A legtisztább város
Dunavölgyi Péter:
A legtisztább város
A Brit Kelet – Indiai Társaság 1918 – ban úgy döntött, hogy megbízta Sir Thomas Rafflest, hogy utazzon a Távol – Keletre, keressen olyan helyet India és Kína között, ahol a társaság létrehozhatja a térséget ellenőrző kikötőjét. Raffles 1919. január 29. – én hosszú hajóút végén lépett partra egy kis halászfalúban Thaiföldtől délre. A helyi lakosok a települést a szanszkrit eredetű Singapura – oroszlánt jelent -szóval illették. Eredményes tárgyalásokat folytatott a helyi Szultánnal, majd szerződést kötött a településre Kelet – Indiai társaság nevében. Az igen jól védhető falucska kikötőjéből ellenőrizni lehetett a térség hajóforgalmát, a hosszú távú hajójáratoknak ideális pihenő és átrakó hely volt. Az egykori kis kikötő helyén ma már a világ egyik legnagyobb és legforgalmasabb metropolisa áll. A régi kikötő bejáratát egy fehér kőből faragott halfarkas oroszlán védi, ez a város szimbóluma. Jellemző a helybeliek gondolkodására, hogy a szobor helyének kijelölését olyan fontosnak tartották, hogy a döntés előtt kínai asztrológusok segítségét kérték. A városállam ma a kereskedők és turisták célpontja. Évente négymillió vendég fordul meg a Szingapúri szállodákban. A belvárosban a szállodák és a besárló központok a Plázák egymást érik. |
Szinte nem lehet olyan híradástechnikai-, textil-, háztartási-, sorakoztató elektronikai berendezést mondani a világból, amit itt ne lehetne kapni.
A városállam elsősorban kereskedő város. A vámmentes kereskedelem és vásárlási lehetőség a világ legolcsóbb bevásárló központjává tette Szingapúrt. A világ minden részéből ide vonzva a kereskedőket és a turistákat. Egy év alatt 60 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom bonyolódik itt. A lakosság legnagyobb része kinai, de sok a maláj, az indiai. Ők ma már mind szingapurinak vallják magukat. Az utcákon azért jól elkülöníthetők a népcsoportok. A kinai és indiai templomok, szentélyek jelzik, hogy minden népcsoport igyekszik megőrizni kultúráját. A belvárosban még látni egy-két régi lakónegyedet. A kinai városrészben kétszintes kis házak sorakoznak, az emeletek a lakások a földszinten a boltok vannak. A plázák versenyében ezek a kiskereskedők még állják a sarat, mindent árúsitanak a hagyományos kinai legyezőktől a legmodernebb szórakoztató elektronikai cikkekig. Kicsit odébb a régi indiai városrész utcáin a trópusi melegben napernyők és kifeszített ponyvák alatt zakatolnak a varrógépek. A térség ruha és konfekció ipara az indiaik kezén van. Bangkokhoz hasonlóan itt is 24 óra alatt akár három öltönyt is elkészitethet a turista. Ezeket a régi utcákat már teljesen körbe nőtték a 3o –50 emeletes felhőkarcolók, a városállam területe kicsi így csak felfelé lehet terjeszkedni. A zsúfolt sugárutakon még fel – fel tűnik egy zöldre festett biciklis riksa. Most az esőben nincs utasa, egy középkorú kínai férfi hajtja. A fején lévő trópusi sisakra egy a plázából származó nylon zacskót húzott, a vendégülést fedő tető is lyukas lehet, mert ezt is egy nylon zsákkal fedte be .A múlt itt maradt emléke. Modern kocsik oszlopai araszolnak, a piros emeletes buszok között próbálnak némi előnyre szert tenni. Szigorú rend uralkodik a városállamban. Itt mindenki betartja a törvényeket. Így azt is, hogy a belvárosba hétköznap, munkaidőben csak olyan gépkocsi léphet be, amelyben legalább négyen ülnek. A közlekedési dugókat így próbálják csökkenteni. A sugárutak felhőkarcolóin a világ össze nagy bankjának feliratai, a bejáratokon pedig folyamatosan özönlenek az ügyfelek. Ugyan ilyen forgalom van a kikötőben is. Óriás tengerjárók indulnak és érkeznek, a révhajók tartják fent a rendet. Csoda, hogy percenként nem ütköznek össze. Közben az araszoló vagy éppen kikötött hajók között kis szállító és halászhajók fodrozzák a vizet. Szinte hihetetlen, hogy ez a kikötő, hogy tud kiszolgálni évente több mint 30. 000 teherhajót. A dokkok előtt egy óriási zöld hegy. No nem természeti képződményről van szó. Közel száz méter magasságot is elér egyes pontjain a konténer lerakat. Ezt a raktárbázist csak számítógépes nyilvántartás segítségével lehet irányítani. A daruk is az adatbank segítségével emelik ki és be a konténereket, majd suhannak tova az újabb árúért. A turistákat szállító kis halászhajó az óriás tankerek között halad, amikor a várost látni csodálatos képtárul a látogató szeme elé. Félkörívben ölelik a felhőkarcolók a várost. Kicsit odébb egy csendes öbölbe érve a város zaja csendesedik. Jobbról a Faber hegy zöldellő oldala, balról a Sentosa sziget strandja zárja az öblöt. A hajó felett békésen ringatóznak a trópusi szélben a kötélpálya szerelvényei. Visszatérve a városba szinte minden utcasarkon tábla figyelmeztet mindenkit a következő szabályra:
Szemetelni tilos! A világ nagy városaiban látni ilyen felhivást, és persze az utcán a szemet. Itt a felirat mellett az is olvasható, aki vét ez ellen 1000 helyi 500 amerikai dollárt, kell, hogy fizessen. Mint minden más helyi törvényt igen szigorúan betartanak és betartatnak. A turisták is kénytelenek komolyan venni, egy csikkért ötszáz dollár bizony sok. A városban példás rend és tisztaság uralkodik. Ez a világ legtisztább metropolisa.
Szingapúr, ( 1988 )
A képek a szerző saját felvételei.