A Budapesti Műszaki Egyetemtől a Pulitzer – emlékdíjig

 

Vésztőn született, 1966-ban rögtön a műszaki egyetem elvégzése után került a Magyar Televízióba műsorkészítőnek. Először – hogy tanult szakmáját is hasznosítsa – tudományos műsorokat szerkesztett gyerekeknek. Első munkájaként megörökölte a kiváló ismeretterjesztő, Öveges József már évek óta futó műsorsorozatának gondozását. Ifjúsági  műsorok szerkesztője volt évtizedeken át, 1984-ben megbízást kapott az MTV Budapesti Körzeti Stúdió megszervezésére. 1997-ben a  Stúdió Magyarország ma - című sorozatának egyik epizódjáért Pulitzer - emlékdíjat kapott. 2001-2005 között a fővárosi V. kerület helyi televíziójának, a City TV-nek volt igazgató-főszerkesztője, 2005 novembere óta, aktív nyugdíjas. Beszélgetés Varga László szerkesztővel.

 

A Márton-hegyen találkoztunk, február utolsó hetében, már túl voltunk a nagyon hideg téli napokon. A délelőtti nap sugarai próbálkoztak áttörni a felhőkön, a hideg szél is még próbálkozott, amikor a buszmegállóban találkoztunk.  Egy forró tea mellett kezdtünk beszélgetni.

 

Dunavölgyi Péter: Vésztőn születtél 1943. május 28-án. Amit én tudok a településről, hogy a legkorábbi írásos emlék 1350-ben említik először Vejzetheu (Vejszető) néven. Ez a terület azonban már Vésztő kialakulását jóval megelőzően is lakott volt, amire több, ásatásokkal alátámasztott bizonyíték van. A Sebes-Körös mellett van a település. A török uralom alatt a település teljesen elnéptelenedett, s a Rákóczi- szabadságharc leverését követően, 1713-ban történt meg az újratelepítése a Bihar (ma Hajdú-Bihar) megyében lévő Bakonszegről. Bartók Béla az I. világháború alatt népdalgyűjtést végzett Vésztőn is, ott rögzítette le a „ Megyen már a hajnalcsillag lefele” dalt. Azt is tudom, hogy van egy közös televíziós kolléganőnk Tarnai Katalin[1], aki szintén ott született. Ti ismertétek- egymást gyermekkorotokban?

 

Varga László: Inkább a nagyapját ismertem, Kati jóval fiatalabb volt nálam,  kisgyerekként emlékszem rá. Én 14 éves koromban átmentem a szomszéd kisvárosba Szeghalomra, diákotthonba, középiskolába. A környék leghíresebb középiskolájába. A XX. század elején egy gazdag parasztember, Péter András a teljes vagyonát végrendeletében a településre hagyta, hogy abból építsenek egy gimnáziumot a környékbeli parasztgyereknek, legyen ösztöndíj is. A dolog érdekessége, hogy ez a gimnázium két miniszterelnök-helyettest is adott az országnak, Fehér Lajos[2] is odajárt és Maróthy László[3] is. A Rákosi-rendszerben megváltoztatták az iskola nevét, egy kulák nem lehetett névadó akkoriban. Fehér Lajos becsületére legyen mondva hatalomba kerülése után első dolga volt az iskola nevét visszaadatni. Az iskola a környék tizenöt településéről gyűjtötte a tanulókat. Kollégiumban laktam és kéthetente hétvégeken mentem haza. Aztán Katival felnőttként Budapesten, mint kollegák találkoztunk újra.

 

DP: Még egy kicsit maradjunk Vésztőn. Tarnai Kati a következőket mondta nekem egy vele készült interjúmban: „ (…) 1958-ban, már nekünk Vésztőn volt televíziónk. Mégpedig a faluban másodikként (…) akkor vidéken egy kis faluban micsoda nagydolog volt a televízió. Budapesten ott voltak a színházak, meg sok minden más. Vésztőn egy mozi volt, az is csak kétszer játszott egy héten, ha jól emlékszem. Vasárnap délelőtt volt egy matiné, arra nagyon sokszor elmehettem, szombaton este volt egy felnőtteknek szóló vetítés.”  Te mikor láttál először televíziót?

 

VL: Körülbelül akkor, mint Kati. De az én emlékeim szerint a mozi akkor már minden nap játszott. Érdekes a mi televíziónk története. Ahogy előbb mondtam, 1957-től  diákotthonban voltam, nagyon jó eredményeim voltak, másodikos lehettem, amikor a diákotthon igazgatója hivatott, s mondta, hogy van neki egy barátja, aki a helyi műszaki áruház vezetője, a dolgozók iskolájába jár, a gimnáziumba. Matematikából kéne korrepetálni, te jó matekos vagy, kérlek foglalkozz vele, - mondta. Én több alkalommal korrepetáltam Kresmarik bácsit, én a 16 éves gyerek. Amikor sikeresen levizsgázott, kérdezte, hogy mivel tartozik. Mondtam, semmivel. Nincs valami kérésem – kérdezte ezek után. Gondolkodtam, majd mondtam, hogy tulajdonképpen lenne, apám nagyon szeretne televíziót  venni, de ragaszkodik a Munkácsy nevű készülékhez, hetek óta próbál venni, de nincs a boltokban. Erre azt válaszolta Kresmarik bácsi, „Fiatalember, huszonnégy órát kérek”. S valóban két nap múlva ki is szállították Vésztőre szüleimhez a Munkácsyt, apám kifizette és a készüléket beállították.   Akkoriban csak a budapesti adót lehetett fogni, ezért a házunkra is 8 -10 méter magas antennát kellett szerelni, ahhoz képest, hogy légvonalban az adó kb. 200 kilométerre volt, nagyon szép képet láttunk.

 

DP: Szüleid mivel foglalkoztak?

 

VL: Apám  iparos ember, szobafestő – mázoló volt, - nagyon szerették, s mikor meghalt a fél település ott volt a temetésén, anyukám háztartásbeli volt,  

 

DP: A középiskolában kedvenc tantárgyad volt a matek és a fizika is, a reáltantárgyak álltak hozzád közelebb?

 

VL: Én egy furcsa lélek voltam. Engem a két véglet izgatott. A matek és a fizika, másik végen   az irodalom,  a történelem és a művészettörténet, tehát a leg humánabb és a leg reálabb tárgyak álltak hozzám legközelebb, a biológia, a földrajz nem igazán vonzott. Ennek ellenére kitűnő tanuló voltam

 

DP: A humán tantárgyakhoz miért vonzódtál? Voltak otthon ilyen könyvek? Sok olyan régi iparost ismertem, akik adtak arra, hogy a gyerekeik műveltebbek legyenek, nálatok is így volt?

 

VL: Apámnak volt egy hobbyja, még az 50-es években,amikor csak a Néprádiónak nevezett készülékeket lehetett kapni a boltokban - ha emlékszel még erre az elnevezésre - hobbyból legalább havonta, negyedévente  egyszer feljött Budapestre és mindenféle használt rádiókat összevásárolt, ő látta el falut készülékekkel. Lemezjátszónk is volt, és sok könyv is persze, no és a Mambó magnetofon is. Nagyon érdeklődött a híradástechnika iránt. Apám realitásérzékét követve  érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemre felvételizem. Amikor később odakerült a sor, hogy tévés leszek, nem mondta, hogy ne, de éreztem, hogy azt ő komolytalan, olyan „komédiás, cirkuszos„ dolognak tarja. Az én nagyapáim, - az anyai - tehetős középparaszt volt, aztán jött a TSz …, apai nagyapám szerintem zsellér volt, talán 45 után a földosztásnál kapott néhány hold földet. Apám azt mondta, hogy eggyel tovább kell lépni, ő már iparos ember lett, a falu egyik legtekintélyesebb iparosa,  azt mondta, hogy a fiai is lépjenek tovább, menjenek egyetemre.

 

DP: Pesten szintén kollégista lettél?

 

VL: Nem, már nem volt hely a kollégiumban, az első évben egy rokonnál voltam, de nem szerettem a szívességi megoldást, albérletbe mentem inkább, ott az egyetemtől alig kétszáz méterre. Villamosmérnöki karra, műszer és automatizálás szakra jártam. Abban, hogy mégis pályát váltottam később, fontos szerepe volt annak, hogy a művészetek iránti érdeklődés továbbra is bennem volt. Színházba, moziba jártam. A Műegyetemen első perctől kezdve óriási harc dúlt a szakbarbárság ellen, az egyetemnek saját színháza volt, saját kórusa, a Benkó Sanyiék akkor kezdték el a dixiland -et, a Simonyi professzornak kamara zenekara volt, és volt egy amatőr filmklub is. Palásthy György[4], ismert filmrendező vezette, minden csütörtök estémet ott töltöttem náluk, amatőr filmeket csináltunk. Körülbelül 1962 - ben Jancsó Miklósnak megjelent az Oldás és kötés című filmje. Volt egy Pesti Műsor című újság, amelyik a heti kulturális eseményeket jelezte előre. Néha kritikákat, filmelméleti írásokat is közölt. Hirdettek egy lehetőséget, hogy aki látta az Oldás és kötést, írjon róla. Én is falusi gyerek voltam, mint a Latinovits által játszott Járom Ambrus a filmben. Egy szívsebész, aki egy műtét kapcsán drámai szituációba kerül, … a kérdés, hogy mi dolgom azokkal, akiket otthon hagytam? Úgy éreztem, rólam is szól ez a film. Írtam róla egy szabályszerű kis tanulmányt, és beküldtem a szerkesztőségbe. Teljesen meglepődtem, hogy a következő lapszámban az egész 4 - 5 oldalas írásomat közölték, csak az enyémet. Három nappal később jött egy távirat, hogy hívjak fel egy telefonszámot a Budapesti KISZ Bizottságon, a címemet a szerkesztőségtől kapták meg. A KISZ Bizottság egyik vezetőjét kellett hívnom, aki elmondta, hogy olvasták a tanulmányomat, nagyon tetszik nekik, szeretnének a budapesti  fiatalság számára egy filmklubot szervezni, a Köztársaság téren. No, nem a pártházban, hanem a mellette lévő épületben, ami a KISZ székház volt, egy óriási 400 személyes moziterem – tanácsterem - volt ott. Közölték, szeretnék, ha elvállalnám ennek a filmklubnak a szervezési részét. Én lettem a filmklub  vezetője. Itt aztán megfordult sok olyan egykori diák, akikből később országosan ismert ember lett,mint pl. Kolosi Tamás, Horányi  Özséb nyelvész professzor, - aki sokáig a Pécsi Egyetem rektora is volt -, Gazdag Gyuszi – a későbbi filmrendező-, aki ekkor még gimnazista volt, a tv-sek közül B. Révész Laci[5], Wisinger Pista[6], mindenki, aki a film után érdeklődött itt találkozhatott. A klubban volt az összes magyar film ősbemutatója , a vetítéseken ott voltak a rendezők, operatőrök ,színészek, a vetítések után éjfélig folytak a beszélgetések.  Amikor Gaál István Sodrásban című filmjét vetítették, ott voltak Gaál mellett Sára Sándor operatőr, a színészek, köztük Kozák András is, akinek ez volt első filmszerepe. Emlékszem, a beszélgetésen Wisinger felszólalt, és kérdezte Kozákot: „Hogy is hívnak téged? Jól emlékszem a nevedre, Kozák András?  ” , majd így folytatta: „ Kérlek szépen, itt négyszáz tanú előtt kijelentem, hogy rád igen nagy filmes és televíziós szerepek várnak, ahogy most bemutatkoztál, már tudjuk, hogy  a jövő nagy reménysége vagy”. 

 

DP: Az egyetem tolerálta, hogy sokat vagy távol?

 

VL: Igen, mint filmklub vezetőnek volt sajtóbelépőm már, minden sajtóvetítésen ott voltam, a Gutenberg Művelődési Házban. A délutáni egyetemi foglalkozásokról gyakran késtem, vagy hiányoztam, de Bársony adjunktus úr pl. mikor megérkeztem félóra késéssel, rögtön kérdezte, hogy sajtóvetítésen voltam-e,  mit láttam, érdemes – e megnézni?

Végigcsináltam közben az egyetemet, és elérkezett a diplomamunka ideje. Én már akkor tudtam, hogy nem mérnök akarok lenni, de becsülettel végigcsinálom, hogy legyen meg a diplomám.

Jött a diplomamunka elkészítésének a kötelezettsége. Automatizálási szakra jártam, ennek a mesterségnek volt egy vizuális nyelvezete, u.n. körfolyamat -ábrákat készítettünk,a különféle szerelvények,egységek "dobozokkal" voltak jelölve,egymással összekapcsolva alkották az automatizálási folyamat térképét.   Beadtam diplomamunka témának egy népszerű tudományos film elkészítését, amely rajzfilmen azt mutatja meg, hogy az automatizálási folyamatok alatt mi történik a kis dobozokban? Tehát a nem - láthatót próbálja megjeleníteni. Vártam a választ, a  többieknek már visszaigazolták a témájukat, kijelölték a konzulest, nekem semmi. Bementem  a Tanulmányi osztályra érdeklődni, hogy velem mi van? Az ügyintéző kicsit zavartan válaszolt: Keresse meg Frigyes professzor urat, Ő majd elmondja.

 

Bementem a Dékáni Hivatalba, a Frigyes Andor professzorhoz, ő volt a dékán és az automatizálási tanszék vezetője, ő személyesen nem tanított engem. Közölte, hogy elolvasta a diplomatervemet, nagyon tetszik neki az ötlet, el van fogadva. Kérdeztem, hogy ki lesz a konzulens? Jött a hírtelen válasz: Ki lenne, én! A filmből persze nem lett semmi, a  gazdasági osztály közölte, hogy rajzfilmre nincs pénz, a Pannónia Filmstúdió ötször annyiért csinálja, mint a Budapest Filmstúdió ahonnan már jelentkezett is egy rendező, mondom neki félreértés történt, ez egy rajzfilm.

Szóltam a Frigyes professzornak mindjárt itt a beadás határideje ,de pénzügyi okok miatt nem lehet megcsinálni, mire közölte, maga ezzel ne törődjön, írja meg a forgatókönyvet és rajzolja meg az ábrákat. Megcsináltam, beadtam neki, ötösre értékelte, de kellett egy külső bíráló is. Az Automatizálási Kutató Intézetből egy mérnököt jelöltek ki, aki hivatott a Kruspér utcába. Közölte: elolvasta a művemet, és azt fogja javasolni, hogy utasítsák el. Mentem vissza Frigyeshez a hírrel, mire ő közölte: menjek haza, ne foglalkozzam a külső konzulens véleményével. Tanuljon  az államvizsgájára, - mondta- a többi az én dolgom.

 

Bementem az államvizsgára,  kihúztam a tételt, közben hallottam, nyílik hátam mögött az ajtó, láttam belép a Frigyes, odajött, leült a közelembe, egy szót sem szólt csak hallgatta vizsgámat, majd szó nélkül felállt kiment, s megkaptam utána diplomámat.

 

DP: Hogy lett belőled ezek után televíziós?

 

VL: Az világossá vált előttem, mérnöknek nem megyek el, valamilyen televíziós filmes világban szeretnék inkább valamit csinálni. Volt egy érdekes tanárom, egy docens, villamosságtant tanított, az első órán azzal kezdte, hogy „Uraim, maguk mérnökök lesznek, az lesz a dolguk, hogy szép új dolgokat találjanak  ki. Amire én taníthatom magukat, az már mind kitalált dolog, ezzel az erővel szerintem nyugodtan taníthatnék maguknak japán nyelvtant is.” No erre emlékeztem, amikor eszembe jutott az Iskolatelevízió. Felhívtam a Kelemen Endrét, ismeretlenül. Azt mondta, hogy ő nem tud segíteni, de van egy főnöke , Sándor György[7], keressem őt, mert az azon töri a fejét, hogy ide a sok bölcsész közé kéne egy reál szférából érkező munkatárs is. Felhívtam, Rózsika a titkárnője bekapcsolt, Sándor mondta, találkozunk kéne valamikor. Mondtam, itt vagyok pár saroknyira, akár most is odamehetek, s már indultam is hozzá. Több mint egy órát beszélgettünk.  

 

Utána többször találkoztunk, akkor már ott volt Sylvester András[8], Kovács Béla[9] a későbbi első főnököm, meg Halászné a személyzetiről.  Az utolsó találkozónk után néhány nappal felhívott Sándor György és azt mondta,  hogy engem választottak. Az újdiplomások kötelező  havi alapbére akkor 1.300 Ft volt,  de a beszélgetések alapján nekem 1.600.Ft-ot előlegeznek meg.

 

 

DP: Ha én jól tudom, először a tanult szakmádat hasznosítottad – tudományos műsorokat szerkesztettél gyerekeknek. Első munkaként megörökölted a kiváló ismeretterjesztő, Öveges József[10] már évek óta futó műsorsorozatának gondozását. Milyen volt együtt dolgozni a kor „televíziós személyiségével” a volt piarista tanárral?

 

VL:  Az igazság, az hogy nekem szinte semmi dolgom nem volt a műsorral, én már a harmadik szerkesztője voltam, az utolsó két évre vettem át. Gondolom leinformálódott rólam, én elfogadtam az ő stílusát, maximum annyi hasznot nyújtottam a Televíziónak, hogy volt egy felügyelő ember, aki ha beteg lett volna az Öveges, akkor szól, hogy a műsor ma elmarad.

 

DP: Úgy gondolom, az Öveges volt az első igazi képernyős televíziós személyiség.

 

VL: Az öreg egy bencés tanár volt. Az egyház nagyon odafigyelt arra, hogy azok a tudást, a tudományt jól át  tudják adni. Az aktív papságot abbahagyta 45 után, a Tanítóképző Főiskolán volt a fizika tanszék vezetője. A Rádióban folyamatosan tartott előadásokat, ő tökéletesen kitalálta magának azt a személyiséget, amivel meg tudta szerettetni magát egy országgal. A poénjait, a fordulatait előre kitalálta, megírta magának,  és szórakoztatóan, színesen, közérthetően adta elő. Ő tulajdonképpen ismeretterjesztésre született.

 

DP: 1973-ban megcsináltad az Abonyi Antal[11] operatőrrel, meg Rajnai András[12] rendezővel az Öveges portréfilmet.

 

VL:  A dolog ott kezdődött, amikor az Öveges  bejelentette, hogy elfáradt, abba szeretné hagyni. Akkor a Főnökség úgy döntött,hogy a távozás  előtt Szabó Attilával[13] és Szabados Tamással[14] együtt csináljunk egy kilenc részes „Öveges professzor legkedvesebb kísérletei” c. filmsorozatot, hiszen Öveges közel másfél évtizedes televíziós munkája elszállt az éterbe,akkor még nem volt képmagnó, műsorai élő adások voltak. Ez a filmsorozat még ma is gyakran előkerül a tv - archívumból és képernyőre kerül. Utána jött a gondolat, hogy kéne róla egy portréfilmet készíteni. Tudtam, ez nagyon nehéz feladat lesz, ugyanis az öreg egy igazi komédiás volt. Rátonyi Róbertről sem lehetett volna jó portréfilmet csinálni, mert ő is „eljátszotta volna a portréját”. Erről jut eszembe, talán emlékszel milyen jó paródiát csinált Rátonyi az Övegesből az egyik tv- szilveszteri  műsorban még az ötvenes évek végén.

Hát vettem a bátorságot, felhívtam és mondtam, hogy professzor úr szeretnénk egy portréfilmet csinálni önről. Örülök neki, majd gondolkodom, kis időt kérek, egy hónapot, hogy megírjam a  forgatókönyvet, volt a válasza. Tudtam ez a halála lenne filmnek, ezért azt találtam ki, hogy Rajnaival szereztettem egy kamerát két nappal későbbre, közbe bementem a Piarista Gimnáziumba, - ő bejárt oda ebédelni, meg beszélgetni, volt tanár társaival. Kértem az igazgatót, adjon mellém egy tanárt, akivel több mint egy órát beszélgettem az öregről, ebből összeállt a fejemben a portré vázlata. Este felhívtam Övegest, hogy hol tart a forgatókönyvvel, mire emlékeztetett, hogy kért rá egy hónapot.

Másnap újra felhívtam azzal, felszabadult egy kameránk kimennénk hozzá, beszélgetni, felvennénk, abból könnyebben írnánk majd forgatókönyvet. Elfogadta a javaslatomat. Azért valamit sejthetett, mert szépen fel volt öltözve mire odaértünk. Úgy tettem fel a kérdéseket, hogy kivághatók legyenek, így tulajdonképpen monológszerű lett a későbbi film. Az öreg jó hangulatba jött, a poénjait, bohóckodását nélkülözte, amikor az életéről, az édesanyjáról beszélt akkor elérzékenyült, könnyezett, egy másik Övegest ismerhettünk meg. Megnéztem az előhívott anyagot, majd felhívtam, jöjjön be nézze meg milyen jó lett,  s vágjuk meg együtt. Én nem akarom előre  megnézni, mondta, egyet kérek tőled,  szólj, hogy mikor lesz adásban, én ott szeretném látni csak, megbízom bennetek. Még adás estéjén visszahívott, és megköszönte a munkánkat. 

A halála előtt pár héttel küldött egy fényképet, ráírta, hogy baráti szeretettel küldi nekem.  Akkor már leköltözött szülőfalujába, Zalába. Írta, hogy pár hete csináltatta fényképet – már látszott rajta, hogy nagyon megöregedett.

 

DP: Jöttek az újabb ifjúsági ismeretterjesztő műsorok.

 

VL: Az az igazság, hogy először, a pályafutásom első két – három évében, döntően ismeretterjesztő műsorokat csináltam, két olyan műsorral indítottam, ami érdekes volt a palettán, az egyik a „Csipogó 001”, az Ezermesterrel közösön csináltuk – Csapó Bandi[15] bácsival.

 

DP: Mondjuk el az olvasóinknak, hogy Csapó Bandi bácsi később a Magyar Televízióhoz került Nagy Richárd elnöksége idején.

 

VL: Igen, gyártási igazgató lett, de akkor még az Ezermester Vállalat igazgatója volt. Megterveztettünk egy kis tranzisztoros rádiót, ehhez Bandi bácsi összeállítatott  egy egységcsomagot  a cél az volt, hogy a gyerekek otthon építsenek rádiót. A következő műsor címe Univerzál 007 lett. Azért lett az egységcsomag neve Univerzál 007, mert  hétféle berendezést lehetett belőle készíteni, pl. távírót, villanymotort,  Emlékeim szerint öt adásból állt a sorozat.

 

Utána jött a nagy dobás, az Irány a Vénusz sorozat, ekkor 1968 - at írtunk, májusban kezdtük. Szombaton kora esténként ment egy - egy órában. Kende Márta rendezte, Molnár Miklós volt a vezető operatőr, olyan neves szakemberek működtek közre a műsorban, mint Dr. Kulin György csillagász, Dr. Echter Tibor űrbiológus, Dr. Ferenc Csaba híradás - technikus,  a hajtóműves  Baj Attila és Iványi Pál, aki később a rendszerváltás előtt Budapest tanácselnöke lett. A műsorvezető Vértessy Sándor volt. Gagarin 61  - ben repült elsőként a világűrbe, ezután a hatvanas évek az űrhajózásról szóltak, ezért találtam ki, hogy csináljunk egy űrhajós vetélkedőt, közösen az Úttörő Szövetséggel. Az akkori gyerekeknek készült Pajtás újságban kerestünk csapatokat,  egy - egy parancsnokot, rádióst,  űr biológust, és csillagászt. Az újság mellékletében 6 - 8 oldalas szakanyagok jelentek meg a felkészüléshez. Nyolcezer gyerek jelentkezett űrhajósnak, ezek után elkezdődtek a megyei, majd országos vetélkedők felmenő rendszerben. Kiválasztottunk végül kétszer négyet, csapatokba,   - négyet a Dunántúlról és négyet a" Dunán innentől",  Az adásokat a Budaőrsi Repülőtér hangárjából közvetítettük, két közvetítőkocsival. A hangárban felépült két űrhajó, a díszletfalakat a Soltész Endre és Barta Laci a televízió díszlettervezői készítették. Mivel a Honvédség patronált bennünket, a műszerfalakat az Országos Légvédelmi Parancsnokság katonái állították össze, egy repüléstechnikai százados irányításával.  Ahhoz, hogy a gyerekek formában legyenek, az első adás előtti  két hétre, a repülőtérrel szembeni laktanyába beiskoláztuk, bevonultattuk őket. Valós szimuláció alapján indult az első rész a fellövéssel, minden szereplő a honvédségtől kapott berepülő pilóta szkafanderben volt persze.  Volt egy hivatásos repülő ezredes, aki az űrrepülés parancsnoka lett, az Ő vezetésével a repülési  szabályoknak megfelelően történt az űrutazás. Később a televízió telefonközpontosai mesélték, hogy az adások alatt többen betelefonáltak, hogy tényleg kilőtték-e a gyerekeket?

 

DP: Ezzel párhuzamosan megkaptad az úttörő műsorokat. Látom igen sokszor szerepelt nálad műsorvezetőként Nemes Péter[16] az Úttörőszövetség titkára, aki később a rendszerváltás előtti években szintén a televízióhoz került, műsorigazgatónak.

 

VL: Én mozgalmi rendezvényeken találkoztam Péterrel és rájöttem, hogy egy nagyon kommunikatív személyiség,a televíziós munka után, a rendszerváltás után, az Axel Springer  - nél dolgozott,az újságkiadásban.  Három műsoromnak műsorvezetője lett. A Legyünk barátoknak, a Nekem szülőhazám, az Elmondanám a Parlamentben sorozatoknak. Ez utóbbi az 1976-os Úttörő Parlamentek - ről szólt, érdekes szituációk voltak, amikor Péter a műsorvezető szembekerült saját magával, mint funkcionáriussal.   

 

DP: Amikor átnéztem a televízió archívumának a nyilvántartását, nagyon sok közös műsort láttam, amit Rajnai Andrással készítettél, szívesen dolgoztatok együtt?

 

VL: Rajnai Bandi szerintem a világ egyik leg-szeretetre méltóbb embere volt, nagyon kedveltem. Őt már akkor is dramatikus dolgok érdekelték, az un. bluebox technika, az elektronikus trükkökkel előállítható látványvilág. Volt egy „Hókusz, pókusz" című műsorunk, ezt a Művészeti Rovat készítette, artisták,cirkuszművészek jöttek be.  Rajnai ott is elektronikus trükkökkel próbálkozott, Kovács Béla szólt, vegyem át a műsort, mert a művészetin nem bírnak Rajnaival, te biztos tudsz vele dolgozni. Meg is győztem Bandit, hogy ehhez nem való a trükk, itt a trükköket az artisták hozzák. Dramatikus műsort is csinálhattam vele, ez volt a Pirx pilóta kalandjai, öt részes ifjúsági sorozat volt, Rajnai Bandi rendezte, Stanislaw Lem könyvéből Bandival írtuk a forgatókönyveket.

 

DP: Úgy emlékszem, hogy nem engedték, hogy Rajnai rendezze, kapott a feje fölé egy színházi rendezőt, ha jól emlékszem a Gyerekszínházból.

 

VL: Igen  Kazán István[17] volt, akit a Televízió kijelölt Bandi mellé társrendezőnek. Tudod, ki mondta, a Rajnai temetésén a gyászbeszédet?

 

DP: Persze, a Nagy Richárd[18] , az MTV korábbi elnöke, aki nagyon szerette Bandi elektronikus kísérleti dramatikus munkáit, sőt mivel a Drámai Osztály nem akarta őt befogadni, külön csoportot hozott létre Rajnai vezetésével, közvetlen elnöki irányítás alatt.

 

VL: Richárd nagyon támogatta őt, nagy jó televíziós szakembernek tartotta. A Televíziós mesék felnőtteknek, című sorozatai mai napig is láthatók az M3-as csatorna műsorán, sokszor ismétlik őket. Sokat üldögéltünk együtt Bandi lakásán miközben terveztük a Pirx pilótát. Én nem Papp Janiban gondolkodtam, hanem inkább Bálint Andrásban vagy Farády Istvánban. De végül is Kazán Papp mellett döntött, azt mondta nekem, hogy te nem értesz ehhez. Lett a sorozatból, ami lett, de mi ketten a Rajnaival nagyon összejöttünk.

 

DP: Közben elvégezted az Újságíró Iskolát.

 

VL: Két évig jártam oda, nagyon szerettem, kitűnő, nyolc főből álló televíziós osztályunk volt. Kende Márta volt az osztályfőnökünk, meg Vitray Tamás. Gyakorlati példákkal oktattak. Egyik  reggel bejött a Vitray, azt mondta az éjszaka történt valami a Nagymező utca 19 - ben, valami szerelemféltő történet. Mindenki menjen ki oda, három óra múlva ebéd után találkozunk újra, addigra kérek mindenkitől helyzetjelentést, és, hogy mit csinálna, ezzel a témával. 

Jött az államvizsga, a vizsgabizottság elnöke egy ismert televíziós kollégánk volt, egy aktuális műsorokat készítő szerkesztőség vezetője. Mikor leültem vele szemben, azzal kezdte: "Bizonyára olvasgatod Lukács Györgyöt. " Mit felelhettem, bólintottam. "Akkor nem lesz idegen számodra a fogalom, amit felvetek neked, Lukács meghatározása: intenzív totalitás." Mondjak példát neki arra, hogy a televízió, ez az új formanyelvű eszköz, hogyan tudja ezt a fogalmat a gyakorlatban alkalmazni, megjeleníteni?

 

Láttam, hogy Kende Márta elképedt, Vitray kuncogott, az én agyam meg lázasan pörgött. Azt válaszoltam, hogy például a te szerkesztőséged, kimegy élő adásra közvetítő kocsival egy szülőotthonba, bemutatja az ott várakozó családot, azok izgalmát, majd azt a pillanatot, amikor megölelik a megszületett babát. A vizsgabizottsági elnök kolléga felállt, kezet nyújtott, közölte, hogy sikeresen levizsgáztam, ugyanis pár napja ő is ezen a témán gondolkodott, végül ugyanerre a megoldásra jutott, a hétvégén ki is fognak menni az egyik kórházba, nekem ennek kitalálása pár percbe telt, neki kicsit tovább tartott. Mindenesetre újságírónak alkalmasnak nyilvánít.

 

DP: 1970-ben már rovatvezető voltál. Ez az az időszak, amikor ott indulnak nálatok, Takács Vera, Rózsa Gyuri, és a többi fiatal …

 

VL: És volt egy másik kevésbé  ifjú beosztottam, aki a Hétmérföldes Kamera c. úttörőhíradót szerkesztette, úgy hívták, hogy Csukás István, korábban egy katonai lapnál volt, azt nagyon utálta, és inkább átjött hozzánk. Nagyon jó kapcsolatunk volt. Nem csak a rovatomban, hanem a dramaturgián is dolgozott. Számos mesejáték,tévéjáték fűződik a nevéhez,és mindenek előtt számos gyerekeknek szóló könyv,mesekönyv. Már rég elkerültünk mindketten a Gyermekosztályról,de amikor megszületett Levente fiam, féléves sem volt, megjelent nálunk Pista vagy harminc kötet Leventének dedikált könyvével.

 

Amikor kineveztek rovatvezetőnek, nem bírtam nemet mondani, de csak úgy vállaltam, hogy a számomra fontos műsorkészítést is tovább akarom folytatni. Voltam olyan hiú, hogy nem tudtam visszautasítani a megbízást. Ez akkor volt, amikor szétvált az Ifjúsági meg az ITV (Iskolatelevízió), Liska Dénest bízták meg a Gyerekosztály művészeti rovatvezetésével, én meg ekkor lettem az Aktuális rovat vezetője.

Pápai Lajos[19]  volt ekkor a közvetlen főnököm, akivel nagyon jóban voltunk, - amikor felnőtt koromban kivették a mandulámat, még a kórházban is meglátogatott. De ő olyan reggel nyolcra bejövő, öt órakor hazamenő hivatalnok típusú vezető volt. Egyre nehezebben tolerálta, hogy én időnkét néhány napra vidékre is eltűntem forgatni. Lajos közölte, hogy hagyjam abba műsorkészítést, az a vezetőnek nem dolga. Nem fogadtam el a kérését, inkább visszamentem egyszerű szerkesztőnek.

 

DP: 1979-ben „Beszéljük meg „műsorod megkapta a Filmkritikusok – díját.

 

VL: Vitray volt a műsorvezetője, előszeretettel dolgoztam profikkal. Kiválasztottunk tíz olyan gyerekújságírót, akik felnőtt korukban is újságírók szerettek volna lenni,olyan riporterőrs lettek,    Vitray volt az „őrsvezetőjük”.  A gyerekeket terelgette nagy szeretettel és hozzáértéssel. Egy – egy adásba meghívtunk egy - egy vendéget, voltak közöttük miniszterek, meg pl. Kornidesz Mihály, aki akkor még az MSZMP KB osztályvezetője volt, fontos politikusok tehát. Beszélgettek a gyerekkel az életükről, a személyiségükről,a munkájukról.  Ez a műsor megnyerte a MUOSZ Tv-kritikusok díját.

 

Egy másik Vitray történet a hetvenes évek közepéről. Horváth Ádámmal és Vitrayval egy nagy egésznapos élő gyereknapi műsort készítettünk elő a Városligetben. Egy - egy közvetítőkocsi az Állatkertben,  a Széchenyi fürdőnél,  a  harmadik a Vidámparkban, és helyszíneken tíz nevezetes személyiséget terveztünk elrejteni, pl. Zenthe Feri, Kovács Kati, Pálfy Jóska, Hargitai Andris meg a Gyarmathy Andrea. Arra emlékszem, hogy Pálfy Jóska céllövöldésként volt „elrejtve”, a Vidámparkban, ő osztotta volna  ki a puskákat, meg adta volna  át a nyereményeket. 10.000 gyerekre számítottunk, mindenhová ingyen lehetett belépni. A másik rovat, Liskáék is készültek a velünk való versenyre, csináltak délutánra egy nagy irodalmi  összeállítást, amely már adás előtti napokban készen volt. Egy baj történt, már előző nap éjjel elkezdődött egy országos eső. Vasárnap is szakadt az eső. Mondtam az Ádámnak, hogy annyi munkát fektettünk már bele a műsorban, hogy én nem adom fel. Az eső ellenére megjelent két – háromszáz gyerek.  Odavittük őket a Vidámparkba, ott voltak fedett pavilonok, vártuk hátha kisüt a nap. Közben a TV bemondta, hogy ugyan ki írva 10.00 órás kezdéssel az élő gyereknapi műsor, de az eső miatt egyelőre várnak a kezdéssel. Mondtam Ádámnak, hogy csináljuk meg egy helyszínen a 200 gyerekkel, meg az itt lévő 10 nagyszerű vendéggel a műsort. Ádám azt mondta, ő benne van, de én mondjam meg Vitraynak. Megmondtam, aki azt válaszolta, hogy meg vagyok őrülve, de én csak erőltettem,  sok munkát tettünk bele, meg fogjuk tudni csinálni.  

Az egész műsor végül is egy bűbájos idétlenkedés lett, de mint kiderült nagy siker is, mert az eső miatt mindenki otthon volt és nézte az adást,és nekünk drukkolt.

 

 

DP: 1976 novemberében elindult a Magyar Televízió körzeti adása Pécsett és Szegeden. A körzeti stúdiók a környékbeli három – három megye politikai, gazdasági, tudományos és kulturális értékeinek bemutatására vállalkozott. 1984-ben te kaptál megbízást a Budapesti Körzeti Stúdió létrehozására, úgy tudom 1976-ban is ott bábáskodtál az indulásnál.

 

VL: Először beszéljünk Szegedről. ’76 nyarán éppen hazajöttem a nyári szabadságomról, Kovács Béla azzal fogadott, hogy le se pakoljak, mert Nagy Richárd azonnal beszélni akar velem. Richárd a maga közvetlen stílusában a következőkkel fogadott” Te vagy a Varga Laci, te Békés megyei születésű vagy, mondtam Kovács Bélának, hogy fel vagy nála mentve a munkavégzés alól. Egy feladatod van, hogy november 7 – re el kell indítani a Szegedi Körzeti Stúdió adását. Szeged különösen hátrányban volt. Balogh Marit kinevezte elnöki biztosnak Pécsre, mert Mari annak idején az ottani rádiónál kezdett.

 

Richárd közölte, én vagyok a felelős a szegedi indulásért, embereket nem bocsáthatok el, nem vehetek fel, különben "azt csinálsz, amit akarsz". Lementem Szegedre, a stúdióvezető a MSZMP KB Agitációs és Propaganda osztályáról odahelyezett pártkáder volt, a televízióhoz keveset értett. 

Egy lelkes, várakozásbeli műszaki és gyártási csapat várt, de újságírói vénájú alkotóember szinte senki. Egy kivétel, Orbán Tibi egykori színész, színházi rendező, most a Stúdió főrendezője.

Még lefelé a vonaton eszembe jutott, hogy vannak olyan könyvek, ahol elől van a tartalomjegyzék, ilyennek kell lennie az első adásunknak, el is mondtam ezt Tibinek és azt is, hogy keressük meg ebben a három megyében azt a 10 – 10 embert, akik reprezentálni tudják a Dél-Alföld három megyéjét, akiket bemutatunk, aztán a következő években portréfilmeket lehet majd róluk készíteni. Összehívtunk tehát egy 30 fős vendégsereget, Antal Imrét hívtuk le műsorvezetőnek, aki Hódmezővásárhelyen született. A stúdióban négyes csoportokba ültettük a vendégeket, de vigyázva arra, hogy mindegyik asztalnál legyen egy olyan személy aki „segédműsorvezető lehetett”. Az egyik asztalnál ült, - számomra legemlékezetesebben-, Kulka Frigyes orvosprofesszor, mellette egy 82 éves kubikus, Hegyesi János bácsi. Szándékosan ültettem egymás mellé őket, a két társadalmi végletet. Kiderült a kubikusról, hogy egy öreg népi bölcs, elkezdtek beszélgetni egymással, kiderült, hogy János bácsi  még most is kubikol napi két órát, mert ahogy mondta, „Tudja professzor úr nem szabad abbahagyni, mert aki azt teszi, annak a nevét hamar a hóna alá veszi a kántor!"

 

DP: A Budapesti Körzeti Stúdió létrehozására téged kértek fel.

 

VL: A Budapesti Körzeti Stúdió ötlete nem az én fejemből pattant ki, sőt, nem is a Szabadság téren született, hanem a budapesti pártbizottság hozott egy határozatot, hogy kérjék a televízió vezetőségétől egy budapestieknek szóló tévéműsor létrehozását. Sőt, ha őszinte vagyok, azt kell mondanom, hogy eleinte csodálkoztam is a kérésen, hiszen a tv műsorok túlságosan is főváros centrikusak voltak, a vidéki körzeti stúdiókat is azért hozták létre, hogy a tv műsorok főváros centrikusságát enyhítsék. Amiért mégis fantáziát láttam a dologban, az abból fakadt, hogy a politikai életben egyre inkább megerősödött a reform igénye, az állampolgároknak a döntéshozatalba való tényleges bevonása, tehát egy valódi demokratizálódás, demokratikus átalakulás igénye. Félreértés ne essék, eszünkbe sem jutott még a rendszerváltás lehetősége. Sőt, az én politikai hátországom aktív pártkatonákból állt. Korábban, amikor az ifjúsági szerkesztőségben dolgoztam, nagyon sok jól képzett, diplomás fiatalemberrel ismerkedtem meg, akik akkor az ifjúsági szervezetben dolgoztak, onnan kerültek át a pártapparátusba. Hogy konkrét legyek, több olyan embert is említhetek, akik 1984-ben már kerületi párttitkárok voltak. Fabriczky András, Deák Gábor, és nem KISZ-es volt ugyan, de igencsak reformszemléletű Katona Béla. A velük folytatott, mondhatnám baráti eszmecseréken, nagyon világosan kirajzolódott a kép: ha ez a párt hatalmon akar maradni, ténylegesen demokratizálódnia kell.

 

De a dolog kétirányú, az embereknek, az állampolgároknak is akarni és főképpen ismerni kell a demokrácia módszertanát, eszköztárát. Az világos volt, hogy a politikai kultúra szempontjából a fővárosnak kiemelt szerepe van, ma is azt látjuk, hogy közéletileg a főváros lakossága a legaktívabb, tehát a politikai kultúra oktatását is itt lehet hatásosan kezdeni. Erre egy budapestieknek szóló, a budapestiek aktív közreműködésével készülő tv műsor kiválóan alkalmas lehet. 

Kidolgoztam a televíziós módszertant is, eseménykövető dokumentumfilmek, esettanulmányok, oknyomozó tv műsorok, amelyeknek valós szereplői, formálói a budapestiek, a velük megtörtén valós események adják témáinkat. A cél a többi városlakó felkészítése, megtanítása arra, hogy ők is képesek legyenek ügyeik intézésére.  

 

DP: Az indulás után az MTV egyik legrangosabb alkotói névsorával büszkélkedhettél, amikor 1984-ben a szerkesztőség vezetője lettél. Olyan kiváló szerkesztők, műsorvezetők dolgoztak itt, mint Győrffy Miklós, Wisinger István, Szénási Sándor, Szente László, Rangos Katalin, Görög Athéna, Merza Jenö, rendezőként Almási Tamás, Simó Sándor, Fazekas Lajos. Példaértékű műsorok sokasága, esettanulmányok, oknyomozó, tényfeltáró adások, dokumentum-értékű tudósítások készültek ott nálatok.

 

VL: Amikor Kornidesz Mihály[20]tv-elnökkel, leültem tárgyalni a szervezeti formáról, azt  mondta,tetszik a műsortervem és az elképzelésem, de közölte, hogy ő  szervezeti formában a stúdiót a Belpolitikai Főszerkesztőségen belül képzeli el. No akkor,  hogy ha ez így lesz, én köszönöm a felkérést, de most vissza is adom, elképzelésem egy független szerkesztőségről szól,egy menedzser-szerkesztőségről,amelyik külső piacról,elsősorban a Rádióból kéri fel, veszi meg az alkotókat.  Kérek egy szobát és három belsős státuszt.

Végül elfogadta, Buzási Péter lett a gyártási helyettesem, kezdetben Bíró Szilvi volt a titkárnő, majd  Mezei Józsi  felvételvezető csatlakozott hozzánk, Búzási mellé. Döntően közismert profikat kerestem, rádiósokat, akiket a hallgatók a hangjukról ismertek és szerettek, de látni sokukat nálam látták először.  

 

DP: A Fővárosi Tanács, a Fővárosi Pártbizottság mennyire szólt bele a műsorszerkesztésbe, a tartalomba?

 

VL: Nem nagyon. Őszintén mondom, hogy teljesen szabad kezet kaptam, de már 1985 után voltunk.

 

DP: Minden második héten a párt KB Agitációs és Propaganda Osztályán, főszerkesztői értekezleteken értékelték a sajtó, a média, munkáját és megfogalmazták a következő két hétre az elvárásokat, Budapesti Körzeti Stúdióról mi volt a vélemény?

 

VL: Nem nagyon kaptunk dorgálást. Volt egy jelentős szellemi, szakmai hátterünk Györffy Miklóssal az élen, aki már évek óta a Rádióban csinálta,  a maga Bagoly műsorát, óriási intellektuális  tekintélyre tett szert. A mi adásainkban ő egy nagyvárosi polgárként, sőt időnként kispolgárként gondolkodó és viselkedő újságíró volt. Igen magas szintű közéleti műveltséggel. Ha hiszed, ha nem, soha nem volt konfliktusom, sem a párt, sem a városvezetéssel, csak a végén majd, de akkor már a FIDESZ volt kormányon. Amikor elindult a körzeti adásunk, már Grósz Károly [21]volt az első titkár, egyetlen egyszer tett kritikát, amikor csináltunk egy nagy visszhangot kiváltó dokumentumfilmet, Rába kontra Rába címmel, ez volt az első jelentős munkás elbocsátás Budapesten, a Vörös Csillag Traktor gyárat érintette Kispesten, a gyár Horváth Ede Rábája része lett.

A filmen persze a munkások „anyáztak”. Fabriczki Andris a kerületi pártbizottság első titkára is ott volt, megszólalt a filmben, és szembe ment a párt elvárásával. (Tudjuk Kádárnak kedvence volt Horváth Ede.) Lement a film, óriási visszhangja volt, még a Ludas Matyi követező számában is címlapra kerültünk. Grósz a következő budapesti pártbizottsági ülésen, ahol én is ott voltam, kifakadt, hogy a stúdiónk ezzel a filmmel milyen temetői hangulatot teremtett. A  szünetben odamentem hozzá. Mondom, hogy kitolt velem, bizonyára látta, mondom, hogy míg elmarasztalta a  műsort a mellem ülők egyre távolabb húzódtak tőlem.  

„Ez magát zavarja?" - kérdezte majd azt mondta, mosolyogjak és beszélgessünk, hogy mindenki lássa, hogy nincs harag.

Az Agit. Prop. Osztály egyik vezetője  egyszer szóvá tette nekem, hogy jók a műsoraitok, de kicsit sokalljuk a Györffyt, mire mondtam, hogy én csak vele tudom elképzelni a műsort. S ezzel le is zártuk a témát.

 

DP: 1986-ban a Stúdió Teho - napló - című dokumentum filmje az akkor még létező Miskolci Tévéfesztivál fődíjas alkotása lett. A rendszerváltást megelőző és követő években a stúdióban,  országos sugárzású műveket is készítettél.

 

VL: Volt egy akció 86-ban, a Teho akció. A településeknek illetve a kerületeknek kellett megszavazni a településfejlesztési hozzájárulást, ez egy új helyi adó lett volna tulajdonképpen. Mi úgy döntöttünk, hogy a XI. kerületben, Kelenvölgyben forgatunk róla. Az anyag arról szólt, hogy ott bizony az emberek nemet mondanak a Teho – ra, végül a helyi Tanács kénytelen volt levenni a napirendről ezt a témát és a testületi zárt ülésen is sikerült forgatnunk Egy hónapon át kamerával követtük az eseményeket, aztán időrendben  összeraktuk a történteket.

 

De nem a Teho - napló volt az első átütő erejű sikerünk,hanem az indulás után mintegy négy hónappal 1985 június 9 - én  képernyőre került Budapesti kettős című ugyancsak eseménykövető dokumentumfilmünk. Miről is szólt ez a műsor? Június 8 - án parlamenti és helyhatósági/tanácsi/ választásokra került sor Magyarországon.  A „demokratizálás jegyében" törvénymódosítás mondta ki, hogy kötelező lett a többes jelölés,a  választást csak akkor lehetett megtartani,ha legalább két jelölt elindult egy - egy választókörzetben. Többen úgy gondolták, úgy gondoltuk, hogy ez az elképzelés a demokrácia formálissá tételét, kiüresítését jelenti, hiszen egypártrendszer lévén valamennyi jelöltet ugyanaz a jelölőszervezet a /Hazafias Népfront/ jelölte, még a kampánystábok is közösek voltak. 

 

Kiválasztottunk a XVIII. kerületben egy tanácstagi körzetet,ahol a tanácstag már több cikluson át a kerület köztiszteletnek,közszeretetnek örvendő tanácselnöke volt. A tanácstörvény úgy szólt, hogy a tanácselnököt a tanácstagok választják maguk közül, tehát, ha az elnök továbbra is  maradni akart, ennél az embernél ez közérdek is volt, el kellett indulnia a tanácstaggá választásért is. Nosza a közös jelölőszervezetnek kellett találnia egy olyan ellenjelöltet, aki úgymond nem sok vizet zavar.

Csakhogy ennek az embernek menetközben megjött a kedve, és a párharc kabaréba illő fordulatokat hozott. Mi folyamatosan követtük és dokumentáltuk az eseményeket és már a választás másnapján este képernyőre került a film. Akkora nézői visszhangot váltott ki, hogy pár nap múlva a TV elnöke rendkívüli nívódíjban részesítette az alkotókat.

A filmet természetesen neveztük a soron következő Miskolci Tv-fesztiválra. Az előválogatást végző háromtagú elő-zsűri nem engedte tovább a művünket. Az elő-zsűri elnöke, a pártlap,a Népszabadság egyik vezetője pártfegyelmivel fenyegette meg a másik két zsűritagot, ha "tovább engedik ezt a kártékony produkciót". Tegyük hozzá,hogy a nívódíjat adományozó Kornidesz MTV-be kerülése előtt éveken át a Pártközpont kulturális osztályát vezette.

 

És most lássunk egy példát arra, hogy is nézett ki az általunk esettanulmánynak nevezett műfaj. 

Évek óta kérte a lakosság Albertfalván, hogy építsenek egy piacot.  1988-ban döntött a kerületi tanács az építésről.  Egyik reggel egy néző izgatottan telefonált hozzánk, elmondta, hogy ma reggel megjelentek a munkások, hogy kezdik az építkezést, de a játszótér egy részét is elveszik, azt is beépítik. A lakók tiltakoznak ez ellen, Én az építésvezetőhöz odamentem, - mondta a néző, - közöltem vele amennyiben itt egy fa  ki lesz vágva, én őt a agyonverem. Jöjjenek, segítsenek, kérte. A stábunk kiment a helyszínre rögzítette a feszült hangulatot,  estére a szomszéd iskolába a kerületi tanács összehívott sebtében egy lakossági fórumot. Két vagy háromszáz ember szorongott a teremben, - köztük pl. egy nyugalmazott miniszterhelyettes is, aztán a pártlap, a   Népszabadság egyik közismert  főmunkatársa –  de most a másik oldalon, mint helyi polgárok. Két kamerát vittünk ki a helyszínre,egyik a tömeget,a felszólalókat vette,a másik a fórumot vezető tanácselnököt, Dollenstein Istvánt, akinek arcán látszott,hogy számára most kezdődött el a rendszerváltás.   Ebből lett egy adás, a felvett anyagból egy összeállítás, a stúdióban élőben ott volt a tanácselnök, Györffyvel együtt értelmezték az előző nap történteket.

Bemutattuk a demokrácia módszertanát, jöttek is már az adás alatt is a telefonok, az újabb ötletek arra,hogy legközelebb hova menjünk.

Ehhez az esettanulmányhoz hasonló megközelítéssel nagyon sok egyedi történetet feldolgozó,de általános érvényű tanulságokkal szolgáló adásra került sor az évek alatt. A budapesti emberek egyre inkább önszerveződő helyi közéletéből vettük a témákat.

Csakhogy a politikai helyzet Magyarországon és különösen a fővárosban látványosan megváltozott a nyolcvanas évek végére.

A helyi ügyek helyett egyre inkább az országos politika alakulása foglalkoztatta az embereket.

 

1988 májusában az állampárt rendkívüli pártértekezletén leváltották Kádár Jánost. A magyar közéletben megjelentek az  állampárttal szemben fellépő ellenzéki szervezetek, pártok, amelyek látványos politikai fordulatokat akartak kikényszeríteni. Így a Stúdiónak egyre többet kellett foglalkoznia a fővárosban zajló országos érvényességű történésekkel is. Hiszen egy főváros lakossága mindig is élére állt a különféle társadalmi változásokat kikényszerítő kezdeményezéseknek. A mi munkánkat egyszerűsítette az a tény, hogy a körzeti stúdiók az MTV 2. csatornáján sugározták műsoraikat. A csatorna vezetői kitalálták a Napzárta című, minden nap, késő este, éjjel jelentkező aktuális politikai műsorukat. A Stúdió a saját, a fővárosnak szóló műsorai mellett ennek a Napzártának lett "első számú beszállítója". A korábbi évek hiteles és elismert műsorkészítő tevékenysége során kialakult kiváló személyi kapcsolatok révén fontos várható eseményekről gyakran elsőként szereztünk tudomást, és már forgattunk is.

Csak egy példa:

1989 elején telefonált a Politikai Főiskola rektor-helyettese, Kemény László, hogy egy nagyszabású akcióra készülnek, a Főiskola helyszint ad egy rendszeresen jelentkező találkozó-sorozatnak,ahol a különféle politikai erők,pártok képviselői,vezetői  találkoznak,eszmét cserélnek, vitatkoznak. Az összejövetelek ugyan zártkörűek, de szerinte meg tudok egyezni a résztvevőkkel valamiféle televíziós nyilvánosságban.

 

Az első ilyen összejövetelre 1989. január 20 - án, pénteki napon került sor. Én ezt történelmi dátumnak tartom, ezért is emlékszem rá ilyen pontosan. Az állampárt mintegy tíz legismertebb reformpolitikusa találkozott az MDF, az akkor legjelentősebb  ellenzéki párt, a későbbi, az 1990-es parlamenti választások győztes pártja teljes vezérkarával, hogy megbeszéljék a hatalommegosztás lehetőségét és módját. A párbeszéd délután kettőkor kezdődött és este nyolcig tartott.

Közvetitőkocsival vonultunk ki, a Szabadság térre beérkező közvetítést azonnal montírozni kezdtük. Este 11-re elkészült egy másfélórás összeállítás, amelyet az aznapesti Napzárta azonnal műsorra tűzött. A későbbiekben hasonló formában került sor szakpolitikai kérdések megvitatására. 

 

Egy másik példa, a munkánkhoz kritikus helyzetekben szükséges bizalom meglétének jelentőségére: 89 tavaszán a Rákoskereszturi temető  301-es parcellájában a jeltelen sírok között  heteken át keresték az 56 -os forradalom kivégzett vezetőinek, Nagy Imrének és mártírtársainak földi maradványait. A családtagok, elsősorban kegyeleti okokból, megtiltották a televíziós jelenlétet. Két kivétel volt: a Fekete Doboz nevű történelmi video-dokumentumokat készítő forgató-csoport és mi,a Budapesti Körzeti Stúdió.

A családtagok hozzájárulásának az volt a feltétele, hogy a felvételi anyagot nem hozhatjuk be a Szabadság térre, nehogy "illetéktelen kezekbe" kerüljön,ezért külső helyszínen montíroztunk. Az aznapi Napzárta természetesen ez a tudósítás lett. 

Tehát mi "főállásban" készítettük a budapesti körzeti adásokat,"beszállítóként" pedig az MTV2 egyik belpolitikai szerkesztősége voltunk. 

                                 

DP: 1989 - ben néhány hónapig az MTV belpolitikai főszerkesztője is voltál, hogy kaptad a felkérést és miért vállaltad el?

 

 VL: Akkor már az elnök Bereczky Gyula[22] volt, korábban nem ismertem őt csak hallomásból. Első munkanapján  a titkárnője már telefonált, hogy menjek át .

Bementem hozzá bemutatkoztam, közölte, hogy a Györffy miatt hívattalak, tudom, hogy a Miklós veled dolgozik, tetszik is, amit csináltok, bármikor konfliktus helyzet áll elő,  első dolgod legyen, hogy engem felhívsz. Tulajdonképpen azt akarta közölni, hogy a Györffy az ő személyes védelme alatt áll.

Egy másik alkalommal ismét hivatott, közölte, hogy Medveczky Laci[23] megvált tőlünk, ezért át kell vennem a Belpolitikai Főszerkesztőséget, és mondd meg, ki legyen a Budapesti Körzeti Stúdiónál az utódod.

Mondtam: én maradnék a  Stúdiónál, nekem nem hiányzik a belpolitika vezetése, maga a szerkezet korszerűtlen és elavult. Ha a jelenlegi munkámat nem csinálhatom tovább, akkor inkább felmondok és elmegyek a Televízióból, - mondtam neki. Megegyeztünk, párhuzamosan csinálhatom mind a kettőt. 1989. október 1 -én neveztek ki, csak három hónapig csináltam, Nemeskürty megérkezéséig,  1990 januárjáig.

 

Természetesen ezután is maradt a Stúdió az MTV2 beszállítója, sőt az MTV1-nek is dolgoztunk. A nagy jelentőségű politikai események - parlamenti, önkormányzati választások - televíziós megjelenítésének állandó résztvevői voltunk.

 

Emlékszem, az első,az 1990-es országgyűlési választásokra,  a Stúdió egy 13 részes portrésorozatot is készített, 13 egyéni képviselőjelöltet, kampányukat mutattuk be. A választáson elinduló 12 párt egy - egy jelöltjét és egy független jelöltet választott ki Baló Gyuri, a választási műsorok főszerkesztője. Az önkormányzati választásokon már "fővállalkozóként" rendeztük meg a főpolgármester-jelöltek televíziós vitáját. Közvetítettük a választások éjszakájának eseményeit és természetesen hírt adtunk a kerületekben történtekről. És mindez négy évenként, választási évenként ismétlődött.

 

 

DP: 1997-ben Szente Lászlóval megosztva Pulitzer - emlékdíjat kaptatok.

 

 

VL: Volt egy "Magyarország ma"c. sorozata a  Regionális Főszerkesztőségnek, ebbe minden körzeti stúdió készíthetett egyórás dokumentumfilmeket, egyik ilyen filmünkre kaptuk a díjat.

Úgy kezdődött, hogy felhívott engem az újpesti polgármester Dercze Tamás, azzal, hogy érdekes dolog történt náluk, érdekel-e engem a történet. A 14-es villamos Káposztásmegyerig való tervezéséhez bekérette a telekkönyvi kivonatokat és kiderült, hogy a villamospálya az egykori, azóta megszűnt fóti Vörösmarty Termelőszövetkezet által tulajdonolt szántóföldeken menne át.Az akkori törvények szerint a hajdani Tsz-vagyon a több száz főből álló egykori Tsz-tagság közös  tulajdonába kerül. Dercze viszont azt látta a tulajdoni lapon, hogy az a rész, ahova a villamos pályát tervezik, átkerült egy Kft tulajdonába, nem is olyan régen. Az is kiderült, hogy a Kft-ben a TSz. korábbi elnöke, helyettese, a fia, lánya is benne van. Mintegy tizenegynéhányan,akik  arra spekulálnak, hogy a kisajátításkor sok-sok pénzt kérjenek a területért. Akik közel ültek a tűzhöz ki akarják lopni az értékesnek gondolt földterületet a kisemberek elől, az egészet a TSz volt párttitkára irányította. Leforgattuk a filmet, s azzal zárul a film, hogy azt mondta ez az ember: 

"Miről beszélnek Önök, amit mi csináltunk, abban nem volt semmi jogtalan,lehet,hogy nem volt etikus,de a mai világban kit érdekel ez?"

 

 

DP: Beszéljünk még a City TV-ről.

 

VL: Én 2001. március 31-én megváltam a Magyar Televíziótól, közel harmincöt év munkaviszony után. 2000. decemberében már kaptam jelzéseket FIDESZ - es polgármester ismerőseimtől, hogy egy parlamenti képviselőjük kinézte magának a Körzeti Stúdiót és  egy Kft-t alapított, no persze nem saját nevén. Ez a külső cég venné át a stúdió műsorainak gyártását. Ezt a szerződést Szabó László Zsolt elnök az utolsó munkanapján február 28-án alá is írta, április 1-vel vették át a műsorkészítést. 

 

Az igazsághoz tartozik, hogy az új médiatörvény életbe lépése, 1997 után már nekem el is ment a kedvem a körzeti műsoroktól. Mit is hozott számunkra az új médiatörvény? A közszolgálati Magyar Televízió elveszítette a második földi sugárzási lehetőségét, egyetlen, mindenki számára elérhető csatornája maradt, itt kellett a körzeti adásokat is elhelyezni. Amit mi a budapesti stúdióban igazán szerettünk és tudtunk csinálni, a magazinműsorok, az eseti dokumentumfilmek, esettanulmányok, péntek délután 13-14 óra közé szorultak.

Ki az az ember, aki ebben az időpontban tv-t tudott nézni?

Félreértés ne essék, 1997-ben még nem a Fidesz volt hatalmon. Talán elmondhatom, hogy a törvény elfogadása előtt, 95 őszén tárgyaltam a törvény várható hatásairól a két kormánypárt elnökével, ügyvezető elnökével, sőt, a parlament elnökével is volt egy közel fél napig tartó négyszemközti beszélgetésünk.

Az akcióim sikertelenek voltak.

Jelképes módon, az 1997-ben kapott Pulitzer - emlékdíj  lezárt valamit.

Még volt néhány év vergődés, aztán 2001-ben jött az elválás. Jellemző módon, már az új tévéelnök a távozásom után néhány héttel afféle "életműdíjat" adományozott nekem, igen rangos társaságban vehettem át: Horváth Lóri, Kudlik Juli, Kovács P. Jóska, Sági Laci kapott még ilyen elismerést.

 

Négy hónap pihenés után, Búzási Péter szólt, hogy látott egy hirdetést, hogy a City Tv vezetőt keres, ez a V. kerület televíziója. FIDESZ -es többségű volt a képviselőtestület, de  három képviselőjük kilépett a frakcióból, így a baloldal többségbe került, leváltották a korábbi jobb oldali főszerkesztőt és engem neveztek ki.

A műsorszerkezet átalakítása  mellett egy új, korszerű City TV székházat is létrehoztunk  Buzási Péterrel, úgy hogy a 200 milliós rendelkezésre álló forrásból még 10 milliót meg is takarítottunk. A beruházásnak akkora visszhangja volt, hogy a Magyar Televízió Elnőksége, Kuratóriuma kihelyezett ülést tartott nálunk, hogy mintát kapjanak esetleges vidéki televíziós bázisok kialakításához. A City Tévénél fejeztem be végül is televíziós pályafutásomat 2005-ben.

 

DP: Ha jól emlékszem 1996 – tól tanítottál a Kodolányi Gyula főiskolán.

 

VL: Igen, 96’-tól 2010-ig tanítottam ott,  Györffy hívott oda, ő tanszékvezető volt ott. Gyakorlati műsorkészítést tanítottam általában két osztályom volt évente 20-25 hallgatóval.  

 

DP: Végül illene megkérdeznem, hogy a négy évtizedes televíziós pályafutásodnak melyik alkotása, produkciója volt számodra legkedvesebb, de a te esetedben ettől eltekinthetünk, hiszen bizonyára a Budapesti Körzeti Stúdió létrehozását említenéd!

 

VL: Tévedsz! Életművem a Stúdió létrehozása volt, de a legkedvesebb, szívemhez legközelebb álló, egy 1977 - ben forgatott dokumentumfilmem. Perújrafelvétel volt a címe. Én voltam a forgatókönyvíró, a rendező, a riporter egy személyben. Szabolcs megyében forgattam. Óriási sajtóvisszhangja volt, nézői levelek százait kaptam utána. Édesapám elmesélte, hogy az adás másnapján, szokása szerint reggel munkába indult volna, de nem jutott el, mert a falubeliek sorban megállították, gratuláltak neki.

 

Úgy éreztem, hogy apám ekkor békélt meg véglegesen televíziós munkahelyválasztásommal. Sajnos két év múlva meghalt.

 

A dokumentumfilm az ország első, a tanyákon élő általános iskolás gyerekek számára létrehozott diákotthonnak a történetét mesélte el. Egy Nyíregyháza melletti, Nyírszőllős nevű, mintegy 2500 fős településen, a hatvanas években a falu lakosai, az iskolaigazgató, Tomasovszky János irányításával társadalmi munkában, bontott  állami épületek anyagából, megszüntetett vasútvonalak síneiből diákotthont építettek a környékbeli tanyákon élő családok általános iskolába járó gyerekei számára.

Ekkor még voltak úgynevezett tanyás megyék, ahonnan a gyerekek reggelente 8-10 km-t biciklivel, gyalogosan megtéve jutottak be az iskolába. Jó időben ez még el is ment, de ősszel, télen, sárban, hóban nem volt egyszerű.  Nem csak szűkebb hazájában volt ekkor valóságos nemzeti hős Tomasovszky, de még Budapesten is ismerték a nevét. Én is hallottam róla. Aztán eltelt néhány év és véletlenül megtudtam, hogy János bácsit kényszernyugdíjba küldték, az igazi közösségi emberből a szó szoros értelmében emberkerülő lett. 

 

Bementem Sándor Györgyhöz, ő volt az, akinek a Magyar Televízióba kerülésemet köszönhettem, akkor éppen műsorigazgató volt. Elmondtam, hogy erről a történetről én filmet szeretnék csinálni.

Izgat, hogy mi lehet a történet megfejtése, ilyen tettekért Kossuth-díjat illik adni, nem ilyen sunyi félreállítást. Sándor pénzt, paripát ígért és adott, és elkezdődött egy több hónapos munka. Terepszemle, helyszíni anyaggyűjtés, sok-sok emberrel beszélgetés, és összeállt a fejemben a film. Ritka jó hangulatú volt a forgatás, a téma a stábot is belelkesítette. Talán csak egy példa: annakidején a külső helyszíneken való forgatásokhoz diszponálni kellett az elektromos művek egy-egy helyi alkalmazottját is, aki biztosítani tudta a lámpák energiaigényét. Nekünk is volt egy ilyen szabolcsi emberünk, aki végig velünk volt. De át kellett menni Debrecenbe is, az egyik, egykori tanyasi kislány ekkor diplomázott a debreceni orvostudományi egyetemen. Nos, ez a szabolcsi villanyszerelő arra kért,  jöhessen ő velünk Debrecenbe, nagyon érdekli a történet, ő majd elintézi az ottaniaknál a saját illetékességét. 

 

Köszönöm a beszélgetést. A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte Dunavölgyi Péter.

 

Budapest, 2017. február.