Sunda Kelapa

 

 

 

Dunavölgyi Péter


Sunda Kelapa

 

 Téli estéken, a vaskályha kellemes melegében, olvasgattam a háború után a nagyapám könyvtárából megmaradt könyveket. Különösen érdekeltek a harmincas évekből a Természettudományi Közlönyök írásai. Nagyszerű leírások voltak, európai ember számára igen érdekes helyszíni fotókkal kiegészítve többek között Indonéziáról. Már akkor nagyon szerettem volna eljutni ebbe a csodálatos országba. 1988 - ban úgy hozta sors, hogy kollégáimmal filmet készíthettünk néhány napig Jáván és Szumátrán. Természetesen nem volt alkalom arra, hogy az egész országot, a megszámlálhatatlan szigetet, népcsoportot megismerjük. Jáván tölthettünk egy hetet, és egynapos villámlátogatást tettünk Szumátra szigetének déli csücskén. 

        A mai Indonézia tizenháromezerhatszázhetven szigetből áll és közel kétmillió négyzetkilométer területen fekszik, összlakossága megközelíti a 2oo milliót, ezzel a világ negyedik legnépesebb országa.  A szigetek közül több mint hatezer lakatlan. Ez az ország az összekötő kapocs Óceánia és Ázsia között, a civilizációk és kultúrák találkozási pontja. Az itt élő háromszáz etnikai csoport 250 nyelvjárást beszél. A legtöbben a maláj dialektusból kifejlődött jávai nyelvjárást beszélik. A történészek szerint a mai Indonézia őslakosai valamikor i.e. 4ooo évvel ezelőtt telepedtek le a szigeteken a fülöp-szigeteki és maláj elvándorlás során. A negyedik – ötödik századtól már fejlett kereskedelem volt Indiával. Az európai hódítás 1511 – ben kezdődött a portugál hajósok megérkeztével, majd jöttek a hollandok a XVII. században, akik a napóleoni haburú idejét leszámítva – amikor brit fennhatóság volt – a gyarmati időszak végéig kezükben tartották az irányítást. A Jáva szigetén lévő Bandung környékén a hegyek lábánál lévő sík területeken ma is ugyan úgy ringanak a szélben a rizskalászok.Rögtön eszembe jutnak a régi Természettudományi Közlönyben, irt mondatok. Aki azt hiszi, hogy a rizs annyit jelent a bennszülötteknek, mint fehér embernek a búza, az téved.  Sokkal többet jelent, - mindent! Mert ha nincs búza, akkor van még krumpli, vagy rozs, van kukorica, van bab, borsó, van hús. De ha nincs rizs, akkor nincs semmi. A közeli Japánban kétezer formáját ismerik a rizs elkésztésének. Zboray Ernő tudósítása szerint az izzó napsütésben a lomha bivalyok, vagy dolgos kezek törik a földet. Az emberek szálanként elültetik a palántákat. Az akkori lapban megjelent fotót, ha kiszíneznénk, olyan lenne, mintha ma készült volna. Szumátra szigetén a szépen színezett falábakon álló Rizsraktár is mintha múltból maradt volna itt. A pálmák fölé magasló építmény bejárata több mint 5 méter magasan van, hosszú bambusz létrán lehet megközelíteni. A két méter magas lábak megóvják a betakarított rizst az állatoktól és monszun idején a magasra emelkedő víztől. Itt Szumátrán ér a legnagyobb meglepés.

Egy kávéültetvényre tartunk. Megállunk egy erdei úton. Kísérőink a fák közé invitálnak bennünket.

Asszonyok sokasága a fák között bokrokról piros szemeket gyűjt. Ez itt a kávéültetvény egy része. Az erdőben is terem, mint nálunk a málna. A feldolgozó üzemben a piros héjától megszabadított magot már felismerem. Az egyenlítői esőerdőkben persze nem a kávé a legnagyobb kincs, hanem a fa. Itt fejlődnek az exóták a trópusi fafajták. Malajziában és Indonéziában több mint 800 fajtájuk kitermelése folyik.  Vannak fafajok, melyek, ha az egyik országból származnak jobban keresettek, mintha például a szomszédos ország esőerdőiből származnak. Az árszintet befolyásolja a kitermelő ország életszínvonala, valutájának erőssége és a gazdaságának fejlettsége. Az őslakosság évezredek óta ismeri és használja ezeket a fafajokat. A szigetekről, naponta indulnak árúval magrakott hajók Jakartába.

A város fölött a modernkor átkaként gyakran szmogfelhő lebeg. Az elképesztő forgalom minden nyugati városét felül múlja. A motorkerékpárok és autók araszoló dzsungelében a a taxik is tehetetlenek már. A fővárosba érkező külföldi már alig talál öreg épületet. A jelenkor épületei között magasodnak a bank- és üzleti negyed felhőkarcolói. Évente több tucat nő ki a földből. Nem is hinné az ember, hogy a XVII. században a hollandok, alapította Batávia városában, vagyunk.  Az utcán mosolygós kedves embereket látni. A Si Jagur, a régi portugál ágyú mellett haladunk a Taman Fatahillah téren. Az ágyút itt a termékenység szimbólumának tartják. Asszonyok virággal kedveskednek az ágyúnak, a gyermekáldás reményében. Ma is sok a virág a talapzatán és a csövén is. A Merdeka téren egy 35 kilógrammos aranylánggal megkoronázott 132 méter magas márványoszlop a nemzet függetlenségének a jelképe.

Elhagyjuk a modern város központját, modern sugárutakat, a felhőkarcolókat. A Pasar Ikan halszagú csarnoka mellett egyre szegényebb negyedek felé közeledünk, asszonyok árulják a reggeli fogásból származó tenger gyümölcseit. Hirtelen feltárul előttünk a különleges kontrasztú Sunda Kelapa, Batávia régi kikötője.

 A móló jobb oldalán csatornák között kis bádog és bambusz házak. A kép hihetetlen nyomorról árulkodik. A dokkokban viszont tucatjával horgonyoznak az ezerszínű vitorlás hajók.

  


A gyorsaságukról legendássá vált kétárbocos Buginese Macessar szkúnerek ma is szorgalmasan szállitják a szigetekről az áru. Mintha egy középkori mese helyszínén lennénk. A dokkmunkások épület és egyéb faárukat pakolnak a partra. Vállukon a nehéz teherrel, mint évszázadokkal ezelőtt is, egy pallón igyekeznek, egyensúlyukat megtartani, és a partra hozni az áru. Ma is éhbérért dolgoznak. Többségük alig jut be a város csillogó részébe. A több mint tizenkét órás munka és az igen kis fizetség után próbálnak pihenni, erőt gyűjteni a másnapra. A haszon a kereskedőké. A Malajziából és Indonéziából származó fák a jó tulajdonságaik miatt (könnyű megmunkálhatóság szilárdság, tartósság) a legjobban keresett árúk Európában. Főleg ajtók és ablakok készülnek belőlük. 

 

A kipakolt hajók kapitányai igyekeznek kihasználni az időt a dagályig, matrózaikkal a hajók színes festését igyekeznek kijavítani. A pihenő dokkunkások feleségei már a bűzös csatorna partján a halakat pucolják a vacsorához.  Lassan esteledik. Így él egymás mellett a „két „Jakarta a modern világváros és szegénynegyed. A nap lassan lebukik a tengerbe, és jótékony sötétség fedi el a turista elől éjszakára a Sunda Kelapát.

 

 

Jakarta  ( 1988 )