Sényi Imre
A „hírszoba” és környéke
Ugyanolyan
hétköznap reggel mint a többi. Lihegés a liftig, lihegés a negyedik emeleti
nagy szerkesztőségi szobáig, amelyet a munkatársak angol példa nyomán (de
miért? A szerk meg).) news room-nak, hírszobának neveznek. Fél kilenc. Együtt
van a Híradó aznapi vezérkara. Az U-alakú asztal alsó görbületénél ül a
montázs-szerkesztő, tőle jobbra a belpolitikai turnusvezető, másik oldalán a
vidéki riportok szerkesztője. Az U-betű két szára mentén foglal helyet az ügyeletes
szerkesztő, mellette álmosan méláz az ügyeletes operatőr, és végül, de nem
utolsósorban az U-betű felső száránál az asztalra terített hatalmas könyv
mögött szinte elvész a gyártásvezető, aki az erre a napra rendelt és jelentkező
riportokat nyilvántartja, intézi, továbbá az elkészítés minden anyagi
feltételét biztosítja.
A Híradó
„erős embere" a montázs-szerkesztő. Vállán hordja a Híradó
A
vezérkar kollektív munkával megállapítja az aznapra várható riportok
beérkezési idejét, előre meghatározott hosszúságát. Rövidesen kiderül, hogy -
mondjuk - a Hazai gyártmányok című riportra 1 perc 40 másodpercet engedélyezett
a főszerkesztő, az óvodariport 1 perc 10 másodperc, valamilyen díjátadásra
pedig 30 másodperc jut majd. A montázsszerkesztő konstatálja, hogy a tervezett
külkereskedelmi témájú interjú ezúttal elmarad, a Zenés mese című produkció
viszont már elkészítve várja a megtekintést.
A
jászsági áruházakról készült felvétel 12-kor érkezik, a legfőbb ügyésszel
készült interjú vágására csak 2 óra után kerül sor. A „vezérkar"
illetékesei gyorsan átfutnak az egyes programpontokon. Szóba kerül a vízhiány
kérdése is, amivel feltétlenül foglalkozni kell a Híradó aznapi számában. A
montázs-szerkesztő néhány szóval vázolja az ügyeletes szerkesztő és az
operatőr számára a vízellátásról készítendő riport alapgondolatát...
9 óra:
kész az első vázlatos „tükör" a Híradó belpolitikai eseményeiről. A
legközelebbi megbeszélést 11.00 órakor tartják, amikorra már megérkezik a
repülőtérről a TASZSZ, a UPI, a Visnews és több más hír-, ill. filmügynökség
anyaga. Erre az időpontra már azt is tudják: milyen riportokat sugároz felvétel
céljából az Intervízió és az Eurovízió.
A „news
room"-ban így 9 óra után rövid időre megáll az élet. A munkatársak
szétszélednek; a montázs-szerkesztő és a „belturnus"-vezető a
vágószobában átveszi az elkészült riportokat, az ügyeletesek a Vízművek felé
veszik útjukat, i gyártásvezető összecsapja mindentudó ..bibliáját", és
visszatér főhadi szállására.
Sényi
Imre
Megjelent
a Rádió és Televízió Újság 1972/11. számában