorúan fel kell az illeté­keseknek lépni, mert zavarják a közös érdekek érvényesítését. 

 

- Elképzelhető, hogy a ..sárga lap után, „piros lap" következik?

 

- Ha már a sport kifejezésnél ma­radunk, azt hiszem, igen. Még egyszer megismétlem: a tömegtájékoztatási in­tézmények a nép tulajdonában vannak, és senkinek sincs joga ezeket a közös­ség kárára felhasználni. A különböző munkakörök a sajtóban sem hitbizományok és ha valaki bármilyen okból - egészségi, politikai, tartós figyel­metlenség vagy érzéketlenség miatt - alkalmatlanná válik e munkára, akkor gondolom, hogy a „piros lap" is el­képzelhető. Már mint a lapokat kiadó és gondozó, az ügyben illetékes „lap­gazdák" részéről.

 

- Milyennek tartja, az újságírók szakmai rátermettségét, felkészültségét?  

 

-  Örvendetes, hogy az utóbbi évek­ben a sajtó rendkívül értékes, tehetsé­ges, felkészült fiatal generációval gaz­dagodott. Nagy tárgyi ismerettel, poli­tikai elkötelezettséggel, alapos nyelvi tudással rendelkező fiatalokkal. Közü­lük sokan bizonyították, hogy alkal­masak a bonyolult feladatok megol­dására. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy ezek a fiatalok tipikusan az ún. „békeviselt" generáció képviselői. Van közöttük olyan, aki az ellenforradalom idején vagy éppen utána született, tehát nincs meg a kellő élettapasztala­ta, harcedzettsége. Nem is kívánom nekik a küzdelmes éveket, de azzal számolnunk kell, hogy az ifjú gárda a saját bőrén nem érezhette a kapitalista társadalom ellentmondásait, sem pedig a fontos és ellentmondásos élményeket a szocializmus kezdeti szakaszáról. Például nincsenek közvetlen élményeik a kizsákmányoló társadalomról, az osztályküzdelmekről, a szektarianiznmusról, vagy a revizionizmusról. Kép­letesen szólva ez a generáció napsütés hez .szokott, a harci öltözeket sohasem próbálta fel. Ennélfogva akár a kül-, akár periig a belpolitikában a legkisebb fuvallatra azt gondolják, hogy fúj a szél, ha pedig tényleg feltámad a szél, akkor azt hiszik, hogy itt a vihar, a világ vége. A tapasztaltabb generáció­nak bizony segítségükre kell sietnie. Komoly gondot jelent, hogy hiányzik a középnemzedék, mert az utánpótlás képzése tíz - tizenöt évig stagnált. Az ötven felettiekre aránytalanul nagy fel­adatok nehezednek a fiatalabb generá­ció szakmai felkészítésében. Egészé­ben úgy látom, hogy az újságíró-társa­dalom sokat tapasztalt, tudás és mes­terség dolgában felkészült. Kész újabb és újabb feladatok míves megoldására, és ehhez maximális bizalmat élvez. Ennek tudatában kell dolgoznunk a tömegtájékoztatás nem könnyű mun­kát nyújtó területein.

 

 

Wisinger István