A fehér ló

 

Dunavölgyi Imre:

A fehér ló

„A fehér ló.  No, nem Árpád vezér fehér ló mondáját szándékozom modern változatban átkölteni, se nem a lovas tengerész Horthy fehér paripájáról említést tenni, mert a címben szereplő fehér ló tulajdonképpen nem is ló volt, hanem közönséges szürke csacsi. Hogy mégis fehér lónak titulálom, az nem is az én szüleményem, nem is az én agyamból pattant ki, hanem a gazdájának,az öreg Horváthnak a felkiáltásából maradt az utókorra. Hogy lesz egy szürke szamárból fehér ló, az hamarosan kiderül.

Történt egyszer, nagyon régen, még az ántivilágban. A húszas évek elején,  hogy az öreg Horváth ki egymagában élt apró házacskájában, amit az öreg előszeretettel "Horváth - lak"- nak nevezett, gondolt egy nagyot és fáradságot nem kímélve elballagott a szomszéd utcában lévő komájához vizitelni egy kis bagóért, -  mert azt állandóan rágcsálta, mint manapság a gyerekek a rágógumit -, továbbá úgy gondolta, hogy ha már ott van, a koma biztosan megkijnálja egy kis papramorgóval, jófajta kisüstivel.  Így lett, és bizony elment erre az egész délelőttje. Mikor hazatért meglepetés fogadta! De várjunk sorára, előbb hadd mondjam el, hogy az öreg távolléte alatt mi is történt.

Marci barátommal pajkos gyerekek lévén, gondoltuk, hogy elmegyünk az utcabeli öreg Horváthoz szamaragolni. Máskor is megcsináltuk az öreg segítségével, mert,hogy az öreg Horváth bácsinak volt egy szintén öreg szamara, azt a faluban mindenki tudta,de azt is, hogy a bácsi nagyon sze­rette a gyerekeket - pedig neki sohasem volt egy sem, mert az asszony ál­landóan beteg volt és viszonylag elég korán,alig negyvenévesen átköltö­zött az árnyékvilágba.

- Főként, az utcabeli gyerekek rajzottak körül a "szamaras bácsi" -t. Szóval, mi ketten Marcival elindultunk a"Horváth-lak" felé, de menetközben azt is láttuk, hogy az utca végén ballag az öreg el­felé,a Malomutca irányába.

- Sebaj!- mondtam Marcinak  - bemegyünk és megnézzük a csacsit Be is mentünk,- mert az öreg sohasem zárta be a kaput kulccsal,meg olyan öreg és rozoga volt a zár,mint a gazdája. Bementünk az udvarba, majd az istállóba,eloldottuk a kötőféket és a szamár,mert jól ismert bennünket szépen kiballagott utánunk az udvar közepéig. Ott azután lecövekelte magát,nem mozdult az istenadta egy tapodtat se jobbra, se balra, se előre, se hátra, semerre. Mondom a pajtásomnak:

- Te, Marci, meg kéne csutakolni a Sárit, - mert, hogy ez volt a neve a csacsinak. Felelte Marci : Jó, de mivel? Megláttam egy kézi meszelőt s mondtam neki: - Ezzel!

- Nagyon poros volt a szegény jószág, úgy gondoltuk, le kell mosni a port,így hát  bemártottuk a meszelőt a közelben lévő frissen oltott mésszel teli bödönbe és elkezdtük a"csutakolást". Mikor készen voltunk a művelettel fejétől a farkáig, fülétől a patájáig, mondom a kispajtásnak:

 -Te, idefigyelj ! , a  hasaalja kimaradt!

 - Nosza, azt is"befestettük"becsülettel még a csecseit is!

 Erre a szamár megindult, mi vele az utcára, de előbb a kilincset kívül - belül bekentük kocsikenőccsel. Az utcából le a vágóhíd melletti dögtemető szélére vezettük, - mi nem is vezettük, tudta az utat magától s ott gyengén kikötöttük egy zsenge fácskához, hadd legeljen, mint máskor. Mi akik jól végezték a dolgukat jelszóval vissza ódalogtunk a ház elé,vagyis a szembenlévő Kelemenék előtti hídhoz,  majd alábújva egyikünk az egyik nyílásnál, másikunk a másik végénél lestük mi lesz a továbbiakban. Csupán azt nem  vettük észre,hogy az öreg Kelemen tata,  udvarában,a kerítésnek támaszkodva mindent látott és az istennek sem szólt bele a műveletünkbe, igencsak csendesen kuncogott magában és ő is kíváncsian várta a fejleményeket.

Úgy déltájban, mint említve volt,megérkezett az öreg Horváth. Lenyomta kilincset, csupa kulimájszos lett a keze. Nagyot káromkodott és szidta a macskát, hogy az átkozott pont a kilincsre trottyolt. Bement az udvarba majd az istállóba, hogy megetesse a jószágot. Hát, volt szamár, nincs szá­már. Tűvétette érte az egész udvart, még a házba is benézett, de nem lelte sehol.

Kifutott az utcára, de előbb lekellett nyomnia a kapukilincset. Belül is ragacsos volt. Nosza, lett erre megint kacskaringós káromkodás,csak úgy zengett az utca.

Végre meglátta a Kelemen sógort és kérdezte tőle: - Nem látta sógor a Sárit?- Kelemen tata azt akarta mondani, hogy ő bizony nem látott sem­mit, de ahogy felnézett, meglátta az utca végén poroszkáló állatot, így szólt;

- Ott jön a szamara,sógor!_Megjelent a csacsi alabástrom hófehéren s mikor megállt,m intha carrarai márványból öntötték volna,olyan volt. Az öreg Horváth kétségbeesetten felkiáltott:

- Ez nem a Sári, nekem nincs fehér lovam! 

Erre Kelemen - De, most már van!-

Tudniillik a legelőn már erő­sen sütött a déli nap és megszárította a meszet. A szamár, mikor jóllakott a fűvel, egy rántással kiszabadította magát és megindult szép lassacskán hazafelé bandukolva.

Végre megismerve Sárit, az öreg ismét Kelementől kérdezte:

 - Ki csi­nálta ezt velem, sógor?

Amaz felelte:  - A Prédl, meg a Tóth gyerekeket láttam errefelé, talán csak nem azok csinálták? Ejnye a teremburájukat!

De nem árulta el, hogy mi hol lapultunk.

Pechjünkre bátyáink Laci és Jancsi akkor jöttek hazafelé az iskolá­ból, szokás szerint nevetgélve. Elkapta őket az öreg Horváth  és minde­gyiknek lekevert egy jókora taslit. Ők meg nem tudták mire vélni a dolgot, nekiiramodtak hazáig futva és sírva panaszolták el otthon,hogy a szamaras Horváth megverte őket.

Kelemen tata elmesélte az esetet Zsófi néninek a falu"hírharang"-jának s tőle mindenki rögvest értesült róla. Azután,ha  valaki meglátta az öreg Horváthot megkérdezte tőle:

- Öregúr ! Mit csinál a fehér ló? – J

A szamaras ilyenkor a legvadabb fuvaroskocsist is megszégyenítve, mondta az "áldást" a kérdező felé. Hát, így történt. Így lett a szürke szamárból fehér ló.

Balatonboglár,