Életrajz

   

DUNAVÖLGYI PÉTER


Foglalkozás:
gyártásvezető, főgyártásvezető, archívumvezető, archív szakértő, tanár,

Budapest, 1951. március 13.
  

 

Tanulmányai:
Petőfi Sándor Gimnázium Budapest (1969)
Magyar Televízió Gyártásvezetői Tanfolyam (1975)
Színház- és Filmművészeti Főiskola – Gyártásszervező Szak (1981)
Korda Sándor Produceri Akadémia (1994)
CBS Projektmenedzsment (2005)

Munkahelyei:

·    Chinoin Gyószervegyészeti Gyár (1969 -1971 a  SOTE Gyógyszertani Intézetébe kihelyezve)

·    

     Magyar Televízió (1971 - 2008)

 

1971-től külsős felvételvezető a Híradó Főszerkesztőségen, majd 1972 januárjától belsős munkatársként felvételvezető. A Televíziós Gyártásvezetői tanfolyam elvégzése után 1975-től a Híradó Főszerkesztőség akkor megalakuló külpolitikai rovatának gyártásvezetője.
1980-ban a Magyar Űrprogram híradós közvetítéseinek irányítója. 1981-ben kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola Gyártás szervező szakán. A diplomamunka témája: Híradó a filmvásznon és a képernyőn (A filmhíradó és a TV Híradó története). Ettől az évtől a Híradó főgyártásvezetője. 1985-től a Híradó Gyártási Osztályának vezetője. 1987-ben részt vesz a Híradó új stúdiójának a 6. Stúdiónak a tervezésében, kialakításában és üzembe helyezésében. Ugyanekkor irányításával el készül a Híradó első számítógépes adás szerkesztő rendszere, amely 10 évig szolgálta a szerkesztőséget. 1988-ban részt vett az MTV első kísérleti kereskedelmi műsorában az MTV Plusz-ban, napi 6 magyar és idegen nyelvű Hírműsor készítésével.
1972-1998 között a Híradós munkája mellett 70 dokumentumfilm vagy sorozat gyártásvezetője. 1994-től a Híradó Főszerkesztő gyártási helyettese. 1996-ban irányításával meg kezdődik a Híradó Archívumában 1957. július 2-tól őrzött anyagok tervszerű mentése, átírása videó hordózóra.
1998 óta az egységes Archívum létrehozása után Igazgatóhelyettesként – vezetőjeként -  dolgozott. A napi feladatok mellett a film- és videó restaurálás irányítója. 2000-2004 között az MTV Archívum képviseletében részt vett a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) törvényelőkészítő projektjeiben, és a törvény (2005) megvalósíthatósági tanulmányának egyik szerzője. 2006-tól az Archívum Történelmi és politikai gyűjteményének vezetésének megtartása mellett, Archívum vezetői megbízást kapott. Szerkesztette (2006 – 2008) az MTV honlapján megjelenő Örökmozgót,  az Archívum legérdekesebb anyagaiból, amíg 2009-ben azt az MTV meg nem szüntette ezt az oldalt.  2005-ben elindította  és vezette a  online TV- lexikon az Arcképcsarnok szerkesztését,  vezette ennek szerkesztő bizottságát. A lexikon 2007 – 2013. között volt látható az MTV (majd MTVA) www.tvarchivum oldalán, amíg az MTVA és az MTV meg nem szüntette annak nyilvános közlését 2013. januárjában.

Alapító tagja a Korda Sándor Produceri Akadémiának. Tagja a Magyar Film és Televízió Művészek Szövetségének, és a Magyar Televíziós Művészek Társaságának. Alapító és választott tagja volt a Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezetének és a Magyar Televíziós Gyártásvezetők Egyesületének 2008 decemberéig. Tagja volt az Audiovizuális Örökség Tanácsadó Testületének 2008-ig.

2012-től a FilmesHáz Alapítvány, Ellenőrző Bizottsága elnöke, valamint önkéntes munkában a FilmesHáz televíziós és film történeti beszélgető műsorainak, a sorozat szerkesztője, az egyes estek házigazdája, műsorvezetője.

2015 áprilisától a Televíziós Művészek Társasága választmányának tagja.


Tanított:

(1991 – 2012) tanított a TELESCHOLA- és (1994-2000) a CineMaszk, valamint tanított Körmédia Televíziós Iskolákban isés a  THÉBA Művészeti Iskolában, (Produceri, gyártási és szerzői jogi ismereteket). Az MTV Rt. Gyártásvezető szakképzésében 2004- 2008 között az Archiválás elmélete és gyakorlata, című tantárgy meghívott előadója.  Tanított a Budapest Kommunikációs és Üzleti Főiskolán nappali és levelező tagozaton (TV történet , és Televíziós műfajtörténet),   2008- 2009, Corvinus Egyetem (ISES Kőszeg) Kulturális Örökség menedzsment és Fenntartható fejlődés szakon. Tanít az Óbuda Egyetemen (2010-től Mozgóképgyártás és szerzői jogi ismeretek),

 

A Nemzeti Audióvizuális Archívum (NAVA) törvény több éves előkészítésében, számos rész tanulmányt és elemzést készített az előkészítő évek során, ezek közül a legfontosabb, a  Nemzeti Audiovizuális Archívum intézményi működése és folyamata - című tanulmány társszerzője 2003/2004.

Szakmai konferenciákon tartott előadások:

Digitális világkép konferencián előadó: Filmrestaurálás a Magyar Televízióban címmel 2002.
HTE konferenciákon előadások: Filmrestaurálás a Magyar Televízióban címmel 2003-2004.

 

Filmográfia:

- gyártásvezetőként -

Újabb évtizedek küszöbén – (1974), szerk.: Bokodi Béla, op.: Vecsei Marietta
Szomszédok két kontinensen – (1975), szerk: Kaplár F. József, op.: Erős Péter
Tarábulusztól Tuniszig – (1975), szerk.: Behyna Károly, op.: Fülöp Tibor
Legkeletibb Keleten I-III. – (1976), szerk.: Pálfy G. István, op.: Fölöp Tibor
Titkos küldetésben – (1976), szerk.: Horváth J. Ferenc, op.: Hadházy László
Budapest köszönti Moszkvát – (1976), szerk.: Olajos Csongor, op.: Katona Miklós
Négy országon át – (1976), szerk.: Moldoványi Ákos, op.: Hadházy László
Magyar Hetek Milánóban – (1976), szerk.: Behyna Károly, op.: Edelényi Gábor
A Nagy Vasút – (1976), szerk.: Elek János, op.: Edelényi Gábor
Ismét Indiában – (1976), szerk.: Farkas József, op.: Török Vidor
Magyarokkal Afrikában – (1977), szerk.: Vajek Judit, op.: Burza Árpád
Műhelytitkok – (1977), rend-op.: Erős Péter
Látogatás Ázsia szívében – (1977), szerk.: Farkas József, op.: Fülöp Tibor
A Ráktérítőtől az Egyenlítőig – (1977), szerk.: Regős Sándor, op.: Jávorszky László
Forradalom rakétákkal, mezítláb – (1978), szerk.: Elek János, op.: Czabarka György, Török Vidor
A hét emelet – (Főskolai vizsgafilm) (1978), rend.: Naji Elias, op.: Mecskon Plámen
A sodródó jégsziget – (1979), szerk.: Tóth Károly, op.: Csák István
Vendégségben Bulgáriában – (1979), szerk.: Jankovits János, op.: Fodor Dezső
Watergate és a valódiak – (1979), szerk.: Horváth J. Ferenc, op.: Csák István, Fülöp Tibor
A két óceán között – (1982), szerk.: Farkas József, op.: Erős Péter
Az évszázad építkezése – (1980), szerk.: Tóth Károly, op.: Zoltai Károly
Afrikai tájakon – (1980), szerk.: Moldoványi Ákos, op.: Erős Péter
Itt kezdődik Amerika – (1983), szerk.: Bokor Pál, op.: Vlagyimir Vasziljevics Guszev
BAM – (1984), szerk.: Horváth Péter, op.: Hadházy László
Tigrisugrás – (1988), szerk.: Elek János, op.: Kiss Péter
Csodagyógyszer nincs – (1988), szerk.: Elek János, op.: Kiss Péter
Szent István emlékezete – (1988), szerk.: Tardos Júlia, op.: Butskó György
A fekete hős I-II. – (1989), szerk.: Varga Sándor Márton, op.: Kiss Péter
A szelíd tigriskölyök – (1990), szerk.: Elek János, op.: Kiss Péter
Egy próféta Amerikából – (1990), szerk.: Csák Elemér, op.: Fülöp Tibor
Hol fedezte fel Kolombusz Amerikát I-VI. – (1991-1992), szerk.: Csák Elemér, rend-op.: Kiss Péter, társ gyártásvez.: Srankó Géza
Kelet-Európa konferencia Clevelandnan – (1995), szerk.: Hidvégi József, op.: Barta István
Horn Gyula Amerikában – (1995), szerk.: Hidvégi József, op.: Barta István
Vulsana (Együtt a halállal) – (1997), szerk.: Jász Zoltán, op.: Klacsán Gábor
Mindhalálig hős I-II. – (2000), szerk.: Varga Sándor Márton, rend-op.: Kiss Péter

- társ forgatókönyvíróként -

Játék a nemzetért 2002. – 3 részes dokumentumfilm – társ forgatókönyvírója-, ami  Nemzeti Színház történetét dolgozta fel.

Játék a nemzetért 2002.  – 26 színészportré forgatókönyvének társ írója.

- Archív szakértőként –

Kádár János utolsó beszéde – (2005) rend.: Sólyom András
Poggyászunk, Kádár János – (2005) rend.: Sólyom András
56 villanás – (2007) rend.: Sólyom András
Aczél I-II. rendezte: Varga Ágota 2009.

Kádár korszak demokratikus ellenzéke, rendezte: Sólyom András 2008.

Kádár korszak utolsó évtizede, rendezte: Sólyom András 2009.

Titkolt örökség, rendezte: Litauszki János, 2008.

 

- Magyar Televízión kívül készült filmjei -

Hulladékból energia – (1991), szerk.: Bayer Ilona, rend-op.: Erős Péter
Eger – (1991), rend-op.: Erős Péter
Randevú Magyarországgal – (1991), rend-op.: Erős Péter
Duna-Tisza köze – (1992), rend-op.: Erős Péter
Vas megye – (1992), rend-op.: Erős Péter
Eger ostroma – tévéfilm, (1992), rend.: Kiss József, op.: Erős Péter, Kereki Sándor, producer: Jancsó Gábor (TVP)
Tanuljunk Casinóul – (1992), rend-op.: Erős Péter

 

Publikációi:

Magyar Televízió kronológia története:

Fejezetek a Magyar Televízió történetéből I. – XXV. (1957 – 1981)  

 A magyarországi televíziózás történetével kapcsolatos  írások, kutatások alapján:

A TV Híradó gyűjtemény (Archívum)   
A vidéki tudósítok megjelenése a TV Híradóban (1960-1970-es évekről)
A Híradó meteorológia rajzolója  –  emlékezés Vértes Györgyre 2005.
Az első magyar televíziós sztárok 2006.
Kádár János a televízióról 2010.

A tökéletes távolbalátásnak ma már nincs technikai akadálya 2010.

MTV Plusz 2011.

A magyarországi nemzetiségi televíziózás történetéről I. – 2011.

A magyarországi nemzetiségi televíziózás történetéről II. – 2011.

Eljegyzés lámpafénynél 2013.

Az ügynök halála 2014.

 

A 2009 -től  készít  televíziótörténeti interjúkat: ( az interjúk részben a www.tvarchivum.hu) oldalon jelentek meg először, majd a saját www.dunavolgyipeter.hu oldalon,  később több helyen nyomtatásban is.

 Tarnai Katalin: Nagypapám vére munkált bennem

  • Olajos Csongor: Sajtószabadság van, újságíró-szabadság nincs
  • Flórián Endre: Tudok szerényen élni, tudok bővelkedni is
  • Domján Dénes: Domján DNS
  • Kis Sándor: Mondhatjuk minket, valóban összekötött a film jellegzetes illata.
  • Kővári Péter: Elemi erővel vetődik fel a média gondolathordozóinak erkölcsi felelőssége
  • Szabados Tamás: Álljatok meg és nézzétek meg a világot!
  • Illés Mária: A kép trónfosztása a televíziózásban
  • Vitézy László: A mai televíziós rendezőnek a távvezérlő gombbal kell versenybe állnia.
  • Lódi György: Bármit is értem el, azt a televíziónak köszönhetem.
  • Besenyő István: A fényképezés iránti érdeklődéssel az édesapám fertőzött meg.
  • Elek János: Olvasómániás voltam, és maradtam
  • Heltai András: Mit mondjak, hiú majom voltam, mint talán sokan, akik képernyőre kerülnek..
  • Rácz Gábor: Elképesztő mai szemmel, miből voltunk képesek műsort készíteni.
  • Domokos Lajos: Az emberben nem csupán a saját tudása testesül meg, hanem azoké is, akik valaha tanították, és segítőkészen dolgoztak együtt vele
  • Edelényi Gábor: Kezd kimenni a divatból az elmúlt évek képi slágere a dülöngélő, imbolygó, ferde, kamerakép!
  • Bilicsi Erzsébet: Lehet valaki olyan tehetséges, mint a nap, de mit tud csinálni egyedül?
  • Dr. Feledy Péter: Az öröm és büszkeség a két domináns érzés, ha az elmúlt évtizedekre gondolok.
  • Bikkál Gyula: A mai magyar kultúrát, a történelmet, az életstílust, politikai életet kell bemutatnunk.
  • Fodor Balázs és Fodor Dezső: A mi pályafutásunk a véletlenek sorozata
  • Hunyadi László: Nekem nagyon jó érzés, amikor látják, hogy az ember sportbolond
  • Janovics Sándor: Élveztük, és fürödtünk is a munkában
  • Zih Béla:Te egy senki vagy!
  • B. Révész László: Ötven éve a pályán
  • Menczel János: Hamar megtanultam, tisztelni a mikrofont.
  • Südi Nándor: Nagyon kevesen tudtuk, hogy mi van a ponyva alatt
  • Málnay Levente: Engem felemelt, ha zseniális színészek partnere lehettem
  • Vissy Károly: A siker legfontosabb tényezője - a hitelesség.
  • Kelemen Endre: Mi mindig valahol a periférián voltunk, de hittünk céljainkban
  • Bánki Iván: Az utolsó évtizedeim a boldogság évtizedei voltak
  • Bócz Mara: Ha az illúzió tökéletes, legyőzi a valóságot
  • Tóth Károly: Legyen természetes még akkor is, ha esetleg kellemetlenség lesz belőle!
  • Radó Gyula: Nagyon fontosnak tartom, hogy a szakmában mindig mindenkinek, mindent végig kell csinálni, végig kell menni az úton.
  • László Zsuzsa: Ha a legjobbakkal dolgozol, téged is röptetnek.
  • Kossányi Miklós: ... Hozzatok díszt nemzetünk nevére ...
  • Chochol Károly: Az egész világot, csak egy elkészíthető művészi fénykép keretein belül tudtam elképzelni.
  • Horváth Lóránt: Fontos volt számomra, hogy mindig a kollektíva szavazta meg ....
  • Marlen Urutjan: Ha nincs áldozat, akkor nincs siker sem!
  • Oktatási jegyzetek:

    Produceri, gyártási és szerzői jogi ismeretek (Teleschola) (2001)
    Az archiválás elmélete és gyakorlata (MTV Oktatás) (2003)
    Az archiválás elmélete és gyakorlata (MTV Oktatás) 2. módisított kiadás (2005)
    Mozgókép gyártók gyártási és szerzői jogi ismeretei.(Teleschola – Óbuda Egyetem) (2004, módosított 2009.)

    A mozgókép örökség megőrzése, és a mozgókép restaurálás gyakorlata Magyarországon, 2009. (Corvinus, ISES) 

    Szakmai elismerések:
    Nívódíjak műsorokért: Forradalom rakétákkal mezítláb - című filmért (1978), A híradóban készült Közel-keleti sorozatért (1979), Űrprogram (1980), A Híradó képi-, szerkezeti- és szervezeti átalakításáért (1982, 1986, 1987), Híradó műsorokért és külön kiadásokért (1987, 1990)

     Az életrajzi adatok lezárva: 2014-02-12-án