Elek János: Olvasómániás voltam, és maradtam


Dunavölgyi Péter


 

Olvasómániás voltam, és maradtam

Beszélgetés Elek Jánossal, életpályájáról. 1970-től külpolitikai szerkesztőként dolgozott a Magyar Televízióban, a Híradó szerkesztőségében. 1975-ben kinevezték az MTV moszkvai tudósító irodája vezetőjének, a világ sok országából tudósíottt kétoldalú és nemzetközi találkozókról, eseményekről. 1979-ben részt vett az USA syracusai egyeteme /N.Y./ Telekommunikációs Tanszékének posztgraduális programjában. 1980.-ban a magyar-szovjet űrprogram televíziós közvetítéseinek egyik helyszíni tudósítója. 1984-1986 között a Népszabadság külpolitikai rovatvezetője. 1986- tól az MTV Híradó főszerkesztő – helyettese. 1988-ban részt vesz az első magyarországi kereskedelmi televíziós kísérletben, az MTV Plusz adásokban.  1992-1994 között főszerkesztő a „Centrál Express” nemzetközi sorozatban, a sorozat közel száz filmje nemzetközi együttműködésben készült, sok országban bemutatták. 1997 - 1999  között a TV3 híradójának főszerkesztője. Tanít egyetemeken, és 1996-1998 között az USAID által szponzorált, a helyi televíziózást segítő „Pro memória” program vezető oktatója.

Dunavölgyi Péter: Az életrajzod szerint Gyöngyösön születtél. Én a hetvenes évek közepétől többször jártam apukádnál, aki itt, az Alagút mellett lakott, a Mikó utcában.  Mikor költöztetek fel a fővárosba?

 

Elek János: 1953-ban. Apámat egyszerűen felhelyezték Budapestre.

 

DP: Ekkor te még általános iskolába jártál.

 

EJ: Már itt, Pesten kezdtem iskolába járni. Legelőször, a Krisztinába jártam másfél évet, aztán „kiemeltek” és én lettem a „díszpinty”, a Gorkij Iskolában, ahová minden előkelő elvtársnak a gyereke járt, de hogy azért legyen civil is, ezért ketten vagy hárman javítottuk a statisztikát. 1956 után ez nem működött tovább, bár én szerettem odajárni. Következett az Attila utcai Általános Iskola. A felső tagozatban Somogyi Tóth Sándor volt az osztályfőnököm, - akit mára már elfelejtettek, de aki jó író volt. Ö írta „Próféta voltál szívem” című könyvet. Nagy szerencsém volt vele, mert remek tanár volt. Az általános iskola után én elmentem a Rákóczi Ferenc Gimnáziumba.

 

DP: Éppen Somogyi hatására, már az általános iskolában kezdtél komolyabban foglalkozni az irodalommal, és az írással.

 

EJ: Igen, én olvasómániás voltam, reggelenként amikor iskolába mentem, a Mikó utca sarkától végig a Vérmező mellett az iskoláig, akkor is mindig olvastam. Az összes villanyoszlopnak persze nekimentem, a szembejövő emberekbe beleütköztem. Akkor már javában regényeket olvastam. Hogy hogyan alakult ki, ezt nem tudom, a szüleim nem bíztattak erre, bár ők sokat olvasó emberek voltak.

 

DP: Otthon volt házi könyvtáratok?

 

EJ: Volt otthon könyvtár, de nem volt túl sok könyv, mivel elég szegények voltunk. Én már kis gyerekkorom óta vonzódtam a betűkhöz. Ha szüleimmel mentünk valahova én az utca neveket is már mindig próbáltam kisilabizálni. Emlékszem, hogy amikor első osztályos lettem a Krisztina téri iskolában, és akkoriban kevés volt a papír, ezért úgy tanítottak írni bennünket, hogy a használt újságpapírt össze kellett ragasztani otthon, az akkori Szabad Népet összevarrták, színes ceruzával ezekre kellett a betűket írni, felrajzolni.

 

DP: Ez nálunk a Csaba utcai Általános Iskolában még 1957-ben is így volt Vastag Éva néni a táblára felírta a betűt, mi pedig azzal vastag piros ácsceruzával az újságpapíron gyakoroltuk a betű leírását.

 

EJ: Többször büntetést is kaptam az órán, mert én már le tudtam írni a betűket és a gyakorlás helyett én az újságot olvasgattam az órán. Ebben bizonyára benne volt valami genetikai adottság is. Egész életemben oda voltam az olvasásért. A Rákócziban megint szerencsém volt, - az egy igen menő és még teljesen fiúiskola volt. Sok tanárom volt, akikről később megtudtam, hogy nem saját akaratból, de odakeveredtek. Csodálatos, remek biológia tanárom volt.

 

DP: A Jablonkai? – a testvére nálunk a Petőfiben volt.

 

EJ: Ő nem tanított engem, ő a párhuzamos osztályban tanított. Az osztályfőnököm, egy Pallós  nevű, kicsit különc ember volt. Ha az embernek szerencséje van, akkor találkozik különleges emberekkel. Ez egy szegény tanárember volt, de mindig nagyon netten öltözött, oroszul, meg ezen kívül még négy nyelven tudott, olasznál kicsit bizonytalan vagyok, így lehet, hogy csak plusz hármat. Ő természetesnek vette, hogy az emberek tudnak nyelveket. Az osztály összetétele véletlenül valószínűleg, megint nagy szerencse volt, tele volt nagyon eszes srácokkal. Az egyik osztálytársam megnyerte a Ki miben tudós?-t. De nem csak történelemből, hanem irodalomból is, egy másik ,, őt Gács Péternek hívták, ő híres amerikai matematikus lett.

 

DP: A mai olvasók kedvéért mondjuk el, hogy aki abban az időben megnyerte a Ki miben tudós? -t, annak nem kellett felvételiznie arra szakra, az egyetemre.

 

EJ: Akkor még tegyük hozzá, hogy még kerekebb legyen a történet, hogy akiről beszéltem, megnyerte az irodalmat és a történelmet, aztán elment felvételizni és fel is vették kémiát tanulni, amit aztán abbahagyott, és elment Weizmann Intézetben dolgozott később Németországban, egyike volt azoknak a ritka példányoknak, akikről az ember többnyire hall, de nem lát. Hát én láttam. Ez a pasi semmit nem felejtett el, ezalatt azt kell érteni, hogy amikor elkezdtünk iskolába járni, akkor 14 -15 évesek voltunk,  és volt 8 olvasó majom, mint én. Akkor olyan fogadásai voltak, tegyetek össze 10 kérdést, mindegy, hogy miből, s ha ő a tízből csak nyolcra tud válaszolni, akkor ő bukta a fogadást, ha kilencre akkor döntetlen, ha mind a tízre akkor nyert. Összeszedtünk mindent, pl. egy francia balladának ki volt a magyar fordítója, de mindent tudott. Nekem elmondta, hogy mire ő a gimibe jött, addigra mindent elolvasott, pl. a Thomas Mann összest, tokkal vonóval és nem is felejtett el semmit sem, amit elolvasott. Gyakorló gimnázium voltunk, jöttek az egyetemről gyakorló tanításra a tanárjelöltek, őt ilyenkor arra használtuk, biztos emlékszel, hogy a történelemkönyvben voltak alul, apró betűs jegyzetek, - amit nem kellett megtanulni-, na ő abba el kezdetett belekérdezni. Ő ezeket is mind kívülről tudta. Ahogy említettem a Weizmann Intézetben, a Héber Egyetemen is tanult és dolgozott. A sztorinak van csattanója is... Az egyik közös osztálytárs, pár évvel később bement egy iroda félébe, mert azok valamilyen társasház dolgot szerveztek, az érdekelte. A titkárnő kicsit várakoztatta, aztán rövidesen megjelent a főnök, ő volt az - az osztálytársunk, akiről eddig beszéltem,  s kérdezte te mit csinálsz itt? Beszélgettek, majd csak annyit mondott neki: „Tudod mit, te itt ne vegyél lakást!” Mint látod végül is ingatlan nepper lett.

 

DP: Mennyire volt egyértelmű, hogy német szakra jelentkezel az egyetemen?

 

EJ: Mint mondtam én irodalom mániás voltam, azt tudtam, hogy irodalom szakos akarok lenni, mivel akkor két fő szak volt, és választani kellett egy másikat, és előny volt, ha valaki nyelvet választott. Megmondom őszintén én nem nagyon tudtam a nyelveket. Ezekben az években, 14-18 között, én minden este a Margitszigeten voltam, pólóztam méghozzá majdnem profi módon, hétvégén meccs volt, az ember ilyenkor csajozik is, szóval a nyelvekkel nem nagyon törődtem.

Mivel az én apám több nyelvet tudott, eldöntötte, hogy megtanítgat valamennyire. Azért nem lett belőle sok, nem én, hanem ő miatta. Németül történetesen igen jól tudott, hiszen német nyelvű egyetemre járt. Én tanulgattam, de ez azért nem volt elég. Nem vettek fel a felvételin. De nem a német miatt nem vettek fel, különös módon, éppen akkor 20 pont volt az elérhető maximum, én 19 pontot értem el, de az egy pontot magyarból vesztettem.  Fogalmam sincs, miért.. Nagyon szomorú voltam, mert egyetemista akartam lenni, s ha nem vesznek fel, hát  elvisznek két évre katonának, s azt nagyon nem akartam. Abban az időben kétszer lehetett fellebbezni, a felvételi elutasítás után rögtön az egyetemhez, és az újabb elutasítás után augusztus eleje után a miniszterhez. Nagy szerencsém volt, az elsőt visszadobták, a másodikat nem. Ez az értesítés szeptember első napjaiban jött meg. Többszörös mázlim volt, mert azoknak a fiúknak akiket, felvettek   el kellett menni egy évre egyetem előtti egy éves katonai kiképzésre, ők augusztus végén már bevonultak. Én bementem a katonasághoz, hogy most akkor mi legyen. Mondták, lekéstem, most menjek tanuljak, majd behívnak utána. Én minden évben vittem az igazolást a kiegészítő parancsnokságra, hogy a következő évet is folytatom az egyetemen.

 

DP: Akkor várhattad, hogy az egyetem után biztos bevisznek.

 

EJ: Amikor már túl voltam az egyetemen, akkor azt mondták, hogy magát most hosszabb időre békén hagyjuk, mert maga diplomás. Egyszer kaptam egy táviratot, hogy jelenjek meg a katonai kórházban ekkor meg ekkor, vizsgálatra. Mikor odaérkeztem már rögtön nem tetszett nekem a dolog, mert az összes ismerős tolmács fiú ott volt, akiket a rengeteg tolmács munkám közben megismertem. Kiderült, hogy minket valamilyen elhárítónak akartak behívni, meg ejtőernyősnek. Rengeteg magasabb beosztású tiszt volt ott körülöttünk, alezredesek szaladgáltak ott kis pisis üvegcsékkel, elég nevetséges volt az egész. Csináltak egy sor vizsgálatot, de azt kell mondjam, aki nem halt meg közben, az mind alkalmasnak lett nyilvánítva. Aztán jöttek a kérdések, maga biztos sok nyelvet tud. A németet elég nehéz lett volna letagadni, mondtam, hogy sajnos én nehéz fejű vagyok más nyelvet nem nagyon tudok megtanulni, angolul azért már sokat tudtam ,oroszul meg tanultam a középiskolában, de ezekről nem beszéltem neki. Közölte, no akkor most magát behívjuk, most,  januárban, jó az magának, kérdezte?  Én rávágtam, hogy nem, most nemrégen nősültem meg, kezdő vagyok éppen a Magyar Televíziónál, meg járok a MUOSZ Újságíró Iskolájába. Azt válaszolta, végül is később is behívhatjuk. Aztán jött az utolsó kérdés, hogy vannak-e magának, külföldi ismerősei vagy rokonai. Rögtön rávágtam, rengeteg van. Az én családom nagyobbik része akkor már javában, mivel a múlt század harmincas évei olyanok voltak, amilyenek, egyik részük ment Izraelbe, másik részük Amerikába. Ez nem annyira tetszett, neki de nem mondott rá semmit. Végül közölte, no jó, a nyáron be fogjuk hívni, így készüljön. No, azóta nem kerestek, hogy végül is mi történt arról semmit sem tudok.

 

DP: Az egyetemi éveid alatt ösztöndíjasként Jénában, a Friedrich Schiller Egyetemen tanultál 1966-1968 között. Ez mennyi pluszt jelentett számodra a német tudás megszerzésében?

 

EJ: Végül is a fellebbezés után felvettek a német szakra, ott aztán nagyon komolyan el kellett kezdenem tanulni a nyelvet, mert körülöttem szinte mindenki beszélte a németet, az egyiknek a nagymamája volt német származású, mások Bonnban járt iskolába, olyan kopott egér mint én, hát nem nagyon volt, talán ketten lehettek rajtam kívül. A tanszék, mint kiderült számomra nagyon kiváló volt, igen neves professzorok is voltak ott. Akik a szemináriumokat tartották, ők is nagyon segítettek nekünk. Egy komplett évet töltöttem aztán Jénában, és mivel kint írtam a diplomamunkámat, még majdnem egy évet rá is tettem.. Balázs Béláról írtam a diplomadolgozatomat, ő rengeteget cikket, tanulmányt írt németül. A Tanácsköztársaság után elment, Bécsbe, majd Berlinben, dolgozott,  onnan Moszkvába ment, utána hazakeveredett valamikor. Nagyon érdekes ember volt. Tudod ki volt a Balázs Béla szeretője?  Leni Reifenstahl, (2)  aki az „Akarat diadala” -t rendezte , azokat a monumentális náci filmeket csinálta, egyébként nagyon tehetséges volt.

 

DP: Milyenek voltak akkor az NDK egyetemisták? Ha jól tudom a nyugatnémet rádió és tv adókat tiltották.

 

EJ: Rafináltan ellenőrizték a gyerekeket és ezen keresztül, hogy a családok, néznek e tiltott adót. Pl. az ötödik általánosban megkérdezték, hogy néz ki az óra a televízióban. Egyik tudniillik vonalas volt, a másik adón meg számok voltak. A válaszokból egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy az NDK vagy a tiltott NSZK adót nézik. Nyugati tv-t mindenki nézett valószínűleg, de titokban, és féltek, hogy lebuknak. Amikor én kikerültem az NDK-ba, akkor egy sport kollégiumban kaptam helyet, ahol hárman voltunk magyarok, az összes többi német volt. Akkor már egész tisztességesen megtanultam németül. Ott volt egy lepukkant terem, ez volt a tv-terem, az egész egyébként egy barakk volt. Emlékszem valamilyen nagy meccset közvetítettek, kérdeztem miért nem jöttök megnézni, erre azt válaszolták, inkább nem, mert féltek, attól, hogy rájuk fogják, hogy  a kötelesség helyett a szórakozást kedvelik.

Az egyetemen kiváló professzorok voltak, ott volt köztük Metke professzor, német nyelvtörténész. Az ő könyvét használták és abból tanultak az NSZK-ban is. Az egyik tanárom többször beszélgetett velem. Nem mondhatom, hogy barátság lett volna köztünk. Egyszer azután az egyik beszélgetésünk során, benyúlt a fiókjába, elővett két könyvet, az egyik az Állatok farmja, a másik az 1984 volt, a két Orwel könyv, ezeket én németül olvastam így először. Magyarul nem volt, angolul akkor még annyira nem tudtam. És azt mondta, hogy ha megtalálják nálam a könyveket, meg ne mondjam, hogy tőle kaptam, mondjam azt, hogy találtam őket. Ilyen volt a légkör akkor és ott.

Én zsidó vagyok, és ugyan nem vallásos, de a zsidó örökség fontos számomra. Az én anyámat Aushwitz -ba vitték, apámat munkaszolgálatra, így sok okom volt nem nagyon imádni a németeket. De azért, hála Istennek, volt annyi eszem, hogy elmentem Jénába. Németül megtanultam és Németországról a mai napig sokkal többet tudok, mint egy csomó német szakértő.

 

DP: Mennyire érdekelt ebben az időszakban a politika?

 

EJ: Hát persze, nem is tudott nem érdekelni.... Abban a korban minden dologba bele volt keverve a politika. A könyvek világából tulajdonképpen minden gyorsan kiderült. Sinkó Ervin, (3)  az „Optimisták” című könyvét elolvastam, ami a Tanácsköztársaságról szól, rá lehet ismerni a figurákra, de annak volt egy másik kötete, az „  Egy regény regénye”, ezt nem adták ki sehol. Szegény Sinkót Romain Rolland dumálta rá, hogy menjen ki Moszkvába, ott örömmel fogadják. Szerencséjére érkezésekor nem adta be az útlevelét, mert szokás volt, hogy azonnal lehetett helyette kapni szovjet útlevelet. Ott volt két évet, amit arról írt, az mai napig csodálatos olvasmány. Aki a „Mester és Margarita” -t szereti, - nekem nagy, nagy, nagy kedvencem-, annak azt ajánlom olvassa el a Sinkó regényt, mert kétszer annyit fog tudni a Bulgakovról. Sinkó pontosan leírta, hogy mi történt akkor és ott. A Szovjetunió, meghívta a neves írókat Moszkvába, pl. HG.Wells-t, Bernad Shaw-t, szinte mindenki elment. Tudjuk, hogy József Attila nagy bánata volt, hogy nem ő, hanem az Illyés mehetett. Azokat többek között úgy látták el, az egésznek van egy varázslatos különös története, ami már nem ebből a világból való. A MOSZFILM írattatott velük forgatókönyveket, pl. Koestler is írt ilyet.  A Sinkó is írt, persze. A szobatársa, akivel ő együtt lakott a Szadovaján, az Isaac Babel (4) volt, a „Lovashadsereg” írója. Aki a következőket mondta a Sinkónak egyik alkalommal: „Tudja, magyarnak lenni az nem egy nagy szerencse, kisebbségi magyarnak lenni (Vajdaság) az rossz, zsidónak lenni tragédia, na de még kommunistának is, hát az már perverzitás. „ – mondta Babel, s ezt Sinkó meg is írta, aki egy naiv ember volt.  Elment megkérdezni a MOSZFILM-et, hogy mi lesz az ő filmjével. Azt sem vette észre, hogy a MOSZFILMNÁL már az a portrás sincs meg, mint aki ott volt, amikor beadta a forgatókönyvét. Már mindenki a Gulágon volt. Miután nem kapott választ, naivan bement és feljelentette a szovjet ügyészségen a MOSZFILM-et, hogy pazarolják a nép vagyonát, őt kifizették és mégsem csinálják a filmet. Ez olyan volt mintha feljelentette volna Sztálint! Végül mégiscsak volt annyi esze, hogy nem maradt a Szovjetunióban.

 

DP: Azért kérdeztem, hogy mennyire érdekelt a politika, mert én pár évvel később jártam a Petőfi Gimnáziumban, ott is volt több tanár, aki korábban egyetemen tanítottak, de politikai okok miatt „visszarakták őket” középiskolába, s azért tőlük, sok minden „nem hivatalos” tartalmakat is lehetett tanulni. Sőt a fiatalabbak között is volt ilyen, pld. Kelemen Tibor az orosz tanár egyik szünetben kölcsönadta párunknak, a röviddel korábban megjelent Nagyvilágot, ebben jelent meg Szolzsenyicin (5): Iván „Gyenyiszovics egy napja”, mint mondta szerinte, előbb utóbb bezúzzák a maradék és könyvtári példányokat. Érdemes elolvasni.

 

EJ: Végül nem tiltották be, nem is zúzták be, de nem is adták ki könyvben. Az Iván Gyeniszovicsot Moszkvában sem lehetett még később sem megszerezni. Amikor én később ott voltam tudósító, én hurcoltam Moszkvába, az „Ivan Gyenyiszovics” -ot, a Bulgakovot, Ahmatovot, és több hasonló könyvet innét, amiket akkor még Budapesten, a Gorkij könyvesboltban meg lehetett venni. Én egy orosztagozatos gimnáziumba jártam, annak szerencséje volt, tudod a politika, az irodalom, a kettő végül is nagyon egy húron pendül. Fel lehet ugyan darabolni, de olyan, hogy valaki, „a világ nem érdekel, de az irodalom igen” vagy fordítva, ez nagyon létezhet.

 

DP: Könyvek mellett, gondolom újságokat is olvastál folyamatosan.

 

EJ: Természetesen az újságokat is nagyon keményen olvastam, de főleg a hetilapok érdekeltek jobban. Hogy nagyképű legyek, a peripatetikus tanítás híve voltam, ami a régi görögöknél azt jelentette, hogy sétálva, csoportosan beszélgettek.  Szerencsére a gimiben és a pólósok között voltak barátaim, akikkel volt miért és miről beszélgetnem.  Az idők változásában az egyik legnagyobb katasztrófának tartom, hogy az emberek nagy többsége nem tud olvasni, nevét el tudja persze olvasni, de nem tud olvasni. Nem azért morgok ezen, mert nem olvassák el a Háború és békét, vagy a Bűn és bűnhődést, a Varázshegyet, hanem azért, mert a saját világukból maradnak ki, ezáltal. Nincs hozzá kapcsolatuk. Ennek köze van a mi televíziós múltunkhoz is, amíg mi ott dolgoztunk teljesen természetes volt, vadul felkutattuk és elolvastuk ezt, azt, a témában.

 

DP: Akkor még nem volt internet, csak lexikonok, könyvtárak stb.

 

EJ: Emlékszem te is mennyit bedolgoztál nekem ilyen anyaggyűjtésekbe. A témához, a riportalanyhoz, kapcsolódó háttéranyagokat el kellett olvasni. Úgy kellett odamenni a forgatásra, hogy nem én mondom meg az milyen, hanem megnézem, ellenőrzöm azt, amit megtanultam. Erre számos példát is tudnék hozni abból az időből, amikor én moszkvai tudósító voltam. Ismerek nem egy olyan magyar embert, akivel Moszkvában találkoztam, s már az első órában lenézően kijelentette az oroszokra, hogy „mit akarnak ezek, még egy paprikás krumplit sem tudnak csinálni.”  Egy órája volt a Szovjetunióban, de ő már tudta …. Ez a típus, ez a  tulajdonság mára már nagyra nőtt. Miközben az információ megszerzése ma már nem probléma.  

 

DP: Elvégezted az egyetemet, hogy kerültél nagyon hamar a Magyar Televízióhoz.

 

EJ: Véletlenül. Már amikor hazajöttem az NDK-ból, itthon már sokat tolmácsoltam. Szerénytelenül mondhatom, addigra már nagyon jól tudtam németül, volt valamifajta tanult képességem én nem csak megtanultam azt, ami az órákon tananyag volt, hanem a német csoporttársaimtól is tanultam, hiszen a német nyelv meglehetősen sokféle nyelvjárást használ, az egyetemen a hivatalos Hoochdeutsch németet, ami egy csinált nyelv, tulajdonképpen a hannoveri nyelvjáráshoz áll legközelebb, amiből megcsinálták a német nyelvészek, megcsinálták hozzá a nagy nyelvtant is. A társaimtól pedig számtalan nyelvjárási sajátosságot tanultam. Aztán ajánlottak nekem egy állást, de ennek is vannak előzményei.

Még gimnazista koromban én teleírtam a Pest megyei Hírlapot.

 

DP: Ez hogy történt, besétáltál oda és azt mondtad, itt  egy írásom! És miért pont a Pest megyei Hírlap?

 

EJ: Azért a Pest megyei Hírlap, mert annak a főszerkesztője apám régi ismerőse volt.

Rengeteget jártam moziba, csütörtökönként változott a moziműsor, az új filmek is csütörtökön jelentek meg. Én vettem egy jegyet megnéztem az új filmet és még este éjjel, kézzel „kritikát” írtam róla. Másnap reggel vittem a lap szerkesztőségébe. Rengeteg kritikám jelent meg ott. Elég nagypofájú voltam akkoriban, máig emlékszem, hogy a Jancsónak (6) az Így jöttem című filmjével nekem sok bajom volt. Valószínűleg ezen cikkeimnek nagy része, mára már értelmezhetetlen.  Ez első munkahelyi ajánlatom és munkahelyem a Filmművész Szövetség volt. A Balázs Béláról írt diplomamunkám, meg a filmkritikák jó ajánlólevelek voltak. Mikor odamentem, kérdeztem, ugye ez nem egy íróasztalos munka?   A válasz az volt, hogy á dehogyis. A Gorkij fasorban volt a szövetség székháza. A Filmszövetség 1956-ban a rosszfiúk közé tartozott, ennek következtében, utána meg kellett regulázni. Ennek következtében volt egy hierarchia, amiben volt jó is. Nekem is jó volt, hogy minden filmet levetítettek előre, azt is amit nem is mutattak be, én meg mindet megnézhettem.

 

DP: Ha jól emlékszem csütörtökönként voltak ezek a zártkörű vetítések, emlékszem nekem is sikerült „belépési igazolványt’ kikunyerálnom, már amikor a Színház és Filmművészeti Főiskolára jártam.

 

EJ: Hetente egyszer egyik este voltak a vetítések, olyan filmeket láthattam, amiket meg sem tudtam volna nézni sehol itthon. Egyébként maga a hivatal egy kellemetlen, unalmas hely volt,  ott ültem, semmi dolgom nem volt,  ott ültem unatkoztam, de olvasni nem engedtek. A fiókból titokban olvastam. Karriert, azt lehetett volna csinálni, már én meg tudtam mondani, hogy ehhez mit kellene ott csinálni, de erre én egyáltalán nem vágytam. Egyszer felhívott egy volt osztálytársam és azt kérdezte: „Nem akarsz átjönni a Televízióhoz?” Itt van egy Matúzné (7) nevű főszerkesztő, - mondta, aki most a Híradót megpróbálja feljavítani, fiatalokat keres. Gondoltam miért ne mennék el oda. Ez 1970-ben volt.

 

DP: Az 1969-1970 ez az az két év amikor Matúzné, valóban egy fiatalítási munkába kezd a Híradó szerkesztőségében, az első úgynevezett „öreg generáció kiegészítésre”,  úgy a szerkesztő,  az operatőr, a vágó és a gyártási területen is. 

 

EJ: Ez valóban így volt, de ezt én akkor nem tudtam, csak annyi információm volt, hogy keres embereket. Bementem hozzá, egy alacsony asszony fogadott, aki elbeszélgetett velem, és azt mondta „Na jöjjön!” Másnaptól már dolgoztam is a Híradóban.

 

DP: Rögtön a külpolitikai rovatban kezdtél? Ezt ajánlották vagy ezt választhattad?

 

EJ: Igen, valószínűleg azért, mert a belpolitikai rovatban jobban álltak szerkesztői létszámot tekintve. Ennek két oka volt, az egyik, hogy ott nem kellett nyelvet tudni, ott hagyományosabb ismeretekkel egész jól csinálható volt, a külpolon több fiatallal szinte együtt kezdtünk, Behyna Karcsival (8), Kaplár Jóskával (9). De belépéskor azt mondták, ez azért még változni fog. Ahogy ez a Híradónál történni szokott, a változásból semmi nem lett. Nekem ez jó volt, mert a külpolitika engem nagyon érdekelt, s szerencsém volt, hogy meglehetősen gyorsan össze tudtam gyűjteni az a „szerszámkészletet”, amivel nyugodtan tudtam minden nap dolgozni.

 

DP: Itt egy pillanatra álljunk meg, mert pár éve a kutatásaim során,  megtaláltam  a Rádió és Televízió Szemle III. évf. 2.sz. (1961.  június, MATUZ JÓZSEFNÉ: A TV-HIRADÓ A TELEVÍZIÓ POLITIKAI MŰSORAIBAN./Részlet a MUOSZ Rádió és Televízió Iskoláján elhangzott előadásból./ című írást. Ebben a főszerkesztő mai napig is jól használhatóan meghatározza a műsor akkor politikai feladatai, de ennél nekünk talán érdekesebb, részletesen taglalja, bemutatja a mozgóképi képi – és hang elemek leghatásosabb alkalmazási módjait. Ez itt a honlapomon olvasható is. Több régi kollégától is kérdeztem már az utóbbi években, hogy ezt az anyagot ismerték-e, beszéltek e- a rovatokban ennek tartalmáról, de mindenki meglepődött , hogy létezett ilyen. A szakma inkább csak a napi gyakorlatban ragadt ránk, rád is gondolom. 

 

EJ: Bevallom én sem nem olvastam eddig. Németül úgy mondják: erről magam is tudok egy dalt énekelni ... A Rózsi (Matúzné) sokszor sok újszerű dolgot mondott, de ezek főleg dumák, értekezletek voltak, de sokszor megvalósítani már nem lehetett.

 

DP: A Híradó külpolitikai rovatát Kukk György  ( 10 ) vezette.

 

EJ: Igen,  - előre kell bocsátanom, én kedveltem őt -,  de hát elég nehezen tudnám megvédeni  azt a külpolitikai vezetést, ahol olyan vezető volt, aki, ha én jól tudom, az érettségit már nem tudta abszolválni, semmilyen nyelvet nem tudott,   ő egy olyan „magánérdeklődő” volt,  de szigorúan követte a politikai vonalat, ebben bizonyára csak erősítette őt a munkásőr mivolta is. De nem akarom őt utólag sem megbántani. Tőle elvárni,  hogy csináljunk egy más típusú, sokkal élesebb, sokkal modernebb , sokkal nyitottabb valamit, ezt nem lehetett . Mi folyamatosan rágtuk a fülét, hogy  nem lehet úgy külpolitikai rovatot csinálni, ha nem járnak nekünk külföldi újságok. Ő közölte, hogy ezt nem támogatja, és kifejtette: nem vitatja, hogy mi tudunk nyelveket, de maguk nem tudnak olvasni!- mondta.

 

DP: Érdekes, hogy a helyettese pedig Gara Gyuri (11 ) volt, aki egy teljesen más személyiség volt,  egy európai modern ember volt.

 

EJ: Ő egy, derék, csendes polgárember volt. Ő kicsit később került oda, én magam őt nagyon kedveltem, de azért vele is nagyon nehéz volt együtt dolgozni. Én magánemberként nagyon jóba lettem vele. Igazán jó beszélgetőpartner volt, nem csak a nyelveket tudta nagyon jól, de szinte mindent el is olvasott. Azt nem tudom pontosan megítélni, hogy miért volt kicsit sértett ember. Ezek utólag már nem megállapítható dolgok,.

Emlékszel ekkor már volt egy olyan gépünk, amin, nedves papíron jöttek a képek a világból, ha jól emlékszem Telefaxnak hívták. A képek folyamatosan jöttek egész nap, a Kukk aki nem tudta elolvasni a képhez tartozó angol feliratokat, azt hibátlanul kiválogatta, hogy melyik kell a műsorunkhoz. Amikor például egy perccel a késői kiadás előtt jött egy kép, és arra azt mondta, hogy tegyük be az adásban akkor én rohantam vele a stúdióban. Nem is volt kérdéses, hogy igaza van. Annak ellenére, hogy hiányos volt a műveltsége, a tanulmányai elég szegényesek voltak, mégis, hihetetlen érzéke volt a dologhoz. Bár azt nem tudom mennyire volt hiányos a műveltsége, de az is lehet, hogy volt egy csomó mélyebb gondolata, vagy ismeretanyaga, bár azt azért én észrevettem volna. Én azt hiszem örült a feladatának, meg kicsit sok is volt talán ez számára.

 

DP: A Híradó egyik legnagyobb botránya mégis Kukk nevéhez fűződik. 1968-ban kiadott a 2. kiadásban egy hírt Novotny (12) lemondásáról és Dubcek (13) kinevezéséről, amit nem lett volna szabad. A hír a Tanjug (14) hírügynökségtől származott. Akkor létezett egy szocialista országok közötti „alapelv”, amit a saját ország hírügynöksége nem adja ki azt a többiek, így az MTI sem hozzák nyilvánosságra.

 

EJ: Látod ezt én nem tudtam.  Ő honnan vette vajon a Tanjug hírt?

 

DP: Itt van előttem az MTV 1957 – 1999 könyv (szerkesztette: Schmidt Péter) a 79. oldalon Matúzné mondja Fehér Mártának:

 „ 1968-ban történt, tényleg rettenetes volt,  … Kukk György – szegény ma már nem él, - szerkesztette a Híradó késő esti kiadását. A Tanjug kiadta a csehszlovák váltásról szóló hírt, a hír pedig bekerült az adásba. Novotny lemondásáról, Dubcek kinevezéséről volt szó,  … Óriási botrány lett belőle ! A csehszlovák nagykövet felébresztette Kádár Jánost, Kádár a TV – elnökét, és így tovább… Természetesen a hír igaz volt, ám abban az időben csak az MTI híreit közölhettük.

- Milyen következménye lettek az ügynek?

- Ki lehetett bírni. Feljegyzés készült, de mindenki a helyén maradt.

 

EJ: Hát nagyon csodálkozom, hogy a Kukk ki merte adni, ez meglepett most, utólag ma már valószínűleg nem is tudjuk elemezni a helyzetet.

 

DP: A történelmi hűség kedvéért azt mondjuk el, a televízió technológiája abban időben a maihoz képest nagyon „elmaradott volt”, a külföldi mozgóképes anyagok naponta háromszor érkeztek, videó vonalon az Intervíziótól, 15.30-16.00, az Euróviziótól 12.00 - 12.15 és 17.00-17.30 között. A rögzítés filmre történt, ezt utána elő kellett hívni amihez egy órára volt szükség, vagyis az euroviziós anyag vágásához, szövegíráshoz, és bemondói alámondáshoz kb 45 perc állt rendelkezése, hiszen Kukk Gyuri 19 óra és 19,15 között át kellet, hogy vegye az összeragasztott, úgynevezett külpol tekercset, ami kb 6 -8  mozgóképes hírt tartalmazott, s az akkori követelmények megfelelően ezzel indult a Híradó. Mennyire volt nehéz ez a munka?

 

EJ: Teljesen igazad van, valóban feszített munka volt. A világ mindig kitalálja a maga egyszerűsítéseit, mire feljött az előhívott anyag a laborból, addigra már kész szövegeink voltak, hiszen láttuk az átvételt, tudtuk, hogy mit akarunk, a megoldás az volt, hogy a munkafolyamatot rettenetesen felgyorsítottuk. Ahol azt fel lehetett gyorsítani, de utólag is a kalapomat leveszem a híradós vágók előtt, akik ha nem olyan gyorsak és nem olyan ügyesek, akkor ez minden nap meghalt volna.  Abban is igazad van, hogy kötelezően mindig külpolitikával indult abban időben Híradó. De szerintem nem azért, mert erre valamiféle utasítás volt, hanem mert a belpolitikában szinte semmi érdekes nem történt. Azt amit az emberek aznap az utcán halottak azt nehezebb volt olyan „papos” dumával feldobni, mint pl a vietnami háború aznapi eseményeit. A másik azt, amivel utólag is egyet kell értenem, ha nem tudunk rendes belpolitikát csinálni, akkor így volt a jobb, mert az emberek, hozzájutottak valamihez és a világ akkor  még jó árú volt. Ma ez senkit nem érdekel, de akkor, az más korszak volt még, húsz éve még nem volt Internet. Ma viszont hallatlan információ túltermelés van, az embereknek meg nem volt idejük még megtanulni, hogy kell ezt feldolgozni, szétosztani.  Ettől megváltoznak teljes oktatási rendszerek. Tudod, hol most a legjobb az oktatási rendszer? Finnországban. Amerikaiak megnézték nagyon alaposan, és eldöntötték, hogy kipróbálják Amerikában, 250 iskolában.   Ennek annyi köze van a hírcsináláshoz, hogy én azt látom a magyar Televíziózásban, de más helyeken is, hogy zavarban van, hogy mit is csináljon? Amit csinálnak az, hogy kimarad mindenfajta mélyebb ismeret, elemzés, nem kötik össze a dolgokat. Ennek következtében a magam szemszögéből nézve, a régi TV- híradó, az egy barátságosabb valami volt, mert többé – kevésbé tudta, hogy mit akar, de nem ment vele pont szembe. Amikor 1970-ben a Rózsi rájött arra, hogy műsorvezetőket (kommentátorokat) akar, és az egész szerkezet megváltoztatja, ő megérezte akkor, hogy a korábbi forma nem fog sokáig tovább menni. Az, hogy itt aztán sztárok lettek az Ipper Palitól, Heltai  Andráson, Pálfy Jóskán keresztül,  az azt mutatja, hogy az embereknek szüksége volt valakire, aki megmondja a „frankót”. Persze ezek közül vannak akik jellem problémáiról nem szívesen írnék dolgozatot, de a tény, hogy igen magas tudásúak  voltak.  Ennek az igazán nagy személyisége, Polgár Dénes volt. 

Ha akkor ő nem kezd erőteljesen és határozottan a változtatásba, akkor csak nagyon soká, vagy egyáltalán nem lett volna belőle semmi. 

 

 

DP: Térjünk át Moszkvára. 1975-ben Matúzné felkért, hogy Farkas József moszkvai tudósítói munkájának lejárta után vállald el a tudósítói feladatokat. Akkor mindenki úgy tudta a szerkesztőségben, hogy Matúzné nagyon kedvel téged. Hogy történt a felkérés?

 

 

EJ: Mikor is volt?

 

DP: Én pontosan emlékszem, 1975-ben ott ültünk a Bartók Béla úton a Szeged étterem melletti házban laktál, ott csomagoltunk amikor is készültél már utazni.

 

EJ: Többre emlékszel mint én! No, hogy kezdődött a dolog. A Rózsi felajánlotta nekem ezt az állást, én meg pampogtam, hezitáltam, mert eszem volt, hogy tudjam mi szól mellette, mi szól ellene. Az érzésem az volt, nekem nem kéne oda mennem.

 

DP: Arra is emlékszem, hogy azt mondtad, egy rövidebb időszakra érdemes lenne elvállalni, mert éppen külön mentetek Kemény Katival, a feleségeddel, s elvállalod akkor anyagilag egyenesbe tudsz jönni. 

 

EJ: Ez teljesen így volt. Azért nekem bajom volt ezzel a Moszkvával mégiscsak, mert amerre én mentem az nem arra volt, amennyire én odamentem, az ellene volt, én elég sokat olvastam  a Szovjetunióról. Ráadásul rosszul tudtam oroszul, elfelejtettem, amit tudtam. Ez

engem nagyon zavart. Mondtam a Rózsinak, nagyon köszönöm, de miért nem küld inkább Berlinbe?  Nemrég jöttem haza az NDK-ból, kitűnően tudok németül, erre azt válaszolta, hogy te már rég visszajöttél Moszkvából, akkor sem fog még elindulni a berlini tudósítói iroda.

 

DP: Ez így is történt, hiszen Matúzné minden próbálkozása ellenére, Moszkván kívül az ő főszerkesztői időszakban, nem jöhetett létre másik tudósítói iroda. A nyolcvanas évek elején legutoljára Berlin és Genf volt a kijelölt hely. Regős Sándor (15) és Jávorszky László (16) operatőr már lakásokat is nézett Berlinben, Ipper Pali (17)  , - sajnos nem emlékszem ki lett volna az operatőre -,  Genfbe ment volna. De utolsó pillanatban ezekek a tervek is meghiúsultak.

 

EJ: Szerintem szerencséje volt, hogy nem sikerült neki. Ha belegondolok, hogy létrejön három, vagy négy, s elképzelem azt az eredményt, ami abból kijön, már a gondolattól is frász jön rám. Én azt eléggé tudom, hogy Moszkvából mit lehetett adni. Visszatérve tehát Moszkvára, kétszer utasítottam vissza az ajánlatot. Azután harmadszor is megkínált a Rózsi az ajánlattal, akkor aztán igent mondtam. Elindultam, de nem volt könnyű, mert nagyon zavart a gyenge orosz tudásom. Ez volt az első, amit igyekeztem korrigálni. Mivel egyedül mentem, család nélkül, így némi segítséget igénybe vettem az orosz tanulásra. Sok orosz lánnyal ismerkedtem meg, de tőlük nem csak oroszul tanultam, - az orosz mondás szerint a kispárna módszerével-, mivel ők a hétköznapi utcán jártak, így sokkal több információhoz jutottam, mintha feleségestől mentem volna. Moszkva nehéz ügy volt sok szempontból, én nagyon kíváncsi voltam, arra, hogy lesz-e miről tudósítani. Volt egy csomó minden ami engem nagyon zavart, de rájöttem arra, hogy van egy csomó dolog amit megtehetek, hiszen az én legközelebbi főnököm az kétezer kilométerre van, ő azt tudja, amit én megmondok neki.  Azt is tudtam, hogy ő azért szeretne egy kicsit virítani azzal, amit én csinálok. Engem nem nagyon érdekelt pl. a Kaposvári Cipőgyár moszkvai bemutatója, meg az egész magyar – szovjet gazdaság hazugság nimbusza. Amit muszáj volt megcsinálni, azt persze megcsináltam, meg a protokollokat, amikor a Kádár (18)  a Brezsnyevhez  (19) ment stb, de még ott is elpofátlanodtam. Emlékszem egyszer élő kapcsolás volt, de valamiért csúszott a program, - a Híradó nehezen viselte, ha nem a tervek szerint ment a dolog-, mivel én pontosan tudtam, hogy a tárgyalásokon miről lesz szó, én megírtam s elmondtam, úgy, hogy még nem ért véget a tárgyalás. Barátaim mindig mondogatták, hogy a Szovjetunió teli van mindenféle csodával, miért nem foglalkozol azzal is. Elkezdtem ezeknek utána nézni és a forgatásokat előkészíteni. Te pontosan tudod, hogy nem úgy volt, hogy én bementem Aeroflothoz és vettem egy jegyet … Az utazásokhoz engedélyt kellett kérni, a hivatal meg a nyakamba ültetett  egy besúgót.

 

DP: A szovjet külügynek volt egy munkatársa, Vologya Valiszjev. Ha jól emlékszem, ő azért sokszor segített nektek.

 

EJ: Igen, ő akkor már ott volt, valóban mindenben sokat segített nekünk, tudósítóknak, de sok mindenben meg volt kötve a keze. Ahol ő vezényelt tudósítóknak csoportos utat, ott valóban teljesen a dolgommal foglalkozhattam. Volt olyan, hogy a szovjet Külügyminisztérium meghívott külföldi stábokat egy – egy útra, ismertem is közülük néhány híres tudósítót, a Die Zeittől, a Spiegel-től. De a legjobb utak, legjobb forgatások mégiscsak azok voltak, amit én találtam ki, akkor még volt az APN hírügynökség, ők valamiért hajlandóak voltak megszervezni az általam kitalált utakat, és ők adtak mellém egy személyt – szerkesztőnek hívták -, az ő feladata volt a mi megfigyelésünk.

Egyikükről többet is tudok, Érdemes elmesélni....Elmentünk Butskó György operatőr kollégámmal- ha jól emlékszem-, Sziktivkárba a Komi Autonóm Köztársaság hát kevéssé fényes, inkább lerobbant fővárosába, onnan aztán még tovább mentünk északra az Izsma folyó mentén. Sziktivkárig még csak valahogy eljutottunk, Moszkvából mentünk menetrendszerű járattal, de ott átültettek egy AN-2-es gépbe, ami ráadásul teherváltozatú gép volt, nem voltak rendes ülések, hanem a szélén olyan lehajtható hokedli típusú székek. Több órát repültünk vele, eszméletlen lassan ment. Majdnem mindenki rosszul volt a gép billegésétől, sokan hánytak is. Butskót idézem: „Tudod, hogy milyen mázlink van, hogy nem hasmenésünk van !”   A gépen még a pilóta fülke ajtaját sem lehetett becsukni. Persze oda, Komiföldre is jött velünk egy „kijelölt szerkesztő”. Leszállás után forgattunk, utána nagyon megvacsoráztattak, és adtak egy nagy lazacot ajándékba, egy Pravdába csomagolva. Visszaérkeztünk „a fény városába”, a kopott Sziktivkárba. A szálloda persze borzalmas volt, de az AN-2-es repülő után nekem nagyon megfelelt. Lementünk vacsorázni az étterembe, az ajándékba kapott lazacot odaadtuk az orosz „szerkesztő” srácnak, amitől ő nagyon boldog volt. Vacsora után dumálgattunk, és több vodka elfogyasztása után kiöntötte a lelkét. Nem cifrázta, azzal kezdte, hogy kijelentett magáról, hogy „ő egy szar”. Aztán rólam elmondta ugyanezt. Azt mondta: „ itt ülök a nyakatokon, jelentenem kellene, hogy miket mondtok, amihez persze nekem nincs kedvem, de azért valami csak kell mondanom. „Én besúglak, te meg mindenféle filmeket hazudozol”.  Ezek vagyunk?? Hát ez nem élet... Tudod mi az igazi élet?

Majd elmondta, hogy egy kommunálkába lakik, ami egy többes társbérletet jelent. Azt szokta csinálni, hogy késő este kimegy a közös konyhába, akkor már egyedül lehet ott. A konyha ablaka előtt egy fémlámpa lóg, és ő a konyhából nézi, hogy hull a hó. „Ez gyönyörű, ráadásul egyedül lehetek a látvánnyal.  Nézem, nézem a bundás havat és olyankor fehér verseket írok...”.  Én bizony nem tudtam, mit jelent az oroszban az a kifejezés, hogy „fehér versek”, de később utána néztem. Ez a szabad vers egy formája, amit a híres amerikai költő, Walt Whitman kezdett írni, még száz évvel korábban. Hát, belegondoltam ebbe az egész orosz szürreálba és megint rájöttem, hogy másik világban vagyok.  Itt van egy besúgó, aki rühelli, hogy ő besúgó és akinek az a jó, ha egy tömegkonyhában éjjel szabadverseket írhat. Itt vagyok én, aki nem nagyon tudja, mit keres itt...

Ebből az útból is, sok másikból is rengeteget tanultam. Volt, amit megértettem, volt, amit talán soha nem fogok megérteni...

Tizenhétszer voltam Szibériában. Abból talán kettő vagy három volt meghívásos, a többit mind én szerveztem . Viszont soha nem voltam a Krím-ben, de nem is hiányzik nekem, sok – sok híres helyen sem voltam, ezzel szemben Szibéria nagyon érdekelt, sok alkalommal voltam olyan helyeken, ahol, ahogy mondani szokás a „madár se jár”. Háromszor sikrült elutaznom a Tuvai Köztársaságba (20), ahol a kéthangú emberek élnek.  Tuva volt egy darabig a világtörténelemben a harmadik népköztársaság, most autonom terület, amelyről nem sokan hallottak. Az egyetlen, általam is ismert nagy kivétel Tuva lelkes híve, Richard Feynman, a Nobel-díjas elméleti fizikus, aki valamiért mindig el akart utazni oda, de valamiért soha nem sikerült. Én háromszor is voltam ott és mindig úgy láttam, hogy a csodák világába kerültem.

Egyébként ott van Ázsia közepe, egy nagy oszlop jelzi. Ezek nagyon nagy ajándékok voltak számomra. Az egyik ottani forgatásomon filmesnek olyan szerencséje nem lehet, mint ami nekem volt. Ez jóval később volt, nem az MTV-nek forgattam akkor, hanem az olasz televízió kért fel, a téma a lámaizmus és sámánizmus volt. Orosz volt az operatőr, finn volt rendező én meg a szerkesztő –riporter.

A forgatás során eljutottunk egy lámakolostorba. Volt vagy 30 fok hideg, az egyik láma behúzódott valami kunyhóba, elkezdtünk beszélgetni.  Az operatőr nagyon tudott dolgozni, pontosan tudta mikor kell felvenni és mit, de a hideg miatt a felvevőgép össze volt fagyva, az optikára is rátapadt a jég. Mi tehát elkezdtünk beszélgetni a lámával, aki elmondta, hogy a szomszéd falukban vannak sámánok, több száz kilométerre egymástól, ezek összevesztek, harcoltak egymással, az egyikük a nagy messzeséggen át megölte a másikat. Teljesen úgy beszélt, mintha valami hétköznapi eseményekről beszélne. Mondott három szép, okos mondatot, (- olyanokat, mint amikor mi jóval később együtt forgattunk Bangkokban, a buddhista egyetemen, és levertük az áramot a városrészben, és az egyetem vezetőjével lehetett beszélgetni, míg helyreállt az áram). Ez is egy ilyen hangulat volt. Amikor megnéztük az itteni felvételt egész fantasztikusat láttunk – csak a legjobb operatőrök képesek ilyenre - , ahogy beszélt mintha párában beszélt volna, az optikára  fagyott jég miatt, s ahogy a témában a varázs világból elkezdett visszajönni a valóvilágba, lassan élesedett a kép (ahogy olvadt a jég az optikáról).  Nagyon mutatós volt. Mintha valamelyik nagy rendező találta volna ki. Nekem meg szerencsém volt... Én már előzőleg jártam ott tudósítóként is , jól letolt Matúzné, hogyan mertem én oda elmenni színes filmnyersanyag nélkül. No addig mi még soha nem kaptunk színes filmet. Tanításról, oktatásról, a színes film varázslatáról meg végképp szó sem esett.

 

DP: Tegyünk egy megjegyzést! Ekkor még a TV Híradó adása, tudósításai is még fekete – fehérben készültek. A híradó csak akkor igényelhetett, kaphatott színes filmnyersanyagot ha Losonczi Pál ( 21 )  a világ távolabbi pontjain tett látogatást és erről utifilmet kellett készíteni.

 

EJ: Ezt én nem tudtam. Mivel annyira bosszantotta őt ez a fekete – fehér tudósítás, onnétól kezdve ha ilyen utakra mentünk igényelhettünk színes nyersanyagot.

Nagyon szerencsésnek tartom magam, nagyon sokat tanultam Moszkvától, a világról rengeteg dolgot megtudtam, amit soha másképpen nem tudtam volna meg. Törekedtem is rá nagyon, ígaz.  Röviden szólva, ezek a tudósítói évek szakmailag olyanok voltak, mint az Isten ajándéka ...

 

DP: Volt számodra szerintem még egy Isten ajándéka.  1977-ben hazatértél, ahogy tervezted, én úgy tudom ekkor már nem volt teljesen felhőtlen a kapcsolatod a főszerkesztővel, aztán 1979-ben mégis lehetőséget kaptál hogy részt vegyél az USA syracusai egyeteme Telekommunikációs Tanszékének posztgraduális programjában. Hogy sikerült ezt elintézni?

 

 

EJ: Matúznétól kaptam az ajánlatot. Rendes volt, azt mondta: menj és tanulj!  Egyébként

Behyna Karcsi és Sebes Gyuri is kapott hasonló lehetőséget. Egy másik világ egy másik televíziózásába is belekóstolhattam, nagyon is megnéztem a dolgokat, a syracusai televízió a két legjobb amerikai média iskola között van, nagyon kiváló tanárai voltak, rengeteg gyakorlási lehetőséget kaptam, igazán melós hely volt. Nem is egy alkalommal ezen kívül is elvittek sok helyre Amerikában, voltam pl. New Orleansban, Los Angelesben, Dallasban, New Yorkban, San Franciscóban. New Orleansban beutaltak egy hétre a helyi 6. televízióhoz, ami nap közben rengeteget saját műsort adott, az NBC hálózat része volt, és napközben folyamatosan újraszerkesztették a saját adásaikat. Emlékszem ültem ott a News Roomban, a szerkesztő mondta, hogy ég valami szemét a városba, erről már az előző hírperiódusban volt egy tudósítás, azzal ismét nem lehet kezdeni, új anyag kell róla. Kezdjünk azzal mondta, hogy a polgármester még mindig nem csinált semmit…, annak ellenére, hogy fuldokolnak az emberek a szeméttől. Meg is csinálták. Nagyon melós emberekkel ismerkedhettem meg. Ott akkor már voltak egyszemélyes stábok. Az operatőr kiment a helyszínre, felvette az eseményt, ő volt a riporter is, majd mikor visszajött ő maga meg is vágta az anyagot.  Voltam nagyobb televíziókban is, nézhettem kereskedelmi csatornákat, PBS televíziót, szépen rakódtak rám az új ismeretek, sok mindent megtanultam.

Mivel az én családomnak nagyobbik része Amerikában él, hogy pontos legyek, amerikai amerikaiak, nagyon sok kapcsolat is adódott. Később visszahívtak és még a híres Berkeleyben is taníthattam, erre nagyon büszke vagyok.

 

DP: Hazajöttél, majd jöttek az „dolgos itthoni hétköznapok”. Viszont sokszor fogalmaztál meg kritikákat a TV Híradóval kapcsolatban a rovaton és szerkesztőségen belül, s eljött 1983 tavasza, amikor Matúzné ha jól emlékszem Kubába utazott egy intervíziós értekezletre.

Míg távol volt, megjelent A Filmvilág 1983/4. számában Szilágyi János hármas interjúja „Mindennapi szignálunk” címmel Matúznéval, Ipper Pállal és veled. Ipper egy óvatoskodó kritikát fogalmaz meg a jelenlegi Híradóval szemben, Matúzné „tovább a megkezdett úton” –mondja, s te egy teljesen kritikus megfogalmazásban azt mondod, ma már másként, máshogy kell híradó csinálni.  

(Idézet , részlet az interjúból):

Szilágyi János: Milyen a mi Híradónk?

EJ: Nem túl jó.

SZJ: Mit csinálna másként?

- Frissebben, ügyesebben, mozgékonyabban kellene dolgoznunk, sok­kal közvetlenebb stílusban, több egyé­niségre és személyes felelősségre lenne szükség. Ez a Híradó így megy 13 éve, s ezalatt fantasztikus változások mentek végbe a világban. Nem lehet jó egy olyan forma, amely tíz évvel ezelőtt megfelelt, de ma már inkább csak konzerválja saját régebbi szokásait.

SZJ: Mi ennek n konzervnek  a tar­talma ?

EJ : Sok benne (bár ez vonatkozik az egész magyar televízióra) a fel­kiáltójel, a magyarázó, a pódiumról beszélő, a kitanító, a föltétlenül utat mutató, a lezáró jellegű kommentár és riport. Hiányzanak belőle a kérdő­jelük és a három pont a mondatok végén.

SZJ: Nem gondolja, hogy sok vacak kis ügyet fúj föl a Híradó országos eseménnyé?

EJ: Én azokat nevezem kis ügyek­nek, amik nem rám tartoznak. Ha egy óvodát felavatnak, ahhoz önma­gában semmi közöm. Ám, ha egy óvodát megnyitnak, és azt mondha­tom, hogy ennek ellenére az óvodahelyzet rosszabb lesz, mert jön a de­mográfiai hullám, akkor érdekel a dolog. Akkor az már nem kis ügy, hanem közügy. Ha néhány jólfésült úr leül tanácskozni,  az engem nem érdekel még akkor sem, ha nagy emberek vesznek részt benne. Ezzel szemben érdekes lehet, ha tudom miről van szó és szeretném tudni. Ehhez viszont olyan előzetes mun­kára volna szükség, amit a jelenlegi szervezeti kereteink egyszerűen nem engednek meg. A kutató, az események mögé néző újságíró gyakorlati­lag nem létezik nálunk. Nagyon hiányzik az is, hogy valaki elinduljon és aztán lássa meg, hogy mi lesz. Itt mindenki előre tudja, hogy mi történik, aztán azt tűzzel-vassal do­kumentálja.

SZJ: Ha mindezt így látja , hogyan képes dolgozni? (Gúzsbakötve táncol?)

EJ:  Úgy érzem magam, mint az a szabó, aki, aki a kedves vevő megrendelé­sére, az ő szabásmintája alapján csinálja a kabátot, nem pedig szakmája szabályai és valódi ízlése szerint.

SZJ: A néző ebből mit lát. Úgy érezheti, a gépezet tökéletesen működik.

EJ:  Működik, működik, de sokkal olajozottabban és jobb hatásfokkal is működhetne. (…)

 

DP: Matúzné, amikor hazatért, tombolt. Emlékeim szerint kitört a botrány. Milyen kritikák, esetleg dicséretek vagy inkább retorziók értek?

 

EJ: Az igazság az, hogy a vezetők nagyobb része buta volt ahhoz, hogy botrányt csináljon. Amikor jött Szilágyi Jancsi az interjúk ötletével, tudtam, hogy csúszós a pálya. Egy: elmondhatom nekik, azt aminek nagyon fognak örülni, ha elolvassák.  Még nekem is jót tesz... Kettő: azt mondom a Jancsinak, hogy inkább nem nyilatkozom, három: elmondom mindazt amit gondolok és amit korábban a belső nyilvánosság előtt már sokszor elmondtam, igaz, hogy az falrahányt borsó volt... Végül is ezt tettem. Azt mondtam, amit gondoltam.

 

DP: Minden héten együtt ültünk a külpolitikai rovatértekezleteken, s ott mindig hasonlókat mondtál. Kukk Gyuri és Horváth J. Ferenc (22) főszerkesztő-helyettes sokszor nemtetszését is fejezte ki e miatt. 

 

EJ: Miért is ne mondtam volna el ezeket ott is? Azt, hogy ez vita „kikerült a nép közé” ezt ők csinálták, élükön a buta pártitkárral. A Rózsi (Matúzné) is rosszul kapcsolt szerintem, ebből csináltak egy jó kis pert, én voltam talán  az utolsó magyar koncepciós per alanya. Csináltak egy nagy nyilvános letolást, amelyben azért rossz volt a lelkiismeretük. Meghívtak engem a párttaggyűlésre, ahol megtárgyalták az ügyet. Azért a környezet is tanulságos volt. Jöttek kollégák, mondtak ezt- azt a folyosókon. Különösen emlékszem arra, amikor jött Domokos Lajos, s azt mondta, hogy ő tökéletesen velem ért egyet, de mégis kénytelen lesz holnap ellenem beszélni és  szavazni, mert olyan mértékben függ a Rózsitól. Mondtam: Lajos, tegyél így. No, ehhez hozzáveszem, hogy azóta hat újságíró etika-könyvet írt, hát az elég vicces. Én nagyon buta fiúnak tartom. Történtek tehát mindenfélék. A pártbizottsági vita is furcsa volt, mert azt azért ők is érezték, tudták, hogy már nem 1953-ban vagyunk, de azt is érezték, hogy nekik meg kell mutatni, hogy ők kézben tudják tartani a dolgokat. Ha jól emlékszem, Hardy Misi volt az egyetlen, aki akkor egyértelműen mellém állt. Félóra után felálltam, és megkérdeztem: „Rózsika én most akkor ki vagyok rúgva? „ majd ő replikázva – ahogy ilyenkor történt :mindig a nyakán piros foltokkal – ordította: „Te pontosan fogod tudni majd ha ki leszel rúgva…”.  Ezek mind „a madár belepiszkított a saját fészkébe” történet részei voltak. A lényegi üzenet az volt: EZ NEM TIÉD, de csináld meg pontosan a dolgodat,! Hoztak valami döntést, ítéletet, párthatározatot, ilyen mondatok is voltak: „Nagyon csodálkozunk, hogy Elek elvtárs az amerikai tapasztalataira hivatkozik … és nem is említi a szovjet tapasztalatait”. Amikor ezt megkaptam éppen mentem be a feleségemhez a kórházba, ahol ő dolgozott. Elolvasta és azt mondta:”Téged ki fognak rúgni! ...majd meglátod.”. Fortyogtam a dühtől, hazajöttem. Éppen jött hozzánk Horvát Jancsi (23), mondtam neki, hogy elküldöm őket a francba, rájuk fogom csapni az ajtót. Horvát erre azt válaszolta „mekkora nagy marha vagy te …”, nem veszed észre, hogy ezt akarják, ez a céljuk. Végig gondoltam a dolgot,  - és ha az ember eleget olvas Svejket, - neked mondom kilencéves koromtól, szinte mind nap olvasok Svejket -, ezért úgy döntöttem , hogy  kínlódjanak inkább ők.

 

DP: Érdekes, amit mondasz, én is gyakran újraolvasom a Svejket, főleg nyaralásokra szoktam magammal vinni, bizony sok a tanulsága ma is.

 

EJ: Onnantól kezdve Vászja  (Flórián Endre) (24)  barátom szavait idézzem, a szolidárnoszty nem álmodott soha olyan karrierről, mint neked van. Eltiltottak a szerkesztéstől, műsorvezetéstől, bizonytalan volt, hogy egyáltalán valami munkát adnak, engednek. Egy héten egyszer – kétszer benéztem a szerkesztőségbe, hogy van – e valami feladat, nem volt.  Beültem a News Room-ba, elolvastam az újságokat, közben baromi kellemetlen dumákat nyomtam le, de nem történt semmi. Megásták maguknak a csapdát, és én egy évig jártam be úgy, hogy  semmit nem csináltam.

 

DP: Ennek a következménye volt, hogy következő évben 1984- ben, átmentél a Népszabadsághoz külpolitikai rovatvezetőnek?

 

EJ: Igen elmentem, de egyáltalán nem elmenekültem. Változott a világ, engem megkerestek a Népszabadságtól, hogy nincs-e kedvem átmenni.

 

DP: Berecz János (25) volt akkor ott a főszerkesztő. Medveczky László (26), aki a lap moszkvai tudósítója is volt, jól ismert.

 

EJ: Berecz behívott egy beszélgetésre, és tíz perc múlva megajánlotta a külpolitikai rovatvezetői posztot. Mondtam neki, hogy azért velem voltak némi problémák az utóbbi időben a Híradónál … Tudom, mondta, nem baj. Visszasétáltam a televízióba, én a Rózsival személyesen nem beszéltem már lassan egy éve ekkor. Tévedek, mert egyszer elküldte hozzám a követségbe Rér Évát, (27) hogy ő azt javasolja, írjak egy másik cikket a Filmvilágba, ő elintézi, hogy le is hozzák, amiből kiderül, hogy a Szilágyi Jancsi tulajdonképpen megtévesztett … majd behivatott magához, jön a Karácsony béküljünk ki, de írjam meg a cikket. Mondtam eljött az a pont ahonnét már nincs visszaút. Mondtam, én nem fogok elnézést kérni, de az sem fogadnám el ha maga kérne elnézést.  Most viszont én mentem be hozzá mert így illett, mondtam neki, hogy elmegyek a Népszabadsághoz. Erre csak annyit válaszolt: „Nem fogom megakadályozni!” Én pontosan tudtam, hogy ő ezt már egyáltalán nem tudja megakadályozni. És átmentem a Népszabadsághoz.

Megmondom őszintén, nem nagyon szerettem ott lenni.

 

DP: Pedig a külpolitikai rovat és tudósítók akkor egy igazán jó gárda volt emlékeim szerint.

 

EJ: Jó gárdám volt, de az egész úgy ahogy van, hogy mondjam , mindig csöpögött belőle valami … a Berecz, aki egy nagyon összetett figura, tudok róla sok jót mondani, és sok rosszat is, ő igazán mindig volt mint főszerkesztő, és persze pártvezető volt, akinek tervei voltak, és ezért néha benne volt brahikban, de azért az ottani légkör azért nem igazán nekem való volt. Ezzel nem bántani akarom őket. Rényi Pérer (28), aki a lapot lényegileg vitte főszerkesztő-helyettesként, - tudod miért volt ő főszerkesztő – helyettes? -, mert a Népszabadság egy napi sztrájkolt 1956-ban , ezért volt csak főszerkesztő – helyettes. Kádár ezt sohasem bocsátotta meg neki. Ő egy igazi kommunista volt, több nyelven beszélt, volt, hogy berángatott engem magához, majd átváltott németre, majd átváltott angolra, s megkérdezte mi a bajom vele. Nem volt különösebb. Az ottani légkör nem volt jó, besúgások voltak, kaptam egy páncélszekrényt az irodámba, soha akkora páncélszekrényem nem volt, olyan embermagasságú volt, élén zöldre festve.   Kiderült, hogy Várnai ( 29 ), rendszeresen íratott a tudósítóival jelentéseket, ezek ott voltak, én soha egyet el nem olvastam belőlük. Volt egy pár dolog ami nem tetszett. Pl személyes dolog, ezen túl kell esni, ez etikai probléma. Harmadik napja voltam ott, a folyosón egy beosztottam szólt, hogy akar valamit mondani,  és mondja, hogy hallottam, hogy azt mondtad, ha a szovjetek megint megtámadják Afganisztánt , akkor te nem fogod megírni azt a cikket, hogy  ….. Én nem válaszoltam erre neki, elkezdtem gondolkodni, és rájöttem, hogy hol mondtam, ez egy magántársaságban volt, nyolc ember jelenlétében. Hogy került ez a Népszabadsághoz?  Aztán kitaláltam és azzal az emberrel többet nem akartam beszélni....

Végül is volt, amit jót lehetett csinálni az újságban, és volt amint meg nem. Viszont a világesemények középpontjában lehettem az újság révén, ott lehettem a genfi fegyverkorlátozási tárgyalásokon is, onnét tudósíthattam.  Volt, hogy csak a Népszabadságban jelent meg itthon, hogy ott mi történt, senki másnak nem volt meg. Én összehaverkodtam ott egy amerikai újságíró sráccal,  aki tudott fordítva olvasni, és elolvasta egy üvegfalon át mit gépel a követségi gépírónő, ott írták mi fog elhangzani az esti sajtóértekezleten.  Így ezt én megtudtam. Emlékszem te is ott voltál a Híradó stábbal, és emlékszem ebben a cikkben neked is fontos szereped volt.  Míg én írtam a szöveget te hoztad össze a telefonvonalat a sajtó szoba és Népszabadság szerkesztősége között, és tartottad a vonalat addig, a sajtóértekezleten kimondták az első mondatot én máris átvettem és diktáltam a tudósítást. Azt nem tehettem meg, hogy leadom, amíg valóban el nem kezdődött a sajtóértekezlet.  Így viszont a segítségeddel még a lapzárta előtt átjött a tudósítás.  Én szerettem volna egy csomót utazni, de ez a lapnál, hol ezért, hol azért , nem jött össze.

 

DP: Ki kit hívott tulajdonképpen 1995-ben?

 

 

EJ: Én hívtam Aczél Bandit, (30) aki akkor az MTI tudósítja volt Londonban, hogy ha hazajön, jöjjön át ő is a laphoz. S meglepetésemre azt válaszolta: inkább te gyere a Híradóhoz vissza, mert én leszek a főszerkesztő. Én nagyon szívesen mentem, illetve jöttem főszerkesztő-helyettesnek, Sándor Pista (31) lett a másik helyettes.  Jó dolgok születtek, sok jó dolog volt. Sikerült egy merőben újszerű híradót csinálni.

 

DP: Fodor János kollégánk, már vagy tíz évvel később azt mondta, élete egyik legszebb időszaka volt, mert a régi törvények, rendeletek lazultak, könnyebb volt közöttük lavírozni az újságíróknak, újak meg csak évek múlva születtek, így jóval tágabbak voltak az újságírók lehetőségei, korlátai.

 

EJ:  Azt mondom János véleményében sok igazság van, természetesen még voltak tabuk, pl. Nagy Imréről, egy mondatot le nem lehetett írni, már puhult fel a rendszer, már az én kis korábbi ügyecském is ezt mutatta, még összetrombitálták a dologhoz a szükséges embereket, de végül is hülyét csináltak magukból. Horvát Jancsival szoktam ezt a témát elég alaposan megrágni, akkor fogalmazunk talán jól, ha azt mondjuk, hogy volt egyszer egy televízió, amelynek volt előnye, volt hátránya, volt sok jó dolog benne, ahhoz értettünk, mivel az nincs, én nem tudok mit mondani a televízióról, mert nincs kinek.

 

DP: Ha már szóba hoztad Horvát Jancsit,  beszélgetnünk kéne az első kísérleti kereskedelmi televíziós kísérletről, az MTV Plusz -ról, ezen belül is az ebben megjelent Híradóinkról is, amit közösen csináltunk.

 

EJ: Ezt az egészet Bayer Jóska, az MTV Kereskedelmi Főigazgatója találta ki. Ez megint a nagy ajándékok egyike volt az életemben. Egyszer ki lehetett próbálni, volt rá lehetőség, hogy milyen lenne ha másféle műsor, másféle híradó lenne. Sok pénzt is kerestünk rajta, ez is igaz.

 

DP: A szerencse is közrejátszott, mert már 1988 májusában 80-85%-os készenlétben volt a Híradó új (6.st) stúdiója, s mivel még a Híradó adások a  régi (3.st) - ból mentek, meglehetett oldani a párhuzamos hírműsor készítését. Ez az első pillanat a magyar televíziózás történetében amikor egy konkurens hírműsorral kell versenyeznie Híradónak.

 

EJ: Azt azért ki kell mondani, hogy nem jobbak voltunk, hanem jobban gondolkodtunk. Nagyon sokat segített az a sok plusz munka, nagyon kevesen és nagyon feszített, precíz munkával tudtuk előállítani ezeket a Híradókat. Ha emlékszel, csináltunk egy főpróbát, amikor minden megbukott, onnantól kezdve a 10 nap alatt megcsinált 54 Híradónkban egyáltalán nem volt hiba. Soha emberek nem hitték el, önmagukról sem, hogy ők így tudnak dolgozni. Azért drukkoltam, hogy legyen vége, mert még két – három nap és mindenki kifekszik a fáradtságtól. Őrült nagy dolog volt,  amikor Peter Jennigs (32) , a CBS munkatársa itt volt Pesten, és nagyon megdícsérte a műsort. Számomra, a munkáim során az egyik legnagyobb öröm volt ezt csinálni.

 

DP: A mi kis „klánunk” ahogy Aczél mondta (te, Kiss, meg én) 1986-1990 között a távol-keleti gazdaságok bbemutatása után rohangászott Délkelet-Ázsiában. Miért is? Azt is megértük, hogy a korábbi Népszabadság főszerkesztőd az első A HÉT - ben lemenő anyagunkat egy borsodi munkásgyűlésen ítélte el, hogy hát ilyen anyagok nem kellenek.

 

 

EJ: Érdekes, a konkrét Berecz kritikára nem emlékszem. Több, az utazásaink során készült anyagunkkal kapcsolatban több politikusi kritikára és letolásra emlékszem, érdekes, hogy erre nem. Utólag is úgy gondolom, hogy ezt a témakört jól találtuk el Szingapurban, Malayziában, Vietnámban, Thaiföldön, Taiwanon, hogy milyennek is látszik egy másik világ. Csak egy példa: Szingapúrt, ezt a koszos, rasszizmussal telített várost, még 1965-ben kizárják a Malay Államszövetségből. Ott marad egyedül, s azóta a világ egyik fontos vezető városállama lett. Kérdés: mit tudtak ők, amit mi nem tudtunk, vagy nem tudunk. Ezek jó kérdések voltak. Emlékeim szerint magyar nézőink szerették megnézni ezeket a filmeket, riportokat. Nagyon fontos volt, hogy Aczél Bandi maximálisan támogatta ezeket a témákat és forgatásainkat. Bandival nekem könnyű volt dolgozni. Ő egy könnyű pasi, mert ha tényekről beszéltünk, mindig meg lehetett állapodni vele, s megállapodásunkhoz mindig száz százalékban tartotta magát. 

 

 

DP: 1990. januárban Aczél Endrét felmentették a Híradó főszerkesztői megbízásából. Ez téged meglepett?

 

EJ: Nem elegáns, de így pontos: Ez engem pofán vágott és még aztán is sokáig gyötört.  Azt mutatta, hogy a világ sokkal mocsokabb, mint amilyennek elképzeltem, meg azt is, hogy én röhejesen hiszékeny vagyok, mert ezt nem tudtam volna elképzelni.... Bandi felmentése azért lepett meg, mert én addigra már másként értékeltem a magyar világot. Azt tudtam, hogy az 1989-es változások után lesz mindenféle huzakodás, de azt, hogy előjön a Pozsgay (33) háta mögül, valamelyik fullajtár, akiből később titokminiszter lesz, és ezt mondja … Nem tudom, hogy te tudod-e, hogy a Pozsgay egy napra vette vissza az államminiszteri pozicióját, -  mert arról már korábban lemondott -, hogy a leváltást megcsinálhassa. Én úgy tudom, hogy két ember kellett volna kinyírni, Baló Györgyöt, meg Aczélt. Az utóbbit sikerült, Balót nem. Engem nagyon meglepett a leváltása, de azt kell mondanom, nem baj, ha az ember ilyet átél időnként. Rövid néhány óra alatt történtek a dolgok, az értekezletről felmentem, a szobámba, az aznapi, már megírt műsorvezetői szövegemet kivettem a gépből, összehajtottam és betettem a táskámba, megtiltottam, hogy használják.  Utolsó írásművem az írógépen, Nemeskürty Istvánnak (34) íródott. Közöltem vele a lemondásomat. Nekem megkönnyebbülés volt, sőt szerencsémre én még be tudtam mázolni neki egy jó nagyot, mert lehivatott magához, egy elég keménykedő hangon kezdte, de azután én idéztem neki valamit az „Ördögi kísértetek”-ből, és akkor láttam, hogy nagyon meglepődött, és elgondolkodott: jól tettem én ezt? Az Ördögi Kísérteteket Bornemissza Péter írta 1578-ban, Nemeskürty 1977-ben sajtó alá rendezte és jó sok jegyzetet írt hozzá.  Elég valószínű, hogy mikor én a TV-elnök Nemeskürtyvel huzakodtam, rajta kívül én voltam az egyetlen ember ebben az országban, aki az ő könyvét olvasta volna. Bornemissza rettenetesnek és fertőzöttnek látta ezt a világot, én meg – jó négyszáz év után – azt kérdeztem Nemeskürtytől, a szakértőtől, milyennek látja most a világot..... A válaszra nem emlékszem, de azt tudom, hogy nagyon meghökkent, hogy itt van egy kirugandó újságíró és Bornemisszától idéz.  Kimentem, soha többé nem beszéltem vele....

 

 

DP: MTV után több felé is dolgoztál, számomra a legizgalmasabb a  TV 3-as időszakod volt. Egy igen jól induló híradót csináltatok ott.  Hogy kezdődött? Nekem különösen az tetszett az ottani Híradóidban, - még a maiakat beleértve – a kép visszanyerte a funkcióit a híradóban. Számomra izgalmas adásaitok voltak.

 

EJ: Remek operatőreink voltak, a TV-3  jó csatorna volt és jól is tettük,  amit mi a híradóiban tettünk. Azt, hogy a világ azt mondta, hogy köszöni szépen, ezt nem kéri, az nem az én dolgom, saját magam úgy értékelem, hogy az én életem legjobb televíziós periódusa ez volt. Itt is rengeteg tanultam magam is. A TV-3 megengedte egy ideig nekem, nekünk, hogy olyat csináljunk, ami szerintünk a legjobb, legkorszerűbb. Belemehetünk, elemezhetjük, hogy igazunk volt–e, én mindenestre azt mondom, hogy nagyon sok ember jött hozzám a közértben oda, hogy hát ez nagyon jó. Emlékszem a Szabó János (35) honvédelmi miniszter, bejelentette egy állománygyűlésen, egy dolgot, a HM ből telefonáltak ne adjuk le. Leadtuk, még az akkori Magyar Hírlapban egy kis hír hozta csak le. Ne ezen a nyomvonalon érdemes lett volna elindulni, - ma se tartunk itt-, hogy ha valaki kimond valamit, kimondott valamit, azért vállalni kell a felelősséget. Ilyet ott a TV-3-ban elég sokat csináltunk. Különös módon nem mondhatom, hogy senki sem szólt soha, a Kisgazdapárt párt volt az egyetlen, ami legalább nem jelentett föl. 

 

 

DP: Nem beszéltünk még arról, hogy közben bekapcsolódtál hazai és külföldi televíziós programokba, (1994-1997 között az USAID megbízásából televíziós tanítást vállaltál Macedóniában, Horvátországban, Oroszországban, miközben 1996-1998 között az USAID által szponzorált, a helyi televíziózást segítő „Pro memória” program vezető oktatója. Tanítottál több egyetemen is.

 

EJ: Az amerikaiakkal én szakmai területen mindig is jóban voltam, ők indították ezeket a képzéseket. Azóta is csinálják, gyakorlatilag a demokrácia elősegítésére szolgál, újságoknál is van ilyen képzés, de főleg televízióknál. Ez kizárólag szakmai képzés, erre engem meghívtak, mintegy előadót. Az egész Debrecenben kezdődött. Sajnos kezdetben elég gyenge előadók jöttek, egy kis idő után felkértek, hogy komplett programrészek vezetője legyek. Ezen tanfolyamok miatt utazta velem már kétszer körbe Magyarországot, Kiss Péter operatőr kollégánk, barátunk. Ez egy nagyon jó meló volt, részben azért, mert rendesen megfizettek, másrészt, mert elég világosan lehetett látni, hogy honnan hová. Úgy működött, hogy x helyet kijelölték, hogy ott lesz a következő két hetes tanfolyam, képzés, és erre meghívták a környékbeli 6 – 10 helyi televíziót.  Rengeteg gyakorlatot tartottunk, fontos volt, hogy ne csak elmélet legyen.

 

 

DP: Úgy tudom egy családregényen dolgozol, ráadásul angol nyelven írod, igaz a hír?

 

EJ: Majdnem jók az információid... Nem egy könyvet írok, hanem kettőt, s valóban az egyiket angolul.  Közben voltam az MTI- ben, tízenvalahány évet tanítottam ELTE-n, ahonnét, mindkét helyről négy nap alatt tettek ki. Azt kell mondanom én már kitanult kirúgott vagyok.

Az egyik könyvet az öcsém, Elek László írta, pontosan éveken keresztül interjúvolta apánkat, hol félretették, hol folytatták. A könyvnek az a címe, hogy „Sarokkövek”. Azért sarokkövek, mert a családnak a régebbi neve, Eckstein volt, az apám magyarosított, még az én nevem is először ez volt. A könyv évekkel ezelőtt magánkiadásban megjelent, pénzért nem lehetett kapni. Közben az változott, hogy nagyvilágban élő családunkból az idősebbek elmentek már. Most is van egy csomó rokon, leszármazott, ezek sem suhancok már, vagy olyan korúak mint  én vagy valamivel fiatalabbak, de már a gyerekeik is felnőttek, egyetemisták, azonban ezek magyarul nem tudnak. Egy unokatestvérem Izraelben él, a többiek Amerikában. Az unokatestvérem mondta, itt van ez a könyv, de a család nagy része nem tudja elolvasni, mert nem tudnak magyarul, milyen kár. Ez egy igen szegény zsidó család volt, sok gyerekkel, mindenféle életutakkal. Ajánlotta, fordítsam le a könyvből az érdekesebb részeket, mondtam ki vagyok én, hogy válogassak.... Éppen kórházban voltam, elkezdtem a dolgon gondolkozni, s eldöntöttem: lefordítom a teljes könyvet. Lefordítottam kiegészítettem, és azt akartam, hogy a családtagok apámat hallják, és meg is értsék, mit mond és miért, ehhez írtam 146 lábjegyzetet. Tudod azt megmagyarázni egy amerikainak, hogy Zamárdi egy balatoni település, hát az egyszerű, de azt, hogy kulákvircsaft, na az már kicsit bonyolultabb. Én közben rájöttem azt sem tudom mi a kulák szó eredeti jelentése, orosz szó, ököl. Kerestem egy magyar – angol nyelvű irodalmárt, aki átnézte, kijavította. A könyv elkészült mindenki megkapta a családban.

 

Nekem van egy „fogadott bátyám”, aki most már egy idős szobrászművész. Cséri Lajosnak hívják, 87 éves, aki az én anyámmal egy vagonban ment el Auschwitzba. Engem azóta ismer, amióta megszülettem. Szeretem, tényleg a bátyám, egyszer csináltak vele egy interjút,  a Soá Alapítvány  (36), ez Spielberg féle, évekig gyűjtötték a túlélőknek interjúit, 53 ezer ilyen van. Azt mondják, hogy ennek meg kell maradnia. Beszélgettünk róla, hogy ezt ki lehetne adni, mondtam így önmagában szerintem nem. Aztán jött egy bácsi, hogy folytatná, mert Soá interjú befejeződik azzal, hazaérkeztek, csinált is egy csomó mindent de közben meghalt, de

amit csinált, az sajnos nem volt jó. Hát nekiláttam és megcsináltam én, ez a kétharmada lett a könyvnek. Egy hatalmas interjú, attól kezdve, hogy hazatért. Rengeteg olyasmit mesél, ami szerintem figyelemreméltó. Ez a könyv magyarul van. 

 

A könyvek írása mellett is tanítottam és tanítok is. Jelenleg két tanítványom van, szobrász az egyik, másik pedig egy volt tanítványom, nem együtt járnak órára, külön külön. Angliában, Londonban van egy utca, a Savile Road, az az utca ahol csak szabók vannak, és rád szabják az öltönyt. Én olyan kurzusokat tartok, amelyek személyre vannak szabva az utolsó betűig. Ezek nem előre elhatározottak, hanem mi dolgozzuk össze őket.  Én abba akarok nekik segíteni, hogy jobban kiismerjék magukat a világban. A nemzetközi gazdasági válságtól a zen buddhizmuson át mindennel foglalkozunk, de főleg a természettudományos ismeretekkel törődünk. Szeretnék még vagy három érdeklődőt, sokkal fiatalabb generációból, akik nagyon kíváncsiak, és megpróbálni velük valami hasonlót.

 

További izgalmas tanítványokat kívánok neked, és köszönöm a beszélgetést.

 

A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte: Dunavölgyi Péter

 

Budapest, 2014. október.

 

Lábjegyzetek:

 

(1) Balázs Béla, eredeti nevén Bauer Herbert Béla (Szeged, 1884.augusztus 4.  Budapest, Józsefváros, 1949. május 17.) költő, író,filmesztéta, filmrendező, filmfőiskolai tanár. 1902-ben jeles eredménnyel érettségizett a szegedi főreáliskolában, majd megkezdte tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakán. 1904-ben részt vett a Thália Társaság munkájában, ott ismerte meg Lukács Györgyöt. Népdalgyűjtő útra indult. 1905 tavaszán A következő évben befejezte tanulmányait, később külföldi tanulmányútra ment. A berlini egyetemen Simmel és Wilhelm Dilthey filozófiai előadásait látogatta. Időközben befejezte első drámáját, a Doktor Szélpál Margit-ot, majd Simmel biztatására megírta első könyvét, a Halálesztétikát. 1907 elején Kodállyal Párizsba utazott, ősszel pedig tanári állást kapott a Wesselényi utcai polgári iskolában.

1908-ban ismerkedett meg Hajós Edittel és Lesznai Anna költőnővel, a költői pályája is ekkortájt indult, s verseit a A Holnap antológiában közölték.  1909 áprilisában mutatták be első színpadi művét a Doktor Szélpál Margit-ot, s megismerkedett Ady Endrével. 1911-12-ben hosszabb időt töltött külföldön (Olaszország, Párizs, Berlin), s megjelent első verseskötete (A vándor énekel), illetve novellás kötete (A csend). Két évvel az első világháború kitörése előtt visszatért Budapestre. A Nyugat ekkor közölte Minisztériumok című kötetét. 1913-ban hivatalosan is felvette a Balázs Béla nevet.  1915 decemberében megkezdődtek a lakásán tartott Vasárnapi Kör ülései, amelyeken részt vett Lukács GyörgyHauser ArnoldMannheim Károly,Gyömrői EditFogarasi BélaLorsy Ernő és mások. 1916-ben jelent meg háborús naplója és második verseskötete: Tristán hajóján. A következő évben előadásokat tartott a Szellemi Tudományok Szabadiskolájában, s az Operaház bemutatta Bartók táncjátékát, A fából faragott királyfi-t, amelynek szövegkönyvét ő írta. 1918-ban  az Operaház bemutatta A kékszakállú herceg vára című művét. A magyarországi Tanácsköztársaság alatt tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, majd beállt a Vörös Hadseregbe, s részt vett az északi hadjáratban. A kommün bukása után novemberben hamis papírokkal elhagyta az országot, Bécs melletti Reichenauban teledett le Napi- és hetilapokban színházi és filmkritikákat publikált, ezeket feldolgozva írta és jelentette meg 1925-ben filmesztétikai főművét, a Látható embert. 1926-tól 1930-ig Berlinben élt, hol a Marxista Munkásiskola előadójaként, illetve a birodalmi Munkásszínjátszó Szövetség irányítójaként dolgozott. Összeismerkedett Leni Riefenstahllal, s a színésznő több filmjének forgatókönyvírója lett.  1931 őszén szovjet filmesek meghívására Moszkvába utazott, hogy előadásokat tartson a filmfőiskolán, s hogy filmet készítsen a Magyar Tanácsköztársaságról.   A következő évben feleségével együtt Moszkvában telepedett le. Az 1930-as évek elejére elkészült a Tanácsköztársaságról szóló filmje (Ég a Tisza), de nem került forgalmazásra. 1937-ben nyaralót vett a Moszkva környéki Isztrában, s feleségével együtt odaköltözött. 1945 után tért haza Budapestre, és itt folytatta filmszervezői, tanári és szerkesztői tevékenységét.  Nagy sikert aratott a forgatókönyvéből készült Valahol Európában, Radványi Géza rendezésében.. Kossuth-díjat kapott, de 1948 után a politikából  Lukács György félreállításával párhuzamosan őt is éles kritikák érték az avantgard  miatt. Szemlélete miatt. Elvesztette állásait, nem taníthatott a Színművészeti Főiskolán, műveit nem jelentették meg.

(2) Leni Riefenstahl, teljes nevén: Helene Bertha Amalie Riefenstahl (Berlin,1902. augusztus 22. Pöcking, 2003. szeptember 8.), német filmrendező. Eredetileg balettot tanult, majd az 1920-as évek közepétől színésznő lett. Első filmszerepe a Korda Sándor rendezte Tragédia a Habsburg-házban c. filmben volt. Filmrendezőként a Balázs Bélával – akihez szerelmi kapcsolat fűzte – közösen írt és rendezett Kék fény c. filmmel debütált. A rendezőnő el volt ragadtatva Hitlertől. 1932-ben levelet írt neki, ezt követően találkoztak, a találkozás után Hitler propagandafilmesévé vált. Az első ilyen film A hit győzelme volt (1933), amelyet az 1934-es nürnbergi náci pártkongresszust megörökítő Az akarat diadala követett..

(3) Sinkó Ervin , magyar–jugoszláv költő, író, irodalomtörténész. Szül. Spitzer Franjo (Apatin, 1898. október 5.  Zágráb, 1967.március 26.) Elsősorban két regénye, az első világháborúról és az utána következő forradalmakról szóló Optimisták és a nyugati és moszkvai emigráció élményeit feldolgozó Egy regény regénye révén ismert. 1914-ben és a következő évben az MSZDP szabadkai szervezetéhez tartozott, illetve a Munkásotthon könyvtárosaként, és a Bácsmegyei Napló munkatársaként dolgozott. 1916-ban különböző lapok; a szociáldemokrata Népszava, és Kassák lapjai, A Tett és a Ma közölte Sinkó Ady és Nietzsche hatását mutató verseit. Ekkor jelent meg első kötete is, majd a következő két évben az orosz fronton harcolt. 1918-ban tagja lett a Vasárnapi Körnek. Az őszirózsás forradalom idején az Országos Propaganda Bizottság munkatársa volt, majd részt vett 1918. november 24-én a KMP megalapításában. 1919-ben részt vett az Internacionálé című lap megalapításában. A Magyarországi Tanácsköztársaság idején a VI. kerületi munkástanács és a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács tagja volt. 1919. május másodika és 18-a között Kecskemét város parancsnoka, az 1919. június 24-i forradalom napján pedig a Szovjetház védője. 1921-től 1926-ig Bécsben volt asztalos, illetve filmstatiszta és inkasszáns. Alapítója és főmunkatársa volt a Testvér című lapnak (1924–1925). 1926-ban és a következő évben SzarajevóbanGrazban, és Bécsben élt, s munkatársa volt a Korunknak, aNyugatnak, illetve a Századunknak. Optimisták című művét 1928-ban kezdte el írni Bácsszentivánon. Ekkor Zürichbe ment, majd visszaköltözött Bécsbe, 1933-ban Párizsban telepedett le. Innen két év múlva a szovjet fővárosba ment, majd újabb két év elteltével (1937-ben) visszatért a francia fővárosába. A második világháború első két évében orvosnő feleségével Bácsszentivánon lakott. Zágráb városában ismerte meg Miroslav Krležát. 1941 és 1943 között Szarajevióban, Drvarban és Splitben élt, bujdosott az üldöztetések elől. Az illegális Népfelszabadító Bizottság elnökévé tették meg, majd pedig Horvátország Antifasiszta Népfelszabadító Tanácsának volt küldöttje Rab szigetének kiürítési bizottságában. 1943-tól két éven át népoktatással foglalkozott különböző partizán mozgókórházakban. Miután mind felesége, mind ő leszerelt, Zágrábba költöztek. Sinkó a népjóléti és tanügyi minisztérium, illetve a horvát állami könyvkiadó munkatársa volt, s a Krleža által irányított Lexikográfiai Intézet is alkalmazta. 1959-ben Újvidéken az egyetem bölcsészeti karán magyar tanszéket hozott létre. Haláláig felváltva élt Újvidéken, illetve Zágrábban. 1945-ben lett a Horvát Írószövetség tagja. 

(4) Isaak Emmanuilovics Babel,  orosz író, drámaíró, újságíró (Odessza,1894. július 13. (Julián naptár sz. július 1.) – Moszkva, 1940. január 27.),. Iszaak Babel Odessza zsidónegyedében született és nevelkedett. Gimnáziumot, kereskedelmi iskolát végzett. 16 évesen franciául írta első elbeszéléseit, de ezek nem maradtak fenn. 1916-ban Szentpéterváron Gorkijfedezte fel, közölte két novelláját.   1920-ban Bugyonnij Első Lovashadseregében, a lengyel –szovjet háborúban vett részt tudósítóként és tolmácsként. 1921-ben ismét írni kezdett, elbeszéléseit Majakovszkij lapja, a LEF, illetve Alekszandr Voronszkij Krasznaja Nov (Vörös Ugar) című folyóirata közölte. 1926-ban jelent meg önálló kötetként a Lovashadsereg című műve. Két novelláját 1933-ban a cenzúra betiltotta, további kettő pedig 1934-ben jelent meg. Közben többször járt Nyugat-Európában, 1935-ben Párizsban .Utolsó négy elbeszélését 1937-ben publikálta. 1939 őszén novellaciklust készült megjelentetni Új elbeszélések címmel. Májusban azonban koholt vádak alapján letartóztatták, kéziratait elvitték, majd megsemmisítették. Babelt 1940. január 27-én kivégezték. 1954. december 18-án rehabilitálták.

(5) Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin, Nobel-díjas orosz író (Kiszlovodszk, 1918. december 11.  Moszkva, 2008. augusztus 3.) . Kozák értelmiségi családba született. A Rosztovi Egyetemen matematikát és fizikát, majd irodalmat tanult. A II. világháborúban egy tüzérosztag parancsnokaként részt vett a frontharcokban. Egy gyermekkori barátjának írott levele miatt, melyben bírálta Sztálint1945-ben letartóztatták.Ezután 11 évet töltött börtönökben és munkatáborokban1956-ban rehabilitálták, ekkortól matematikát taníthatott. Hamarosan írással kezdett el foglalkozni. Szolzsenyicin aztán saját gulagbeli élményeiből merítve írta meg igazán jelentős műveit, amelyek révén már életében klasszikussá vált. Első az Ivan Gyenyiszovics egy napja volt.. Ezeket a szovjet kommunista kritika élesen bírálta, túlzott pesszimizmusra és a kommunizmust ért bírálataira hivatkozva. Az 1960-as évek közepétől főképp külföldön jelentek meg írásai, ennek okán szovjetellenesség vádjával 1969-ben kizárták a Szovjet Írószövetségből.  Az 1973-ban írt A GULAG szigetvilág című regénye miatt a Legfelsőbb Tanács megfosztotta szovjet állampolgárságától és kiutasította az országból. 1973 -  1994között az Egyesült Államokban élt, majd  1994-ben tért vissza Oroszországba.

(6) Jancsó Miklós filmrendező,forgatókönyvíró,(Vác, 1921. szeptember 27.  Budapest, 2014. január 31.) kétszeres Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas .Az érettségi után a pécsi jogi egyetemre iratkozott be, de diplomát Kolozsvárott szerzett 1944-ben. Bejelentkezett az ügyvédi kamarába, de jogi munkát már nem végzett. 1946-ban Budapestre költözött és beiratkozott a Filmművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben rendező szakos diplomát szerzett. Kezdetben rövidfilmeket készített, majd 1958-ban, 37 évesen elkészítette első nagyjátékfilmjét A harangok Rómába mentek címen. A filmet Somló Tamásfényképezte, akivel 1969-ig dolgozott együtt, legutolsó közös munkájuk a Fényes szelek című film volt. Somló Tamást Kende János operatőr váltotta fel. A Szegénylegények című filmje volt az első, amire felfigyeltek a külföldi kritikusok.  1959-ben Nemeskürty István közreműködésével megismerkedett Hernádi Gyula íróval, aki attól kezdve állandó alkotótársa lett egészen annak 2005-ben bekövetkezett haláláig.  1970-ben színházi rendezőként is debütált a Huszonötödik Színházban a Fényes szelek című darabjával.  1988 óta címzetes egyetemi tanár volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen1990 és 1992 között a Harvardon is.

(7) Matúz Józsefné – főszerkesztő, (Budapest, 1924. november 27. – Budapest, 2007. november 3.) Tanulmányai: Tanárképző Főiskola. Munkahelyei: Filmhíradó , majd   Magyar Televízió – 1957. májusától 1986. májusáig a         TV Híradó: főszerkesztője. 1957. májusában kapott megbízást a magyar televíziózás első hírműsorának szerkesztésére, és a Híradó szerkesztőség létrahozására. 1957. július 02.– án  Képes Híradó címmel sugározták a magyar televíziózás általa szerkesztett  első önálló hírműsorát. Létrehozta a Híradó szerkesztőség technológia rendszerét, amely évtizedekig  alapját képezte a szerkesztőség műsorkészítésének.  1962. januárjától állandó vidéki operatőr-tudósítói voltak. Létrehozta az első, majd – szándékaitól eltérően - az egyetlen külföldi tudósítói irodát, mely 1971-ben megkezdte munkáját Moszkvában. Az 1970-es években megújította, tartalmilag és technikailag  korszerűsítette a Magyar Televízió hírszolgáltatását. A vidéki tudósító hálózat mellett híradós tudósítói bázisokat teremtett Szegeden Pécsen, Debrecenben, Szolnokon , Győrben és Zalaegerszegen.  1985. december 31. -ig vezette az általa alapított szerkesztőséget. Hírműsor élén Európában sehol nem állt ilyen hosszú időn át egy főszerkesztő

(8) BEHYNA KÁROLY, szerkesztő (1945.06.27-1987.04.11.) Tanulmányok: ELTE, Munkahelyek: 1970-1987 MTV. A TV Híradó külpolitikai szerkesztőségében kezdett dolgozni. Több mint egy évtizedig nap nap után nélkülözhetetlen elemei voltak a Tv Híradó különböző kiadásanak  a szenvedélyesen és meggyőződéssel fogalmazott külföldi hírei. Ebben az elillanó műfajban is mindig a távlatokat kereste. 1979-ben Edelényi Gáborral a Közel-keleten készít riportsorozatot a híradó számára, amelyért később Nívódíjat kapott.  1981-ben Hadházy László operatőrrel, és Szilágyi József gyártásvezetővel Vietnamban és Kambodzsában forgatott a Híradó műsorának. 1981 –et követően, éveken át küzdött a betegséggel, és akkor is rendszeresen jelen volt a műsorai felvételeinél. Később az Irodalmi osztályra került. Amikor a Vers mindenkinek szombat esti sorozatát szerkesztette, abból antológia állhatott volna össsze. A 1987-es Rádióújságban így irt róla Pálfy G. István: „ Mert bár a külpolitizálás éveiben nagyon messze kényszerült az irodalomtól, érzékenységét s a minden értéket befogadó bátorságát soha nem veszítette el. Ahogyan ő emelte meg a könyvet a kamera előtt, az az oly sokszor elfelejtett irodalom emelkedését jelentette a képernyőn”. Szerkesztő volt, a magyar irodalom és a nemzeti hagyományok és művészetek elkötelezett népszerűsítője. Magánemberként rajongott a természetért és a madarakért.

(9) Kaplár F. József - (Jászberény, 1949. október 5. – ) magyar sportújságíró, sportvezető. 1969-1973 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt. 1973-1974 között a TV-Híradó gyakornoka, 1974-1985 között munkatársa, 1986-1988 között főmunkatársa, 1989-1990 között szerkesztőség-vezetője volt. 1975-1976 között elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1987-ben doktorált. 1989-1996 között a Magyar Fallabda Szövetség elnöke, 1996-2000 között társelnöke volt, 2000 óta tiszteletbeli elnöke. 1991-1995 között a Telesport főmunkatársa, 1995-1997 között rovatvezetője, 1998-ban megbízott főszerkesztője volt. 1999-ben a Hungarosport Tv kereskedelmi igazgatója volt. 2000 óta a Sport1 Tv műsorvezető-kommentátora. 2005 óta a Hun-Med Kft. ellenőrzési igazgatója.

 (10)  KUKK GYÖRGY, újságíró, szerkesztő, rovatvezető, szerkesztőségvezető. Szatmárnémeti, 1922.08.19 -1986.május 07. Tanulmányok:  Kárpitos 1940., SZKP történeti szakosító képzés. Munkahelyek: 1949-1951 Kispesti Textilgyár, 1951-1954 Külügyminisztérium, 1954-1955 Országos Kisiparos Szakszervezet, 1955-1956 Szikra Könyvkiadó, 1957-1986 MRT majd MTV.  Kukk György 1957 szeptemberében kezd szerkesztőként dolgozni a Magyar Rádiós és Televízió Aktuális Főosztályán, 1961-től rovatvezető. 1962-ben kerül a Televízió Agitációs és propaganda osztályára, rovatvezetői beosztásba.1964-től a Híradó Osztály hír-és külpolitikai rovatvezetője. 1983-tól a Híradó Főszerkesztőség, Külpolitikai Szerkesztőségének vezetője.  Majdnem húsz éven keresztül irányított a TV Híradó külpolitikai rovatának, majd szerkesztőségének a munkáját. A híradó 2. kiadásának állandó adásszerkesztője is volt. Tagja volt a MUOSZ-nak.

(11)   GARA GYÖRGY, újságíró, szerkesztő, rovatvezető-helyettes  

 (Budapest, 1914. 03.13 - 2003. Budapest). Munkahelyek:   MTI, 1967   Magyar Rádió és Televízió – majd 1974 - 1980   MTV. Újságíró, szerkesztő. Pályafutását az MTI-ben kezdte 1950-ben, mint olvasó szerkesztő.  1964-től Magyar Rádió Külföldi Adások Főszerkesztőségén szerkesztőként dolgozik. 1967-től a Magyar Televízió Híradó Osztály (szerkesztőség) külpolitikai rovatvezető-helyettese nyugdíjba vonulásáig, 1980-ig.  Külpolitikai szerkesztői munkája mellett az 1970-es években adásszerkesztője volt a TV Híradó 2 kiadásainak mely az MTV 2 csatornáján jelentkezett 21,00 órakor.  MUOSZ tag volt.

(12) Antonín Novotny csehszlovák politikus (1914 december 10- 1975. január 28)  Mivel 1921 tagja volt a Kommunista Pártnak. 1937-1938 volt a regionáltitkára volt a csehszlovák kommunista párt  Hodonini szervezetének. 1941-1945 börtönbe került volt koncentrációs táborban Mauthausenben .  1953- ban  miniszterelnök-helyettes; 1957.11.19 - - 1968. 03. 22 között köztársasági elnök, s a párt vezetője.

 (13) Alexander Dubcek csehszlovák kommunista politikus,  (Zayugróc, 1921. november 27.  Prága, 1992. november 7.)  rövid ideig Csehszlovákia vezetője (1968–1969), a prágai tavasz kulcsfigurája. 19511955 és 19601968 és 19691970 a szövetségi parlament tagja, illetve szóvivője, és 19641970 a szlovák parlament tagja.

(14) TANJUG – Jugoszláv hírgyűgynökség

(15) REGŐS SÁNDOR, újságíró, szerkesztő riporter, főmunkatárs, műsorvezető, főszerkesztő helyettes, Pécs,1934.augusztus.01.- Budapest 2007. május 23. Tanulmányok: 1952-1955: Idegen Nyelvek Főiskolája német sajtó szak, 1963-1966 ELTE esti tagozat angol nyelv, Munkahelyek:  1955-1957: Magyar Rádió német szerkesztőség, 1957-1959 szabadúszó német tolmács, fordító, 1959-1962: NDK Rádió budapesti iroda műsorszervező, 1962-1971 Magyar Rádió ,1971-1975 Magyar Rádió és Televízió varsói tudósító, 1975-1992 Magyar Televízió, 1992-1995 Külügyminisztérium.

A Rádió német nyelvű adásánál újságíró gyakornokként kezdte, majd a szerkesztőség sportműsorait készítette. A forradalom után elbocsátották, filmszövegek fordításával és szinkronizálásával kereste kenyerét. Az NDK Rádió tudósítója alkalmazta műsorszervezőnek és tolmácsnak, közben 1960-tól külsősként riporteri tevékenységet végzett  a Telesportnál. Ebben a minőségben állandó munkahelyeinek változásától függetlenül 20 éven keresztül dolgozott a TV Sportosztályának. Egyebek között 5 olimpia közvetítésében vett részt.  1962-ben visszakerült a Rádióhoz, a Krónika rovat műsorainak lett felelős szerkesztője és műsorvezetője. Riportjaiban főleg Magyarország nemzetközi kapcsolataival foglalkozott. Közben külsősként riportokat készített különféle TV műsorok, így pl. a „TV jelenti” számára. 1971-től négy évet töltött Lengyelországban a Rádió és Televízió tudósítójaként, ahol az addigi német és angol nyelvtudásához megszerezte a lengyelt is. A lengyel nagypolitika eseményei mellett sokat foglalkozott a lengyel-magyar kapcsolatok múltjával is. A varsói felkelés 30 évfordulóján riportot készített két lengyel tiszttel, akik a felkelés leverése után a közelben állomásozó magyar alakulatoknál találtak menedéket. Hazatérve a TV Híradó utazó tudósítója, főmunkatársa és egyik felelős szerkesztője lett. Éveken át rendszeresen beszámolt különtudósítóként a portugál forradalmat követő eseményekről, riportot készített az Azori szigeteken és Madeiran szervezkedő ellenforradalmi csoportok tevékenységéről, helyszíni riportban mutatta be a gyarmatosítást követő zűrzavaros helyzetet Angolában. Spanyolországból is számos alkalommal jelentkezett tudósítóként a Híradó és a Hét számára. A Franco-rendszer bukásáról nemcsak tudósításokban, hanem riportfilmben is beszámolt. 1978-ban elvállalta az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójának vezetését. Működésének 10 éve alatt a Magyar Televízió nézői nemcsak a Dél-alföld gazdag hagyományaival, kultúrájával, politikai és művészeti életével ismerkedhettek meg, de a Gyulai Várszínházzal közösen évente megrendezett irodalmi esten képet nyerhettek a határokon belül és kívül virágzó magyar líra legjobb verseiről is. De szegedi évei alatt külpolitikai újságíróként továbbra is szolgálta a Magyar Televíziót. Gyakran utazott Lengyelországba, ahonnan a hatalom és a Szolidaritás szakszervezet küzdelméről tudósított. Gyakran készített interjúkat Mieczysław Rakowski miniszterelnökkel és Lech Wałęsával. 1988-ban visszakerült Budapestre, ahol a Külpolitikai Főszerkesztőség helyettes vezetőjeként és a „Panoráma” műsorvezetőjeként dolgozott. Természetesen továbbra is rendszeresen beszámolt a lengyel átalakulás eseményeiről, és a német újraegyesítést megelőző történésekről. 1990-ben a TV Híradó főszerkesztő helyettese lett, majd az Antall-kormány felkérésére Stuttgartban képviselte főkonzulként az új Magyarországot.

(16) JÁVORSZKY LÁSZLÓ, operatőr (Budapest, 1930. 05.26 –  ( ?) Tanulmányok: Színház és Filmművészeti Egyetem, operatőr szak 1955. Marxizmus – Leninizmus Esti Egyetem művészeti tagozat 1964. Munkahelyek: 1950-1951 Autótaxi, 1951-1954 Magyar Híradó és Dokumentfilm Vállalat, 1954-1966 Magyar Szinkronfilm,  1966-1986 MTV Híradó Főszerkesztőség. Pályáját animációs filmek készítésével kezdte. 1954-ben ő volt az operatőre az első (és egyben utolsó) magyar térhatású  mesefilmnek, amelyet a Bajcsy-Zsilinszky úton lévő és erre a célra átalakított  Toldy-moziban vetítettek. A térhatás eléréséhez szükséges speciális szemüvegeket az ülések karfájára szerelték fel, és a nézők ezeken keresztül mélységben is tagolt, többdimenziós képet láthattak.. Mivel mind a felvétel, mind pedig a lejátszás bonyolultsága nem állt arányban az elért eredménnyel, az első filmnek nem lett folytatása. Dolgozott a Magyar Híradó és Dokumentumfilm Gyárban, majd a Magyar Szinkronfilmnél. A TV Híradóhoz magával hozta azt a precizitást, amelyet az animációs filmek forgatásánál sajátított el. A leghétköznapibb tudósításokba is igyekezett igényes képi mondanivalót beépíteni. Nem lehetett olyan sürgős esemény, amelynél engedett volna a képi igényességből. Egyenrangú alkotótársa volt megannyi szerkesztőnek. Az 1970-80-as években sokat dolgozott együtt Pálfy (G.) István szerkesztővel számtalan kulturális eseményről tudósítottak, a vidéki színházak megújulásának kísérleteit és eredményeit az ő kamerája örökítette meg az utókor számára.  

(17) Ipper Pál - újságíró, szerkesztő, külföldi tudósító, műsorvezető , (Budapest,1927.07.09- Budapest, 1990.01.16.) 1927-ben született Budapesten, a budapesti  Berzsenyi Gimnáziumban 1941-ben félbeszakította tanulmányait és műszerészinas lett a Fogorvosi Műszergyárban. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba.  Az elektromos villanymotorokat, berendezéseket készítő Szalay István Rt.-nél dolgozott, majd a (MADISZ) V. ker. függetlenített titkára volt. 1949 és 1953 között az  ÁVH századosa volt.

1953-1958 között esti, ill. levelező tagozaton az  (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) magyar-történelem szakát, 1959-60-ban a debreceni  Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE) BTK angol szakát végezte. 1953-tól a Magyar Rádió munkatársa. Dolgozott a műsorszerkesztőségben, az irodalmi osztályon, az idegen nyelvű szerkesztőségben, végül a politikai adások főszerkesztőségében. 1956 végétől a vidéki stúdiók felelőse, 1959-63-ban a rádió hírszerkesztőségének turnusvezetője. 1963-1969 között a  Magyar Televízió New York-i tudósítója volt. 1969-től részt vett az első televíziós Fórumokon. Két évvel később, 1971-ben indította el a nagy sikerű 168 óra című rádiós műsorát, amelynek első műsorvezetője és főszerkesztője. 1974-től a TV-Híradó főmunkatársa, külpolitikai kommentátora; számos jelentős világeseményről tudósított. 1984-1988 között Magyarország ausztráliai nagykövete volt.

(18) Kádár János kommunista politikus.  (eredetileg Csermanek János, Fiume, 1912. május 26. Budapest, 1989. július 6.)  1948 és 1950 között belügyminiszter. 1952 és 1954 között egy koncepciós pert követően börtönbe zárták. Az 1956-os forradalom alatt részt vett Nagy Imre kormányában, denovember 4-én átállt a szovjetekhez, akik a visszaállított kommunista diktatúra vezetőjévé tették. 1956 novembere és 1988 májusa között az MSZMP első titkáraként, később pedig főtitkáraként megkérdőjelezhetetlenül Magyarország első emberének számított. Kétszer voltminiszterelnök.

(19) REZSNYEV Leonyid Iljics Brezsnyev  ( Kamenszkoje, Oroszország, ma Dnyiprodzerzsinszk, Ukrajna; 1907. január 1., a régi naptár szerint 1906. december 19.1982. november 10.) szovjet politikus volt. Nemzetisége a személyi dokumentumai szerint eredetileg ukrán volt, az 1940-es évektől azonban inkább oroszként szerepelt. 1964. október 14-étől haláláig, 1982-ig a SZKP főtitkáraként a Szovjetunió vezetője, 1960 és 1964, majd 1977 és 1982 között ismét a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöki posztját (államfő) is betöltötte.

(20) Tuvai Köztársaság, az Oroszországi Föderáció alanya, köztársaság Oroszország délkeleti részén van. 1912-ig Kína része volt, majd 1914-től orosz protektorátus volt, 1921-től pedig független állam. 1944-ben a Szovjetunió bekebelezte, autonóm területként, majd 1961-ben autonóm szovjet szocialista köztársasággá (Tuvai ASZSZK) alakult.

(21) Losonczi Pál, politikus  (Bolhó1919szeptember 18. – Kaposvár, 2005március 28.barcsi TSz-elnök, 1967-1987 között az Elnöki Tanácselnöke. Mezőgazdasági technikumot végzett agrárszakember volt, 1948 és1960 között a barcsi termelőszövetkezet elnöke. 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba (1948-tól Magyar Dolgozók Pártja, 1956-tól Magyar Szocialista Munkáspárt röviden MSZMP), 1957-1989 között az MSZMP KB, 1975-1987 között az MSZMP PB tagja volt. 1953-ban lett tagja a Magyar Népköztársaság Országgyűlésének.1960 és 1967 között mezőgazdasági miniszter volt. 1967. április 14-én, Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke utódjaként Losonczi foglalta el az elnöki beosztást.  Több mint 20 éven át, 1987. június 25-ig állt az Elnöki Tanács élén,  1989-ig maradt tagja a magyar Országgyűlésnek

(22) Horváth J. Ferenc,  újságíró, szerkesztő, felelős szerkesztő, főszerkesztő helyettes . (Újpest, 1930.nov.22.-  Budapest, 2000. március 09). Tanulmányok:   Szövő szakmunkás, Kereskedelmi Érettségi, MSZMP Párfőiskola 1964. Munkahelyek: Magyar Pamut 1945-49, Állami Lapkiadó Vállalat Friss Újság  1949, BM   1950-1957  (Határőrség című lap), Kisalföld című lap 1957-1960, MTV 1960-1962, MSZMP Pártfőiskola 1962-1964. MTV  1964-1985. Az MSZMP pártfőiskoláját 1964-ben végezte el. 1949-ig a Magyar Pamutnál dolgozott, innen került a Friss Újsághoz, 1950-ben a Határőrség c. laphoz, 1957-ben a Kisalföldhöz. 1960-tól a Magyar Televízió alkalmazottja. A politikai adások főszerkesztőségén, a Tv-híradó szerkesztőségében szerkesztő, 1968-tól osztályvezető-helyettes, 1972-től osztályvezető, 1975-től főszerkesztő-helyettes. Televíziós munkái mellett rendszeresen publikált a nyomtatott sajtóban is. 1986-van nyugdíjba vonult. 1989-től a Munkáspárt lapjának a Szabadságnak volt az első főszerkesztője.  Tagja volt a MUOSZ nak. 

(23) Horvát János,  újságíró, szerkesztő – riporter,  média szakértő (Budapest, 1944.08.04.)1958-62 Bolyai János Általános Gimnázium, 1963-69 ELTE Bölcsészettudományi kar, spanyol-történelem szak, 1966-67 Kubai Egyetemi ösztöndíj, 1975-76 Harvard University, Niemann ösztöndíj . 1972-73 Magyar Országos Levéltár, segédmunkás, 1964 megnyeri a Magyar TV "Riportert Kerestetik" versenyt, külsősként dolgozik az MTV Ifjúsági Osztályon, 1969-79 MTV, a Hét riporter-szerkesztője, 1979-89 MTV film- és koprodukciós főosztály, osztályvezető, főosztályvezető, 1988-90 MTV2 csatorna kialakítója és igazgatója, 1990-92 New York Columbia Egyetem, kutató tanár (média), 1992-94 MTV, főmunkatárs, 1994-től szabadúszó, Centrofilm Kft., ügyvezető igazgató, 2000-től Sport 1 TV, tanácsadó, majd Elnök, 1999-től a Jannus Pannonius Tudományegyetem Kommunikációs Tanszék média szakirány vezetője,  1990 Crucial facts..., angol nyelvű könyv, 2001 Televíziós ismeretek, tankönyv, 1995 óta tankönyvi részletek "Műfajismeret": televíziós újságírás fejezet.

(24) Flórián Endre, filmproducer – (Budapest, 1947.08.24.) 1961-65 Kölcsey F. Gimn., Bp., 1966-71 ELTE BTK, orosz, olasz, török, 1968-69, 1970-71 Állam és Zsdanov Egy., Leningrád, orosz nyelv és irodalom, 1972-73 Hammersmith Tutorial College, London, angol szak, MTV, posztgrad. gyártásvezetői tanf. 1971-93 MTV, Nemzetközi Kapcs. Igazgatóság, külügyi referens, gyártásvez., 1973- Film és Co-Produkciós Főoszt., majd Igazgatóság, co-produkciós csop. és rovatvez., 1985- főszerkesztő, 1993-97 MAFILM, ker-i ig., 1997-2000 MTV Co-Produkciós és Export Főoszt., vez., 2000-04 Sport 1 TV, vez.ig. tanácsadója, 2002- műsor beszerzési igazgató, Cool és Film+ TV műsor beszerzési igazgatója, 2004- film producer, 2006-10 Jancsó Miklós: "Oda az igazság" c. filmje, társproducer, 2006-11 Miklauzic Bence "Zöld sárkány gyermekei" c. filmje, társproducere.

 (25) Berecz János - politikus. (Ibrány, 1930. szeptember 18. –)  1950-ben kezdte tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, de 1951-ben már a Lenin Intézet hallgatója, ahol 1955-ben végzett. Ezeken kívül az SZKP Központi Bizottságának Társadalomtudományi Akadémiájára járt 1963 és 1966 között. Politikai pályafutását már korán, 1955-ben a DISZ munkatársaként kezdte, majd annak utódában, a KISZ-ben folytatta.1959-ben már a KISZ Központi Bizottsága (KB) egyetemi és főiskolai osztályának vezetője lett, e posztot 1963-ig töltötte be.Moszkvai tanulmányai után a   MSZMP Külügyminisztériumi Bizottságának első titkárává választották meg, ezután 1972-ben az MSZMP KB külügyi osztályvezető-helyettese lett, majd 1974-től osztályvezetőként dolgozott. 1980-ban választották a KB tagjává. 1982-ben távozott a külügyi osztály éléről, és a Népszabadság főszerkesztője lett.1985-ben újra a pártban dolgozott, a KB ideológiai és propagandaügyekkel foglalkozó titkára lett. Ebben az időszakban a párt egyik legbefolyásosabb politikusává lépett elő, 1987-ben a Politikai Bizottság tagja is lett.1985-ben országgyűlési képviselő lett, 1989-ben az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökévé választották. Miután 1989-ben az MSZMP utolsó kongresszusán megalakult a Magyar Szocialista Párt, ő nem csatlakozott hozzá, hanem az újjáalakított MSZMP-ben folytatta a politizálást, ahol a Központi Bizottság tagja lett. 1990-ben országgyűlési képviselőjelölt, mandátumot nem szerzett. 1991-ben kilépett a pártból.

(26) Medveczky László –  újságíró (Budapest 1941. szeptember 19. – 2008.09.18. Budapest)  ELTE Bölcsészettudományi karán magyar szakon végzett, majd a Politikai Főiskola nemzetközi politika szakán szerzett diplomát. Előbb világosítóként, majd fotóriporter gyakornokként az MTI Fotónál dolgozott, 1961-65 között a hírügynökség újságíró munkatársa volt. 1966-tól a Népszabadságnál előbb újságíró munkatársként, majd 1979-től 1983-ig moszkvai tudósítóként tevékenykedett. Egy évig a napilap olvasó-szerkesztője volt. 1984-ben került a Magyar Televízióhoz, ahol öt éven át belpolitikai főszerkesztő volt,  éveken át a Híradó külső munkatársaként kommentátorként is dolgozott.

(27)  Rér Éva -  újságíró, szerkesztő, főmunkatárs, főszerkesztő, kulturális igazgató (Bénye, 1943.12.08 - )Tanulmányok: ELTE 1966, MOUSZ újságíró iskola  1969. Munkahelyek: 1967- 1995 MTV, 1992-1994  Külügyminisztérium , 1995-1998 CEU Jogi Tanszék,  1998-2002 MTV. Az ELTE diploma megszerzése után 1967- től dolgozik a Magyar Televízióban, a Híradó Főszerkesztőség Külpolitikai rovatában, szerkesztőként. Külpolitikai szerkesztő munkája mellett később megbízzák az Eurovíziós csoport irányításával is. Rendszeresen képviseli az MTV-t és a Híradót az Inter- és Euroviziós nemzetközi hírkonferenciákon. 1988 tavaszán az MTV Plusz 51 db négy nyelven készített és sugárzott Híradó. Az orosz nyelven készített Híradóknak nemcsak szerkesztője hanem műsorvezetője is volt. 1988-1990 között vendég kutató volt a Stanford University, Kalifornia: John Knight Fellowship nemzetközi, továbbképző újságíró-programjának. 1990-1991 között a Satnford university, Center for International Security and Arms Control (CISAC) ban kutató,munkatárs. Az Intézet Közép-európai programjának vezetője. Hoover Intézet (Stanford,USA) részese a rendszerváltozás első diplomataképző tanfolyamainak. 1992-1994 között A Los Angelesi Magyar Főkonzulátus megszervezését irányítja, 1998-ban tér vissza a Magyar Televízióba, előbb 1998-1999 között A HÉT műsor főszerkesztője, 1999-2002 között Kulturális igazgató. 

(28) Rényi Péter újságíró, kritikus. (Temesvár, 1920. szeptember 15.  Budapest, 2002. október 8.)   1934-ig Hamburgban élt. 1938–1942 között nyomdászként dolgozott Kner Imre mellett. 1944-ben részt vett a KIMSZ akcióiban. 1946–1948 között a Szikra Nyomda nyomdászgrafikusa volt. 1948–1954 között a Magyar Dolgozók Pártja, Agitációs és propaganda osztályának munkatársa volt. 1949–1951 között az MDP Pártfőiskola hallgatója volt. 1954–1956 között a Szabad Nép kulturális rovatvezetője, majd titkárságvezetője volt. 1956–1988 között a Népszabadság főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. 1963–1988 között a Filmművészeti Tanács elnöke volt. 1980–1988 között az MSZMP KB tagja volt. 1988-ban nyugdíjba vonult. 1989-ben a Láng Kiadó lektoraként dolgozott. 1990–1993 között a PPS Budapest Kft. szerkesztője volt.

(29) Várnai Ferenc újságíró,  (1928–2007)  1944-ben, alig 16 évesen aktív antifasisztaként harcolt a német megszállók ellen. Az MKP Ifjúsági Titkárságának munkatársa (1946–48), a SZIT budapesti (1948), majd a MINSZ országos titkára (1949–50), az MDP KV  Szervező Bi­zottsága (1950–52), ill. Terv-, Pénzügyi és Kereskedelmi Bizottsága munkatársa (1954–56), az MSZMP KB Ifjúsági Titkárságának munkatársa (1956–57), a KISZ KB titkára (1957–64). A Népszabadság rovatvezetője (1964–83), a Magyarország főszerkesztő-helyettese (1983–89). Később a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének alelnöke volt.

 

 

(30) Aczél Endreújságíró, (Budapest 1940- ) 1963 – 1968 között járt az ELTE BTK orosz – matematika, nyelvészet szakárára. 1968- 1985 között az MTI munkatársa volt, ezen belül 1974-1977 között állandó tudósító Pekingben, majd 1981-1985 között Londonban.  1986. január 1. -  1990 január 8. között a TV- Híradó főszerkesztője volt.

 

 (31) Sándor István -  újságíró, (Budapest, 1947.júl.06. – Budapest, 2011. április 8.)1965-70 ELTE magyar-orosz szak, 1970-76 MTI külpolitikai szerkesztőség, 1976-81 MTI, bonni tudósító, 1981-85 MTV, a Hét, főszerkesztő-h., műsorvez., 1985-89 MTV, Híradó, főszerkesztő-h., műsorvez., 1989-91 Hetedhét Kft., ügyv. ig. (a 7lap, az első magyar színes műsorújság kiadója), 1991-92 Arnoldo Mondadori SpA. olasz kiadói konszern mo.-i tanácsadója, 1992-97 RAND Kft., ügyv. ig. (televízióprodukciók és reklámtevékenység), 1997- a Danubius-t üzemeltető Országos Kereskedelmi Rádió Rt., vez.ig., Danubius Saleshouse, igazagtótanácsi eln.

(32) Peter Charles Archibald Ewart Jennings,  kanadai-amerikai újságíró és hírolvasó  ( 1938. július 29 2005. augusztus 7) volt. 

(33) Pozsgay Imre, politikus,  egyetemi tanár. (Kóny, 1933. november 26. –) 1976 és 1980 között kulturális, majd 1982-ig művelődési miniszter. 1982 és 1988 között a Hazafias NépfrontOrszágos Tanácsa titkára, 1988 és 1990 között államminiszter. 1983 és 1994 között országgyűlési képviselő. 1980 és 1989 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi, 1988 és 1989 között Politikai Bizottságának tagja. 1990 májusa és novembere között a Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciójának vezetője.

(34) Nemeskürty István,Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár, (Budapest, 1925. május 14. ) A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia növendéke volt, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar–olasz-művészettörténet szakon végzett 1950-ben. 1950-1956 között Budapesten tanárként dolgozott. 1956-1959 között a Magvető Könyvkiadóban szerkesztőként működött. 1959-1963 között a Budapest Filmstúdiót vezette. 1979-től egyetemi tanár. 1984-1986 között a Magyar Filmintézet igazgatója. 1988-1989 között a Hazafias Népfront művelődés-politikai bizottságának elnöke, 1989-ben az ügyvezető elnökség tagja volt.1990 januárja és áprilisa között a Magyar Televízió, 1991-1996 között a Magyar Egyetemi és Főiskolai Oktatók Kamarája elnöke.  1993-tól művelődéstörténetet tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 1994 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1995 óta a Jel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. 1996 óta a Magyar Újságírók Közösségének tiszteletbeli elnöke. 1998-tól 2000-ig kormánybiztosként a millenniumi ünnepségek szervezője és irányítója volt.

(35) Szabó János  politikus (Füzesabony, 1941. június 1.), az Orbán-kormány honvédelmi minisztere, egykori FKGP-s politikus. 1965-ben az ELTE jogi karán végzett, majd négy évig ügyészként dolgozott.1971-től termelőszövetkezetekben jogtanácsosként működött. 1993-ban belépett a Független Kisgazdapártba, 1994-ben lett annak országos főtitkára. A Fővárosi Közgyűlésben az FKGP frakcióját vezette 1994-1996 között. Az1994-es választásokon pártja országos listáján indult, de nem szerzett mandátumot. 1997 decemberében párttársa, Rott Nándor elhunyt, helyére pedig Szabót hívták meg az országgyűlésbe. Az 1998-as választásokon szintén az FKGP országos listáján indult, ahonnét ezúttal mandátumot is nyert. A parlamentben az alakuló első Orbán-kormány honvédelmi minisztere lett, tisztségét a kormány mandátumának lejártáig megtartotta. A 2002-es választásokat követően kikerült a politikai életből.

(36) SOÁ a holokauszt , a holokautóma szóból: „teljesen elégetett” áldozat (vallás). Zsidó terminusa a Soa vagy Soá , ami a teljes pusztulást, kiirtást jelenti. A holokauszt legismertebb jelentése a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás, amelynek körülbelül hatmillió európai zsidó esett áldozatul. Soá Alapítvány (Shoah Foundation) egy a holokauszt túlélőinek történetével foglalkozó szervezet.