Edelényi Gábor: Kezd kimenni a divatból az elmúlt évek képi slágere a dülöngélő, imbolygó, ferde, kamerakép!

 
Dunavölgyi Péter:


Kezd kimenni a divatból az elmúlt évek képi slágere a dülöngélő, imbolygó, ferde, kamerakép!

 



Amatőrfilmes, majd a hatvanas évek közepétől az MTV Híradó külsős tudósítója, a hetvenes évektől, segédoperatőr, a Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után operatőr. Számtalan országban, számtalan világpolitikai eseményt örökített meg a kamerájával. A helyszínről tudósított a magyar – szovjet űrrepülésről. Imádott repülni és versenyezett autórallyken. Megszervezte a Magyar Televízió Híradójának a „repülő„ stábját. Dolgozott a Duna Televízióban, több városi televíziót vezetett, Budaörs, Budafok, Kulcs.  Beszélgetés Edelényi Gábor operatőrrel, a csendes kulcsi Duna-parton.


 
Negyven két éve szinte egyszerre lettünk a Magyar Televízió Híradójának munkatársai. Évtizedekig nap, mint nap találkoztunk, dolgoztunk együtt. A híradós munkánk mellett több filmet is közösen készítettünk. A mostani beszélgetést már több mint egy éve terveztük, a halasztás oka az volt, hogy Gábor múlt évben megbetegedett. Tavasszal többször találkoztunk, s a nyár elején úgy gondolta, hogy már annyira javult az állapota, hogy vállalja az interjút. A Duna parti kis falucskában Kulcson találkoztunk. A falú, közvetlenül a Duna partján a lösz fal tetején és oldalán található. Évtizedek óta sok fővárosi ember vett, épített itt nyaralót. A nyarak folyamán ezerre is megnő a lakosság száma. A MÁV nem kényezteti el azt az utast, aki "kalandvágyból" igénybe veszi a szolgáltatását. Napi három pár közvetlen vonat pár. Egy bezárt állomás, az utas minden információtól elzárva. Az egyik beszélgetésünk után, közel 2 órát álldogáltam pár utastárssal az elhagyatott, bezárt MÁV állomáson, a közel 120 percet késő vonatra várva minden információ nélkül. Akinek nem volt mobiltelefonja még ahhoz az információhoz sem jutott hozzá, hogy két óra késéssel de egyáltalán jön az egyetlen esti vonat Budapest felé. Mondhatnánk azt is, hogy a falú ideálisan csendes, a mozgalmas világunktól messze eső, de pihenésre igazán kiváló menedék.

Dunavölgyi Péter: Világ életedben nyüzsgő ember voltál, és most itt vagy Kulcson, egy pici településen, a Duna partján. Miért hagytátok ott a fővárost?

Edelényi Gábor: Én mindig borzasztóan közel laktam az iskoláimhoz, viszonylag közel laktam a televízióhoz is, egyszerűen arra gondoltam, mikor nyugdíjkorú lettem, hogy jobb ha az ember a feleségével, ha sokat vannak otthon, akkor nem egymás nyakán ülnek egész nap. Jó ha mind a ketten el tudunk térben különülni, mikor mást és mást csinálunk. Mari a jelenlegi feleségem, a harmadik feleség, már régen vagyunk együtt, de mikor mind a ketten rengeteget forgattunk, dolgoztunk külföldön, és volt, hogy esetleg egy -két hónapig nem is találkoztunk. Ma már úgy gondolom, hogy jól tettük, hogy ott hagytuk Budapestet, mert én aki ott születtem, meg ott tanultam autózni, ott minden intéznivaló ma már három négy óra.

DP: Hogy kerültél, kerültetek ide, mitől ez a változás az életedben, miért éppen Kulcs.

EG: Ez érdekes történet. 1984-ben vettünk egy ócska kis bodegát, oly pici nyaralóhelyet, ma másik Duna-ág partján a csepeli Duna-ágon, nem messze a Csepel - autó hídtól. 150 ezerért vettük akkor. Rendbe hoztuk, és lépcsőzetes kezdtünk hozzászokni a városon kívüliséghez. Egyszer csak olvastunk egy újsághirdetést, egy olcsón eladó házról. Az ára 1.600.000 Ft volt, ez volt az a ház, no nem így nézett ki, mint most, itt a kertben sem volt semmi akkor, ahol most ülünk és beszélgetünk. Annak meg örültem is, hogy Kulcson van. Már túl voltunk a Farkas Berci űrprogramon. Ott hosszú ideig dolgoztunk együtt Szabó Jóskával a vadászrepülők egykori főnökével, s azt tudtuk neki itt van háza. Miközben intéztük a vásárlást, összeakadtunk egy volt repülőgép szerelő ismerősömmel, aki itt lett OTP-s Dunaújvárosban. S mivel az eladónak sok elmaradása volt az OTP-ben, így ez a ismerős segített abban, hogy szabályosan tudjuk megvenni a házat, úgy, hogy ne legyen rajta teher. Így kerültünk Kulcsra.

DP: Térjünk vissza a történetben a gyermekkorodhoz. Én úgy tudom, hogy te a VIII -IX kerület határán születtél és éltél, a szüleiddel, az általános és középiskolai korodban.

EG: Anyám a VIII. kerületben volt tanárnő, oda jártam ahol ő tanított, majd őt áthelyezték a IX. kerületbe, engem is átíratott a lakásunktól 30-40 méterre levő iskolába. Én a suli ablakából láttam a nagymamát amint főzi az ebédet, s mikor elkészült integetett. Abban az időben volt a Bika korszak. A Bika az egy játék volt, öt elkopott patkó csavart kellett hozzá, ültünk a földön a tanteremben ott játszottuk. A föld akkor olajos deszkát jelentett. A fűtés meg vaskályha az osztályterem sarkában.

DP: Emlékszem nálunk a Csaba utcai iskolában nagy vaskályhák voltak az osztálytermekben, s a pedellus, időnként óra alatt is megjelent a vödör szénnel, ráöntötte
a parázsra, s ment tovább.

EG: Nálunk is fő állású portás bácsi volt, mindent ő intézett, így persze a szénrakást, fűtést is. Ez rém aranyos időszak volt számomra. Aztán mentem a Mester 67-be. Ott nagyszerű tanáraim voltak, pl. Nemeskürty Istvánnal (1) , ő akkor orosz tanár volt.

DP: Később még kétszer is találkoztatok, amikor a Filmgyárban dolgoztál egy évet, majd amikor Színház és Filmművészeti Főiskolára jártál.

EG: Igen, így volt. Szerintem egy borzasztóan klassz pali volt. Hát a végén mikor már politikai posztokat vállalt, ez talán nem neki való volt, de legyen ez az ő öregkori haszna. Ott lakott a IX. kerületben egy házban, az egyik legjobb gyerekkori haverommal, akivel a gimiben haverkodtunk össze. Emlékszem francia felesége volt. Akkor az ötvenes évek elején nem volt divat nyugati feleség. Ha jól emlékszem 50 és 53 között tanított engem ott az általánosban.

DP: Gimnáziumban a Fáy -ban kezdtél, ha jól tudom.

EG: Aztán valóban eljutottam a Fáy Gimnáziumba, ami alig ötszáz méterrel volt távolabb. Nagyhírű iskola volt. Az épületen is látszott, látszik, hogy egy régi komoly polgári iskola volt. Csepeltől - Szigetszentmiklósig jöttek oda diákok. Nagyon érdekes diáktársaim voltak. Én rögtön vegyes osztályban kezdtem, a fiúk kevesen voltunk, talán az osztály egy harmada. Hat osztály volt egy évfolyamban, irtó klassz tanári kar volt.

DP: Ha jól számolom éppen 16 éves lehettél az 56-os forradalom alatt, milyen élmények maradtak meg benned, és egyáltalán, hol és hogyan élted meg a forradalom napjait?

EG: Másodikos voltam akkor.

DP: Ott voltál az események középpontjában, hiszen ott jártál iskolába, sőt ott laktál a Corvin köz, környékén.

EG: Még nagyon fiatal voltam, nem nagyon foglalkoztatott a politika, meghallgattam ugyan némi vállrángatással a politikát, hiszen a politika azért ott volt a mindennapi életben. Akkor még bizony meg - meg jelentek a fekete autók, és elvittek embereket. A szomszéd házban lakott egy tanár házaspár, velük anyámék jóban voltak. A forradalom előtti napokban egyre sűrűbben beszélgettek. Anyám esti tagozaton is tanított, többek között az én gimnáziumomban is, így sokszor későn jött haza. Egyre többször egyre később jöttek össze a másik tanár családdal, meg félrevonultak, hogy én kevésbé halljam. Aztán október 23-án kitört a forradalom. Amikor kitört a forradalom akkor már a suliból azt hiszem a II.C-ből, a Telepi utcába át lehetett látni hozzájuk, azt a srácot még aznap este lelőtték, a Corvin mozinál. Ez borzasztó élmény volt nekem. Innentől értettem meg, hogy ez nem jópofa dolog, hanem valóban halálosan komoly.

DP: Úgy tudom, a forradalom napjaiban sok időt töltöttél a környék utcáiban, sőt rendszeresen fotóztál is.

EG: Már másnap azonnal betöltöttem a hatszor - hatos filmet a fényképezőgépembe és mentem ki először csak az utcasarokig, majd a környező utcákba. Esténként a család már frászban volt, hogy hol a fenébe lehetek. Jártam természetesen a Corvin közben is, többször. Később tovább a Baross utca felé. Mindenütt a harcok nyomai, kiégett szovjet harckocsik, romok voltak. Az első négy - öt napban ott óriási harcok folytak.

DP: Mennyire ismerted a Corvin közieket?

EG: Ismertem őket, nagyrészt, egyszer találkoztam a Pongráczékkal.

DP: Te nem vettél részt a harcokban.

EG: Nem. Én inkább megpróbáltam "dokumentálni" az eseményeket a fényképezőgépemmel. Rengeteg emberi tragédiát láttam ott az utcákon. De én még kis srác voltam, hogy tevékenyen bekapcsolódhassak. Közben a házunkban, a kapuban álltak az emberek gyakran, de oda futottak be a forradalmárok is. Aztán amikor megint jöttek az orosz tankok és beálltak az utcába, az arról leszálló katonák végigszaladtak a mi utcánkon, vég a Ludovika kertjéig, ott lehasaltak, és távcsöves géppuskával az összes utcára tüzelni tudtak, mert jól beláthatóak voltak.

DP: Mi lett a fényképekkel?

EG: A fényképeket apám négy - öt nap után elszedte tőlem, amikor az oroszok visszajöttek, majd a kályhában elégette őket.

DP: Apád mivel foglalkozott?
EG: Apám postamester, hivatalnok volt. A háború végétől sokáig volt a Szovjetunióban hadifogoly. Aztán a Trefort utcában a Posta Vezérigazgatóságon teljesített szolgálatot. A Rákosi rendszerben szinte minden hétvégén dolgozott, s emlékszem, hogy mindig vinni kellett neki a kaját. Tervosztály vezetője volt. Idősebb lévén jobban értett a harc nemekhez, mint én, hiszen ő volt katona. Érett emberként felmérte annak a veszélyét, hogy mi lesz, ha megtalálnak ilyen fényképeket akkor mi lesz a következménye. A forradalom leverése után keresték is sok helyen sok családnál, az ilyen fényképeket. Azok a haverjaim, most elővesznek ilyen képeket, azoknak a negatívjait évtizedekig rejtegették, itt - ott eldugva. Sajnos én negatívjaim a kályhában megsemmisültek.

DP: A Fáy Gimnáziumban volt egy tanárotok, aki felkeltette az érdeklődésetek, a művészetek, film, a színház, az amatőrfilmezés iránt.

EG: Igen ott fertőződtem meg ezekkel, nem tanárember volt ő, hanem, inkább olyan amatőrfilmes féle. Én már ismertem az általános iskolából is a Klima bácsit, igen görbe csúnya ember volt, súlyos gerincferdülése volt. Imádta a csajokat, mi még semmit nem tudtunk a dologról, mikor ő már a gimnázium egyes jó csajait lenyúlta. Ezzel együtt, valóban sok -sok mindent mindent megmutatott, elvitt minket látogatásra Filmgyárba, ott összeszedtünk használaton kívül lévő lámpákat, hozott aztán kézzel felhúzható rendes viszonylag komoly méretű 16 mm-es felvevőgépet, bizonyos jeleneteket felvett, és mi nekünk közben magyarázott. Én soha nem láttam azt a filmet, amit ott felvettünk, de a "filmes fertőzés" megtörtént, sőt nálam meg is maradt. A fertőzés révén aztán érettségi után mentünk Újpestre, meg ide - oda, különböző szakkörökbe, mindenhová ahol csak lehetőség volt az amatőrfilmezés közelében lenni. Borzasztóan érdekelt minket, akkoriban azért az amatőrfilmezés nem nagyon volt elterjedt.

DP: Kevés embernek volt filmfelvevőgépe, a rendszer nem is nagyon preferálta a dolgot, nem is szerették volna nagy számban gyarapítani azok számát, akik filmfelvevő berendezéssel rendelkeznek, hiszen azok akkor akár tiltott eseményeken is felvételeket készíthettek/volna.

EG: Anyám nem volt megelégedve a tanulmányi eredményeimmel, megint intézkedett, a barátnőjénél Gyenes Zsuzsánál. Így a Fáy -ból egy nap alatt átkerültem 1958 elején, negyedikben, a Bólyai-ba, ami a Váci úton volt, ahol az ELMŰ központja is van, a Dózsa György úti saroknál. A Fáyiba éppen előtte jött az osztályba a Nyíri Aladár nevű később hajóskapitány, tengerészkapitány, éppen hogy cseréltünk.

DP: A Fáy mégis számodra a "gimnázium" hiszen több mint három évet jártál oda.

EG: Hát persze, büszke vagyok rá, hogy a Fáyisokkal járok osztálytalálkozókra, pedig végül is nem ott fejeztem be a középiskolát Az ötvenedik találkozón még ott volt az osztály fele, most már azért egyre kevesebben tudunk eljönni. Kiváló osztálytársaim voltak, együtt jártam Glatz Ferivel (2) is, ő is szigetszentmikósi volt.
Visszatérve a Bolyaira, ott igen magas szintű fotószakkör volt. Ahol ennek következtében a kezdő bagósságomat rögtön elvesztettem, mert a fotólaborban nem volt hová letenni a cigarettát, meg a vegyszerek miatt is nem volt ildomos ott bagózni. Ott nagyon jó képeket csináltnuk, a korunk csajairól a 17 meg a 18 évesekről, - az enyémek meg is vannak még most is, valahol.

DP: Ebben az időszakban inkább portréképeket csináltál?

EG: Döntően ezek érdekeltek akkor.

DP: Ezután következett Csepel?

EG: Nem előtte egy évet voltam a Filmgyárban, ahol Nemeskürty István tanár úr akkor már vezető volt, az egyik stúdióban. Így mint volt tanítványa, azonnal felvételt nyertem, a kellékesekhez. Ott szinte mindent megtanultam, egy hónap alatt, ami a munka elvégzéséhez kellett, utána átmentem kb. két hónap múlva a világosítókhoz, ahol minden fajta, méretű, és teljesítményű lámpát megismertem. Akkor forgott a Várkonyi Zoltán filmje, a "Merénylet". A filmet a bicskei viaduktnál forgattuk. Óriási jelenetek voltak, a vasúti kocsikat dobálták le a viaduktról. Neves színészek játszottak a filmben. A filmes forgatásokat ott lehetett a legjobban megismerni, és tanulni. A filmlaborba is bejártam, akkor az egyik volt Fáy -s lány már ott dolgozott, akkor emlékeim szerint még csak épült a budakeszi úti nagylabor. Ez még az az időszak volt, amikor volt olyan operatőr, aki maga laborálta a filmet. Ilyen volt Horváth Józsi bácsi, aki később tv-természetfilmeket is fényképezett. Itt nagyon jó volt, még, hogy ha megjöttél a forgatásról, el lehetett kezdeni hívni, egy óra múlva már le lehetett venni a hat kocát a próba ellenőrzéshez, később a nagylabor beindulása után ez a munkafolyamat jelentősen lelassult.
Akkor a Sára Sándor még segédoperatőr volt, abban az időben, aki főiskolát végzett először csak segédoperatőr lehetett, majd csak, ha már három sikeres filmben dolgozott, akkor kaphatott önálló filmet. Ott ismerkedtem meg a Jancsó Miklóssal is, nagyon jó barátok voltunk egy időben. Olyan filmes barátok.

DP: Miki bácsival nem ismerek olyan munkatársat, aki ne lenne, vele mai napig is jó barátságban.

EG: Ez így van. Évekkel később is rendszeresen feljártunk hozzá a lakására, az EMKE felett lakott akkor a Mészáros Mártával, aki akkor a felesége volt. Volt, hogy napi három - négy órát is dumáltunk. Sokat jártunk a Hungária kávéházba is, ott meg az irodalmi életbe cseppentünk bele, oda inkább a rádiós ismerősök vittek el. Egyébként is régebben sokkal több jó barátja volt az embernek, a szakmában, mint ma.

DP: Akkor most jön a csepeli kitérő!

EG: Az egy éves filmgyári tevékenységem után, a szüleim kívánságára elmentem Csepelre egy szakmát tanulni. Milyen ember akinek nincs szakmája mondták a szüleim.

DP: Saját tapasztalatomból mondom, a tanárszülők, a filmet, a színházat nem igazán tartották nyugdíjas szakmának.

EG: Ez bizony teljesen így volt. Tehát elmentem Csepelre, elektroműszerésznek tanulni, az erőműben, ami egy baromi nagy élmény volt nekem.

DP: Később, amikor megjelentek az elektronikus kamerák, montírozók bizony jól is jött neked az elektroműszerész ismeret.

EG: Igen, bár ekkor még ezt nem is sejtettem. Ott is gyakran azért megléptem, borzasztó cuccokban dolgoztunk, egy valami posztó kabátban, egy neylonnal összekötve, az ötlámpás vizsgáló berendezéssel a kezemben. Kicsit kellett menni, alig 500 métert, ott volt a Martin, annak a hátsó sarkában volt a másik egy elektromos kemence, amibe három fázis ment bele, az kiváló minőségű vasat csinált. Ezért nagyon szerették de az nagyon drága volt, mert nagyon kevés fért bele. A nagy Martinok is ki voltak használva, ez a kicsi is száz százalékon működött. Ez utóbbi termelte a legjobb minőséget. Itt Csepelen sokat megfordultak akkor egyetemisták, akikkel jó barátságban voltunk. Ők az ELTE-n egy filmklubot hoztak lére. A B. Révész Lacit, Rák Jóskát, ott ismertem meg. Továbbra is kijártak Csepelre, én hívtam őket ki, többször. Csepelen a trcikliből, csináltunk egy olyan kocsit mintha az egy televíziós közvetítőkocsi lenne, és ráírtuk, hogy MAGYAR TELEVÍZIÓ, és szereltünk rá egy antennát is. Élveztük, az életet ott, egészen addig, míg valaki ellopott egy 300 Ft-os mikrofont, utána kihallgatásokra kellett járni. Ebben az időben már meg volt a 16mm-es filmfelvevő gépem, amit 8.000 Ft-ért szereztem. A fizetésem meg 900 -ft sem érte el. Otthon látták, hogy ez a gyerek nem teljesen normális, ez filmezni akar. A szüleim adtak pénzt a gépre, s nekem részletekben vissza kellett adnom nekik. A Csepel művekben már vetítettem a saját filmemet, amit a gyári kiránduláson forgattam, a terem zsúfolásig tele volt.

DP: Mi a véleményed a Glóbus konzervről?

EG: Értem a kérdésben a célzást. A Csepel után konkrét meghívásra mentem a Glóbus Konzervgyárba dolgozni. Valaki a filmes vonalról ismert, ő ajánlott. Olyan embert kerestek aki a gyári mozdulat elemzéseket meg tudja csinálni. Azért ajánlottak engem, mert tudták, hogy és fel is tudom venni filmre a munkafolyamatot, s így az elemzés sokkal profibb. Csepelen állás stop volt, és nem ingen engedek el senkit sem. De végül is a kikérő hatására elengedtek. Eleinte fekete - fehér fordítós filmre vettem fel mindent. A Boráros téren volt egy önálló amatőr filmlaboratórium, oda hordtuk a filmeket. A filmjeim segítségével a mérnökök jelentősen fel tudták gyorsítani a munkafolyamatokat. A konzerviparban akkoriban rengetek szovjet export volt. A gyárnak nagyon fontos volt, hogy az évszakokhoz kötődő termékeket (borsó, uborka, paprika, stb.) lehetőleg minél nagyobb mennyiségben lehessen feldolgozni.

DP: Hogy kerültél kapcsolatba a Televízióval.

EG: Tamás Gyuri(3) segítségével. A felesége akkor a konzerviparban dolgozott újságíróként. Akkor minden iparágnak volt saját újságja.

DP: Szeretném kiegészíteni azzal, hogy a minisztériumok az újságok mellett saját filmstúdiókat fenntartottak.

EG: Azok is voltak. A Tamás Gyuri felesége egyszer szólt, hogy nincs - e kedvem dolgozni a Televíziónak? Az - az érdekes, hogy én előtte már egyszer megjártam a TV-t.
Mint már említettem apám a Postánál a Rádió és Televíziós osztályon dolgozott, ismerte a Széchenyi - hegyi adó műszaki parancsnokát, ő ajánlott be az első vizitre a Híradóhoz. A Burzára (4)emlékszem meg a Mázsár Évára (5) . Mindenhol próbálkoztam, de valamiért nem tetszett. Talán a Burza volt nekem túl hangos, meg túl határozott. Nos, most ismét bementem a TV-be, rögtön megismerkedtem a Sényi Imrével (6), a Raffai Annával ők egy szobában voltak, akkor szervezték a Híradó tudósító hálózatát. Én is tudósító lettem, olyan ide - oda küldött. Akkor volt Trabantom, amit még akkor vettem, amikor a konzerviparban dolgoztam, azzal mentem forgatni. Mennem kellett Nagyatádra, Szigetvárra. Ez külsős megbízásokat jelentett. Minden átvett jó anyag után fizettek. Ha jól emlékszem 1964-ben csináltam az első anyagomat, a Nagykőrösi Konzervgyárban. Aztán havi két - három felkérést is kaptam, végül volt, hogy havi tizet is megcsináltam, 210 ft.-ért.

DP: Te mikor láttál először televíziót, a családban mikor volt először televízió?

EG: Apáméknak már nagyon korán volt televíziójuk.

DP: Kern András azt nyilatkozta egyszer, hogy középiskolás korában filmrendezőnek indult. 1965-ben egyik barátjával forgatott egy rövid amatőrfilmet Mi lesz? címmel, amivel elnyerték a XIII. országos amatőrfilm-fesztivál fődíját (az operatőr Edelényi Gábor volt). Ti ismertétek egymást korábban?

EG: A dolog kicsit bonyolultabb, mint ez a kijelentő mondat. A Bólyaiban találkoztunk. Én ugye akkor negyedikes voltam, ö talán elsős vagy másodikos lehetett akkor. Én ott nagyon sok diákot megismertem a fotószakkör révén. Nem sok kapcsolatunk volt miután én leérettségiztem. Én akkor nem tudtam, hogy ezzel az filmmel fognak indulni az Edelényi Jánossal. Ők tudták, hogy én már filmeztem, s akkor megkerestek én meg elvállaltam. Én nem értettem, hogy a János miért szerepel benne, de igyekezetem a legjobb akkori tudásom szerint megcsinálni. A díj igazolta, hogy nem készítettünk rossz filmet.

DP: Aztán már nem csak riportokat készíthettél, hanem filmeket is, például Borus Rózsával a "TV-t minden iskolának " (1970). A film arról szólt, hogy a városokban sok helyen, vidéken alig, tanyákon az iskolákban egyáltalán nem volt televízió.
EG: A gyárakban és üzemekben a "szocialista brigádok" meghirdették a "TV-t minden iskolának" mozgalmat, ez azt jelentette, hogy plusz kommunista műszakokat vállaltak a gyárukban, s az ezért járó keresetüket felajánlották a mozgalom számára. Rövid időn belül még a tanyasi iskolák osztott osztályaiban is lett televízió. Ott ahol nem volt áram sem, a helyi TSZ agregátort biztosított a működéséhez. Nagyon jó kis film lett belőle. Ez volt az utolsó külsős munkám, mert ez után 1971-től felvettek belsősnek a Televízióba.

DP: Egy évben lettünk Híradósok.

EG: Egy másik szálon is próbáltam a TV felé mozogni, a Zentay Lacin keresztül eljutottam a Kacskés Évához.

DP: Kecskés Éva, Kecskés László operatőr felesége volt, ő volt a TV operatőr osztályának a diszpécsere, ő osztotta be, hogy ki melyik produkcióban dolgozik.

EG: Az ő főnöke volt a Lénárt Pista, aki most múlt 90 éves és még mindig gyakran feltűnik tv vagy filmes forgatások környékén. Még mindig elegáns, és sportos alkat. Gyakran megfordul TV-s találkozókon most is. Ő hozzá tartoztak a tv műsorokhoz szükséges humán és technikai kapacitások elosztása, biztosítása. Végül is a Híradónál belsős segédoperatőr lettem.

DP: Amikor te a Híradóhoz kerültél, ez egy fiatalítási hullám volt Matúzné (7) részéről, a híradós operatőr csapatban. Szintén időben ekkor érkezett Hadházy László (8), Hunyadi László (9) segédoperatőrnek a Híradóhoz.

EG: Mi akkor a 20-30 -as ok voltunk, miközben Szurok Jancsiék (10) , Schóber Robiék (11), Burzáék, már ekkor inkább az ötvenfelé jártak.

DP: Mit lehetett a "nagy öregektől" tanulni, ellesni?

EG: Hihetetlenül különbözőek voltak, mind más és másban volt a legjobb. Akkor egy nap általában csak egy riportot csináltunk -, a vágásnál akkor elképzelhetetlen volt, hogy a szerkesztő mellet az operatőr ne legyen jelen. A Szurok Jancsi például mindennap, amikor az emberrel találkozott, - ő még mielőtt a vágó összefirkálta a krétával anyagot, mindig levetítette az asztalon a felvett anyagot, és minden beállítást végig elemeztünk, hogy melyik beállítás miért jó vagy rossz. A rossz esetén rögtön megmutatatta kézzel, hogy lett volna jó. Miért lassú egy snitt stb. Egyszerűen az volt az érzésünk, az "öregek" azért vannak, hogy tanítsanak minket. Ez egy nagyon jó iskola volt.

DP: Nemrég találtam meg az 1961-es Rádió és Televízió Szemle egyik számában Matúznénak egy nagyobb anyagát, amit a MUOSZ újságíró tanfolyamon mondott el, ebben a tartalmi kérdéseken kívül részletesen foglalkozott a képi beállítások alkalmazásával, a hang dramaturgiai szerepével. Te ismerted ennek tartalmát?

EG: Nem most hallok róla először, hogy létezett ilyen. Mi az "öregektől" tanultuk, amit tanultunk, gondolom ők ismerhették ezt az anyagot. Azért rengeteg olvasnivalót is kaptunk tőlük.

DP: hogy lettél végül is operatőr?
EG: A főiskolára szerettem volna menni, többször nem vettek, arra még várnom kellett. Akkor sikerült bekerülnöm, amikor televíziós operatőr szak is indult már, Hahzázy Lacival együtt jártunk. Osztálytársaink voltak még: Becsy Zoltán, Boldizsár Károly, Bucsi János , Czabarka Péter, Deimanik Tamás , Füredi Vilmos, Gulyás Buda, Kaplony Miklós, Kazinczky László, Király Péter, Marton Frigyes , Szalai László, Zentay László

DP 1976-ban végeztél, a diplomafilmed a "Légiirányítók" volt.

EG: Két diplomafilmet is készítettem, ez volt a rendezővel közös film, az operatőri pedig a Hármashatár - hegyen forgattam, a siklóernyősökről szólt. Nagyon nehéz volt forgatni, mert nem sokkal korábban meghalt ott valaki délelőtt, mikor nekünk délután forgatni kellett.
Közben már dolgoztam egyedül operatőrként is, amikor még hivatalos beosztásban segédoperatőr voltam.

DP: A Főiskolai évekből, kikre emlékszel szívesen?

EG: A művészettörténeti tananyagok nagyon kiemelkedőek voltak, egyes rész elemeiről sokat halottunk már, de így összefoglalva itt sokkal hatásosabb volt. Engem már nem a Szöllősiné tanított, hanem a Petényi Ilona, minket a Hadházyval különösen szeretett azért, mert mi a Híradóval már sokat utaztunk a világban, - a főiskola gyakran kevés illusztrációs lehetőséggel bírt a tananyaghoz -, mi pedig a külföldi utakon rendszeresen vásárfoltunk múzeumi diákat, meg ha lehetőség volt rá saját felvételeket. Nagyon jó volt, hogy lehetősége volt minden osztálynak, - gondolom ez nálatok is így volt - végignézni a némafilmkorszakról kezdve a 70-es évekig minden filmtörténeti korszak, irányzat kiemelkedő alkotásait végignézni. Nemes Karcsi tanította a filmtörténetet.

DP: Térjünk vissza a Matúzné féle híradóra, ekkor már a pár rendszer működött, miben volt jó vagy - rossz ? - szerinted.

EG: Amikor engem odavettek, már üzemelt a pár rendszer, abba cseppentem én is bele. Azért volt egy - két kolléga, aki nem párrendszerben dolgozott, de zömmel inkább abban. Ez lehetőséget biztosított az operatőrnek abban, hogy nagyobb szerepe lehetett a forgatás alatt, mivel a szerkesztő párral jobban ismertük egymás gondolatait, így könyebb volt a vágóképeket önállóan megvalósítani. Ne felejtsd el, hogy a mai riport az elektronikával szinte korlátlanul forgathat, addig minket bizony nagyon behatárolt a háromszoros túlforgatás lehetősége. Akkor, amikor odakerültem a riport anyagok hossza az adásban megközelítette a három percet, később ez kettő perc alá ment, s amikor én eljöttem a híradótól, még mindig egy perc felett voltak. Bizony fontos volt, hogy minden képet meg kellett "komponálni", s mindehhez volt a háromszoros túlforgatási lehetőség. Ha túl lépte az ember, akkor levonták a fizetésből. Amikor szinkron riportot készítettünk arra is figyelni kellett, hogy int e a szerkesztő, hogy ez most lényegtelen állj le a felvétellel, a riportalany persze úgy érzete, hogy a kamera megy tovább ... Gondold el, hogy összehasonlítva a mai Híradókkal, amikor semmi kép nincs már az arcokhoz, addig nekünk szinte minden mondathoz, megfelelő vágóképet kellett produkálnunk. Persze több időnk is volt a riport elkészítésére.

DP: Kikkel dolgoztál párban?

EG: Én mindenkivel dolgoztam de párban igen sokat, először egy évig Gál Jolival voltunk párban, akinek leginkább az egészségügy, tudomány volt a fő területe. Sokáig dolgoztam a Tóth Gyurival, akinek az ipar, műszaki fejlesztések, stb. volt a területe, utána következett a Berecz Anni, aki a közgazdásági, könnyűipari, kereskedelemi, pénzügyi területekért felelt. Amikor Berecz elment pár évre Afrikába, mivel a férjét kihelyezték oda, akkor még sokat dolgoztam Juszt Lacival, aki szinte "mindenevő" volt, de ez már inkább a nyolcvanas évek második fele. Ez az időszak már nagyon izgalmas volt számomra. Ekkor már lehetett igazi "kritikai" anyagokat csinálni. Amikor vadonatúj dolgokat találtunk pl. a MÉH telepen. Az ügyeleti napokon viszont mindenkit, minden más kollégával összehozott a beosztás.

DP: Egyik közös filmünkről kérdeznélek, hogy készült Pálfy Pistával (később Pálfy G. István) (12) a Kós Károly portréfilm, 1973-ban, emlékszel?

EG: Ennek a filmnek a forgatása emlékeim szerint 1970-ben kezdődött. Az elejét leforgattuk, aztán előhívás után dobozban állt. Aztán 1973-ban tudta a Pisti elintézni nagy nehezen, hogy a filmet végül is be lehetett fejezni, és képernyőre kerülhessen. Ehhez persze kellett az is, hogy a későbbi apósa Czine Mihály révén a népi - nemzeti írókkal jó kapcsolatai voltak. Kós Károly egy olvasott, magyar író volt, a mi otthoni könyvszekrényünkön is ott volt a Halina kiadású Kós Károly könyv. Izgalmas volt a forgatás, tudod Romániában, a magyar Külügyminisztériumon keresztül igényelt román központi engedélyezés kellett, hogy forgathasson még egy szocialista országból érkező stáb is. Kós Károly sem szívesen állt kötélnek a forgatásra, megmondta nekünk, hogy ha nem a Czine ajánlotta volna a forgató stábot, bizony nem vállalta volna. A forgatás során úgy érzem nagyon megszeretett minket. Ebben az időben kapcsolódtál be te is a film készítésébe. Kétszer forgattunk nála, a születésnapja előtt előző év őszén, majd pár nappal a valós 80. születésnapja előtt. Ezt a filmet már nem a három (váltható) optikás Arryflex-xel, hanem egy variós optikával rendelkező Arry BL-el forgattam.

DP: Emlékezzünk egy másik híradós barátunkról, kollégánkról, Behyna Károlyról (13), aki a Híradó külpolitikai rovatában dolgozott, sok közös munkánk volt vele, de nem csak riportok, tudósítások, filmek is. Karcsival közösen készítettük a "A Magyar Hetek Milánóban" (1976) és Közel - Keleti sorozatot is , amiért nívódíjat is kaptunk 1976- ban.

EG: Ez volt az első olyan híradós tudósítás sorozat, amely a Közel - Keleten a helyszínről mutatta be az aktuális politikai eseményeket. Igyekeztünk bár a palesztinok pártoló, de azt hiszem igen tárgyilagos képet adni a helyszínről. Emberközeli riportokat, emberi arcokat, mindennapi történeteket forgattunk és mutattunk be. Emlékszem nyár volt amikor ott forgattunk, irtózatosan meleg volt, az utolsó riport helyszíne egy narancsliget volt, s felvettem azt is, hogy egy - egy állványon egy gépfegyver oda van támasztva fákhoz, ha éppen kell kéznél legyen. Volt olyan is, hogy mi fedezékbe húzódunk amikor lövöldözés volt, pedig mint kiderült, csak éppen öröm, ükben lövöldöztek a palesztinok, mert aznap volt a Mohamed születésnapja.

DP: Ez nem volt éles helyzet szerencsére, de volt máshol, Regős Sanyival (14) Portugáliában meg Spanyolországban 1977 -78-ban.

EG: Amikor Spanyolországban is forgattunk, belekerültünk a forradalom közepébe. Bizony élessel lőttek az utcákon, forgatás során futnunk kellett a felszereléssel, a futás közben a mikron kiesett a kezemből, és a mikrofon kábellel vagy négy - öt utcán át húztuk a földön magunk után, mikor sikerül egy, arra kanyarodó buszra felugranunk, aztán a buszon végre rendeztük a felszerelésünket. Még aznap este láthatták a tudósításunkat a TV Híradó nézői itthon, és a svájci TV híradója is, mert csak az ő és a mi stábunk volt ott akkor aznap a helyszínen. Abban az években, Portugáliában négyszer is volt lehetőségem a Híradónak forgatni.

DP: A világpolitika eseményeinek jelentős részén, a világ számos táján, személyen is ott voltál, és a magyar nézők a te kamerád által rögzített képek segítségével ismerhették meg az eseményeket.

EG: Igen, a híradós operatőr kollégáim hasonlóan hozzám, más és más országokból tudósítottak. Igyekeztünk mindenhol ott lenni. Akkor fontos volt, hogy a helyszínről mutassunk meg a történéseket saját magunk. Azért ez nem volt egyszerű feladat, hiszen napközben leforgattuk az eseményt, de legkésőbb úgy 17 óráig a felvett filmanyaggal a helyi televízió laboratóriumába kellett érni, hogy egy órás laborálás és kb. egy órás vágás után át tudjuk játszani a kész tudósítást, vagy ezt kombinálva a helyi stúdióba be kellett ülnie a tudósítónknak, hogy "összebeszéljen" a budapesti műsorvezetővel az itthoni adásban. Később az elektronikus kamerák megjelenésével, a laborálási időt meg lehetett spórolni.

DP: a Magyar Televízió, Híradójának 1970- óta volt tudósító stábja a Szovjetunióban, moszkvai székhellyel. A tudósítók gyakran vettek részt a Szovjet Külügyminisztérium által szervezett vidéki programokon, én magam is három film gyártásvezetője voltam, amely a Bajkál - Amúr Vasútvonal építéséről szólt. Az egyiket Elek János (15) tudósító és te forgattad.

EG: Ez egy szép forgatási emlék. Azt hiszem az MTV-ben ez volt az első film a BAM építéséről, ami évtizedekig tartott. A Szovjet Külügyminisztérium fontos feladatnak tartotta forgatás megszervezését, több nyugati stáb is részt vehetett a forgatáson. Az Vologya Vasziljev szervezte meg, - aki korábban a budapesti Szovjet Nagykövetségen is dolgozott több éven keresztül, - ő nyitott volt a világ felé. Amikor kiutaztunk éppen túl voltam a 35. születésnapomon, enyhén szólva nagyon jó hangulatban értem ki, és nagyon kellemes forgatásba csöppentem bele. Minden kérésünket lesték, - a többi stábéval együtt - , ha képileg kellett nekünk, akkor felrobbantottak nekünk egy hegyet is. Ha kellett szerzett a Vologya helikoptert, az előre nem tervezett légifelvételekhez. Érdekes film volt. Most, hogy mondtad, elgondolkodtam, s rájöttem, hogy én nem is emlékszem a másik két stábunk BAM forgatására, sem a filmjeikre.

DP: Részt vettél 1980-ban a Magyar - Szovjet űrrepülés televíziós munkáiban is kint a Szovjetunióban is.

EG: Egyik nap Matúz Józsefné főszerkesztő odaintett magához, te most menjél át a PAF-ra ott lesz egy értekezlet a magyar - szovjet űrrepüléssel kapcsolatban, aminek a közvetítéseiben e is dolgozni fogsz. A legnagyobb stúdióban a 4-es ben volt az értekezlet. Domján Dénes volt az MTV részéről a központi űrprogramos műsorokért felelős, Vértessy Sanyi volt a vezető riporter Kende Mari volt főgyártásvezető, emlékszem együtt mentünk az értekezletre veled, mert te voltál a híradó erre az eseményre kinevezett főgyártásvezetője. Így kezdődött. A híradós csapatból Tóth Karcsi moszkvai tudósító jelentkezett minden nap Moszkvából, mi az Elekkel a CUP-ban voltunk (Moszkva melletti irányító központ), Farkas Jóska meg Bajkonurban volt.

DP: Ha már itt tartunk, nem tudom emlékszel-e, hogy a régi munkahelyed a Glóbus Konzervgyár tevékenyen dolgozott az űrrepülés előkészítésében.

EG: Igen, ők kísérletezték ki a speciális magyar űrmenűt, és készítették el az űrrepülésre. De bevallom őszintén, hogy ez titkos ügylet volt, én csak később értesültem róla.

DP: Én is onnét tudom, hogy Rangos Kati kolléganőnk egy Színház és Filmművészeti Egyetem -i hallgatója készített erről egy vizsgafilmet pár éve, amihez kérte a segítségemet, s ekkor értesültem én is a Glóbus történetről.

EG: Én is részt vettem a három évvel ezelőtti harmincéves évfordulós ünnepségeken, én magam is ott hallottam erről. Idén találkoztam Százhalombattán ismét Farkas Bercivel, aki egy pazar kiállítást hozott össze, ott láttam ezekből a konzervekből.

DP: Ugyancsak ebben a diplomafilmben hangzott el, hogy a legnagyobb titokban a Berciék "felcsempésztek" unicumot az űrhajóra!

EG: Erről én már tudtam elég régen. Nem csak, hogy "felcsempészték" de meg is itták!

DP: Én úgy tudom, hogy kivágott, preparált könyvben rejtették el.

EG: Valami rémlik nekem is, hogy így volt. Ez is egy felejthetetlen munkám volt. Méghozzá kétszer kezdtünk neki, hiszen először úgy volt, hogy 1979 nyarán lesz a repülés, de az előző űrrepülés balesettel zárult így halasztás következett.

DP: Bizony, már meg is volt 1979 májusában a nemzetközi sajtókonferencia Moszkvában, egy héttel a tervezett repülés előtt, amikor a szovjet fél, hírtelen diplomáciai úton lemondta, elhalasztotta az közös űrrepülést. Két éve, hogy a Magyar Országos Levéltárban meg is találtam az erről szóló diplomáciai táviratot.
1979. Május 24. Ezen a napon még úgy néz ki, hogy minden rendben és rövidesen akár napokon belül sor kerül a szovjet - magyar űrrepülésre. A moszkvai nagykövet jelentése (Szűrös Mátyás) 0011 számú : " Moszkvai nagykövetünk jelenti, hogy május 21.-én a magyar szovjet űrrepülés előtti sajtókonferencia a Csillagvárosban jól sikerült. A magyar űrhajós jelöltek jól szerepeltek. .... Általános elismerést és tetszést aratott, hogy a magyar űrhajós jelöltek közvetlen emberi megközelítésben beszéltek élményeikről, tapasztalataikról, gondjaikról és az előttük álló feladatokról... "

Rá négy napra mindenkit váratlanul ért Szűrös Mátyás soron kívül továbbított jelentése:
1979. Május 28. "Versetyin elvtás, a Szovjet Tudományos Akadémia Interkozmosz Tanácsának elnökhelyettese, május 28.-án bekérte moszkvai nagykövetségünk tanácsosát és közölte, hogy az első magyar-szovjet űrrepülést néhány hónappal elhalasztják. Valószínű, hogy 1980 legelején kerül sor az űrrepülésre. Kérte, hogy tekintsük a tájékoztatást hivatalosnak. A mai napon pártvonalon fentiekről értesítik az illetékes magyar vezetőket és külön Márta Ferenc elvtársat."- Magyar Országos Levéltár- KÜM iratok.

EG: Az elhalasztás tényleges oka az volt, hogy a bolgár repülés során a fékező rakéták meghibásodtak. Aztán bizony Berci landolásával is voltak fékező rakéta problémák. El is hangzott a földet éréskor Bercitől egy olyan mondat, ami nem sikerült adásba, mert nem volt eléggé "szalonképes". Ez a munka arra is lehetőséget adott arra, hogy a katonai vezetés egy részével is szinte baráti kapcsolatba kerülhettünk. Ott szóba került fehér asztal mellett, hogy a katonák kicsit nyitni fognak a sajtó felé előbb utóbb. Ez aztán számomra fontos momentum lett, amikor a TV Híradó helikopterét próbáltam elintézni. De erről gondolom, később beszélünk még.

DP: A Matúzné által jegyzett híradós korszak lezárása előtt, még lazítsunk egy kicsit, most megnézünk néhány magunk által forgatott, megőrzött filmrészletet, ami 1972-ben készült amikor a TV híradó 15 éves volt.

EG: Meglepetést okoztál ezekkel a felvételekkel, és jajj de sok olyan kollégát láttunk most, akik már az "égi Híradó csapatát " erősítik.

DP: Azért gondoltam, hogy nézzünk bele ezekbe a felvételekbe, mert az lenne a kérdésem, hogy milyen emlékeid vannak az akkori híradó csapatról. Mi azt hiszem mindannyian több időt voltunk munkában együtt, mint amennyi időt a családjainkkal együtt tölthettünk. Szinte minden kollégáról, gyerekeiről, családjáról mindent tudtunk, hiszen a gépkocsikban az utazások sokat beszélgettünk. Matúzné pedig igyekezett a csapatott egybe kovácsolni. Ma úgy mondják csapatépítő tréningek, meg összetartozást erősítő tréningeket tartanak a nyugati minták alapján a cégek. Akkor ezt Matúzné, évenként egy hétfői napon (amikor még nem volt adás) egy - egy kirándulással oldotta meg. Az itt látott képek a majki, akkor még rom kolostorban készültek, illetve az alatta lévő étteremben.

EG: Ezek igen kellemes hangulatú találkozások voltak. Azért is jók voltak, mert ugye a stábok különböző tagjai gyakran voltak nap - nap után együtt, de pl. operatőr - operatőrrel, világosító - világosítóval, felvételvezető - felvételvezetővel, szerkesztő riporter, szerkesztő riporterrel alig volt együtt, mindig másik stábban dolgoztak. Azt hiszem tiszteltük, szerettük egymást. Persze mindig volt egy - két haragos, de ez szinte elenyésző volt. Miután minden nap a 19.30 -as adáskezdés kötelezettsége szigorúan összekovácsolt minket, jó volt néha lazítani közösen.

DP: Mondok neked egy dal címet: "Nyári zápor", mi jut erről eszedbe?

EG: Nehéz helyzetbe hoztál volna, ha nem nézünk bele az 1972-es felvételekbe, ott a bográcsban megfőzött ebéd után az étterem előtt találtunk egy használatom kívüli elektromos zongorát, és bíztatásotokra azt hiszem ez volt az első dal, amit előadtam, és elénekeltem, szerencsére előtte egy - két unicummal megerősítettem magam.

DP: Tanultál zenét?

EG: Persze különben nem mertem volna ott leülni a hangszer mellé. Könnyűzenét persze sosem. Zongorázni tanultam korábban. Jó az ha az ember élete során ura néhány hangszernek.

DP: Hogyan alakult a viszonyod, a technikával, az elektronikával? Az 1980 -s évek elején megjelenik a könnyű elektronika a televíziózásban.

EG: Úgy indult, hogy a kamera 15 kg felett volt, az ehhez kábellel csatlakozó rögzítő egység közel 30 kiló ez, mint "könnyű elektronika". Valahová ki lehetett vinni, de mozogni vele nem, ezzel kezdődött.

DP: Milyen szerencse, hogy Csepelen elektrotechnikát tanultál.

EG: Nagyon nagy szerencsém volt, hogy volt ilyen előképzettségem, sőt a stúdióban és a közvetítőkocsikon is volt korábban módom elektronikus kamerákkal dolgozni. Így nekem nem volt túl ismeretlen.

DP: Még Matúzné korszakában feltűntek azok a riportjaid a Híradóban, amelyek a repüléssel foglalkoztak. Hogy kezdődött a szerelem a repülés iránt?

EG: Ez még 1964-ben kezdődött. A konzerviparban dolgoztam még, s volt egy lány könyvtárban, aki együtt élt, vagy férjhez ment - már nem emlékszem pontosan -, egy berepülő pilótával. Ő szólt egy kollégának, aki hatósági vitorlázó repülő vizsgáztató volt, s mindig 100-as motorbiciklivel lejárt vizsgáztatni Sáriba (Dabassári). Ő vitt le először Sáriba, ahol aztán elkezdtem később tanulni a vitorlázást. Először vele voltam fent, a második repülésnél már meg akartam halni, de nem mertem neki megmondani. Akkor még irtó szigorú volt az orvosi, csak első osztályú egészséges embert vitorlázni is. Egy évet repültem, de az orvosin nem engedett át a Dr. Fülöp ..., akkor aztán abbahagytam, de a szerelem megmaradt. Nemrég jártam arra a Sári hangárok még állnak. Később Szekszárd mellett Őcsényben találtam rá azokra, akikkel Sáriban találkoztam. Azóta megszámlálhatatlan ismeretség, barátság alakult ki a repülősökkel.
DP: Még Matúzné korszakában már sikerült becsempészned a repülős témákat a Híradóba, emlékszem több közös ilyen riportunkra, pl. 1984-ből, amikor Kiss József a MALÉV pilótáját kísértük el egy frankfurti útjára, ahol 35 év után búcsúzott a hivatásos repüléstől, ez volt az utolsó menetrend szerinti utolsó repülése. Aztán ezen év szeptember 9.-én ugyancsak ott repültünk a MALÉV berlini járatán, amikor Varga Jánosnak kellett volna első vizsgáját tenni a TU-154-en, ám olyan szélsőséges időjárás volt, hogy a vizsgázató Csallóközi főpilóta, átvette a gépet, felfüggesztette a vizsgarepülést biztonsági okokból, majd 13.-án megismételtük a repülést, ahol Varga kiválóan vizsgázott Csallóközinél. Azt is megemlíteném, hogy ha emlékszel mi kettőnket nem engedtek csak kiszállni az éber NDK határőrizeti szervek a gépből, mert mikor megtudták, hogy a gépen forgatunk, és csak egy órát tartózkodnánk a berlini tranzitban, akkor gyanússá váltunk, mind két alkalommal. Így a berlini takarító személyzetet kerülgettük egy órán át a gépen, szerencsére Csallóközi rendelkezett a leszálló személyzetnél, hogy a nem éppen kedves NDK fogadtatás feledtetésére, és az idő múlatására legalább két - két unicumot osszanak ki nekünk, mielőtt ők leszállnak a tranzitba.
EG: Volt egy pár kalandos forgatás persze. Kiss Józsi bácsi utolsó repülése számomra kedvesebb volt. A Soma haverom, (Somogyvári József kapitány) , szólt pár nappal korábban, hogy Józsi bácsi utolsó repülése lesz, és a Soma azt mondta ez mindenképp meg kéne örökíteni, az öreg egy úri szabó volt korábban. Szóltam Matúznénak, akinek tetszett a téma, de nem volt szabad - akkor már elektronikus kamera-, mire azt mondta csináld meg, ha tudsz szerezni hozzá kamerát. Hát szereztem egy kis videó stúdiótól. Végül is egészen jó kis riport lett belőle.
DP: Híradós éveid alatt az összes Budapesten leszállt, felszállt - pl. a Concorde, - új és régi típusú repülőgépet bemutattad. Sőt úgy tudom, hogy a MÍG vadászgépen is repültél hangsebességen túl is.
EG: A MÍG -el való repülés igen érdekes volt. Ekkor egy egyórás filmet forgattam, ami felejthetetlen film volt a Magyar Televízióban. Azóta sem láttam későbbi operatőr kollégáimtól hasonlót. De azt látom sajnos nem tudnak filmes módon gondolkodni. A MÍG-es film, történetéhez tartozik, hogy a Farkas Berci űrrepülés idején ismertem meg a Szabó Jóskát, aki a MÍG-ek repülési főnöke volt. Ő mondta, hogy rövidesen a Kárpáti lesz a miniszter, megbeszéltem vele, hogy forgathatsz a MÍG-en. A film 1986-ban készült. A film igen jó ajánló "levél" volt s később így tudtam előterjeszteni a Híradós helikopter tervemet. Az MTV többször meg is ismételte a filmet, nem kis büszkeséggel mondom, hogy ekkor a "titkos" vadászrepülők a televízió jóvoltából "beköltöztek a nézők lakásába".

DP: 1986. január 1. -én váltás történik a TV Híradó főszerkesztői posztján. Dr. Kornidesz Mihály MTV elnöke leváltja Matúz Józsefnét, és kinevezte Aczél Endrét (16). Aczél, egy más típusú angolszász híradót kívánt megvalósítani. Ekkor bemutattad neki a terveidet, mely arról szólt, hogy szeretnél létrehozni egy híradós repülő stábot. Itt a repülő stábot képletesen értetted, arról szólt, hogy akár a földön akár a levegőben a híradónak egy stábja állandóan álljon készenlétben, ehhez pedig éppen az előző film "ajánlóleve" alapján a honvédelmi miniszter támogatna egy olyan kérést, hogy a Híradó kaphasson egy helikoptert forgatási célokra.
EG: Az események nagyjából egy időpontra estek. Aczélnak tetszett az ötlet, és 1986 júniusában már "miénk volt a helikopter". Az ötletet már 1985 évén Matúz Rózsika is nagyon pártolta, de Aczél Bandi, egy egész más lendületű híradót akart, hát persze, hogy ő is nagyon támogatta a dolgot. A MÉM-RSZ-el kötöttünk üzemeltetési szerződést. (Mezőgazdasági Repülőgépes Szolgálat).
EG: Engem kivettek a Híradó operatőri beosztásából, mondjuk, úgy, hogy függetlenítettek, és a te támogatásoddal, rövidesen sikerült felállítani, a "repülő stábot". Emlékezzünk meg a hajdani munkatársakról, Vincze Mari volt stáb szervezője, koordinálója, Rotter Zoltán volt a stáb gyártásvezetője, majd később Pintér Gabi. Ő egyébként Balogh Zolival, Holly Gyulával épp e stábban tanulta mellettem a segédoperatőrséget, büszkén mondhatom mind a hárman később operatőrként dolgoznak - illetve Pintér Gabin (MTV A) kívűl, aki sajnos nemrégen meghalt -, még ma is a kereskedelmi televíziókban is jól helytállnak.
Ma már nyíltan beszélhetünk arról is, hogy megszerveztünk egy "lehallgató" rendszert, bár nem volt itthon televíziós konkurencia, mégis fontosnak tartottuk, hogy mi számoljunk be először a rendkívüli eseményekről (balestek, tűzesetek, később terrorakciók stb). Így rendszeresen előbb voltunk az egyes helyszíneken, mint az első, rendőr, tűzoltó, mentő egység. Ebben nagy szerepe volt annak a szerződésnek, amelyet félig titkosan kötöttél meg a Rádióamatőrök Szervezeté - vel.
DP: Később te magad is vezetted a helikoptert.

EG: Az egy másik érdekesség. A repülő emberek családjában csak annak van becsülete, aki valamilyen repülőszerkezetet vezetni tud. Úgy, hogy később, muszáj volt a motoros vizsgát letenni. Nem is emlékszem már, hogy 7 vagy 8 évig élt a jogosítványom. Helikopter azt nem, csak kis motoros gépeket. A helikopter az borzasztóan bonyolult volt, nem akartam azt letenni, az már nekem bonyolult volt, jobb is így, mert különben biztos, hogy már nem élnék. A helikoptert, ha kellett egy - egy forgatásra olcsóbban üzemeltetve, el tudtuk cserélni. Őszintén most már így utólag el merem mondani, hogy kisgéppel is egy olyan riportom volt, amikor egyedül vezetem a gépet azt hiszem Pécsről át Szegedre, és ott éppen a Kisgazdapárt újjáalakult gyűléséről kellett forgatni. Útközben kaptam a hírt, hogy az egyik útpályát lezárták tüntetés miatt. Tudtam, ezt meg kell csinálni levegőből. Hát egyik kezembe vettem a felvevőgépet, éreztem, hogy a gép vízszintesben van, és megcsináltam a felvételt repülés közben. Ez a helikopter elvben a Híradót szolgálta ki, de az egész MTV -is használhatta diszpoziciós formában minden más légi felvételekhez (magazin, tv-film, tv-játék).

DP: Ez utóbbiak mintha nem igen vették volna igénybe.

EG: Idegenkedés volt a szerkesztőségek részéről, talán a sport volt az, amelyik rendszeresen igényelte. Nagy élmény volt számomra, hogy az első 1986-os magyarországi Forma - 1 -es futamban dolgozhattam a helikopterről élőben. Azt hiszem a második vagy a harmadig mogyoródi Forma 1-es futam után, hozták már a saját helikopterüket.

DP: Az 1989-es romániai forradalom napjaiban is tevékenyen részt vettél, repülőgéppel mentél a határra (Békéscsaba) majd autóval át a román oldalra, majd hoztad a friss tudósításokat.

Beszélgetésünk közben épp a ház előtti Duna szakaszon két hatalmas uszály kerüli egymást az északra tartón konténerek, a délre tartón valószínűleg valami bányászati anyagok vannak. A kürtszó miatt, megállunk a beszélgetéssel. Gábor elmondja, hogy naponta több ilyen uszályt szeli a Duna vízét előttük. Csendesült a táj, ismét csak a madarak csicsergése hallatszik, folytathatjuk a beszélgetést a teraszon.

EG: Épp külföldről, Párizsból jöttünk haza Marival, a feleségemmel. Azonnal indultam be a televízióba aztán a határhoz. Békéscsabáról egy Barkas teherautóban lévő segélyszállítmánnyal jutottam át román területre. Elmentünk Aradra, ott forgattam, amit átvették a segélyszállítmányt. Visszajöttem Békéscsabára, szerencsére pilótával voltam. Amikor levegőben voltunk már, amikor akkor kaptuk az légirányítás utasítását, hogy azonnal emelkedjünk jóval 1000 méter főlé, mert három román helikopter átsodródott magyar légtérbe. Mint kiderült ezek üldözték a menekülő Ceausecut. Épp, hogy hazaértünk adásra az anyaggal, én ott guggoltam a műsorvezető Elek János asztala mellett élőben, s a bejátszás alatt az ő mikronjába élőben kommentáltam a látottakat.

DP: Nem csak a repülőgép, hanem az autóversenyzés is életed része volt, de nem csak mint forgató operatőr dolgoztál a versenyeken, hanem magad is művelted a versenyzést, sőt ha jól tudom operatőr kollégád a már korán elhunyt Várszegi Karcsival közösen versenyeztetek.

EG: Én rallyztam több éven keresztül. Ez alatt az idő alatt összesen három mitfahrerem volt, Módis László, Várszegi Karcsi, és Faluvégi Péter (Faluvégi Lajos pénzügyminiszter fia). Tulajdonképpen Karcsi keresett meg, s kérdezte, hogy komolyan gondolom - e a rallyzést. Elhatároztuk, hogy összeülünk egy autóba. Jó közepes szinten végeztünk.

DP: Elérkezik a rendszerváltás. Voltak kritikusaid, ellenségeid, megszűnik a "repülős híradó stáb".

EG: A helikopternek, amit 1986-ban kaptunk, öt évig volt érvényes a repülési engedélye, így 1990 nyár elejéig volt vizsgaengedélye. A TV Híradó új vezetése majd az MTV vezetése részéről is teljesen visszaesett az érdeklődés a stáb iránt. Ekkor már 1991-ben, előtérbe került, hogy a látvány helyett, a politikusok közeli uralja el a Híradót. Közben én egy kijevi kapcsolattal kipofoztattam a helikoptert, így még egy évet meghosszabbították repülési engedélyét. Ráadásul szoláltatásért cserébe a 800.000 költséget nem az MTV-nek kellett kifizetnie, hanem a MÉM-RSz -t terhelte. Engem áthelyeztek Óbudára a Kunigunda utcai stúdióba. Ott vártam a diszpozíciókat. Életem legszörnyűbb hónapjai voltak, ott ültem naphosszat egy soha meg nem szólaló telefon előtt. Borzasztó két év volt egy aktív embernek. Még megörvendeztettek egy rendőrségi vizsgálattal is, de végül is lezárták az ügyet, mivel nem tudtak szabálytalanságon kapni. Ebben a felmentésben, jelentős szerepe volt annak, hogy te 1986-ig visszamenőleg megőrizted Rotter Zoli és Pintér Gábor havi elszámolásait, repülési naplóit, és minden televíziós forgatás diszpozícióit, ami végül is engem igazolt. A helikoptert 1993-ban végül is leselejtezték.

1995-ben mivel érzetem, hogy nincs szükség a munkámra Horváth Lóri gyártási igazgató javaslatára, nyugdíjba mentem. 1992 decemberében indult viszont a Duna Tv.

DP: Ott ismét találkozol egy korábbi MTV híradó operatőrrel Szitányi Pipivel (Lászóval) (17) - az 1960-as években dolgoztatok együtt.

EG: Képzeld el 1993 év elején Pipi bácsival az utcán találkoztunk, éppen ő ajánlotta, hogy jöjjek oda, nyugdíj mellett ez pont jó lesz nekem. Az ottani Híradó egyik vezetője, a korábbi MTV Híradó tudósító Horváth Péter volt. Hívott és kedvemre dolgozhattam, nem csak repülős, hanem egyéb hazai tudósításokat készíthettem, sőt az MTV - től eltérően, ott saját magam lehettem riporter is. 2005 - ig dolgoztam aktívan a Duna Tv-nek.

DP: Aztán, mint a kulcsi lakos, itt a helyben lévő városi televízió vezetője lettél.

EG: Közben sem tétlenkedtem, 1990-ben Budaörsön, 2006-ban pedig Budafokon működtettem egy helyi televíziót. Itt laktunk tehát Kulcson és kiderült, hogy a polgármester helyettes keres televízióhoz értő embereket, hogy helyi adást lehessen indítani. Fontosnak tartotta a polgármesteri hivatal, tv-t az akkor éppen faluban nagy vitákat kiváltó Dunaferr és Hankook fejlesztések pro és kontra kommunikálása miatt. Az akkori polgármester tartózkodóbb volt, de agyi infarktust kapott, - mint ahogy aztán most nem régen én is ezt kaptam -, így akkor már a helyettese irányította a igazán a tv indulását. Tudta, hogy nekem minden olyan technikai felszerelésem megvan, amivel adást lehet csinálni. A felkérés után bizony két héttel már adást készítettünk. 2007. július 4-én elindult az első komplett adás technikai próba címén. A Hankook fejlesztéssel kapcsolatos 4 -5 órás helyi vitát már közvetítettük. Nagy vita volt több mint 200 - an voltak ott. Az adást aztán, Kulcson kívül Szabadegyházán és Iváncsán is lehetett látni.

DP: Együtt indították, s előtte Budaörsön és Budafokon is együtt dolgoztatok még a "repülős stábban" is már veled dolgozó Pintér Gáborra, akiről már említést tettünk, s aki sajnos nem is olyan régen meghalt. Azt lehet mondani, hogy az évtizedek alatt nem csak munkatársi kapcsolatotok volt, hanem ez már barátság volt.

EG: Gáborral, az évtizedek során alakult ki a barátság. Mindenhol közösen dolgoztunk. Amikor szóltam neki, itt indulni kéne csak annyit mondott, azonnal megyek. Ugyancsak azonnal jött amikor hívtam Várnai Klára rádióbemondó is azonnal ugrott, hogy hozzákezdhessünk az első adásokhoz. Aztán szép lassan átadtam a munkát a nagyszerű helyi tehetséges fiataloknak. Csicskovics Anikó, és Nagy Erika, a Dunaújvárosi Főiskolán végzett, Surányi Dóra pedig Pécsett. Ma már ők csinálják, a helyi televíziót. Ma már Iváncsa levált az adásokról.

DP: Most mivel töltöd az idődet?

EG: Szeretek itt a kertben dolgozgatni. Látod ott a csónak, de azt már nem viszem le a vízre, az agyi infarktusom óta, az már fárasztó lenne. Volt egy izgalmas időszak, 2011. január 11.-én amikor itt földrengés volt, a mi házunk is sérült, az első oldalon javítani kellett. Ma már ismét teljes a nyugalom, a csend. Szerencsére, mint látod a betegségem után a mozgásom majdnem teljesen rendbejött, az emlékezetben, és a beszédemben időnként, mint látod vannak kiesések még. A hidegebb hónapokban több az olvasás és a televízió nézés, akkor kevesebb időt tudok a kertben tölteni.

DP: Követed még a mai híradókat?

EG: Úgy látom, hogy sajnos a kábelcsatornákon fogható magyar híradókra együttesen jellemző, hogy képileg egyre igénytelenebbek. Szinte csak egymásra vágott, gyakran még komponálatlan politikus arcokat látok csak. Azt látom, hogy a nagyon komoly lehetőségeket adó modern kamerákat is inkább automata üzemmódban használják az "úgynevezett" operatőrök, abszolút nem használják ki a modern kamera adta lehetőségeket. Szerencsére úgy látom, hogy kezd kimenni a divatból az elmúlt évek képi slágere a dülöngélő, imbolygó, ferde kamerakép. Nem használnak semmi világítást, nincs ellenfény sem. A szinkronokat meg sem vágják, "csak elvágják". Ezzel szemben a kereskedelmi adókon nagyon szépek sportadások - ja, nagy részét külföldről veszik át.

DP: Ez a kialakuló képi igénytelenség így fog maradni szerinted?

EG: Nem, megítélésem szerint nagyon szomorú, de úgy látom még igénytelenebb lesz.
Az adások virtuális háttereket, igénytelen nagy formákat, nagy tereket hoznak létre. No aztán abban világításnak, gégen világításnak nyoma sincs. Csak remélni tudom, hogy egyszer ismét változni fognak a televíziók igényei.

Köszönöm a beszélgetést

A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte: Dunavölgyi Péter

KULCS, 2013. július - augusztus

Lábjegyzetek:
(1) Nemeskürty István (Budapest, 1925, május 14.) író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár. Az ELTE magyar-olasz-művészettörténet szakon végzett 1950-ben. 1950-1956 között Budapesten, tanárként dolgozott. 1956-1959 között a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt. 1959-1963 között a Budapesti Filmstúdió vezetője volt. 1990 januárja és áprilisa között a Magyar Televízió vezetője. Tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán is .
(2) Glatz Ferenc, - Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, (Csepel, 1941.04.02 - ) , az MTA rendes tagja, (1996-2002 között) elnöke. 1989-1990 művelődési miniszter, 1990-1996 és 2002-től az MTA Történettudományi Intézetének igazgatója.
(3) Tamás György - szerkesztő, újságíró (Budapest, 1924.07.15.- 2002. 12.17) . 1960-tól dolgozott a Magyar Televízió Agitációs és Propaganda Főosztályán, a Híradó szerkesztőségében, képzettségének megfelelően elsősorban ipari és mezőgazdasági riportokat készített, 1964-ben ugyanitt népgazdasági rovatvezetői kinevezést kap. 1977-től a Híradó vidéki tudósítói osztályának a vezetője. Különösen sok riportot készít kedvenc témaköréről a közlekedés, a személyautó gyártás és forgalmazásról. 1981.júniusában kinevezik a Magyar Rádió és Televízió Kereskedelmi és Propaganda Irodája, Televíziós Reklám Osztályának vezetőjévé, majd 1982-ben főosztályvezetőjévé. Tagja volt a MUOSZ -nak.
(4) Burza Árpád, operatőr (Budapest, 1927. augusztus 20.) Tanulmányai: Színház és Filmművészeti Főiskola rendező-operatőr szak (1951-1955). Munkahelyei: Híradó és Dokumentum Filmgyár HDF ösztöndíjas, Hunnia Filmstúdió 1957-1959, Magyar Televízió - 1958-1992. Az 56-os események során végzett munkája miatt, racionalizálás címén elbocsátották. Alkalmi munkából élt. 1957- 1958 között több oktatófilmeket készített a Vöröskeresztnek Dolgozott az Égi madár című játékfilm segédoperatőreként, a volt operatőr tanára Forgács Ottó vette maga mellé. 1958-ban csatlakozott a TV Híradó szerkesztőségéhez ahol nyugdíjba vonulásáig 1992 -ig dolgozott operatőrként A Magyar Operatőrök Társaságának (H.S.C.) Tiszteletbeli tagja. Aranydiplomát kapott 2005 -ben, a Színház és Filmművészeti Egyetemen.

(5) Mázsár Éva - Matúz Józsefné, a TV Híradó főszerkesztő titkárnője

(6) Sényi Imre, szerkesztő (Győr 1911.01.- 1981.) Sényi (Scheiner) Imre, Az 1930-as évektől 1946-ig a textiliparban dolgozott. 1947-ben a Gazdasági Főtanács megbízásából részt vett az Országos forintköltség-vizsgálatokban, majd a Munkatudományi és Racionalizálási Intézet munkájában, és a Soroksári Textilipar Vállalatnál mint kormánybiztos tevékenykedett. 1958-ban került a Magyar Televízióhoz, nyugdíjazásáig a TV Híradó munkatársa volt, szerkesztőként elsősorban gazdaságpolitikai riportokat készített. Matúz Józsefné főszerkesztő 1961-tavaszán megbízta, hogy az amatőr filmesek felkutatásával és kiképzésével szervezze meg a TV Híradó vidéki tudósítói hálózatát. Az Országos Levéltárban őrzött dokumentumok szerint a főszerkesztővel már 1966-ban javaslatot tesz az állandó "státuszos" tudósítók felvételére, ez csak 1970-ben valósul meg. Nyugdíjba vonulásáig ő szervezi és irányítja a TV Híradó vidéki tudósínak munkáját. 1973-tól információs csoportvezető megbízást kap .

(7) Matúz Józsefné - főszerkesztő, (Budapest, 1924. november 27. - Budapest, 2007. november 3.) Tanulmányai: Tanárképző Főiskola. Munkahelyei: Filmhíradó , majd Magyar Televízió - 1957. májusától 1986. májusáig a TV Híradó: főszerkesztője. 1957. májusában kapott megbízást a magyar televíziózás első hírműsorának szerkesztésére, és a Híradó szerkesztőség létrahozására. 1957. július 02.- án Képes Híradó címmel sugározták a magyar televíziózás általa szerkesztett első önálló hírműsorát. Létrehozta a Híradó szerkesztőség technológia rendszerét, amely évtizedekig alapját képezte a szerkesztőség műsorkészítésének. 1962. januárjától állandó vidéki operatőr-tudósítói voltak. Létrehozta az első, majd - szándékaitól eltérően - az egyetlen külföldi tudósítói irodát, mely 1971-ben megkezdte munkáját Moszkvában. Az 1970-es években megújította, tartalmilag és technikailag korszerűsítette a Magyar Televízió hírszolgáltatását. A vidéki tudósító hálózat mellett híradós tudósítói bázisokat teremtett Szegeden Pécsen, Debrecenben, Szolnokon , Győrben és Zalaegerszegen. 1985. december 31. -ig vezette az általa alapított szerkesztőséget. Hírműsor élén Európában sehol nem állt ilyen hosszú időn át egy főszerkesztő

(8) Hadházy László - operatőr, (Budapest 1939. október 31) 1966 -tól dolgozik a Magyar Televízióban, 1970-től a TV Híradónál, előbb segédoperatőr, majd a Színház és Filmművészeti Főiskolát elvégzi, operatőr kap.

(9) Hunyadi László - operatőr, (Budapest, 1948 -) a www.tvarchivum.hu oldalon a tv történet oldalon, olvasható vele interjú: " Nekem nagyon jó érzés, amikor látják, hogy az ember sportbolond"

(10) Szurok János - operatőr, (Csór, 1927. október 30. - Budapest, 1999. május 17.) Tanulmányai: Színház- és Filmművészeti Főiskola, operatőri diploma (1953). Munkahelyei: Ganz Gyár (1943) , MAFIRT (1947-1948), Országos Filmhivatal (1948-1949), Népművelési Minisztérium (1949-1951) ,Hunnia Filmgyár (1951-1957), Lapkiadó Vállalat (1957), Közgazdasági és Jogi Kiadó (1958-1959) ,Magyar Televízió (1960-1985). 1949-ben már gyakornokoskodott a Hunnia Filmgyárban. Volt műszerész, kábeles, laboráns stb. 1954-1957-ig a Filmtrükk és Kombinációs Felvételi Osztályon film- és trükkoperatőr. 1957-ben elbocsátották. Ezután újságíró-fotóriporterként tevékenykedett. A Főiskola elvégzése után dolgozott a Hunnia Filmstúdióban, ahol részt vett a Simon Menyhért születése című játékfilm elkészítésében. A HDF stúdió trükk osztályának létrehozója. 25 éven keresztül volt a Híradó operatőre. 1976-ban Nívódíjat kapott a Híradó képi világának megújításáért. Balázs Béla-díjas (1975).

(11) Schóber Róbert - operatőr (Budapest, 1922. október 22. - Budapest, 1988. december 2. ). Munkahelyei: FILMATYP Labor (1940-1941), Magyar Filmiroda Rt (1942-1943), Magyar Filmgyár (1945-1946), Honvéd Filmintézet (1947-1951), Iskolai Filmintézet (1958-1959), Magyar Televízió (1959.08.16-1985.12.05.). A II. Világháború utolsó éveiben katonaként berepülő fényképész volt. 1947-től előbb laboránsként, majd 1950-től operatőrként dolgozott a Honvéd Filmintézetben. 1959-től az MTV, a TV Híradó egyik alapító operatőre, és 1963-tól művészeti csoportvezetője. Több új filmtechnikai megoldást dolgozott ki és alkalmazott először a szakmában. 1985 decemberéig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott híradós operatőrként. Balázs Béla díjas.
(12) Pálfy G. István újságíró, szerkesztő - riporter, műsorvezető, egyetemi tanár (Budapest, 1945. november 15.). 1965-1970 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1970-1982 között az MTV Híradó kulturális riportere, műsorvezetője volt. 1982-1984 között a Magyar Televízió közművelődési főszerkesztőségének rovatvezetőjeként dolgozott. 1984-1987 között a Magyar Ifjúság kulturális rovatvezetője, 1987-1989 között főszerkesztő-helyettese, 1989-ben pedig főszerkesztője volt. 1989-1990 között a Tájékoztatáspolitikai Kollégium tagja volt. 1990-1992 között az MTV Híradó és A Hét főszerkesztője volt, elbocsátották, de 1993-1994 között újra főszerkesztő volt. 1992-1999 között a Magyar Újságírók Közösségének elnökségi tagja volt. 1994-1998 között Ez A Hét című lap főszerkesztője volt. 1997-ben a Magyarok Világszövetsége elnökségi tanácsadója volt. 1997-1998 között az Új Magyarország belpolitikai rovatvezetője volt. 1998 óta a Hungária Tv Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja (MDF). A Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztergomi Vitéz János Karán tanít.
(13) BEHYNA KÁROLY, szerkesztő (1945.06.27-1987.04.11) Tanulmányok: ELTE. Munkahelyek: 1970-1987 MTV. A TV Híradó külpolitikai szerkesztőségében kezdett dolgozni. Több mint egy évtizedig nap nap után nélkülözhetetlen elemei voltak a Tv Híradó különböző kiadásának a szenvedélyesen és meggyőződéssel fogalmazott külföldi hírei. Ebben az elillanó műfajban is mindig a távlatokat kereste. 1979-ben Edelényi Gáborral a Közel-keleten készít riportsorozatot a híradó számára, amelyért később Nívódíjat kapott. 1981-ben Hadházy László operatőrrel, és Szilágyi József gyártásvezetővel Vietnamban és Kambodzsában forgatott a Híradó műsorának. 1981 -et követően, éveken át küzdött a betegséggel, és akkor is rendszeresen jelen volt a műsorai felvételeinél. Később az Irodalmi osztályra került. Szerkesztő volt, a magyar irodalom és a nemzeti hagyományok és művészetek elkötelezett népszerűsítője.

(14) Regős Sándor, újságíró, szerkesztő-riporter, főmunkatárs, műsorvezető, főszerkesztő-helyettes, (Pécs,1934.augusztus.01. - Budapest, 2007. május 23.) Tanulmányok: 1952-1955: Idegen Nyelvek Főiskolája német sajtó szak, 1963-1966 ELTE esti tagozat angol nyelv, Munkahelyek: 1955-1957: Magyar Rádió német szerkesztőség, 1957-1959 szabadúszó német tolmács, fordító, 1959-1962: NDK Rádió budapesti iroda műsorszervező, 1962-1971 Magyar Rádió, 1971-1975 Magyar Rádió és Televízió varsói tudósító, 1975-1992 Magyar Televízió, 1992-1995 Külügyminisztérium.

(15) Elek János, szerkesztő, újságíró (Gyöngyös,1947.01.30 ) Tanulmányok: ELTE BTK magyar - német szak 1965-1970, Friedrich Schiller Egyetem, Jéna - ösztöndíjas- 1966-1968, MUOSZ Újságíró Iskola 1970-1972, University of Syracuse 1979 Telekommunikációs Tanszék Academic Exchange Program USA 1990. 1970-től dolgozott a Magyar Televízióban, a Híradó szerkesztőség külpolitikai rovatában, külpolitikai szerkesztőként. 1975-ben kinevezik az MTV moszkvai tudósító iroda vezetőjének, Moszkvából rendszeresen tudósítja a Híradót és más televíziós műsorokat. 1977 -ben tér haza, a Híradó külpolitikai szerkesztőségébe, külpolitikai szerkesztői munkája mellett a híradó adások adásszerkesztői munkáját is ellátja, műsorvezetőként is gyakran jelenik meg a műsorban. A világ sok országából tudósít kétoldalú és nemzetközi találkozókról, eseményekről. 1979-ben részt vett az USA syracusai egyeteme /N.Y./ Telekommunikációs Tanszékének posztgraduális programjában. 1980.-ban a magyar-szovjet űrprogram televíziós közvetítéseinek egyik helyszíni tudósítója. 1984- 1986 között a Népszabadság külpolitikai rovatvezetője. 1986-ban Aczél Endrét nevezik ki a TV Híradó főszerkesztőjévé, az ő hívására tér vissza a Magyar Televízióba a Híradó főszerkesztő- helyettese lesz, e funkciója mellett rendszeresen szerkeszt adásokat és vezet műsorokat. Ebben az időben ismét jelentős nemzetközi eseményekről tudósít, több filmet forgat a fellendülő délkelet-ázsiai országok gazdasági eredményeiről. 1988-ban részt vesz az első magyarországi kereskedelmi televíziós kísérletben, az MTV Plusz adásokban. Főszerkesztésével napi öt híradó készül négy nyelven. 1990-ben az USA Academic Exchange programjában vett részt. 1991-től a Világgazdaság című folyóirat szerkesztője. 1991-1992 között főszerkesztő-helyettes az Európa magazinnál. 1992-1994 között főszerkesztő a "Centrál Express" nemzetközi sorozatban, a sorozat közel száz filmje nemzetközi együttműködésben készült, sok országban bemutatták. 1994-ben főszerkesztő az "East News Network" német televíziós cégnél. 1994-1997 között ismét dolgozik külsős szerkesztőként a TV Híradónál, valamint tanácsadó több városi televíziónál. 1994-1997 között az USAID megbízásából televíziós tanítást vállalt Macedóniában, Horvátországban, Oroszországban, miközben 1996-1998 között az USAID által szponzorált, a helyi televíziózást segítő "Pro memória" program vezető oktatója. 1997-1999 között a TV3 hírigazgatója, 2000-2001-ben a Netforum Kft, majd 2001 és 2004 között az Axel Informatikai Kft tanácsadója. 2005-ben a "hirszerző.hu" internetes portál főszerkesztője. 2005 végétől az MTI felelős szerkesztője.

(16) Aczél Endre - újságíró 1987. január 1. 1990 január 8. között a TV Híradó főszerkesztője
(17) Szitányi László Szitányi László (Pipi), operatőr (1927.07.30-2005.12.05) Tanulmányok: Gertler Vikor Iskolája, Színház és Filmművészeti Főiskola (nem fejezte be). Munkahelyek: Mozgóképüzemi Vállalat 1950- 1955 Magyar Híradó és Dokumentum Filmgyár, 1955. Spartacus Sportegyesület, 1956-1958 Pannónia Filmstúdió, 1958- 1964 MTV, 1964- ÉTÉK filmstúdió, 1992 -től haláláig Duna TV. 1958-1964 között az MTV Híradó operatőreként több száz híradó eseményről tudósított,. 1961-ben Róbert Lászlóval Gineában és Ghánában forgatott dokumentumfilmet. 1964-től az ÉTK Filmstúdióban építésügyi szakfilmeket készített de dolgozott több filmstúdiónak: KGM, Vidok, Vue Turistique filmstúdióknak is. Az ÉTK -ban számtalan építőipari referencia filmet forgatott. 1992-től már nyugdíjasként visszatért a kedvenc műfajához a híradózáshoz, a Duna Televízióban, ahol haláláig dolgozott. Tagja volt a HSC-nek, Arany-toll kitüntetést kapott a MUOSZ-tól 2000-ben.

Dunavölgyi Péter