Operaénekesek a rizsföldön


Dunavölgyi Péter:


Operaénekesek a rizsföldön

 

Ezerkilencáznyolvanöt  májusában, verőfényes napsütésben sétálunk Phenjan főutcáján, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fővárosában.


Néhány lépésre mögöttünk két sötét öltönyös férfi követ bennünket. Nehéz megszokni az állandó felügyeletet. Még Budapesten a Külügyminisztériumban, figyelmeztettek, hogy az utcára sem mehetünk majd egyedül, a szállodát is csak megfelelő kísérettel hagyhatjuk el. A szálloda második emeletének bal szárnyán kaptunk szállást. A húsz szobás folyosórészen nyitottak számunkra három szobát. Rajtunk kívül az emelet ezen a részén más nem is lakik. A folyosó első jobb oldali szobájában dolgozik és pihen a francia nyelvű tolmácsnőnk, a baloldaliban a kísérők. Huszonnégy órán keresztül figyelnek, ellenőriznek minket. Éjszaka felváltva alszanak. A fővárost most a kísérőkkel próbáljuk megismerni. Megnézzük a Nagy vezér, vagyis Kim Ir Szen monumentális több mint húsz méteres szobrát, a Csu Sze eszme ugyancsak óriás emlékművét. Ennek a tetején kilátó működik. Az erkélyéről a város panorámája csodálatos. A folyón balra a régi fémvázas hídon gyér a forgalom, jobbra az újon szintén kevés autó halad, ez  nemcsoda, hiszen magán kézben lévő autó nem létezik Koreában. Az emberek busszal, gyalog, biciklikkel közlekednek. Távolabb új lakótelepeket látunk. Az áruház előtt békésen várakoznak az emberek.  Nem tudni, hogy ma milyen árú érkezik, de érdemes várni, hátha olyan amire éppen szükség van a háztartásban. A vásárlás jegyrendszerben történik. Elméletileg a pénz, mint fizetőeszköz létezik, de alig lehet kapni valamit érte. Ahogy itt mondják ezért, azt különböző társadalmi célra illik felajánlani. Fehér gránit épület előtt haladunk el, ez a híres Opera. Az építészeti folyóiratok szerint is a világ jelenleg egyik legmodernebb színház épülete. Kísérőinknek elmondjuk, hogy halottunk már az Operaházukról, szeretnénk bemenni, forgatni  és meg is néznénk egy előadást. Mindent feljegyeznek, közlik rövidesen tájékoztatást kapunk, hogy lesz-e lehetőség a kérésünket teljesíteni.

Addig is a hónapokkal korábban egyeztetett napi program következik. Az első vidéki utazás, most autóval a fővárostól 30 kilométerre. Elutazás a fővárosból itt különleges élmény. Hivatalos vasúti menetrend nincs, a külföldi kémek megtévesztése miatt. Az Észak-Koreai polgárok sem utazhatnak el a lakhelyükről külön engedély nélkül. Amennyiben egy fővárosi lakos vidéki rokonát szeretné meglátogatni, először az utcabizottsághoz fordul a kérelmével, támogatásuk esetén kérelmezheti az utazást. Általában két - három hónapos engedélyeztetési folyamat végén kaphat engedélyt az utazásra. Jóváhagyás esetén rokona településén kap egy címet, ahol várni fogják, elszállásolják, az étkezési jegyét és a szükséges élelmiszer ellátást is ott fogja kapni, a vidéki tartózkodása alatt. A rokonokat ott helyben meglátogathatja, de nem aludhat náluk, ez a rend, ahogy a kísérőktől megtudjuk. Véleményük szerint az állam így gondoskodik folyamatosan polgárairól. A tolmácsnőnk nagyon boldogan mondja, hogy milyen öröm számára, az utazás velünk vidékre. Negyven öt éves, még soha sem hagyta el a fővárost. Az országot operatőr férje, filmjeiből ismeri csupán. Indulunk, elhagyjuk a főváros egyik ellenőrző pontját, közben kísérőink közlik, hogy sajnos az opera látogatás nem lehetséges. Ilyenkor a rizspalántálás idején az Opera bezár a művészek vidéken segítik a termelő munkát. Megérkezünk közben, egy kis faluba.

Itt működik több, mint harminc éve a Magyar - Koreai Barátság Termelőszövetkezet. Az utcákon alig látni embert, az iskola udvarán egyenruhás diákok játszanak éppen szünet van. A termelőszövetkezet irodáján hosszú órákig hallgatjuk a termelési beszámolókat. Szeretnénk forgatni egy földművesnél is. Mivel a tervben szerepelt természetesen lehetőség van rá, no persze kicsit szokatlan körülmények között

A meglátogatott ház üresen fogad bennünket a család a földeken, dolgozik tudjuk meg, de oda nem mehetünk. A házban a kisebb helység a konyha, egyszerű berendezéssel, kevés edénnyel. Itt két kiteríthető ágy van, a asszony és a gyermek lakótere. Az ember a szobában alszik, a berendezés egy ágyból egy kétajtós szekrényből és egy színes televízióból áll. A készüléken természetes a Nagy vezér portréja. A falú párttitkára elmondja, hogy Kim Ir Szen születésnapján minden koreai kap ajándékot, a családfő két éve kapta ezt a tv készüléket. Kétfelé jövet jól körülnézünk, egészen biztos tartós lesz a készülék, hiszen a házban nincs áram. Sajnos nem csak a lakókat nem találtuk otthon, a gazdaságról sem tudtunk igazán jó felvételeket készíteni, az állatok is távol voltak... kivéve a tyúkokat.

Indulunk hát tovább. Az autónk végeláthatatlan rizsföldek között egy magasított úton kanyarog.

Mellettünk a rizsföldeken asszonyok és férfiak hajladoznak, dugványozzák a rizs palántákat. Egy-két táblán modernebb módszert alkalmaznak. Itt vízen, illetve vízzel elárasztott táblákon is haladni képes traktorokra szerelt ültetőgépeken dolgoznak. Elől Lenin sapkás férfi írányitja a berendezést, hátul két nő tölti fel folyamatosan a palántázó berendezést.

  

 Kicsit távolabb kis csoport a rizsföld szélén üldögél, valószínűleg pihennek.

Előttük két személy furcsa mozdulatokat tesz. Amikor odaérünk a tolmácsunk elmondja, hogy itt találkozhatunk két neves operaénekesnővel. Valóban miközben a munkások pihennek az operaénekesek munkára buzdító forradalmi dalokkal szórakoztatják a földműveseket, egy férfi tangóharmonikán kíséri őket. Az előadás úgy fél óráig tart. 

Utána folytatódik a munka, az énekesek is segítenek a palántázásban. Interjúkra, beszélgetésre lehetőség nincs.

Következő éjszaka, tizenegy óra körül, kopogás az szállodai szobánk ajtaján. Gyorsan kelni kell, utazhatunk ismét vidékre Sarivonba. Éjfélkor indul a vonat. A korom sötét pályaudvaron egy szerelvény várakozik a harmadik vágányon. A középső hálókocsi üres, csak itt van világítás jelenleg, erre szállhatunk fel. Mi hárman a két kísérő, valamint a tolmács. Hirtelen kinyílnak az állomás ajtói több száz utas rohanja meg a többi kocsit. Éjfélkor indulunk, reggel nyolc körül érkezünk Sarivonba. A távolság alig több mint 150 kilométer volt. Későbbi utazásoknál kiderül, hogy külföldivel mindig éjfélkor indul a vonat, és reggel érkezik bárhová is utazik az illető, a távolság sem számít. Így nincs kísértés, hogy vidéken ellenőrízhetelenül nézelődjön a vendég.     

A városból nem sokat látunk, a gépkocsi a kórház előtt áll meg. 

Kívülről kicsit kopott épületet az ötvenes években építhették. A kórtermek és a folyosók sötétek. Az Igazgató és párttitkár kísér bennünket. Az egészségügy fontosságáról, a párthatározatok végrehajtásáról beszélnek. A bemutatott műtő felszerelése a hatvanas évek színvonalán áll. A súlyosabb betegek ágyban fekszenek, az lepedők foltozottak, siralmas állapotban vannak. Hivatalos magyar küldöttek látogathatják csak, a városi kórházat, a koreai háború idején itt dolgoztak a magyar orvos önkéntesek. Az épület  előtti téren egy fekete obeliszk áll, rajta arany betűkkel a következő felirat olvasható : „ A magyar egészségügyi csoport elment , de a munkájuk eredményei örökre itt maradtak.. ( 1957) „

Éjszaka ismét utazás vissza a fővárosba, a szerelvényen derül ki, hogy másnap délután opera előadás lesz. Külföldi pártdelegáció tartózkodik a fővárosban. Minden operaénekest és zenekari tagot a fővárosba rendeltek. Az előadás előtt lehetőségünk van forgatni az épületben. A színpadtechnika ultramodern. A márvány előcsarnokokban igazi vízesések látványa kápráztatja el a látogatót.  A nézőtéren nagy piros fotelek, és a számunkra kicsit hűvös tizennyolc fokos légkondíció biztosítja a nézők kényelmét. Az előadás látványos, a színpadképek gyönyörűek, az énekesek tudása világszínvonalú.

  

 A virágárus lány című forradalmi opera szövegkönyvét Kim Ir Szen önéletrajzi írásából merítették. A történet szerint a japánokat kiszolgáló koreai földbirtokos megvakíttat egy fiatal lányt, mert az tanúja lesz édesanyja kegyetlen meggyilkolásának. A vak lány, később városról városra jár virágárusként. Végül a halottnak hitt bátyja vezette partizán csapatok szabadítják fel a környéket és biztosítanak  boldog életet. Előadás közben felismerjük a földeken látott két énekesnőnket is.  Az opera zenéje minket a magyar operett hagyományokra emlékeztetett. A záró képben a kék égbolton éppen a felkelő nap előtt  rózsaszín virágcsokrokkal a kezükben a kórus tagjai. A kép közepén Kim ir Szenre emlékeztető szereplő a virágáruslánnyal énekli az opera záró énekét. A nézőtéren az előadás után közel húz percig, zúg a taps. Másnap az énekesek visszatértek a rizsföldekre.

 

Phenjan, Észak –Korea, (1985 )

 

A képek a szerző saját felvételei.

 

Ui: később az 1990-es évek végén Zelei Miklós interjút készített velem az Észak – Korea-i forgatásról, ez a www.tvarchivum.hu oldal, tv-történet aloldalán volt először olvasható.