A hősi halott

 

 Dunavölgyi Imre:

  

A hősi halott.

 

Hajmáskér tábor. A Hajmáskér község melletti katonatábort hívták így, abban az időben   a tüzérek „mekkája” volt. Kitűnő lőgyakorlatokat le­lett" lebonyolítani az úgynevezett "0"/nulla/ponton. Állandó, stabil katonasága akkoriban nem haladta meg a két tüzér ezred s hozzácsatlakozó kiszolgáló   egységekkel /gépkocsizó,hadtáp,vonat stb/együtt a kétezer főt, de a   lőgyakorlatokra érkezett  tüzéralakulatok télen-nyáron felduzzasztottak ezt létszámot négy-ötszörösére. Szóval mozgalmas élet folyt a táboron belül, tisztek, tisztesek, továbbszolgáló és hivatásos tiszthelyettesek, tartalékos honvédek, tisztek, főtisztek, tábornokok, mind - mind megtalálta a kiképzési feladatok napi,vagy heti elvégzése után saját mozgalmas szórakozását is tiszti ,altiszti kaszinókban, a legénység pedig Hajmáskér és környéke, továbbá a közeli Veszprém vendéglátó egységeiben, vagy mozikban, színházakban.

Szóval ,éltük az igazi, hamisítatlan katonai életünket kiképzés, szórakozások közepette s vajmi keveset törődtünk a németek által kirobbantott II. világháború dolgaival egészen addig, míg híre jött Kassa  bombázásának  s azt követően a háborúba való belépésünknek. Ezután persze élénkebb figyelmet szenteltünk a hadieseményeknek s pár önként jelentkezőn kívül,  szorongva vártuk, kire mikor kerül a sor, hogy beosszák a menetszázadba.

Volt nekem a többek között Petrovszki Iván nevű kiskatonám, valahonnan Ungvár környékéről vonultatták be újoncként, akit rövidesen megkedveltem, egyenes, tiszta, őszinte beszédjéért,  bár egy kissé törte a magyart, de mint mondani szokás:jól állt neki , ragaszkodó, a parancsot mindenkor pontosan és jól hajtotta vére, jól beszélt oroszul és lengyelül.
Sok jó tulajdonsága mellett azonban - mivel senki sem születik angyalnak és később sem lesz azzá - volt egy nagy hibája is Iván barátunknak, ami   azután nehéz és forró pillanatokat okozott elsősorban neki, de nekem is. Ez a természetéből fakadt. Forrófejű volt s ahogy ő mondta nem bírta az igázságtalanságokat. Nem hitte el,hogy akár az igazság, akár az igazságtalanság, más hasonló dologgal együtt relatív, nézőpont kérdése, kinek jó, kinek nem.
Amit Iván igazságtalannak minősít, nem biztos, hogy pont az a jó, az az igazág. Azonban ő tartotta makacsul magát elveihez,saját igazságához és ha hibát látott, megsérteni, kijátszani találta, akkor irtózatos dühbe tudott gurulni, elvesztette józan ítélőképességét, nem tett lakatot a szájára, a katonaságnál bárki-bármilyen rangot viselt, megmondta a magáét.

E hibája következtében azután meg is gyűlt a baja a szolgálatvezető tűzmestertől az ütegparancsnokig minden csillagot viselő katonával. Nekem szemcsém volt,a köztünk lévő alá-fölérendeltségi viszony ahogy normálisnak mondható volt e téren is, persze magam részéről is lehető legtöbbet megtettem, hogy "forróvérűségét" ne tápláljam,sőt igyekeztem, amennyire lehetett csillapítani. Szóval,ez az Iván nehéz fickónak számított.

 

Így nem volt csodának nevezhető, ha minden apróbb igazságkeresése a fogdá­ban végződött. /- mert hol volt akkoriban az igazság! /. Gyanítom, hogy az utóbbi időkben már többet ült a karcerban /fogda/,mint a Tulipán vendéglő­ben Hajmáskáren. Pedig, mint említettem nem volt rossz katona , sőt igen fe­gyelmezett, a parancsokat jól,pontosan ás időben végrehajtó honvéd volt. Ezt is tudták róla felettesei, s minden kisebb hőbörgéséért csak az enyhébb büntetéseket szabták ki részére. Legalább is eddig az időpontig, 1942.tavaszáig,

Eddig, mert 1942. március 15.-án egy nagy port felvert esemény kellős  közepébe került Petrovszki Iván. Hosszú idő után kimenőt kapott a z ünnep­re való tekintettel. Egyik szakaszbeli kiskatonával igen jókedvűen lépett  ki a tábor kapuján. Alig mentek húsz lépést talán a Fő utca felé,mikor szembe találkoztak egy zászlóssal, aki egy hölggyel együtt jött a tábor bejárata felé. Az újoncok tisztelegtek, a zászlós úr szórakozottságból "elfelejtette" fogadni a tiszteletadást. Ivánban természeténél fogva felforrt a düh és hangfogó nélkül mondta a kimenős társának: -Látod, ez a sváb nem köszönt vissza! -Egy röpke pillanat és a zászlós,mint ajpörgettyű olyan gyorsan vissza  fordult és pulykavörösen ordította:-  Honvéd ,hozzám! - Iván ártatlannak tet­sző arckifejezéssel állt meg előtte vigyázz állásban, bátran szembenézve a tiszttel jelentkezett: - Parancs, zászlós úr!-. A tiszt nem birt parancsolni i-degeinek, rikácsolta:- Kinek mondtad,hogy sváb?  Fekete honvédnek felelte Iván, rámutatott bajtársára. A zászlós már toporzékolt: -Kire értetted,te disznó? - mondta fenyegetően. Ez volt az a pont,ahol Ivánban is felforrt a dűh amiért  disznó kifejezést igazságtalannak tartotta. És replikázott vissza:  - Annak, aki sváb, tehát magára zászlós úr!-Több sem kellett a tisztnek, végképpen elment a józan esze, a nyílt utcán, sokak szemeláttára a még mindig vigyázban álló Iván képére nagy pofont helyezett. Iván egy pillanatig állt, mint a cövek, azután egy boxmozdulattal ököllel belevágott a zászlós gyomrába, aki az erős ütéstől előregörnyedt, erre Iván még egy pofont is adott neki viszonzási alapon. Tovább tartott volna a hajcihő, de pillanatok alatt vagy húszan is ott termettek a táborból ki, illetve bemenni szándé­kozó katonák, s szétválasztották a küzdő feleket. A verekedés közben a hölgyecske eltűnt,a zászlós hiába is kereste. Ekkorra már előkerült a közeli őrszobáról a rendészeti járőr és Ivánt azonnal a fogdába vitték "csillapodni Bii", mig a zászlóst egy százados kísérte be az állomásparancsnokságra je­lentést tenni a"rendkívüli eseményről".

Előzményül, még annyit,hogy Berger Rudolf tüzérzászlós valóban sváb származású volt. Apja Tolna megyében középbirtokos volksbundista bíró volt. Berger Rudolf is bevonulása előtt volksbundista lett  s a Hitleri adminiszt­ráció kiszolgálójakánt épült be   a hadseregbe, annak egyik tüzérosztályához. Onnan küldte jelentéseit titkos úton a budapesti német nagykövetség katonai osztályára. Bár ezt a tényt senki sem tudta bizonyítani, de csapat-tiszt társai gyanították és igyekeztek módot találni arra ,hogy bizalmas viszonyba ne kerüljenek vele. Maguk között csak svábnak nevezték, erről va­lahogy a legénység is tudomást szerzett. 

Hamarosan az egész tábor, mint kasban a méhek bolydult fel a nem mindennapi esemény hallatára. Két részre oszlott tábor. Ki a tiszt, ki a kiskatona mellett tette le a voksot. "Igazságot"azonban csak a hadbíróság hozhatott, mert rövidesen odakerült az ügy. A hadbíróság a két fél és a tanúk kihallgatása után ítéletében megállapította, hogy az ok és okozat között szoros összefüggés volt. Berger Rudolf zászlós a szabályzat szerint köteles lett volna a tiszteletadást fogadni, akkor nem került volna sor a megjegyzésre - amely kis igazságot is takart-, továbbá az önhatalmúan történt megtorlás /pofon/szintén a szabályzatba ütköző cselekmény volt, ehelyett jelentést kellett volna tennie az állomásparancsnokságon.

Petrovszki Iván honvád is súlyosan vétett elsősorban sértő meg­jegyzésével a katonai fegyelem ellen, melyet felettese ellen tett, másod­sorban a viszont tetlegességével a szolgálati szabályzatot szegte meg.

A hadbírósági italét szerint Ivánt, mivel bűnössége bizonyítást nyert egyévi, fogházbüntetéssel sújtották, amelyet feltételesen két­évi próbaidőre felfüggesztették,  mindezt főbüntetésként kapta, mellékbünte­tésül azonnali beosztást kapott az orosz fronton lévő 2. magyar hadsereg 7. könnyű hadosztályához indulásra kész élelmezési  menetoszlopba. Amennyi­ben ott kitüntetné magát,akkor a kétévi felfüggesztéssel együtt a kisza­bott fogházbüntetést is törlik,ha viszont újabb vétséget követ el,súlyos­bító körülményként a   fogházbüntetést is hozzászámítják. Iván az ítélet­be "belenyugodott.    Berger Rudolf zászlós - bizonyára német követségi nyo­másra csak állomásparancsnoki írásbeli figyelmeztetést kapott és azonnali hatállyal áthelyezték Kolozsvárra az ottani tüzérezredhez. A zászlós sem fellebbezett, sőt láthatóan örült az ítéletnek. Ő tudta,miért!

Sajnos, akaratomon kívűl magam is belekerültem a"szórásba", mivel parancsnokságom javaslatára a vezérkartól kapott leirat alapján ugyancsak beosztottak a 7.kho.élm. menetoszlopához. Indok,amit csak később"súgtak" meg nekem: Nem vigyáztam elég éberen beosztottam rossz szokásaira, nem neveltem kellőképpen a szolgálati szabályzat megtartására. Így hát Ivánnal együtt 1942.április 12.-én bevagonírozva elindultunk a Moszkvától délre eső Kaluga – Orel - Kurszk vonalon lévő frontszakasz felé. Szerelvényünk a Jablonkai hágónál haladt ki az országból, majd Varsó, Breszt, Minszk, Bobrujszk, Gomel-Brianszk, Kaluga volt a kijelölt irány. Brianszknál a partizánok felrobban­tották előttünk a síneket. Az előttünk menő szerelvény mozdonya és két ko­csija kisiklott,a többi vagon féloldalra dőlt, mert a mozdonyvezetőt az er­őből egy puskalövéssel kilőtték s nem volt, aki olyan gyorsan leállította volna a vonatot. Hatalmas gépfegyverropogás következtében a nagy zajban és füstben a mi vonatvezetőnk sem tudta   kellő időben leállítani szerelvényünket és belefutottunk /igaz kicsit lassabban/ az előttünk lévő kisiklott vonatba. Nagy kárunk ugyan nem keletkezett, de mozdonycsere miatt csak ét nap késéssel értünk Kalugába,közvetlenül Moszkva alá. Alig érkeztünk meg, szovjet ellentámadás miatt kisem pakolhattunk, máris irányítottak to­vább délre Őreibe. /Mi németesen Orelnak neveztült a mai Arjolt/. Éppen csak kirakodtunk, újabb parancs jött. Gyalog menetben,illetve fogatosan is   men­tünk mind délebbre Kurszk irányába. Kurszktól délkeletre Polevaja község­ben táboroztunk le. Itt találkoztam össze,a hadbírósági ítélet óta Ivánnal. Elmondta,hogy jól tud oroszul és beszélt az itteni sztaroszta /biró/ lá­nyával és tőle megtudta,hogy a szovjetek utóvédje nem messze onnét Tim és Sumakovo között van, s ha elküldettem őt valami hivatalos helyre az első vo­nalba írásbeli jelentéssel és nem érkezne vissza a megadott időre,ne ke­ressem, mert ő akkor már odaát van,mutatott kelet felé Tim irányába. Alighogy ezeket elmondta légiriadót fújtak,az ég elsötétült,jöttek a Raké­ták,bömböltek a légvédelmi ágyúk, kelepeltek a géppuskák,a katonák fe­dezékeket kerestek és bújtak meg s ebben a kavalkádban egyik Rata pont a fejünk felett szórta az"áldást"táborunkra. Mindenki lapult,ki,hogy tudott, csupán Iván állt egyhelyben és katonasapkáját lengette a repülő felé. Ép­pen beakartam rántani fedezékembe,mikor egy bomba robbant a közelben és egy repeszdarab pont Iván mellkasába, szívébe fúródott. Azonnal meghalt. Nagy árat fizetett a zászlósnak adott pofónért. Ő volt az első hősi halot­tunk. Kár volt érte,

Berger Rudolffal 1945.márciusában találkoztam újra. Egyszerre ke­rültünk szovjet hadifogságba. Német tiszti egyenruhában Rudolf Berger őr­nagy néven jelentkezett be. A fegyverét kérő szovjet tisztre fogta piszto­lyát,hogy lelője őt, de az egyik kísérő szovjet őr ezt észrevette és egy géppisztolysorozattal leterítette. Tehát Berger is a szemem láttára halt meg mint három évvel korábban Iván. „