A nyolc thonet szék

 

Dunavölgyi Péter:

 

A nyolc thonet szék

 

Ezerkilenczáznyolvanhat decemberében a Vietnámi Kommunista Párt kongresszusárról kellet tudósításokat készíteni a stábunknak. Először jártunk Vietnámban. Hazai útikönyvek alig léteztek. A külföldi kiadásokban kiemelten írtak a Ha – long öbölről, mint a világ egyik természeti csodájáról, ami hosszú évtizedek óta, a háborús állapotok miatt a külföldiek szára nem látogatható. Megérkezésünk után rögtön megpróbáltuk valahogy megszervezni, hogy a természet e csodáját megnézhessük, és felvételeket is készíthessünk a helyszínen. Nem volt egyszerű vállalkozás.

  

A vietnámi televíziós kollégák elmondták, hogy külföldi Hanoit csak engedéllyel hagyhatja el, erre is sokat kell várni normál időszakban. Most a Pártkongresszus idején, amikor rengeteg a külföldi, pedig szinte elképzelhetetlen, hogy találunk a Külügyminisztériumban olyan hivatalnokot, aki az ötletünket meghallgatja. Már két napja tartott a kongresszus, amikor Kiem a tolmácsunk előállt az ötlettel. Azt javasolta, hogy az egyik tudósításhoz kérjünk interjút a megye Pártitkárától. Ha ez megvalósul álljunk  a kérésünkkel, hogy mi az öblöt is szeretnénk megnézni. A megyei titkár először vonakodott az interjútól. Végül is egynapos rábeszélés után vállalta. Ennyi idő kellett valószínűleg arra, hogy a Párt illetékes szerveitől engedélyt kapjon a nyilatkozatra. Másnap Kiem elmondta neki, hogy az interjút Budapestre már el is küldtük, ez így is volt, bár adásba, ha jól emlékszem nem került. Nem volt hát akadálya a kérés előterjesztésének. A stratégia bevált, a kongresszus zárása után egyetlen szabad napunkra „párt engedélyt „kaptunk a vidéki utazáshoz.     

Korán keltünk, a szálloda előtt várt Kiem egy sötét autóval. Az utcákon még senki sem járt, a sofőr elmagyarázta, hogy igyekeznünk kell, mert az Öböl csak 150 kilométerre van Hanoi - tól, de az utak a háború óta igen rossz állatban vannak és lesz egy kompátkelés, ami bizonytalan, ráadásul nekünk oda – vissza meg kell tennünk egy nap alatt. A város szélét gyorsan elértük annak ellenére, hogy az utcákon nem volt világítás. A Nap korongja feltűnt a horizonton. Ekkor szinte varázsütésre tömegek lepték el az utakat. A biciklisták, és a biciklis riksák poklába kerültünk. Ettől kezdve percenként lassitottunk és hangos dudaszó kísérete mellett próbáltunk megelőzni egy - egy csoportot. A várost elhagyva sivár lapos tájon kanyargott a kátyúkkal teli út. Sorra hagytuk el a háború óta itt hagyott kerék nélküli rozsdás teherautókat. Több ugyancsak rozsdás hídon átverekedtük magunkat, vagy várakoztunk, hogy az előttünk megrekedt rossz járműveket kikerülhessük.  Kis falvakon suhantunk át. Az emberek zöme a házak előtt guggolt, beszélgetett. A munkanélküliek tömegei kisérték szemükkel az autónkat.  Itt még jól látszik, hogy Észak – Vietnam az elmúlt évtizedekben a háborúra és nem a békés évekre rendezkedett be. A táj kicsit változott sűrű növényzettel benőtt dombok között kanyargott előttünk az út.

 

Elértük a kompot. Valószínűleg már a franciákkal vívott háború idején is öregecske lehetett. Most már csak egy ütött kopott vashalmaz. Az egész hajótesen egy milliméternyi festék sem emlékeztet az eredeti színére. Minden rozsdás és olajos . A kapitánytól megtudtuk, szerencsénk van, mert tegnap elromlott a motor, de sikerül megjavítani, talán egy óra múlva át is kelhetünk  a folyón. Volt idő kicsit körülnézni. A kikötő vizében rozsdás, bombatalálatoktól megsérült félig elsüllyedt hajóroncsok pihennek. Egy-két fedélzeten munka folyik, kézi erővel küzdenek a vasszerkezetekkel, hogy szétbontsák a roncsokat. A megfeneklett járműveket nézve még évekig eltart mire a kikötőt, megtisztítják. Tőlünk jobbra a földeken dolgoznak a parasztok. Az ökrök húzzák az ekét. A parcellákban trópusi nád kalapban, a férfiak általában világoskék felsőben követik az ekét. Mellettük az elmarhatatlan nadrágban és általában világos felsőben kapáló nők serege szorgoskodik. A felszántott földön mezítlábas asszonyok egyensúlyoznak a vállukon átívelő rúdon imbolygó tárgyával teli nádkosarakkal. Most készítik elő a földet a rizs ültetéséhez. Odébb férfiak keresztfákkal ütik szét a nagyobb föld rögöket. Az út túlodalán bivalyon lovagol egy fiatal fiú a település piacára tart. Fején egy kopott katonasapka.  A piac sarkánál a ház falának támasztott bicikli csomagtartóján két, úgy három éves gyerek ül szalmakalapban, kopottas ruhában, mezítláb. Jól érzik magukat két kutya, kergetőzik előttük, azokat figyelik. Az utca szélén guggolnak, térdelnek, ülnek a nádkalapos lányok és asszonyok. Kiterítetett gyékényen kosarakból áruknak.  Saláta, zöldségfélék, a kínálat. Egy falnak támasztott biciklihez rögzített napernyő alatt egy asszony halféléket árul, egy újsággal próbálja távol tartani az erőszakos legyeket. Eladók sokasága figyel bennünket. Vevő alig van. A munkanélküliség miatt az élelmiszer árak igen magasak, pénze viszont kevés embernek van. Talán a délután visszajövő kompon utazókban bíznak.

Közben elkészül a komp motorjának a javítása. Átkelünk a túlpartra.  Újabb kanyarok után lassan előbukkan a tengerpart. Már látjuk az öböl kék vizéből kiemelkedő szabálytalan formájú sziklakúpokat Elértük a Ha – long öblöt, vagy ahogy magyarul is hívják a Leszálló Sárkány öblét.  Az öböl sekély tengervizéből több mint háromezer, különböző méretű és formájú elbővülően szép dómos mészkő szirt emelkedik ki. Az öböl vize a számtalan szirt hatására általában nyugodt. A víz maximum 5-6 méter mély.  A látvány leírhatatlan. A megyei titkár más fontos pártelfoglaltsága miatt nem tud személyesen fogadni bennünket, az egyik segéde az öbölben nevelt rákokból kínál csemegét, majd a kikötőbe kísér bennünket. Halász dzsunkák között egy kis 10 személyes motoros hajó ringatózik a vízen.

    

A komphoz hasonlóan ez is még a franciákkal vívott háború előtt készülhetett. A festéknyom már ezen sem fedezhető fel. Szerintem az egészet a rozsda tarthatja össze. Ez a protokoll hajó, tudjuk meg a kapitánytól. Ez abból is látható, hogy a hajó tatján, szakadozott műanyag ernyő alatt figyelmesség gyanánt a titkár irodájából erre az alkalomra ide szállított nyolc thonet szék vár bennünket. Elhagyjuk a kikötött. A hajó, rövidesen az évmilliókkal ezelőtt a tengerbe süllyedt hatalmas sziklák között siklik a vízen. A helyi monda szerint fehér vitorlásokkal, hódítók jöttek ide erre a partvidékre. Lerombolták a házakat, pagodákat, le akarták igázni a vietek népét. Ezt látva, az égben élő sárkány szíve megesett a vieteken és alászállt. Sziklákat dobált a vízbe, összezúzta az ellenség hajóit, mikor a kő elfogyott testével állta útját a menekülő ellenséges hajóknak. Így mentette meg a sárkány az itt élő embereket. Azóta hívják Leszálló Sárkény öblének ezt a partszakaszt. A sziklák hol kisebbek, hol tiszteletparancsolóan nagyok. A tenger fantasztikus kék színű, a szürkés sziklákon zöld növény foltok, közöttük számtalan jellegzetes barna, kagylószerű vitorlás dzsunka siet a tenger felé. A nagyobb sziklatömbök alatt barlangok találhatók. Sok ilyen mélyedésben dzsunkák himbálódznak. Kikötünk. A csipke formájú szikla alakzatok között jutunk be a barlangba.

  Itt három család él. Halászatból tartják el magukat. Csak ritkán mennek ki a partra. A gyerekek elmondásuk szerint innét járnak iskolába csónakkal, hozzáteszik ha sok a munka azért ki  marad egy két  tanítási nap . Pár perc múlva egy másik barlangból a szomszéd érkezik a családjával.

Az asszonyok és a gyerekek itt maradnak a férfiak, indulnak halászni.  Mi is elköszönünk. Nézzük a tenger felé távoldó barna vitorlákat. Újabb szebbnél szebb sziklákat kerülünk meg, a barlangok kijáratán még szebb kő csipkéket örökíthetünk meg a felvevőgéppel. Lassan indulunk vissza a kikötőbe. A kisérő figyelmeztet, ha a kompot el akarjuk érni indulnunk, kell. Az autónk lassan gördül ki a kikötőből, a sziklák között a délutáni nap sugarai most zöldesre festik az öblöt. A kis hajónk ott himbálódzik a móló mellett. A hat thonet széket egy bivaly vontatta kordén, viszik vissza a domboldali hivatalba. Ott pihennek, majd míg ismét „hivatalos „vendég érkezik.

 

Ha-long öböl, Vietnám, (1986 )

 

 

A képek a szerző felvételei.