Időutazás


Dunavölgyi Péter


Időutazás


Ahold feljött már az égboltra Róma felett, amikor a Fuimicino repülőtere kifutópályáján felbőgtek a repülőgép hajtóművei. Az Etiopian Airlines gépe már több mint két órás késben van. A fedélzeten egyetlen üres ülés sincs. A járat nem mindig ilyen zsúfolt. A Forradalom negyedik évfordulójára sok meghívott vendég ezzel a járattal utazik Addisz Abebába. Elhagytuk a Földközi – tenger déli partvidékét, amikor a pilóta figyelmeztetésére mindenki ismét becsatolja magát. Majd egy órás vihar következett. A gép megpróbált a vihar övezet szélén repülni, így is rengeteg légörvény tett próbára bennünket. Hajnalodott, már amikor az Etióp magasföld felett a napkorong megjelent. Rövidesen megérkezünk Addisz Abebába. A leszállás előtt kezembe kerül egy Etióp újság. Megdöbbenve veszem észre, hogy hét évvel korábbi újságot találtam a fedélzeten. Szomszédom jót derül ezen, elmondja, hogy az újság bár 1971. Meskerem hónap 4.-i száma, azért elég friss, hiszen Etiópiában egy speciális időszámítás van érvényben. Itt hét év és nyolc hónappal van kevesebb, mint nálunk, Európában. Így kezdődött az időutazás.

A főváros felé autózunk a repülőtérről. Az út mentén kicsi és igen szegényes házak sorakoznak. Feltűnik, hogy sok a koldus, felnőttek és gyerekek. A házak előtti padokon sok fiatal férfi időzik, mindegyiknek amputált a keze vagy a lába. Körülöttük megszámlálhatalan kutya szunyókál a napsütésben.  Az is feltűnik, hogy mindenki nagyon figyel mindenre, mindenkire. Nem lehet ezen csodálkozni, hiába tartanak a közeli napokban nagy ünnepséget, az ország mégiscsak háborúban áll Szomáliával.  A kanyargós sártengerbe úszó sikátorok házai közül több teljesen elhagyatottnak tűnik.    Az épületek inkább egy nagy falura emlékeztetnek, mint egy főváros külső városrészére. A főváros a hatvanas évek elején valójában még egy nagy falú volt. Ma az egyik főutcának számító Churchill Roadon abban az időben még, tehén és kecskecsordák legelésztek. A kocsikkal eső után a mellékutcákon közlekedni sem lehetett. Hailé Szelasszié császár elhatározta, hogy a fővárosába telepíti az Afrikai Egységszervezet székhelyét. Ekkor fejlesztésekbe kezdett a városközpontot átépitették, az utakat kiszélesitették. A korabeli leírások szerint az érkező államelnökök a városban frissen betonozott, festékszagú utcákon haladtak. Sok helyen a diadalkapukra aggatott pálmalevelek illata lebegett a hűlő aszfalt felett. Most a főutcákon nagy a forgalom. A főpályaudvarhoz vezető sugárúton áll a harmincas években épített Hotel Ras szálloda. Amikor belépünk egy igen gyengén megvilágított előcsarnokban, találjuk magunkat. A szobák sem sokkal jobbak. Úgy érzem magam, mintha Rejtő Jenő egyik regényének afrikai szállodájában laknék.

Négy évvel ezelőtt az országot hatalmas élelmiszerhiány és éhínség sujtotta. Csak az egyik tartományban kétszázezren haltak éhen. Akkor a császárhoz korábban hű zsoldos hadsereg fiatal tisztjei is fellázadtak. Elkezdődött a forradalom. A tisztek megfoszotották a tróntól I. Hailé Szalasszié császárt, Etiópia királyainak királyát, juda törzsének oroszlánját, 1974. szeptember 12-én.  A hatalmat átvette a az Ideiglenes Katonai Bizottság.

Most a központi ünnepségen, emelvényén Mengisztu Hailé Mirian, az Ideiglenes Katonai Kormányzótanács elnöke szónokol.

 


 

Négy év alatt ő a harmadik elnök. Az előző kettőt kivégezték összesküvés miatt. A helyi pletykák szerint Mengisztu az elődjénél gyorsabban lőtt a Kormányzótanács ülésén.   Nem mesze tőle a császár karosszékében az erre az alkalomra meghívott díszvendég Fidel Castró szívja az elmaradhatatlan szivarját.

 


 

Az emelvények előtt modern harckocsik, rakéták, és a hadsereg elit alakulatai, majd a kis törzsek harcosai parádéznak, az utóbbiak hagyományos törzsi harci eszközeikkel, kíséretükben a törzs félmeztelen lányai táncolnak. Közben több száz kilóméterre az ogadeni sivatagban éles hadgyakorlat folyik. Mengisztu és Castró ide repül, hogy megszemlélje a következő napokban bevetésre kerülő csapatokat.  A szónoklattal ellentétben a forradalom óta persze a politikai változásokon, a Mozambikkal folytatott háborún kívül nem sok minden történt. Egy felmérés szerint a világon ebben az országban a legrosszabb az orvosi ellátottság. Nincs továbbra sem munkalehetőség, igen sok az éhező, koldulásból élő ember. A hadgyakorlatról a fővárosba tart az autónk. Gépkocsiforgalom szinte nincs.

Kerülgetni a málhával megrakott szamarakat, és a mezítlábas kísérőket kell. Egyszer-egyszer találkozunk egy zsúfolásig megtelt legalább 4o éves autóbusz matuzsálemmel. Az út szélén sorban rőzsét a hátukon cipelő nőket és férfiakat hagyunk magunk mögött.

A fővárosban Afrika legnagyobb piacánál, - a Mercatonál ahogy itt nevezik, - állunk meg. Minden irányba több kilóméter hosszú elárusító utcák vezetnek. A földön guggoló eladók előtt vászonra kipakolva a modern technikai berendezésektől a rozsdás szögekig mindent lehet itt kapni. Néhány évvel ezelőtt még pénz nélkül, cserével is lehetett vásárolni. A só és a kecske biztos fizetőeszköznek számított. Az élelmiszer árak nagyon magasak.

Igyekeznünk kell, mert este Mengisztu fogadására vagyunk hivatalosak a volt császári palotába. Az épület kívülről pont olyan, mint az uralkodó idejében volt. A főbejárat oszlopait római kori harcosokat mintázó szobrok őrzik. Az oszlopok tetején két faragott oroszlán őrzi a császár címerét. A kert felé vezető utak mentén kő oroszlánok vigyázzák a rendet. A császár uralkodása alatt európai ember a bejáratig is csak különböző ajánlások segítségével juthatott.

 A császár egy diófából készült királyi ágyon aludt mielőtt megfosztották a hatalmától. Apró kis törékeny ember volt, óriási hatalommal. Öregkorára még jobban összement alig nyomott ötven kilót. Az ágyát megosztotta kedvenc japán pincsi kutyájával Lulu-val. Lulu meglehetősen nagy szabadságot élvezett, fogadásokon, megbeszéléseken jelen lehetett, s ha egy jelenlévő cipőjét lepisilte nem volt szabad azt észrevenni.   A császár nagyon keveset aludt. A besúgok jelentéseinek meghallgatásával, kezdte a napot. Tudta a nappalokat maximálisan ellenőrizni, ellenőriztetni tudja, de az éjszakák veszélyesek, ezek az összesküvések vészterhes időpontjai. Ezért tartotta igen fontosnak a hajnali jelentéseket. A hajnali percekben sétára indult a palota kertjében és a „fül miniszter” Szolomon Kedir, - hivatalosan a palota titkosszolgálatának a főnöke -  pár lépéssel követte őt minden nap. Kedir elmondta a császárnak, hogy előző nap és éjszaka ki kivel találkozott, hol történt a találkozó és miről beszélgettek. Miközben hallgatta a „fül” jelentését, meg - meg állt az oroszlánok ketrecei előtt, ha azok marakodtak, azt beszélik mindig mosolyra derült az arca. Kedir jelentések meghallgatása, nem sokkal megjelent mellette Asha Volde-Mikael a bizalmasa, aki a kormány politikai rendőrségét vezette, amely magán besúgó hálózattal rendelkezett. A császár élvezte, hogy a személy minden reggel azon versenyez ki tud több titkot felderíteni. Ezután következett a döntések ideje. A császár sem írni, sem olvasni nem tudott, ezért döntéseit mindig szóban „motyogta el” szinte hallhatatlanul, a mögötte álló „tollminiszter” feladata volt, hogy azokat lejegyezze. Az országban Hailé Szalasszié élet és halál ura volt valójában.   


Este hétkor kezdődik a fogadás a Forradalom évfordulájára érkezett vendégeknek. Megérkezik Mengisztu és Castró is. Rövid köszöntő után eltűnnek az egyik szobában. A vendégek nekiesnek a terített asztaloknak. A gyümölcsök, a húsok színes sora között minden asztal közepén egy speciálisan nyárson sütött kecske fekszik. Az italválaszték és igen bő, talán nincs olyan világmárka melyből, ne lehetne választani. Az asztalok szép lassan ürülnek, a vendégek a park fái között sétálgatnak már. Engem űz a kíváncsiság egy régi könyvben olvasott emlékeimet kutatom. Megkerülöm az épületet, ahol a melléképület felé szolgák hada adogatja az asztalról lekerült tálcákat, tányérokat. Mintha megállt volna az idő a hatvanas években, a kerítésnél sokaság. Szegények és koldusok várják, hogy a mosogatók kidobják nekik a csontokat és a maradékok egy részét.  Ilyen most Etiópia két arca.

Két hét után eljött az elutazás napja. Már öt órája várjuk az Alitália repülőgépét Mogadishuból. Kiderül, hogy ott elromlott. Ismét vissza szállodába. A repülőtársaság este telefonál, hogy holnap jön a gép. Délután meg is érkezik. Mindenki elfoglalja helyét, az övek becsatolása után a gép kigördül a felszálló pályára. Hét óra alatt hét évet öregedünk. Rómában ismét 1978 – at írnak. Az időutazás véget ért.

Addisz Abeba , Etiópia, (1978 szeptembere )

 

A képek a szerző saját felvételei.