
Dunavölgyi Imre:
A fehér ló
„A fehér ló. No, nem Árpád vezér fehér ló mondáját szándékozom modern változatban átkölteni, se nem a lovas tengerész Horthy fehér paripájáról említést tenni, mert a címben szereplő fehér ló tulajdonképpen nem is ló volt, hanem közönséges szürke csacsi. Hogy mégis fehér lónak titulálom, az nem is az én szüleményem, nem is az én agyamból pattant ki, hanem a gazdájának,az öreg Horváthnak a felkiáltásából maradt az utókorra. Hogy lesz egy szürke szamárból fehér ló, az hamarosan kiderül.
Történt
egyszer, nagyon régen, még az ántivilágban. A húszas évek elején, hogy az öreg Horváth ki egymagában élt apró
házacskájában, amit az öreg előszeretettel "Horváth - lak"- nak
nevezett, gondolt egy nagyot és fáradságot nem kímélve elballagott a szomszéd
utcában lévő komájához vizitelni egy kis bagóért, - mert azt állandóan rágcsálta, mint manapság a
gyerekek a rágógumit -, továbbá úgy gondolta, hogy ha már ott van, a koma
biztosan megkijnálja egy kis papramorgóval, jófajta kisüstivel. Így lett, és bizony elment erre az egész
délelőttje. Mikor hazatért meglepetés fogadta! De várjunk sorára, előbb hadd
mondjam el, hogy az öreg távolléte alatt mi is történt.
Marci
barátommal pajkos gyerekek lévén, gondoltuk, hogy elmegyünk az utcabeli öreg
Horváthoz szamaragolni. Máskor is megcsináltuk az öreg segítségével, mert,hogy
az öreg Horváth bácsinak volt egy szintén öreg szamara, azt a faluban mindenki
tudta,de azt is, hogy a bácsi nagyon szerette a gyerekeket - pedig neki
sohasem volt egy sem, mert az asszony állandóan beteg volt és viszonylag elég
korán,alig negyvenévesen átköltözött az árnyékvilágba.
-
Főként, az utcabeli gyerekek rajzottak körül a "szamaras bácsi" -t.
Szóval, mi ketten Marcival elindultunk a"Horváth-lak" felé, de
menetközben azt is láttuk, hogy az utca végén ballag az öreg elfelé,a
Malomutca irányába.
-
Sebaj!- mondtam Marcinak - bemegyünk és
megnézzük a csacsit Be is mentünk,- mert az öreg sohasem zárta be a kaput
kulccsal,meg olyan öreg és rozoga volt a zár,mint a gazdája. Bementünk az
udvarba, majd az istállóba,eloldottuk a kötőféket és a szamár,mert jól ismert
bennünket szépen kiballagott utánunk az udvar közepéig. Ott azután lecövekelte
magát,nem mozdult az istenadta egy tapodtat se jobbra, se balra, se előre, se
hátra, semerre. Mondom a pajtásomnak:
-
Te, Marci, meg kéne csutakolni a Sárit, - mert, hogy ez volt a neve a
csacsinak. Felelte Marci : Jó, de mivel? Megláttam egy kézi meszelőt s mondtam
neki: - Ezzel!
-
Nagyon poros volt a szegény jószág, úgy gondoltuk, le kell mosni a port,így
hát bemártottuk a meszelőt a közelben
lévő frissen oltott mésszel teli bödönbe és elkezdtük a"csutakolást".
Mikor készen voltunk a művelettel fejétől a farkáig, fülétől a patájáig, mondom
a kispajtásnak:
-Te, idefigyelj ! , a hasaalja kimaradt!
- Nosza, azt
is"befestettük"becsülettel még a csecseit is!
Erre a szamár megindult, mi vele az utcára, de
előbb a kilincset kívül - belül bekentük kocsikenőccsel. Az utcából le a vágóhíd
melletti dögtemető szélére vezettük, - mi nem is vezettük, tudta az utat
magától s ott gyengén kikötöttük egy zsenge fácskához, hadd legeljen, mint
máskor. Mi akik jól végezték a dolgukat jelszóval vissza ódalogtunk a ház
elé,vagyis a szembenlévő Kelemenék előtti hídhoz, majd alábújva egyikünk az egyik nyílásnál, másikunk
a másik végénél lestük mi lesz a továbbiakban. Csupán azt nem vettük észre,hogy az öreg Kelemen tata, udvarában,a kerítésnek támaszkodva mindent
látott és az istennek sem szólt bele a műveletünkbe, igencsak csendesen
kuncogott magában és ő is kíváncsian várta a fejleményeket.
Úgy
déltájban, mint említve volt,megérkezett az öreg Horváth. Lenyomta kilincset, csupa
kulimájszos lett a keze. Nagyot káromkodott és szidta a macskát, hogy az
átkozott pont a kilincsre trottyolt. Bement az udvarba majd az istállóba, hogy
megetesse a jószágot. Hát, volt szamár, nincs számár. Tűvétette érte az egész
udvart, még a házba is benézett, de nem lelte sehol.
Kifutott
az utcára, de előbb lekellett nyomnia a kapukilincset. Belül is ragacsos volt.
Nosza, lett erre megint kacskaringós káromkodás,csak úgy zengett az utca.
Végre meglátta a Kelemen sógort
és kérdezte tőle: - Nem látta sógor a Sárit?- Kelemen tata azt akarta mondani, hogy
ő bizony nem látott semmit, de ahogy felnézett, meglátta az utca végén
poroszkáló állatot, így szólt;
- Ott jön a
szamara,sógor!_Megjelent a csacsi alabástrom hófehéren s mikor megállt,m intha carrarai
márványból öntötték volna,olyan volt. Az öreg Horváth kétségbeesetten
felkiáltott:
- Ez nem a Sári, nekem nincs
fehér lovam!
Erre Kelemen - De, most már van!-
Tudniillik a legelőn már erősen
sütött a déli nap és megszárította a meszet. A szamár, mikor jóllakott a fűvel,
egy rántással kiszabadította magát és megindult szép lassacskán hazafelé
bandukolva.
Végre megismerve
Sárit, az öreg ismét Kelementől kérdezte:
- Ki csinálta ezt velem, sógor?
Amaz
felelte: - A Prédl, meg a Tóth
gyerekeket láttam errefelé, talán csak nem azok csinálták? Ejnye a
teremburájukat!
De nem árulta
el, hogy mi hol lapultunk.
Pechjünkre bátyáink Laci és Jancsi akkor jöttek hazafelé az iskolából, szokás szerint nevetgélve. Elkapta őket az öreg Horváth és mindegyiknek lekevert egy jókora taslit. Ők meg nem tudták mire vélni a dolgot, nekiiramodtak hazáig futva és sírva panaszolták el otthon,hogy a szamaras Horváth megverte őket.
Kelemen tata
elmesélte az esetet Zsófi néninek a falu"hírharang"-jának s tőle
mindenki rögvest értesült róla. Azután,ha
valaki meglátta az öreg Horváthot megkérdezte tőle:
- Öregúr ! Mit csinál a fehér ló? – J
A szamaras ilyenkor a legvadabb fuvaroskocsist is megszégyenítve, mondta az "áldást" a kérdező felé. Hát, így történt. Így lett a szürke szamárból fehér ló.
Balatonboglár,