A magyar televíziózás 60 éves, Vasárnapi hírek

Vasárnapi Hírek 2017. május 14.

Csak lábszagot és lila ködöt ne!

Ahogy nincs még egy olyan téma Magyarországon (talán a focit és politikát leszámítva), amivel annyit foglalkoznánk, mint bármelyik tévéműsorral, nincs még egy olyan épület Budapesten, amelyet annyiszor foglaltak volna le és el, minta Szabadság téri Tőzsdepalotát. A legenda szerint az ismert írót, Lengyel Józsefet valamikor a hatvanas évek elején meghívták egy tévéműsorba. Érdeklődve nézett körbe a főkapuhoz vezető főlépcsőn, majd a homlokára csapott: „Nahát, ez a Tőzsdepalota! Ezt én foglaltam le 1919-ben a nép nevében!" Aztán 1989. március 15-én már mint tévészékházat foglalta le egy másik író, Csengey Dénes, ugyancsak a nép nevében. A tizenhét évvel későbbi elfoglalás hamvába holt ugyan, majdnem úgy, mint maga az épület: és a körülötte lángba borított autók és szemeteskukák, de 2006 után már semmi sem volt a régi - mesélik régi tévések. Egyre sürgetőbbé vált kiköltözni a felgyújtott, megrongált épületből. Végül 2009 nyarán, 52 évvel az első hivatalos tévéadás megindulása után az akkor már MTVA - nak nevezett cég maga foglalta el új otthonát, Óbudán. 60 éves a magyar televíziózás.

KÖVESDI PÉTER

„Azt tudod, hogy A Főnök pont akkor halt meg, amikor végleg be­zárták az épületet?" - kérdezi a történelmi lépcsőkön felfelé bak­tatva Dunavölgyi Péter, a Magyar Televízió krónikása. A Főnök, azaz Nagy Richárd a tévé legendás el­nöke volt nyolc éven át, a hetvenes évek közepén.

Kevés elnököt szerettek   annyira és annyian, mint őt. „Pártember volt, mint minden elődje, de ő meg akarta tanulni a televíziózást. Minden munkahelyen napokat töltött, és később  mindenkiről  pontosan tudta, mi a feladata" - me­séli Dunavölgyi, aki maga is évtizedeket húzott le a tévében, 

először gyártásvezetőként, aztán az archívum vezetőjeként. Meg­állunk a lépcső tetején, a bejá­ratnál - ez ügyben sem­mi sem változott -, egyenruhás őr kéri a  papírjainkat. Itt  évtizedekig a    legmegbíz­hatóbb  exbel-ügyesek rostál­ták a belépőket, most viszont egy maszek biztonsági cég embere igen ud­variasan arra kér, vár­juk meg, amíg az ugyancsak igen kedves marketinges hölgy értünk jön. A terv az, hogy a tévé egykori főrendezőjével és művészeti alelnökével, Szinetár Miklós­sal végigjárjuk az épületet, ahol 28 évig dolgozott, és ahol ő sem járt, amióta az új tulaj, Michael Tippin úr birtokba vette.

Gobbi Hilda feketéje

„És azt tudod, hogy nem '57. má­jus 1-je volt az első igazi adásnap, ahogy a hivatalos sztori szól, ha­nem egy nappal korábban? - foly­tatja a tesztelésem Dunavölgyi. - Randé Jenő beszélgetett egy raktárból átalakított szobában öt tanácsköztársasági veteránnal a régi május 1-jékről. A híres 1957-es Kádár-beszéd és a felvonulás csak másnap volt, de a történe­lemkönyvekben jobban mutatott egy ilyen jeles nap, mint az ápri­lis 30." (Kísérleti adások egyéb­ként akkor már két éve zajlottak. Arra, hogy televíziónak lennie kell, méghozzá szovjet mintára, párthatározat volt. 1956-ban már televíziós készüléket is lehetett kapni, vitték is, mint a cukrot, majd százötvenet adtak el belőle a Lenin korúti Ravill-boltban).

„Uraim, itt vagyok, mehetünk! - kaptat fel a lépcsőn Szi­netár Miklós. Az ismert opera­rendező és egykori alelnök korát  megha­zudtoló fürgeséggel - nemrég múlt 85 - indul meg egykori irodája felé. Az aula majdnem olyan, mint tíz éve volt, ta­lán csak a fotelek hiánya tűnik fel, és az, hogy a kupola órája há­romnegyed ötkor megállt. Tavaly még hónapokig tíz órát mutatott, valószínűleg egy kóboráram el­hajtotta ötig, de aztán vége lett -mondja a portás. Az egykori büfé előtt Dunavölgyi megjegyzi, hogy még Nagy Richárd tiltotta be a té­vében az alkohol árusítását, vala­mikor '75-ben vagy '76-ban, addig itt simán lehetett fröccsözni és meginni egy-egy felest, ha nagyon feszített volt a tempó. „Tudjátok, Gobbi Hilda hogy rendelt ezután? Egy feketét kérek, kettő betéttel" - mondja mosolyogva Szinetár.

Az első élő színházi közve­títés 1957. május 21-én, egy keddi napon volt Erkel Ferenc Bánk bán című operáját adták a Magyar Állami Operaházból.

Maga az épület belülről elké­pesztő. Sok falat lebontottak, stú­diókat „nyitottak egybe", futball-pályányi területeket hozva létre az egyébként is hatalmas térben. Helyenként előbukkantak az épületet tartó vastraverzek. Az egykori négyes stúdió hangszige­telt falait visszabontották, ekkor derült ki, hogy a korabeli melósok nem nyúltak a Tőzsdepalota gyö­nyörű ornamentikájú falaihoz, csak eléjük építették az újakat.

A Tippin-birodalom

A harmadikra érve a direktor úr gondolkodás nélkül benyit az elnöki folyosó első irodájába, a 301-esbe. „Na, itt vagyunk a 301-es parcellában - mondja, és az ablakhoz lép. - Mondtam mindig: remekül voltam tájolva. Ott az amerikai követség, a szovjet hősiemlékmű, a Nemzeti Bank és még egy templom is van itt." És ha már a műfaji sokszínűségnél tartunk: Szinetár Mik­lós végzett rendezőként éppen azért vállalt munkát az akkor még kissé lenézett televíziónál, mert szerette ezt a kavalkádot. „Az én televíziómnak a címere: zöld mezőben nagy betűkkel az van kiírva, hogy IS. Én az operá­ban is mindig a gesamtkunstot kerestem (szó szerint: a művészet teljessége - a szerk.), utáltam az egyneműséget. Az volt a fixa ide­ám, hogy ha van egy ilyenünk, mint ez a televízió, akkor el lehet juttatni kétmillió olyan ember­hez a színházat/a filmeket, akik nem jutnak el színházba és mozi­ba. Két dolgot nem szabad a köz­tévébe engedni: lila ködöt és láb­szagot, ezt már akkor vallottam." Akkoriban olyan kitüntetett rendezők dolgoztak - viszonylag kis presztízzsel - a tévénél, mint Zsurzs Éva és Mihályfy László.

1968-ban, a nemzetköz) környezetben bekövetkező változások és az itthoni gazdasági reformok hívták életre az első betelefonálós „vitaműsort", a Fórumot Az első munkatársak között volt Avar János, a Vasárnapi Hírek újságírója is.

És a fiatalok: Zsurzs Éva, Dömöl-ky János. Nekik szeretett volna lehetőséget adni. „Az nem járja - gondoltam -, hogy mindig csak a dédelgetett filmgyártás megy a mennyekbe, még akkor is, ha egy-egy filmnek tized annyi né­zője sincs, mint egy jó tévéfilm­nek. Hogy egy filmes asszisztens is kaphat Balázs Béla-díjat, de egy tévérendezőnek egy életmű sem elég hozzá. Itt van mellet­tünk a tanácsterem. Ott négy vitrin volt tele azokkal a díjakkal, amiket magyar tévéfilmek nyer­tek különböző fesztiválokon a hetvenes-nyolcvanas években!" -mondja Szinetár. És miközben felidéztük a di­cső múltat C,a mi időnkben éven­te 20-25 egész estés tévéfilm és tévéjáték készült, ma már legfel­jebb ilyen kartárs vígjátékokat csinálnak, filmet, tévéjátékot szinte egyáltalán nem!"), sor­ra nyitogatjuk az elnöki folyosó szobáit. Az egyik ajtó mögül egy hatalmas zsemleszínű keverék kutya tör elő - teljesen szürreális helyzet - szerencsére szorosan mögötte Gyöngyi, aki a bejutá­sunkat intézte a Tippin-birodalomba. „Nem bánt... Pindur, gyere vissza!" Az elnöki tárgyaló - mint egy futurisztikus tévé­játékban - egészen más képet mutat, mint az épület többi ré­sze. Mintha egy amerikai loftba csöppennénk. A világos irodává alakított szobában számítógépek mögött ül néhány fiatalember, a háttérben pedig egy elegáns, negyvenes úr telefonál. „Beszél­nének Tippin úrral? - kérdezi a marketinges. - Véletlenül itt van." Miért is ne - nézünk egy­másra, de Szinetár Miklós addig­ra már elmélyült beszélgetésbe kezd a kanadai milliárdossal.

Michael Tippin hallatlanul meglepődik, hogy olyasvalakivel találkozhat, aki kedvenc épületé­ben dolgozott évtizedeken át. Elmeséli, hogy 2005-ben járt Budapesten, egy barátja mutat­ta meg neki a privatizációra váró épületet, és azonnal beleszeretett. „Tudtam, hogy nem lesz könnyű, és igazam is lett - mondja ne­vetve. - 2006-ban vettem meg a házat, de csak négy évvel később lettek készen a tervek. A kivitele­zést pedig csak nemrég kezdtük el." És hogy mikor lesz készen? Néhány év múlva. „Nem sietek, ez egy hosszú távú befektetés. De az biztos, hogy amikor elkészül, a világ egyik legszebb épülete lesz" - mondja Michael Tippin.

Kifelé menet Dunavölgyi Pé­ter megjegyzi, hogy abban a te­remben, ahol most a Tippin Cor­poration munkatársai 19 collos monitorok mögött rajzolják újra az egykori tévészékházat, Kornidesz Mihály, a Nagy Ri­chárd utáni tévéelnök dolgozott. Első munkanapján benyitott a szobába, ránézett a nemzetkö­zi adásokat közvetítő tucatnyi monitorra, és azt mondta: „Mi a francnak ide ennyi tévé? Elég lesz egy, a többit dobják ki az elvtársak!"

Kiemelések a tv – történetéből, a cikkben:

„Két hétig készült az első híradó, s az utolsó napon egész éjszaka a kimaradt anyagaiból állítottuk össze, a belföldieket a televízió mindkét rendezője és mind a négy operatőre készítette - gya­logjának a várost, mert kocsink sem volt. (...) A televízióban a filmszalagot előkészítettük a dokumentumfilmgyárban, de a hangot élőben tudtuk alátenni! Tehát a kezdet kezdetén egy vidám csapat fölszállt a fogas­kerekűre: Takács Mari, Tamási Eszti, Bán János, Bán György, Fábry Évi, Palásthy Pali, aki a zenei szerkesztő volt, jómagam, és mentünk fel a fogaskerekű­vel a Széchenyi-hegyi adóhoz, Itt azután levetítettük a néma filmszalagot, miközben én ütö­gettem a vállát a bemondónak, hogy most szólalj meg ,intettem a zenei szerkesztőnek, hogy ez a zene idejön. Gyakorlatilag egyszerre jutott el az egész nézőközönséghez az adása híradózás hőskoráról). ”- (Matúz Józsefné főszerkesztő egy interjúban  a híradózás hőskoráról).

Az első élő külföldi közvetítés 1957. november 18-án, a csehszlovák politikus, Antonín Zapotoczy temetése volt. A ma­gyar tévés szakemberek előző éjjel állították fel a Gerecsén azt az ideiglenes átjátszót, amely lehetővé tette az adás lebonyolítását.

Kezdetben csak heti 2-3 napon volt adás, a hatvanas évektől alakult ki a 6 napos adáshét, a hétfői szünnappal. 1989 óta van mindennap adás.

Az elsők

Bemondók: Mednyánszky Ági, Takács Marika, Tamási Eszter Rendezők: Apáthi Imre, Bednai Nándor, Horváth Ádám Riporterek: Balogh Mária, Bán János, Búzáné Fábri Éva, Horváth Győző (1957), Kelemen Endre, Kovalik Károly, Kulcsár István, Márvány! György, Megyeri Károly, Szepesi György (az első élő sportközvetítés riportere 1957-ben) és Vitray Tamás.