Illés Mária: A kép trónfosztása a televíziózásban
Dunavölgyi Péter:
A kép trónfosztása a televíziózásban
A TV Híradónál vágóasszisztensként kezdett dolgozni, majd volt vágó, vezető vágó is. A riportok mellett a szerkesztőség hosszabb sorozatai, riport- és dokumentumfilmjei viselik a keze nyomát. A Színház és Filmművészeti Főiskolán Szécsényi Ferencné (1) tanítványa volt. Több filmet készített Jeles Andrással és Sólyom Lászlóval. Később részt vett, az MTV Archívum hír, - és dokumentumfilm állományának felújítási és feldolgozási munkálataiban is. Beszélgetés Illés Mária vágóval, szakmáról, híradózásról, irodalomról és filmekről..
Több mint negyven évet dolgoztunk együtt, a televíziózás különböző területein. Angyalföldön egy lakótelepi lakás teraszán találkozunk és beszélgetünk, az egyik júliusi nap késő délutánján. Ma hirdették ki a hőségriadót. Itt körös-körül minden csupa zöld késő délután van, már nem érezni a hőséget.
Dunavölgyi Péter: Angyalföld egyik szépen parkosított lakótelepén él, mióta lakik itt?
Illés Mária: Éppen 13 éve, és legalább lát egy szép panelt, mert itt tényleg sok a fű, fa, virág, bokor, csörögnek a szakrák az udvarban. Azt hiszem ez már nem olyan, mint az előbbi panelek, nem azért mert ez az enyém, hanem, mert ez ’90-ben épült.
- Szeret itt lakni?
- Már megszoktam, a lakást teljesen, a miliőt azt nem. Nem a környéket, hanem azt, hogy a kapu piszkos, hogy a tulajdonosok gondolkodása nagyon más, vannak, akik nem is fizetnek, ez a legnagyobb baj.
- Sok évtizedet töltött, töltöttünk el a Híradónál, itt a szobában van egy nagy tv-készülék, szokott még rendszeresen Híradót, híradókat nézni?
- Persze, hogy a fenébe ne néznék?
- Hány év híradós múlt van maga mögött?
- Összesen 45. Ez úgy jön ki, hogy harminchat év volt egy kis megszakítással a vágás, és utána még kilenc év az Archívumban, ahol szintén híradóval is foglalkoztam. Amikor 2009-ben elhagytuk a régi Szabadság téri televíziós székházat, akkor augusztus 1-én töltöttem ki a 45 évet. De engem még érdekel a világ - 65 éves vagyok -, általában napi két híradót mindig megnézek. Az egyik egy hírcsatornáé, a másik meg egy kereskedelmi tv-é.
- Élvezi a látott híradókat?
- Nagy érdeklődéssel szemlélem őket, néha azért bosszankodom szakmailag, mert nehéz az embernek kikapcsolni bizonyos dolgokból. Híradót nézni muszáj!
- Külföld híradókat is szokott nézni?
- Most már nem. Amikor még aktívan benne voltam ebben a világban, sőt hál Istennek még taníthattam is, meg szaktanácsadó is lehettem, akkor még gyakran nézegettem azokat is. Mivel egy nyelvet sem beszélek annyira tökéletesen, erre nem pazarlok már időt. Azt persze tudom, hogy melyik itthoni híradó, mit honnét vett át formailag, finoman szólva.
- Maya, maga a II. világháború után született Budapesten, általános iskola tanulmányait a Rákosi korszakban végezte. Őriz –e valamilyen emléket ezekből az évekből?
- Rengeteg emlékem van, Péter. Az a helyzet, hogy én keveset kaptam a sorstól a feledés nevű gyógyszerből. Gyakran furcsán néznek rám, mit tudsz te mondani ’56-ról? Tíz éves voltam, ha elkezdenénk, egy órát is tudnék magának erről mesélni, mikor hol voltam, ki mit csinált? Ugyanis nagyon jó helyen laktunk, pont a Széna tér felett. Éppen hat éves voltam, amikor Budára költöztünk a szüleimmel. Egy igen – igen kitűnő általános iskolába kerültem a Krisztinavárosban, az Attila utcai leányiskolába. Akkor még nem volt az iskoláknak tulajdonneve, de jó híre az viszont volt. Nagyon tiszteletreméltó tanítóink voltak, akkor még bírtunk is tisztelni!, de volt is mit. Felnőtt fejjel is úgy gondolom, hogy ott nagyon jó alapokat kaptam. Nem csak tananyagot, hanem erkölcsi mintát, viselkedésbeli mintát. Ehhez persze hozzájárult a közeg is, az osztálytársaim kilencven százaléka, polgári, értelmiségi családból jött. Ez meghatározott egy csomó mindent, mert hiba változik meg rapidul egy politikai rendszer, a társadalom élete sokkal lassabban változik. A Rákosi rendszerben a napi életben még nagyon is éltek a két háború közötti polgári hagyományok. Ehhez hozzájárult az, hogy mióta a betűt megláttam, megismertem, imádok olvasni. Pedig az én családom nem értelmiségi volt. Akkor még kézen-közön kerültek a könyvek is, azok a régi könyvek, amiket utána nagyon sokáig nem adtak ki. Az én szüleim ezt az egyet nem tiltották. Még azt sem vették ki a kezemből, ami nem nekem való volt.
- Szülei mivel foglalkoztak?
- Az édesapám kereskedő volt. Most nemrégen nézegettem mindenféle régi iratokat, akkor ezt úgy mondták: Közért Árudavezető. Imádta a szakmáját, édesanyám otthon volt, háztartásbeli. Mind a ketten jó eszű, de iskolázatlan emberek voltak. Én egy kispolgári családként határozom, meg a családunkat.
- Előbb már említette ’56 –ot, és a Széna teret, ami a forradalom egyik kulcs helyszíne volt. A forradalom napjai alatt otthon voltak?
- No jó, akkor ezt elmondom. Mi nem érzetük az idők szelét, mi teljesen ártatlanul édesanyám, keresztanyám meg én azon az október 23-án elmentünk kabátot venni az Oktogonra. Visszafele a Visegrádi utca magasságában beszorult a 6-os villamos, mert akkor jöttek át a tüntetők a Margit hídon a Bem térre. Akkor készültek azok filmfelvételek, amelyeket azóta annyiszor lejátszottak, és használtak, amikor a Margit hídon jönnek szembe, kart – karba öltve, boldogan, fiatalok. Mi a villamosról leszállni nem mertünk, ahhoz gyávák voltunk. Viszont az előbb említettek miatt egy rebellis gyerek voltam, nekem nagyon tetszett ez az egész. Nagyon tetszettek a jelszavak: „Gyűjtsd a vasat és a fémet, Sztálin szobrot add a MÉH-nek!” Ennek a „lánykori neve” úgy szólt: „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is Békét véded!”. Aztán a közismertek: „Ruszkik haza!”. Aztán valahogy végül is hazajutottunk. Másnap reggel már lőttek.
- A szüleimmel mi a szomszédban a Retek utca – Moszkva tér felső sarkán laktunk, ott napokig rendes átlövések voltak a Déli pályaudvar irányából, hiszen az Ezredes utcában katonai objektumok voltak, mint célpontok. Nálunk a ház lakói, több napot és több éjszakát a közel száz éves ház pincéiben töltöttek, töltöttünk.
- Bizonyos alkalmakkor mi is lent voltunk, de nem sokat. Sarokházban laktunk, a Széna tér felett a Bécsi kapu alatt, egyszer bejöttek a felkelők. Mondták, hogy ők itt harcolni fognak. Édesanyám ebben a házban, ahol a szomszédok nemhogy beszélgettek egymással, hanem össze is jártak, egy vezéregyéniség volt. Mái napig nem felejtem el, hogy anyámat állították a küldöttség élére, hogy könyörögjön, hogy győzze meg őket. Ne lőjetek fiúk!, mert, akkor az oroszok tankkal szét fogják lőni a házat. Engem meg persze jól bezárt a sötétbe. Első emeleten laktunk, villanyt gyújtani nem volt szabad, majd meghaltam a félelemtől.
- Középiskolai évei a Kádár korszak első éveire estek, az úgynevezett konszolidáció előtti évekre. Ez mennyire határozta meg akkor az iskolai oktatatást, és a kultúrális ismeretszerzést, az Ön számára? (Könyvek, filmek, színház stb. élmények, meg hiányok…?)
- Meglepő lesz, amit mondok, mert amit arról a korszakról azóta tudunk, az eléggé negatív. Nekem akkor személy szerint nem volt negatív. Azért, mert bármilyen szegénységben éltünk, mégis természetes volt nekünk, hogy én gimnazista leszek. Fel sem merült, hogy nem. És bizony a köztudatban is benne volt, hogy érettségi után mennek el a fiatalok szakmunkásnak. Szerintem ez nagyon helyes volt. Felvételi nem volt a gimnáziumban, nyelvet szabadon lehetett választani, én a francia szerelmese voltam. Nekem még ott is voltak régi vágású tanáraim, ez is nagy érték volt. Az egyik tanár, megmutatta év elején a hivatalos történelemkönyvet, mint a varangyos békát, belenézett, félretette aztán többet nem is ajánlotta senkinek. Tőlük is kaptam bizony erkölcsi mintát. Éppen a közelmúltban felhívott egy hajdani osztálytársam, és kérdezte, „Te, hogy emlékszel? Voltunk mi KISZ-tagok?”. Mondom neki, nem voltunk. Én emlékeim szerint nem is tudtam, hogy van e KISZ (2) szervezet abban a gimnáziumban. Senki nem szorgalmazta. A gimnázium távolságtartó volt, csak s tananyagot adták le.
- Melyik gimnáziumba járt?
- A Jurányi utcaiban kezdtem, a másik ahol érettségiztem az a Kaffka Margit (3). Akkor mi nem tudtuk a múltját, ez is nagyon jellemző. Nagyon tágak voltak a lehetőségek az iskolán kívül, aki akarta. Abból adódóan, hogy pl. olcsó volt hozzájutni az irodalomhoz, én rendszeresen vettem középiskolás koromban az Új Írást. A könyv is olcsó volt, máig is vannak itt a polcon belőlük. A könyvtár szinte ingyen volt, a mozijegy szintén olcsó volt, bizony, aki akarta ezeket a lehetőségeket használta. Én nagyon.
- Ha már említette a mozit, sok filmet nézett ekkor?
- Igen nagyon sokat.
- Vannak még konkrét filmélményei a hatvanas évek első feléből?
- Persze. Középiskolás koromban ért el Magyarországra a francia Új Hullám. Én még iskolát is kerültem miattuk, Truffaut, Godard, Négyszáz csapás, Jules és Jim, folytassam? No ezeket nem a rendes mozi hálózatban vetítették, hanem az akkor Filmmúzeumnak (4) nevezett moziban, a Dohány utca sarkán.
- Persze nagyon rafináltan a nyugdíjas bérletsorozatokba csempészték be az Új Hullám filmjeit…
- Azért ha felütnénk a filmlexikont, az ezekben az években készült nagy magyar filmek legalább nyolcvan százalékát láttam. Herskó (5), Fábri, Szabó István stb. Egész egyszerűen akkor a műveltségnek becsületet volt. Tele voltak mozik, nem volt konkurencia. Bem mozi, Május 1, Alkotás, Ugocsa, hogy csak a környéket mondjam, ezek mindig mind tele voltak. Jártam az Egyetemi Színpadra (6) is az ottani vetítésekre is.
- Maya, amikor azt a sok filmet megnézte, egyszer is feltűnt magának, hogy minden filmen ki volt írva, hogy vágó …?
- Á, dehogy tűnt fel, örültem, ha rendezőket megjegyeztem, a színészeket, a színésznőket igen. A régi Hollywood-i recept! Őszintén, még ma is gyakran egy színész miatt nézünk meg egy filmet.
- Leérettségizett, mi történt utána?
- Beosztott anyaggazdálkodási előadó lettem a Kábelgyárban. Ugyan is akkor nem volt divat, hogy a felnőtt gyerek a szülei nyakán élősködjön. Leérettségiztem május végén, június elején, július elején dolgozni kezdtem. Ahogy kell, hajnali villamos. Ez kerek egy hónapig tartott. Aztán jött a lehetőség ….
- Ez a lehetőség, hogy adódott? Hogy lesz egy fiatal lányból vágóasszisztens valaki a Magyar Televízióban a hatvanas évek első felében? Úgy emlékszem volt családi kapcsolata, a Híradó vezetői között.
- A lehetőség voltaképpen véletlenül adódott. Egy családi kapcsolat révén. Ezt azért részletezném, mielőtt valaki felsikolt, hogy urambátyám, meg hogy szocialista összeköttetés … Az akkor TV Híradó főszerkesztő-helyettese Horváth J. Ferenc (7), nekem édes unokabátyám volt. Sok kapcsolat nem volt köztünk, mert nagy volt a korkülönbség. A családok azért összejártak. Édesanyámék heten voltak testvérek, az egyik gyerektelen nővér volt a mi közös keresztanyánk. És a családban nagydolog volt, hogy a „mi Jóskánkból” mi lett.
- Milyen volt a viszony a két család között, azért úgy tudom politikailag nem ugyanazt a nézetet vallotta a család minden része? Ez a kapcsolat előnyt vagy hátrányt jelentett a későbbi pályája során? Emlékeim szerint én soha nem éreztem, a vágószobában, vagy a folyosón sem, hogy Horváth Jóska, egyszer is csak kedvesebben szólt volna magához.
- Bizony a családban a Jóska volt az egyetlen kommunista. . A család mindig olyan szent borzongással mondta, hogy „ a mi Jóskánk meg kommunista lett”. Kicsit dicsérem magam, érettségi előtt mindenből ötös voltam, de az teljesen nyilvánvaló volt, hogy nincs annyi pénzünk, hogy én egyetemre járjak. Így aztán édes keresztanyám mondta „Te Jóska, szerezz ennek a gyereknek valami állást!” Jóska, közölte vele, hogy a lány menjen el dolgozni valamilyen gyárba. Aztán ha lesz valami, akkor szól. Nyilván amikor a Híradónál szükség volt új munkaerőre, akkor eszébe jutottam. Szerintem ebben semmi szégyellni való nem volt és ma sincs mit. Péter! én azt sem tudtam, hol van a Szabadság tér, én Budán nőttem fel. Még a liftet sem találtam meg, gyalog mentem fel a negyedikre, és Horváth Jóska ott belökött az 1-es híradó vágó szobába, ahol ott ült teljes pompájában az én leendő főnöknőm, és már fordult is ki, otthagyott. Így lettem vágóasszisztens gyakornok, külsős munkatárs. A család persze transzba esett, se havi fizetés, se munkaruha, se ebédjegy …. Nekem viszont rögtön megtetszett.
- Maya, maga mennyit tudott ekkor a televízióról, a televízió műsorokról?
- Semennyit! Ugyanis nekünk ekkor még nem volt televízió készülékünk. Ez még az a korszak volt, mikor vittük a sámlit a szomszédba. Nekem az egyik kebelbarátnőm bátyja ORION-os (8) volt, ott náluk volt készülék, ott néztem néha. Nem tudtam én a világon semmit a televízióról. Azt tudtam csak el kell menni dolgozni, és azt minél jobban kell csinálni.
- Szóval Horváth Jóska magát belökte az 1-es vágó vasajtaján. Az olvasóink kedvéért mondjuk el, hogy ez valóban egy vastag vaslemez ajtó volt, mert az ötvenes években még nitro-cellulóz alapú filmek voltak forgalomban, ha az meggyulladt, elolthatatlan volt. A vasajtó azért volt, hogy ne tudjon a tűz kijönni a folyosóra - és ott állt szemben egy vágóasztallal, egy snittkosárral, meg a leendő főnökével.
- Elkezdett magyarázni, de azt megjegyezte „kisanyám nem vagy műszaki talentum” évtizedek múltán bizony én miattam is ment aztán nyugdíjba, ezt is mondjuk meg őszintén.
- Akkor maga mi volt, amikor ő nyugdíjba ment?
- Mondjuk nem volt olyan ember a Híradónál, aki ne azt gondolta volna, hogy én leszek a következő vezető vágó. Küldöttségek mentek az aktuális főszerkesztőkhöz.
- Térjünk vissza az induláshoz, hogy zajlott akkor egy híradó vágás?
- A mozgókép a vágás során nyeri el a végső formáját. Ezért először darabokra kell szedni, csoportosítani, majd a célnak megfelelően összerakni. Mit, miért, hova, ez először az ember gondolataiban áll össze. Mivel annak idején a gondolatot a kép (film) és a hangszalag hordozta, a megvalósítás kétkezi munka volt. Szó szerint szét kellett tépni a képet, ollóval vágni, a hangot, villámgyorsan összeragasztani. Ez durván a lényeg, A munka szakmai részleteit itt most hagyjuk. Nekem ez az összetett munka tetszett meg rögtön az elején. Aztán az ember haladt szépen előre a szamárlétrán, részint a saját képességei szerint, meg a körülmények is fontosak voltak. Mert, ugye volt a Híradóban egy csomó olyan munka, ami a vágónak derogált, a gyakornoknak meg magas lett volna még. Ilyen volt az adás tekercs összerakása. Ez egy gyönyörű feladat volt.
- Azt mondjuk el olvasóinknak, hogy egy adás általában két – két film és hang tekercsből ált és egyenként 8 -10 riportból. Első volt mindig a külpolitika – akkor mindig ezzel kezdődött a TV Híradó, a másik a hazai anyagok. Ezek kerültek le a filmgépterembe, és az adás szövegkönyve alapján indították, majd megállították, újraindították a tekercseket az élő adásba.
- Ennek a tekercsnek az összeállítása azért volt egy gyönyörű, nemes feladat, mert az anyagok természetesen nem az adásban elképzelt sorrendben készültek el. Volt, hogy előbb készült az utolsó, majd a második stb. Ezt senki sem magyarázta el, hogy kell csinálni, sok egyéni ötlet kellett hozzá. Közben még a megvágott riportokkal el kellett rohanni a szinkron stúdióba, ott került rá a szöveg, a zene, meg az effektek is. Így ment, ment az ember előre. Aztán kapott kisebb egyszerűbb anyagokat, amiket önállóan kellett már megcsinálni. Aztán amikor kitört valami rendkívüli helyzet, nekem ilyen emlékem is van, augusztusban kerültem oda, aztán az év decemberében belsős lettem. Mert egy fiúgyereket elbocsátottak, ritkán jött be pontosan Szentendréről, a Korcsog Feri, akkor egyszer a főnöknőm rám nézett, na ma helyette te rakod össze az adástekercset. Ehhez kellett, hogy is mondjam lelkierő, meg akarat, mert én magamról mindig tudtam, hogy én még ezt nem tudom. De jól megcsináltam, sikerült! Azután meg nagyon sok minden sikerült.
- Ebben az időben két vezető vágó volt ekkor a Híradónál Krämer Mária (9) és Gortva Eta (10). Beszélne róluk?
- Igen ők voltak, de erről nem szeretnék többet mondani, sok - sok jót tudnék mondani, de ha csupa jót mondanék, akkor nem mondanék igazat. Ha meg rosszat is mondanék, az nem lenne tisztességes, a ma már két nagyon idős kolléganővel szemben.
- Ezt a korszakot a TV Híradó legendás első korszakának szokás nevezni, mint vágó, hogyan látja ennek a híradó korszaknak a képi világát, mennyire volt ez más, mint a későbbi főleg az elektronikus rögzítés megjelenése utáni korszakban. Mennyire lehetett látni az akkori operatőr generáció, Mátray Mihály, Baranyi István, Butskó György, Burza Árpád, Csák István, Fülöp Tibor, Jávorszky László, Schóber Róbert, Szurok János, Török Vidor, Vecsei Mari, stb., saját egyéniségének jeleit, egy-egy riportban, lehetett –e egyáltalán?
- Nagyon–nagyon ritkán, a Híradó feszített üteme, nem nagyon adott lehetőséget az egyéni megoldások csillogtatásának. Amikor én már oktattam, mindig azt mondtam a „Híradó olyan, mint a rántott hús, abban nem lehet sokat variálni.” Nem az egyéniségük, a tehetségük volt fontos, de ez különböző volt mindegyiknél. Amikor elkezdték, a televízió olyan fiatal volt, hogy nem volt saját nyelvezete, minden egyéb kulturális területről kerültek ide a munkatársak, onnan hozták a mintát, az operatőrök szükség képen még a játékfilmből is, mert ugye mindennek az volt az alfája. Operatőrnek szerintem születni kell, ehhez jön, hogy komoly műszaki ismereteket kell elsajátítania! Egyszerűen szólva sokkal szebb volt az akkori képi világ, nem akarom azt mondani, hogy még ma is így kell csinálni, de azért lennének szép számmal folytatandó példák.
- Sokszor, sok vita volt a játékfilmes és a híradós operatőrök megítélését illetően. A híradósokat sokszor lenézte a szakma.
- Péter, bizony erre maga nagyon jól emlékezik.
- Szerintem nincs híradós, meg játékfilmes, operatőr van, mindnek a szakma alapjaiból ugyan azt kell tudnia, az egyik – egyik dologban jobb, a másik másban. Egy játékfilmes operatőr nagyon sokszor elveszítené annak a pillanatnak a rögzítését, amit egy híradósnak sohasem szabad, mert másnap már nem híradózhatna.
- Ez teljesen így van! A szakma sajnos a híradózást nagyon lenézte, azt később a főiskolán is megtapasztaltam. Én meg mindig azt mondtam nekik, szeretném én őket este negyed nyolckor a híradó vágóban látni izzadni … A híradósok, munkakutyák, az egy egészen külön műfaj. Az én szerelmem a nagy lélegzetű dokumentumfilm, az is egy teljesen más dolog.
- A hatvanas évek második felében sikerült bekerülnie a Színház és Filmművészeti Főiskola vágó szakára. Ez azért keveseknek sikerült?
- Nem mondanám, hogy keveseknek, mert ebben a szakmában mindig is többlet volt.
- Három, vagy négyévenként indul tíz emberrel, ez sok volt?
- Én a második alkalommal kerültem be. Az első évfolyamra már felvételiztem, egy híradós kolléganőmmel együtt. Aztán én ott szétnézem, ott olyan nagy nevek voltak, s mindenki valakinek a valakije, tudtam, hogy én ott esélytelen vagyok. Akik utána következtünk, egy erőteljes fiatal nemzedék voltunk. Eszünkbe sem volt kihullani. Az a zsákeffektus jött, hogy mindig pakoltak egy zsákba ki meg nem esett senki, ezt a sokakra mondom. Nagyon jól éreztem ott a Főiskolán magam.
- Kik voltak az osztálytársai, kikre emlékszik?
- Nyilván nem nevekre kíváncsi, a televíziós második nemzedék, húsz és harminc közöttiek, annak a java, több filmgyári is volt, meg egy – két protekciós, pl. a Sólyom Laci, akit valamiért nem tudtak az operatőr szakra betenni, ő velünk végzett.
- Ki volt az osztályvezető tanár?
- Vágásból a Szécsényi Médi, hazánk koszorús nagy vágóasszonya, Isten nyugosztalja, ma már nem él. A többi tanár is nagyszerű, jó nevű tanár volt, Hegedűs Géza (11), Petrovics Emil (12), Fővényné (13) esztétikát tanított, azt kell mondanom az általános műveltségem nagyon sokat gyarapodott, a Főiskolán, de hát a mesterséget nem sokat okítottak.
- Ennek mi lehetett az oka?
- A játékfilm centrikusság. Ők még akkor nagyon lenézték a televíziót, mint szakmát és úgy gondolták, hogy csak az van, amit ők csinálnak. Szécsényi Médi ebből kifolyólag az éppen futó nagy filmjeinek a kimaradt részeit rakosgattatta velünk.
- Ez bizonyára valamelyik Fábri film lehetett.
- Hát persze, az annyi volt mint halottnak a szenteltvíz. Ugyanis a Fábri (14) a forgatókönyvbe nemcsak beírta, hanem be is rajzolta, hogy mi következik. Engem a játékfilm sohasem érdekelt. Ami viszont a legjobb volt a Főiskolán, hogy spórolás és egyéb okokból, nekünk egy nagyon jó rendező nemzedék filmjeit kellett, hogy vágjuk.
- Ez úgy volt, hogy a párhuzamos rendező, operatőr, vágó, operatőr, gyártásvezető osztályok a párhuzamos osztályok filmjeiben dolgoztak a Főiskolán.
- Ez nálunk egy nagyon nagy nemzedék volt a Dárday (15) , Jeles (16), Vitézy stb. Újdonság voltak ők, nem fikciós filmeket akartak csinálni, ők nagyon ragaszkodtak a valósághoz, én ezt ál-dokumentumfilmnek neveztem akkor. Nem tudom maga végigülte-e a Dárday Filmregényét, őt óra volt. A magyar társadalom állatorvosi lova volt. A Jelesnek az első játékfilmje is ilyen volt, a Kis Valentinó.
- Maga a Jelessel és és a Solyóm Lászlóval készített ott filmeket. A Sólyom Laci az egy mellékszál volt, a Jeles volt a fő szál. .Szécsényiné jól „párosított bennünket”. Jeles András első vizsgafilmje kb. 3500 méter, szép nehéz munka volt. Az én diplomafilmem az ő egyik vizsgafilmje volt., No azt megnézte a BM (Belügyminisztérium) rögtön dobozba is zárták. Előbb végeztem mint ő, de ő senki mással nem akart dolgozni csak velem. Sólyom Laci meg úgy véletlenül szólított meg, én meg azért vállaltam be azt őszintén, mert a normálban (35-mm) kevés volt a rutinom. Mivel is normálra forgatott, úgy gondoltam bele kell magam gyakorolni. Még annyi hasznom se lett belőle, hogy a nevem egy kicsit forogjon. A rendszerváltozás után, a Vörösmarty moziban levetítették , Jeles akkor már neves rendező volt . Megláttam az újságban, mondtam a lányomnak ott a helyünk! Olyan kevesen voltunk, hogy Wisinger István kérdező riporterrel egymás vállára borultunk. Ez egy igazán jó dokumentumfilm volt. Nagyon érdekes volt a története.
- A képzés nem úgy történt a Főiskolán, hogy heti öt nap tanulás, hanem ha jól emlékszem két nap a többi napon ugyanúgy dolgozni kellett a televízióban. A diploma megszerzése után kinevezték vágónak?
.
- De még mennyire, hogy kellett dolgozni a Tv-ben, kettő egész napot tölthettünk a Főiskolán, szó szerint reggeltől estig. A többit pedig a rendes műszakunkban a Televízióban. Éjjel meg csináltuk a vizsgafilmet. A Főiskolának nem volt vágó kapacitása, egy keskeny (16 mm-es) asztala volt. Ilyenkor a főszerkesztőhöz folyamodtunk, engedélyezték, hogy éjjel, a szabad vágóasztalon dolgozzunk a vizsgafilmen. Ez így volt, így történt, helyes is volt. Arra, hogy mikor neveztek ki vágónak, bizony nem is emlékszem pontosan. Mikor a Főiskolára mentem én már önállóan dolgoztam, tényleg nem emlékszem a vágói hivatalos kinevezésemre.
- Maya a Híradónál eltöltött éveink során számtalan helyen mondták ekkor szerkesztő kollegáink, hogy ha hibáztak szakmailag a felvétel során, mindig ott voltak a vágók, akik megmentették a helyzetet. Tényleg így volt, a vágók mindig megmentették?
- Mindig! Erre tettük fel az életünket. A Híradó forgatókönyvét az élet írja, ott nem mindig lehet lámpázni, tologatni a gépet, vagy nem sikerül egy felvétel vagy lemarad róla az operatőr vagy nem úgy sikerül, ahogy kellene. A vágóasztalon még be lehet avatkozni, ahhoz persze intuició, meg ötlet kell. Ez minket lelkesített, ennek az egyik eredete, a vezető vágónk, Krämer Mari volt, aki szakembernek is kitűnő volt, embernek tekintélyes volt, nagyon sok riporternél messze magasabban állt, az a tekintély ránk is átszivárgott. Pontosan tudták, hogy tőlünk mit lehet várni. Ezt adott esetben megbeszéltük, nem mondom volt, amikor egy kicsit erőszakoskodnunk kellett, de ez így működött.
- Milyen volt Matúzné korszakában Ön szerint a híradózás belülről nézve?
- A Híradó nem is titkoltan a napilapok mintájára készült. Ennek megfelelő volt a rovatszerkezet, külpol, belpol, kultúra, színes, időjárás … Az üzemszerű működés? Rendkívül jól szervezett volt, mondhatom úgy is, hogy később módom volt a Televízió más területére is betekinteni.
- Sokan ki tréfásan, ki komolyan mondta, hogy „félkatonai szervezet”.
- Ez egy közhely volt. Az tény, hogy itt nem lehetett sohasem késni, sem eseményről, sem a munkakezdésről, 19.30 kor indul a főcím és az adásnak minden körülmények között „menni kell”. Élet – halál kérdés volt, és halálosan szégyelltük volna magunkat, ha nem tudunk elindulni időben. Aztán később már más volt a motiváció, a ’90-es években történt: leült mellém a vágóasztalhoz az egyik szerkesztő, hat órakor, mondom csapjunk a lovak közé …, erre ő: igen, én is haza szeretnék menni …., nevét is tudom, de természetesen nem mondom el. A ’90-es években a politikai élet változásával, a stábok is változtak természetesen. Mi erre tettük fel az éltünket. Ez nem az én mondtatom, ezt Dobrovics István (17) főgyártásvezetőnk mondta.
- Nagyon sok időt töltöttünk ekkor együtt ott, naponta sokkal többet, mint a családjainkkal, bizony ha bármikor két akkori híradós találkozik, mindig, személyes kérdések is azonnal előkerülnek, pl. mi van a kolléga gyerekivel, kiből mi lett, mindenki ismert mindenkit? Sokan azt szokták mondani, hogy ez egy „nagycsalád volt”. Miért?
- Ez abból is fakadt, hogy nekünk akkor is ott kellett eltölteni az időt, amikor effektív munkánk éppen nem volt, ügyeletben voltunk. Amíg a filmet előhívták egy órát kellett várni például. Sokszor volt időnk egymással beszélgetni. Miért, miért se, a vágószoba kedvenc terepe volt ennek. Volt időnk megismerni egymást, akit megszerettünk azt megszerettük, ha belegondolok, a ma működő barátságaim nagy része ott köttetett.
- Picit maradjunk ennél a témánál, legutoljára 2002 –ben találkoztunk a régi, a híradósok a 45. évfordulón, nyár ellenére még több, mint 140-en voltak ott világosítók, gépírók, gépkocsivezetők, vágók, gyártásvezetők, rendezők, szerkesztők, operatőrök, műszaki munkatársak, és a vidéki munkatársaink. Sajnos azóta már csak legtöbbet a temetéseken találkozunk. A Híradó szerkesztőségében többször Matúzné, fiatalításokat hajtott végre, így volt ez a ’60-as évek végén, ’70-es évek elején is, ekkor jönnek Elek János, Behyana Károly, Baló György, Gál Jolán, Pálfy István (Pálfy G.), Ránki Julia, Berecz Anna, Losonczi Livia, Bayer Ila, sorolhatnánk tovább. Az új generáció mennyire volt más, mint a korábbiak?
- Nekem akkor kisütött a nap. Először is azért, mert a korosztályom volt, az előző korosztály legalább egy tízessel volt nálam idősebb. Az újak az én korosztályom, egyetemet végzett művelt ifjak voltak, és én nagyon szeretem, ha nálam okosabb emberek társaságában vagyok. Dolgozni velük meg sokkal könnyebb. Ők aztán már kinyitották a szájukat, különösen Baló György, aki egy erélyes fiatalember volt. Sőt kinyilvánították, hogy ők bizony az Illés Mayával akarnak dolgozni ha törik, ha szakad. Hát nem szép? A Baló még azt is keresztülvitte, hogy idegen műsorba is elvitt, ugyanis a Magyar Televízióban a kontraszelekció jegyében, tilos volt a keresztbe dolgozás. Aki egyszer bekerült a Drámai Osztályra, ha béna volt is oda, akkor is ott végezte, én oda be se tehettem a lábamat. Engem meg a Gyuri a Polgár Dénes-féle A HÉT-be, bizony magával vitt. Akárhová ment és utazott, amikor hazajött mindig hívott. Ezt aztán Elek Jánosról is, Pálfy G., Moldoványi Ákosról -ról is elmondhatom.
- Ebben az időben szokatlan filmet készített Ránki Júlia szerkesztő – riporter és Hadházy László operatőr – rendező: Cigányfilm (1978.), Maga vágta, mennyire volt ez más film az akkor megszokottnál?
- Ránki igen–igen tehetséges riporter volt. Érdekes, hogy nem futotta ki magát szerintem - de ez nem ide tartozik –, kevés emlékem van a filmről, a téma tűnhetett akkor szokatlannak, mert akkor ez a kérdés még nem volt így kihegyezve, a közbeszéd előterébe helyezve. Egy igazi riporter meg kíváncsi a valóságra. Nagyon korrekt riportfilm volt, úgy emlékszem a sajtóban jó visszhangja is volt. Sikere volt.
- Az új fiatal erőszakos generáció, ahogy maga fogalmazott, a szerkesztőségen belül is feszegette a „korlátokat”, ennek talán leginkább jellegzetes első külső megjelenési formája az a bizonyos Filmlvilág cikk volt, amiben Szilágyi János megszólaltatta Matúznét, aki elmondta haladunk tovább az úton …, Ipper Pált, kicsit másképp kéne az angolszász gyakorlatot követve … és Elek Jánost, aki azt mondta ez elavult másképp kéne csinálni már. Nagy botrány lett főleg Elek nyilatkozatából, nem sokkal később el is ment a Híradótól, a Televíziótól. Ezt a változás előtti időszakot, hogyan érzékelte a vágószobában?
- Elek János mindig is meglepően érdes volt. Egy mozi, egy riport átvételénél úgy beszélt a főszerkesztő asszonnyal, hogy én szerettem volna bemászni az asztal alá. Holott ő egy nagyon szelíd és kellemes ember, volt amúgy. Én úgy gondolom, ők még csak szerették volna feszegetni a korlátokat, kinyilvánították elméletben a véleményüket, de a napi képernyőn ezt nem lehetett észrevenni. A fegyelem miatt is, meg-megvolt szabva mit lehet csinálni.
- Azét említettem az ominózus interjút, mert ez volt az első alkalom, amikor házon kívül jelent meg a belső vita nyoma.
- Ez így van valóban. Elek János nem sokra rá távozott is a Szerkesztőségből és a Televízióból is.
- 1985 december végével Kornidesz Mihály akkori Tv –elnök felmenti Matúz Józsefnét a Híradó vezetése alól, nyugdíjba küldik. 1986 január Aczél Endre lett a Híradó új főszerkesztője, mennyire lett más a híradó szerkesztés, a szerkesztőség hangulata, a technológia, vágás? Ekkor maga vezető vágó lett a Híradóban, mennyire kellett mást csinálni?
- Előbb a kérdés első részéről, aztán magamról valami keveset. Én tiszteltem, becsültem a főszerkesztő asszonyt, rengeteg kollégámat szerettem, tiszteltem, de az Aczél valami egészen más volt, világlátott, művelt, fiatal férfiember, nagyon határozott koncepcióval, és akiket magával hozott azok is szakmailag nagyon jók voltak. Ami a szerkesztőség hangulatát illeti, az sokkal lazább volt, mint korábban. A három fiúk - ahogy én nevezem őket - , Aczél Endre, Sándor István, Elek János, ő köztük és a riporterek között teljesen partneri kapcsolat volt, ez látható volt számomra az anyagok átadásánál. Jó hangulat volt. Ami a technológiát meg a vágás mikéntjét illeti, az ekkor nem változott, mi már ’81- ’82’ –től Budapesten teljes egészében átálltunk a videotechnikára. Vidéken még majd 10 évig maradt a film, azt hiszem éppen én vágtam meg az utolsó vidéki tudósítást is. Ami engem illet, engem a vezetésben nem a hatalom érdekelt, én az eltöltött évek alapján pontosan tudtam, mi az, amit meg kellene változtatni. Mi az, amit át kell szervezni, már az én munkaterületemen, az azért elég szerteágazó volt, ott nagyon sok hagyományt meg kellett változtatni. Ennek haladéktalanul nekiálltam. Ami nekem ajándék volt, magamnak oszthattam anyagot. És én ezt úgy fogtam fel, hogy a legnehezebb, a legmacerássabb, a legundokabb szerkesztő anyagát kell nekem megcsinálni. Születési hiba, én mindig a nehezebb végét fogtam meg a dolognak. Viszont a munkasiker mindig egy nagyon jó érzés, és titkos ajándék az volt, hogy amikor a vidékiek felküldték az anyagaikat, vagy ha valaki külföldön forgatott gyorsan magam alá kapartam, hogy a lehető legjobban legyen megcsinálva. A vidékiek is nagyon kedveltek. Tudták, hogy ha az én kezemben van az ő anyaguk, akkor minden rendben lesz.
- Maya, mit jelentett a technológia váltás? Mennyire más videót vágni, mint filmet?
- A vágóknak akkor ez egy elemi csapás volt. Megmondom miért. A videotechnika az lassú, ugyan is az már egy kicsit számítógép, a műveleteket a saját tempójában csinálja. Nem lökdöshetem, hogy gyorsabban vegye be, vagy adja ki a kazettát, ide álljon, oda álljon. A másik, hogy csak lineálisan működtethető. A filmnél a vágás lényege, hogy szétszedem, aztán összerakom, hát az itt nagyon más volt. Most a digitális vágás már visszaadta ezt. Ráadásul a Híradó sokszor leadott, kopott technikát kapott. Előtte a művészek már lestrapálták a II. emeleten. Ennek fordítva kellett volna lenni. Borzasztó rossz érzés volt, hogy gyakran elromlottak, és tőlem ez független volt. Volt olyan berendezés, amelyen még az Aczél korszakban dolgoztam és hallottam, hogy a költözéskor még kikerült a Kunigunda utcába és dolgoztak rajta több, mint 30 éves!
- Mai szemmel ha megnézi Híradókat, hogy látja őket vágás szempontjából? Azért kérdezem ezt, mert van egy olyan felfogás, hogy van a mai nagyon fiatal generáció, akik már óvodától a számítógépen nőttek fel, ők kiválóan és könnyen kezelik a digitális technikát, ma sokan úgy gondolják, hogy a vágás egy technikai művelet, ha valaki gyorsan jól nyomja a gombokat a berendezésen, akkor már jól megvágott egy anyagot. Ez látszik az adásokon?
- Bizony látszik. Visszakanyarodnék oda, amikor azt mondtam, hogy szellemi és fizikai munka, ugyanúgy maradt, mert nem az eszköz a lényeg, hogy én a réz ollóval aprítom vagy pedig benyomatom a számítógépnek, hogy innentől – eddig. A lényeg a tartalom, meg az eredmény. A hírműsor információt akar közölni, nem akarok maradi lenni, van, amit én nagyon jónak találok, van olyan hírműsor, nota bene nagyon sokan vannak ott akik, tőlünk tanultak anno, ott voltak gyakornokok, ahol nagyon korrekt a képi világ. De amikor öncélúan agyontrükközik, az borzalom. Mindent megklipesítenek. Ez egy hírműsorban felesleges, és nem minden néző befogadó erre. A kép trónfosztása folyik. Lassan már ott tartunk, hogy tök mindegy, csak mozogjon valami.
- Egy kicsit ugorjunk előre! 1996-ban, Elek hívta később tanítani Önt a Független Médiaközpont tanfolyamain vágáselméletet oktatott. Milyen volt egy fiatal generációval találkozni? Mi a véleménye a szakmai alapokról esetleg hiányokról, a mai tendenciáról, a szerkesztő – riporter, szerkesztő és ő maga digitálisan a lap topon vág stb.
- Elek Jánossal az nekem ott jutalomjáték volt. Az azért nem olyan iskolás módon folyt, mi lejártunk a vidéki városi stúdiókba, és ott elemeztünk anyagokat, nagy örömmel fogadták. Van róla egy nagyon édes történetem. Debrecenben volt egy fiatalember, technikus volt eredetileg, hát a kezemre adták, elemeztük az anyagokat, aztán én folyamatosan levélben oktattam a fiatalembert. Ő mindig elküldte az anyagait, hogy lássam. Én mindig pontosan megírtam, mit, miért, hogyan stb. Aztán múlt az idő, ez a fiatalember évekkel később a budapesti Híradóban művészeti tanácsadó lett. A vágók persze felhördültek, szembeálltak vele és megkérdezték, maga meg hol tanult, tanult –e valahol is vágni. Mire a fiatalember nagyon csendesen csak annyit mondott én Illés Mayától tanultam. Mindenki elcsendesedett. Engem mintha hájjal kenegettek volna. Ez nekem nagyon jó időszak volt. A Média Központban, meg leendő riportereket képeztek, ott az volt a feladat, hogy fogják meg a kamerát, és üljenek le a vágóasztalhoz, nem azért, hogy majd ezt nekik kell csinálni, de tudják, miről van szó, mik a szakma alapjai. Ott engem arra kértek, hogy gyakorlatban idomítsam őket 12 elkényeztetett egyetemistát. De én ragaszkodtam hozzá, hogy kezdésként egy – két elméleti órát tarthassak. Nagyon jól éreztem ott magam köztük, és nagyon jól működött. Ők is szerettek. Múltkor megyek a kőrúton, odajön hozzám valaki, üdvözöl, össze-vissza csókol, hát az egyik ottani volt hallgató. Ez nagyon jó érzés. Persze azt is látni kell, hogy ha valaki beáll egy szerkesztőségbe, a reklámtévékhez, a kereskedelmiekhez, persze azt kell csinálnia, amit mondanak, amit elvárnak tőle.
- A megrendelő rendel ez természetes.
- Várjon Péter, volt olyan pillanat az életemben amikor Matúzné azt mondta , hogy igy legyen, én meg közöltem Rózsika nem!, mert akkor nem leszünk készen adásra. Akkor ránézett a rendezőre és felsikoltott:„Hallottad, ez azt mondta nekem, hogy NEM”. De onnantól kezdve, soha nem mondta, hogy mit csináljak. Aztán ott volt a másik főszerkesztő, egy édes ember a Betlen János, az meg odaült a montírozóhoz fél nyolc előtt, aztán tekergette a szörcs gombot. Nézegette jól lesz-e így? Én meg álltam a háta mögött, majd megkérdeztem: most kicseréljem a snittet, vagy elindulunk …. Akkor kicsit gondolkodott, majd azt mondta: Induljunk el. Ugyanis a lineális technikában egy ilyen csere, az borzasztó idő. Szóval volt nekünk azért szavunk.
- Maya korábban azt mondta, hogy a „határokon nehezen lehetett átjutni”, a szerkesztőségek és ezzel a műfajok között. Mégis voltak akik szűknek érezték az alkotói lehetőségeket, a Híradó, A HÉT vágása során, továbbléptek pl. Losonczi Teri, Czeilik Mária, Major Klári stb … Játékfilmek, tv- filmek elismert vágói lettek később. Szóval átmentek a „falakon”, ezek egyéni sikerek voltak?
- Nem. Legyünk őszinték, mind igen tehetséges és mindből nagy vágó lett. És mind a mai napig benne vannak a szakmában és dolgoznak, ami manapság nem kis dolog. De kellett ehhez egy egyéni kapcsolat, ami teljesen vállalható, mert a Czeilik Mária nekem édes, kedves barátnőm, ő Fehér György rendező vizsgafilmjeit vagdosta éjszaka és a Fehér Györgynek volt olyan befolyása a Magyar Televízióban, hogy kivetette a Híradóból Czeilik Máriát, magához vette a Drámai Osztályra, ahol is a munkáit mindig vele csinálta, Czeilik aztán ott kibontakozhatott. Jöttek olyan emberek, mint Makk Károly, és ő azokkal helytállt, s ma még a Pázmány Péter Egyetemen tanít is. A Major Klára meg, az még érdekesebb, mert egy bizonyos pillanatban úgy döntött, hogy elmegy a Híradótól, szabadúszó lesz. Azért, mert a nemzedékéből őneki már a Főiskola ideje óta nagyon jó munkakapcsolata volt. Mind a mai napig nagy örömmel járok az Ő bemutatóira. Nagy játékfilmeket csinál. Ezeket nevezhetem karriernek.
- Jött egy súlyos betegség, 1989-ben, hosszabb kezelések után az orvosok a leszázalékolás mellett döntöttek, rokkantnyugdíjba kényszerült. Hogy élte meg a munka hiányát? Úgy tűnt végleg abba kell, hogy hagyja a szakmát.
- Igenám, de feltámadtam. Ez tényleg egy nagyon súlyos betegség volt, ebbe bele szoktak halni. Ez 1987-ben kezdődött, különböző állomások voltak, 1989 tavaszán tényleg úgy nézett ki, hogy rokkantnyugdíjba kell mennem. De 1990-ben már ott ültem a Híradóban, a volt beosztottjaim, beosztottjaként és még volt hét nagyon szép évem. Persze fizikailag már sokkal kevesebbet tudtam dolgozni. Engem egyszer megkínáltak azzal, legyek függetlenített vezető, én becsületes voltam, mondtam nem vállalom, mert ha megint súlyosabb beteg leszek, akkor megint itt hagyom őket félbe. Én nagyon szerettem a mesterséget, tiszteltek, becsültek, így ’97-ig dolgoztam.
- Azért eléggé különleges dolog az, ismerve a kollégákat, hogy egy volt vezető vágó, a volt beosztottak alatt, beosztott munkásként dolgozik, és a vágó lányok, akiknek azért nagy volt mindig a szájuk, mégis végig nagy tisztelettel viszonyultak magához.
- Ettől én nem lettem kevesebb. Utána még jött egy jutalomjáték, egy retro műsor,ami ment két évig, és 2000-től még kilenc évet tölthettem az Archívumban.
- Ne szaladjunk előre. 1996-ban Hidvégi József a Híradó akkori főszerkesztőjének felkérésére előbb vágási munkák értékelését végezte számára, majd a kezdő riporterek számára vágás elméletet oktatott.
- Ez nagyon kedves munka volt számomra, és úgy érzem nagyon hasznos volt ez számukra is. Én úgy gondoltam, hogy nem csordában kell tanulni, igyekeztem egyenként a delikvensekkel négyszemközt beszélni mindig. Ahogy az a Híradóban mindig is volt, más területről jöttek, nagyon okosak voltak, jöttek a Rádióból, az MTI-ből, fogalmuk sem volt, hogy hol vannak, fogalmuk nem volt, hogy a képpel, hogyan kell bánni. A régiek persze néha szívatták is szegényeket, ezért sajnáltam is őket. Nagy kedvel álltam neki ennek a feladatnak. Nem is értettem, hogy előképzettség nélkül, hogy mertek belevágni. Konkrét példáim vannak, amiket persze nem fogok elmondani. Az ő neveik azóta is forognak, televíziókban hír-televíziókban, hír -rádiókban azóta is. Remélem, hogy mindegyikük szépen emlékezik rám. A Hidvégi alatt még volt egy ajándék az élettől, hogy komplett anyagokat csináltunk a CNN számára, Siklósi Betarix-szal, meg maga volt a riportok témafelelőse és a gyártása. Ajándék volt, mert nem kellett az idővel küzdeni. A Bea egy rendkívül alapos, tájékozott, jól felkészült riporter volt. A témákkal pedig úgy érzem, hogy országimage-t építettünk. Ez nekem igen-igen kedves volt.
- Azt hiszem, hogy talán minősíti a dolgot, hogy a CNN minden anyagot átvett, leadott, és visszaigazolásaiban szakmai dicséretek voltak.
- Maga már tett egy említést előbb a retro műsorról. 1988 - 2000 között egy különleges lehetőség volt számunkra Varga Sándorral (Márton), Vecsei Marikával, dr. Tóth Judittal közösen belevágtunk egy számunkra igen kedves munkába a „VOLT” –ba, no meg a Jelen VOLT-ba. Lubickoltunk ebben a munkában, nagyon szerettük, hogy is volt ….
- Ez nekem megint csak jutalomjáték volt, ráadásul én végig tudatában voltam, hogy nekem ez az utolsó vágói munkám. Gyönyörű volt, mert az én szeretett korábbi híradós anyaginkat gondozhattam, ahhoz, hogy válogatni tudjanak, ahhoz nekem a régi szétesett filmeket gatyába kellett rázni, itt sem volt az idő szorítása.
- Az olvasók kedvéért mondjuk el, hogy 10-15-20-25 -30- 35 évvel korábbi riportokat, vettünk újra elő.
- Varga Sándor Márton, akiben egy szépíró veszett el vagy inkább bujkál, rendkívül jó átkötő szövegeket írt hozzá, el tudtunk vele bíbelődni, nem volt időkorlát, ez nagyon szép volt.
- A Jelen VOLT -ban, pedig korabeli riportokat, azok eredeti helyszínein a korabeli alkotók visszaemlékezéseivel egészítettük ki. Emlékszem valamikor a hatvanas években Schmidt Attila szerkesztő, Vecsei Marika operatőrrel, valahol Kispesten, vagy talán Kőbányán, egy elhanyagolt vasúti átjáróban, forgatott egy riportot. A Jelen VOLT-ban ugyanoda vittük ki Schmidt Attilát 35 évvel később, az operatőr ugyancsak Vecsei Marika volt, döbbenetes képeket készített, a 35 éve változatlan sorompóról, az azóta is romos épületekről stb. --Gondolatébresztő műsor volt, nagyon kár, hogy akkor vége lett, a nézők is nagyon szerették. Éppen nemrég rendezgettem a papírjaimat, és pont találtam egy dossziét a korabeli igen jó kritikákkal, amiket akkor kivagdostam az újságból.
- 1998-óta újra együtt dolgoztunk, az Archívumban. Specialistája a riport- dokumentum-, magazinműsorok feldolgozásának. Milyen volt vágószemmel kézbe venni 40-50 év anyagait. Ezt a feladatot is hihetetlen nagy szeretettel csinálta.
- Azt gondolom, hogy én itt nemcsak mint munkatárs, hanem mint állampolgár is közreműködtem, ugyanis én ezt roppant fontos dolognak tartom. Én mindig is hirdettem, képzeljük ha most itt egy az egyben látnánk Kossuth Lajost. Az Archívumnak a napi használati funkcióját azt most hagyjuk. Hát én olyan kazettákat találtam, amiket történészeknek, történelemtanároknak, kéne nézni, azoknak kéne mutogatni, akik a kort meg akarják ismerni. Péter, amikor maga lett ott az igazgató, maga nagyon helyesen, úgy gondolta, hogy amihez még nem nyúltak, azt is meg kell nézni és fel kell újítani és fel kell dolgozni. Nekem érdekes volt ezért újranézni a Berecz János, Glatz Ferenc féle „Velünk élő történelem” sorozatot, ami meglehetősen átpolitizált volt. Még érdekesebb volt feldolgozni a sorozat épen maradt eredeti felvételi anyagát, azon belül is az adásban ilyen-olyan okokból nem került interjúkat, interjú részeket. Volt például közte a Kádár kormány egyik volt államminisztere, akivel fennmaradt egy két órás beszélgetés, borzasztó érdekes volt meghallgatni. Remélem ezek továbbra is megvannak és fennmaradnak az utókor számára is. Ezzel kezdtem ezt az új mesterséget. Öregségemre megtanultam ezért kezelni az 1 collos videotechnikát is - kár , hogy nem előbb -, hogy ne kelljen nekem, a technikusnak könyörögni. Szerettem szombat délutánokon a nagy csendbe bejönni, volt amikor már a volt labor egy részében állították fel nekem ezt a berendezést, ott még kicsit féltem is egyedül. Feldolgoztam a Budapesti Regionális adások archivjaiból is. Ott felfedeztem, hogy egy csomó vágatlan anyag maradt fent. Pl. 1988-tól az akkor még MSZMP gyűléseinek vágatlan felvételei. Volt amelyikkel adásanyagként nem is találkoztam. Voltak olyanok, ahol felálltak a mezei párttagok és elmondták, hogy látják a helyzetet, mit látnak hibának és mit szeretnének. Ezeket történészeknek kéne nézni. Meg ott voltak a Történelmi Igazságtétel Bizottsága üléseiről készült felvételi anyagok. Én úgy gondolom, hogy amit a Magyar Televízió Archívuma őriz az, a magyar történelem.
- Mondanék én is egy hasonló példát. A rendszerváltás előtti években elkezdtek egy nagy lélegzetű filmet forgatni a KGST-ről, minden KGST országban. A felvételi anyaga megvan, eredeti nyelveken, gondolom egyszer lesz olyan történész, gazdaságtörténész, aki ezeknek a felhasználásával készíthet egy elemző anyagot, műsor a korról.
- Reméljük, hogy utódaink is így gondolják és őrzik, feldogozzák, felújítják ezeket az anyagokat. Ehhez nagyon odavág, hogy a legutolsó munkám, amit magától kaptam, A HÉT 1970-es évekbeli anyagainak a részletes feldolgozása volt. Döbbenetes volt, mert minden mai nyűgünknek, bajunknak, a gyökere, az ottani gazdasági, termelési riportokban fellelhető. Ezek kordokumentumok. Ezeket sokaknak nézni kéne. Kifejezetten történelemtanároknak ajánlanám, csináljanak kis korképeket, sokkal többet mondana egy korról, mint a tankönyvek.
- Ott az Archívumban fejezte be a televíziós pályafutását.
- Igen. Bánatos is voltam miatta, mondtam adjátok vissza a ragasztómat, lehet, hogy egyszer szükség lesz rám, aki a filmmel elboldogul még. Remélem folytatták az utódaink a maga által megkezdett mentési munkákat. És még meg kell ismét említenem Krämer Máriát a hajdani főnöknőmet, aki olyan 1950-es 60- as híradó anyagokat nézett amihez elég hiányos adatok maradtak fent. Ez is nagyon fontos volt, mert ő ismerte fel a személyeket a képeken. Az Archívumban mindig fontosak a „régi szemek”. Ez a tudás az idősekkel sírba fog szállni. Az archiválókat, sok-sok személyt, helyszínt a múltból sohasem fognak felismerni, viszont nélkülözhetetlenek lesznek 40-50 múlva, mert ők lesznek akkor a „régi szemek”. Ahhoz, hogy az archív anyagok jól felhasználhatóak legyenek, szakmai ismeretek alapján kell őket feldolgozni. Végezetül nagyon tetszett nekem, hogy az Archívum rám bízta két futó műsor archíválását is, a Kék fényt és a Szempont hírmagazint. Ezekhez már nem lehetett persze a régi módon hozzányúlni. Kitaláltam hozzá a módszert, fontos volt, hogy pontos műfaj meghatározásokat alkalmazzak az adásokon belül, és örülök, hogy rá tudtam állni ezeknek az igen képzett fiatalembereknek a szellemi nívójára, örültem neki, hogy nagyon is meg voltak velem elégedve.
- Maya évtizedek óta ismerjük egymás, szeretném, ha őszintén válaszolna arra a kérdésemre, hogy idén télen újra olvasta-e a Forsyte - Sagát – tudom, több éven keresztül ez többször újra olvasta.
- És mindenkinek ajánlom, akit meglepett a kapitalizmus beköszönte. Annak idején egy kitűnő sorozatot csinált belőle a BBC, amit én nagy érdeklődéssel néztem. Sok részlet még VHS felvételen meg is van nekem belőle. A vetítés után elmentem az antikváriumba, megvettem a könyvet, ami borzasztóan tetszett és bizony telente újraolvastam. Idén nem, idén a Buddenbrokk házat olvastam újra, ezekből szerintem rengeteget tudunk tanulni. Meg hát imádok olvasni, mindent újságot is.
- Azért természetesen az irodalom mellett a mozi is hozzátartozik az életéhez. Úgy tudom nemrég a Duna Televízióban látták kollégáim, miért is járt ott?
- Maga mindent tud. Végre valami pozitívot mondhatok. Tudja a kortárs mozit én már nézni nem bírom, leszámítva a francia vígjátékokat. A Duna Televízióban ment egy nagyszerű sorozat, egy orosz rendezőnek a sorozata Bulgakov Mester és Margarita (18) c. művéből. Ettől el voltam ragadtatva, telefon, érdeklődés, aztán elmentem a Duna TV-be, 2500-ért kaptam belőle egy DVD-t. Ki kell mondanom, mint néző, mint szakember: ez a film tökéletes. Ez úgy van megcsinálva, mintha maga Bulgakov forgatta volna. Tudjuk, minden regény megfilmesítés után marad némi hiányérzet, ez tökéletes.
- Ebből a műből azért készült több feldolgozás.
- Persze utóbb jött egy lengyel változat, de azt nem bírtam végignézni. Amit megvettem az már annyira az enyém, hogy már más feldolgozást nem is nézek. Azt is bevallom, hogy az utóbbi 20 évben nem foglalkoztam én orosz filmekkel, a „Szibériai borbély” (19)-t - rendezte Mihalkov -, leszámítva.
- Maya tudja Főiskolán tanultuk, néztük a Brüsszeli 12-öt (20) stb. Ha Illés Maya válogathatna egy angyalföldi 12-öt mi kerülne bele?
- Persze így kapásból az egyes mindenképen ez a Mester és Margarita lenne, a Fábri Húsz órája feltétlenül benne lenne, az mind a mái napig megállná a helyét. Aztán biztos benne lenne a Bakaruhában, az is tökéletes, aztán a Herskó Párbeszédje, ami rendkívüli módon érdekes, és persze A tanú. Hát elégedjen meg kapásból ezekkel. Én nagyon szeretem ezeket a retro csatornákat, amikor elkapok egyet, akkor újranézem. A kortársaimat már nem bírom nézni. Volt olyan, amiről a film közepén kimenekültem, a címére sem emlékszem, de akkor távoztam, amikor egyik szereplő hölgynek a fogát egy harapófogóval akarták kivenni. Képzelje Péter, ott volt Jeles András Paraszt Bibliája, én nem is értem mit akart vele, Filmszemlén láttam.
- Pedig az előzmények alapján nem mondhatjuk azt, hogy Jeles Andrást nem szereti.
- Így van, sőt! Viszont szeretem azokat a dokumentumfilmeket, amelyek az elszakadt magyarokról szólnak. Pl. Erdélyről. Volt egy körkép Ukrajnától a dél-vidékig, sajnos a címére nem emlékszem. Az a véleményem, hogy a dokumentumfilm a televíziónak teremtetett. Az az ő közvetítő közege. Ha én elnök lennék, én minden Magyarországon készült dokumentumfilmet összevásárolnék, átnézetném a megfelelő alakkal, és egy nézhető időben, nem éjjel háromkor, levetíteném. Írtó jó lenne. Állítom, hogy a néző nem csak a Való Világ- ra harapna, hanem egy idő után erre is. A Duna Tv Autonómia csatornáján látok én ilyen törekvéseket, csak nagyon eklektikusan. Meg a Hír Tv- Vetítőjében mennek ilyenek, ha fenn tudok addig maradni, ott is van, amit érdemes megnézni. Szerintem a köztelevíziónak feltétlenül vetíteni kéne ezeket, az egészen bizonyos.
- Köszönöm a beszélgetést!
A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte Dunavölgyi Péter
Budapest, 2011. július
Lábjegyzetek:
(1) Szécsényi Ferencné (1925 – 2009) A pályáját Máriássy Félix mellett vágóasszisztensként ő volt az első női vágó Magyarországon; sokáig egyedüli nőként dolgozott a szakmában. Első önálló filmje az 1951-es Ütközet békében című Gertler Viktor-film volt; ezt követően hetvennél is több alkotásnak volt a vágója utolsó filmje, az 1996-os A három testőr Afrikában elkészítéséig. Szécsényi Ferencné állandó alkotótársa volt Fábri Zoltánnak. Közös munkájuk gyümölcsét olyan filmek jelentik, mint az Életjel, a Körhinta, a Hannibál tanár úr, az Édes Anna, a Dúvad, a Két félidő a pokolban, a Húsz óra, az Utószezon, A Pál utcai fiúk, az Isten hozta őrnagy úr!, a Hangyaboly, a Plusz-mínusz egy nap, a 141 perc a Befejezetlen mondatból, Az ötödik pecsét, a Magyarok, a Fábián Bálint találkozása Istennel, a Requiem vagy a Gyertek el a névnapomra. További fontosabb filmjei: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Egri csillagok, Fekete gyémántok -, Budapesti tavasz, Éjfélkor, Csempészek, Megszállottak, Karambol, Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, Tízezer nap, Próféta voltál, szívem, Arc, Fotográfia, Egy kis hely a nap alatt, Sámán, A ménesgazda, Szegény Dzsoni és Árnika, Sortűz egy fekete bivalyért, Vörös grófnő, Eszterkönyv, Az elvarázsolt dollár, Hamis a baba és A három testőr Afrikában.
(2) KISZ - Felállítása a szovjet típusú politikai intézményrendszer restaurálásának fontos eleme volt. Az MSZMP KB 1957. február 26-án határozott felállításáról. Az MSZMP Földes László vezetésével bizottságot jelölt ki, amelynek feladata volt a hasonló szovjet szervezet, a Komszomol vezetőivel konzultálni a KISZ megszervezéséről. A magyarok és a szovjetek egyetértettek abban, hogy a KISZ-t még március 15-e előtt meg kell alakítani. A körültekintő előkészítést az indokolta, hogy 1956-ban a fiatalok meghatározó szerepet játszottak a forradalom mindegyik fázisában. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség 1957. március 21-én alakult meg a korábbi Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) utódjaként. A KISZ 1989. április 22-én feloszlott.
(3) Kaffka Margit - (Nagykároly, 1880. június 10. – Budapest, 1918. december 1.) író, költő. Ösztöndíjasként tanult a szatmári irgalmasnővérek tanítóképző zárdájában, ennek fejében egy évet tanított Miskolcon. Ezután Budapesten tanult tovább és 1902-ben az Erzsébet Leányiskolában polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Visszatért Miskolcra, és a polgári leányiskolában tanított irodalmat és gazdaságtant; tanítványai imádták. Itt jelentek meg első írásai is, versek, novellák, és ekkoriban vált a Nyugat állandó munkatársává is. 1912-ben jelent meg első (és talán legfontosabb) nagyregénye, a Színek és évek, amely az értékeit vesztett dzsentri társadalommal és a századfordulón élő nők sorsával foglalkozik. Másik nagy sikert aratott regényét, a Hangyabolyt - melyben a zárdában töltött éveket idézi fel – 1917-ben adták ki. Az I. világháború után tizenkét éves fiával együtt a spanyolnátha járvány áldozatává vált.
Kaffka Gimnázium - Az iskola alapítója, az épület építtetője és mai fenntartója az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Rendjének Magyar Tartománya. Simor János, győri püspök még a rendalapító Anya, Alfonza nővér életében meghívta a nővéreket Magyarországra. Sopronban megalapították az első rendházat, ahol 1863-ban német származású nővérek telepedtek le, itt létesült az anyaházuk. 1868-ban alapította meg a püspök atya a magyar kongregációt, és engedélyezte a novíciák felvételét. A nővérek gyermekekkel, árvákkal, öregekkel és betegápolással foglalkoztak. A Rend neve az elmúlt másfél évszázad alatt többször megváltozott. Jelenlegi nevét - Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja nevet - XII. Pius alatt vette fel. A Rend Sopronban tanítóképzőt alapított, és ezzel elindította a középiskolai oktatás megszervezését. 1920-ban alapították meg a budapesti Szent Margit Leánygimnáziumot. Steinmayr Maria Stanislaa anya 1920-ban alapította meg a Rend első középiskoláját a fővárosban. A gimnázium ideiglenesen a Fehérvári út és Váli utca sarkán lévő Fővárosi Polgári Leányiskolában nyílt meg 3 teremmel, amiből egy osztályterem, egy tanári és egy igazgatói szoba volt. Az első osztályba 37 nyilvános és 2 magántanulót vettek fel. A nővérek a rendházból jártak az iskolába tanítani . Mivel a Rend igyekezett saját épületben elhelyezni a gimnáziumot, 1929-ben megindultak a tárgyalások az új épületről. 1931-ben Gombos Gabriella nővérnek sikerült a telket megszerezni, és Fábián Gáspár műépítész tervei alapján megindulhatott az építkezés. 1932-ben költöztek át az új épületbe, melyben egy szerzetesház, a tanítóképző és gimnázium kapott helyet. Az iskola Szent Margit néven vált ismertté, akkor talán Európa legszebb és legmodernebb felszereltségű tan- és nevelőintézete volt. 1948-ban államosították a Szent Margit Gimnáziumot, és XI. ker. Szent Margit Leánygimnázium lett. 1950-ben deportálták a nővéreket az épületből.1951-ben az Agráregyetem költözött ide. Ezután a Martos Flóra Gimnázium, a Szlovák Gimnázium, végül a Kaffka Margit Gimnázium működött az épületben. 1960-as évek közepétől az iskola koedukált iskolaként működött. A Budai Margitosok Baráti Köre 1920-1948 közötti margitos diákokból szerveződött 1989-ben. Az öregdiákjainkat magába tömörítő közösség azzal az igénnyel lépett fel, hogy a Szent Margit Gimnázium újra működjön. 1994-ben elindult az első egyházi osztály. 1996. augusztus elsején kapta vissza a Rend az épületet. Ekkor indult újra a Szent Margit Gimnázium, amelyben 2000-ig még állami osztályok is működtek.
(4) Filmmúzeum: – a mai Belvárosi Színház (2004- ), helyén működött (1958-1988) között, majd (1988-1998) között Broadway moziként.
(5) Herskó János, (Budapest, 1926. április 9.), filmrendező, filmpedagógus. A Színház Filmművészeti Főiskola tanszékvezető tanára volt. A Hunnia Filmstúdió vezetője volt a stúdió megalakulásától a váratlan külföldre távozásáig. 1970-ben – az 1968-as európai események hatására – családostul (felesége: Herskó Anna) rendező, operatőr -1920-2009. április 12.-) Svédországba emigrált. Stockholmban, ahol szintén egyetemi oktató lett. Kétszeres Balázs Béla – díjas, 2006-ban Kossuth-díjat kapott.
(6) Egyetemi Színpad - 1957. szept-ben alakult az Eötvös Loránd Tudományegyetem támogatásával, annak Pesti Barnabás utcai (Bölcsészettudományi Kar) épületében. Tagjai főként az intézmény hallgatói közül kerültek ki, akik öntevékeny módon vettek részt a munkában. Működésük sokfelé ágazott: a művészetek, a társadalom- és természettudományok egyaránt foglalkoztatták őket. Több csoport működött az Egyetemi Színpadon belül. 1948-ban alakult a Bartók Béla Egyetemi Énekkar, 1957-ben a Koncertzenekar, 1958-ban a Tánckar, 1961-ben az Universitas Együttes, amely az egyetem amatőr színházi csoportja lett. Ezen kívül lényeges megemlíteni az Universitas Bábstúdiót, az ELTE Amatőrfilm Klubját és a Balassi Bálint Szavalókört. A különböző csoportok itthon és külföldön nagy sikereket értek el, elsősorban a 60-as években, mely az Egyetemi Színpad fénykora volt. Az Universitas Együttes, amelynek alapítótagjai közül többen profi művészek lettek – Fodor Tamás, Halász Péter, Hetényi Pál, Kristóf Tibor, Sólyom Kati, Jordán Tamás – első nagy sikerét Majakovszkij Gőzfürdő c. művével aratta. Ezt a produkciót több jelentős előadás követte – Arisztophanész: Madarak, Csokonai V. M.: Karnyóné, Sh.: Hamlet. A munkában sok nagy művész is segítette az egyetemistákat, így Ruszt József, Latinovits Zoltán. Mások önálló estjeikkel szerepeltek, pl. Mensáros László XX. század c. műsorával. A 70-es évek végén, 80-as évek elején vesztett jelentőségéből az Egyetemi Színpad. Már nem az a forrongó szellemi műhely, ami a kezdetekben jellemezte. Talán hozzájárult az is, hogy 1976-tól az Universitas az ELTE Eötvös Klub alagsori helyiségébe, a Hordóba költözött. 1982-ben átépítették, korszerűsítették az Egyetemi Színpadot. A piarista rend 1990 végén visszakapta a termeket, mivel azok a háború előtt egyházi célokat szolgáltak. 1991. ápr. 29-én tartották az Egyetemi Színpad búcsúestjét.
(7) Horváth J. Ferenc újságíró, szerkesztő, felelős szerkesztő, főszerkesztő-helyettes Újpest, (1930. november 22. - 2000. március 9. Budapest). Tizenöt évesen kezdett dolgozni szövőipari szakmunkásként, majd kereskedelmi érettségit tett. Az MSZMP pártfőiskoláját 1964-ben végezte el. 1949-ig a Magyar Pamutnál dolgozott, innen került a Friss Újsághoz, 1950-ben a Határőrség c. laphoz, 1957-ben a Kisalföldhöz. 1960-tól a Magyar Televízió alkalmazottja. A politikai adások főszerkesztőségén, a Tv-híradó szerkesztőségében szerkesztő, 1968-tól osztályvezető-helyettes, 1972-től osztályvezető, 1975-től főszerkesztő-helyettes. Televíziós munkái mellett rendszeresen publikált a nyomtatott sajtóban is. 1986-ban nyugdíjba vonult. 1989-től a Munkáspárt lapjának a Szabadságnak volt az első főszerkesztője. Tagja volt a MUOSZ nak.
(8) ORION - A magyar elektronikai ipar meghatározó gyára volt. A második világháború előtt és után az Orion rádiók nemzetközi hírnévre tettek szert. A gyár két fő profilja az 1925-ben indult rádiógyártás és az üveg- és vákuumtechnikai termékek (ampullák, termoszok) gyártása volt. Az Egyesült Izzó befektetésének köszönhetően a rádiógyártás hamar felfutott és igen jelentős volt az export. 1956 után az ország vezetése a közhangulat javítása érdekében fontosnak tartotta a televíziós adás megindítását. Az Orion gyár kapta feladatul a hazai vevőkészülék gyártás megindítását. Rohamos fejlesztőmunka eredményeként született meg az első hazai gyártású TV készülék, az ORION AT 501. A vállalat 1997 óta szingapúri tulajdonban van.
(9) Krämer Mária - KRÄMER MÁRIA (Budapest 1931-) filmvágó GERTLER Filmiskola, Színház és Filmművészeti Főiskola 1946-1949. 1949- Hunnia Filmgyár ösztöndíjas, 1950-1954 Akadémia Kiadó, 1954- Vegyicikket kiszeszerelő Vállalat, 1954-55 Bp. 1. sz. Textilipari Vállalat, 1955-1958 Hungarotex, 1958. 1.06-1987 MTV vágó, vezető vágó. 1958-tól a TV Híradó vágója, majd vezető vágója volt harminc éven keresztül. Ezen időszak alatt több ezer tudósítást vágott és több kisfilmet. Nyugdíjazása után a régi TV Híradó feldolgozási munkáját végzi. Nyugdíjazás után MTV Archívumban az 1957-1970 közötti Híradók felújítási munkáiban vesz részt. Riport – dokumentumfilmjeiből: Vendégségben Bulgáriában (1979). szerkesztő: Jankovits Gyula, operatőr: Fodor Balázs. Titkos küldetésben (1976) szerkesztő: Horváth J Ferenc, operatőr: Hadházy László. Ráktérítőtől az Egyenlítőig (1977) szerkesztő: Regős Sándor, operatőr: Jávorszky László. Albánia útjain (1959) szerkesztő: Matúz Józsefné, operatör: Novákovics András. Ikarusszal a Szovjetunióban (1969) szerkesztő Schmindt Attila, operatőr: Csák István. Cirkuszkocsival a nagyvilágban (1967) szerkesztő: Zádor László, operatőr: Kecskés László
(10) Gortva Eta, vágó (Pesterzsébet, 1924. 8. 2 -) Munkahelyek: 1947-1956 Híradó és Dokumentum Filmgyár, 1961-1987 Magyar Televízió. 1945-től 1947- ig Károlyi Mihály titkárnője volt. 1947-től kezd dolgozni a Híradó és Dokumentum Filmgyárban, itt tanulja ki a vágó mesterséget. 1961-től vágó a Magyar Televízióban, a Híradó szerkesztőségében. Több híradós vágónemzeték tanulta meg a szakmát mellette. Az archívumban sok ezer híradó riport és riportfilm őrzi keze nyomát. 1987-ben vonult nyugállományba. Az évtizedek alatt a különböző minisztériumi filmstúdiókban is rendszeresen dolgozott, ismeretterjesztő, tudományos, oktatási filmeket vágott. Az Országos Széchenyi Könyvtár Történelmi Interjúk Tárára, készített életút interjút a pályafutásáról.
(11) Hegedűs Géza - (Budapest, 1912. május 14. – Budapest, 1999. április 9.) író, újságíró, költő, színházi szakíró, kritikus.1935-ben jogi diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol történelemből is lediplomázott. Dolgozott dramaturgként, újságíróként, lapszerkesztőként is, tanított színház- és drámatörténetet, verstant. Jó barátságban állt Kosztolányi Dezsővel, Kassák Lajossal, Hóman Bálinttal, Lukács Györggyel. Évtizedekig tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán.
(12) Petrovics Emil (Nagybecskerek, 1930. február 9. – 2011. június 30.) kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző. A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és Kiváló Művésze. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán végezte, Farkas Ferenc, Szabó Ferenc, Viski János voltak a mesterei. 1960-ban Szinetár Miklós és Ungvári Tamás társaságában az első magyar musical színház megálmodója és megalapítója. Az úttörő kezdeményezés, 1964-ig Petőfi Színház néven működött. Petrovics több új magyar, zenés dráma létrehozója, zenei "mindenese"; többek között a nyitó előadás, a Koldusopera valamint az Egy szerelem három éjszakája és a Mélyvíz dirigense volt. 1967-1985 között, mint országgyűlési képviselőként is tevékenykedett, 1964-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola, 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára volt, a zeneszerzés tanszakon tanított. 1986–1991 között a Magyar Állami Operaház főigazgatójaként működött. 2003 és 2005 között a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatói teendőit látta el. Számos hazai, nemzetközi zenei versenyen vállalt zsűritagságot, illetve elnökséget. Az 1960-as és az 1970-es években a Magyar Televízió Ki mit tud? című népszerű műsorában a zsűriben Petrovics Emil volt a zenei szakértő, sokakkal szerettette meg a zenét. Számos színdarabhoz és filmhez ő komponált zenéket, önálló szerzeményeivel szintén sikereket aratott, mindhárom operáját bemutatták itthon és külföldi operaházakban is. 1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották.
(13) Fövényné – Fövény Lászlóné 1953–1997-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, mint az esztétika és kultúrtörténet egyetemi tanára. A Főiskola (később Egyetem) hallgatói, a magyar filmművészet világhíressé vált rendezői, dramaturgjai és operatőrei rajongtak érte, tudván, hogy a világra nyitott, széles körű érdeklődésüket, eligazodó képességüket köszönhetik neki.
(14) Fábri - (eredeti nevén: Furtkovits Zoltán), (Budapest, 1917. október 15. – Budapest, 1994. augusztus 23.) Kossuth-díjas film- és színházi rendező, színész, díszlettervező, forgatókönyvíró, főiskolai tanár; festőművész, grafikus. Filmjei: 1951. Vihar, 1952 Erkel, 1954 Életjel, 1955 Körhinta, 1955 Dandin György, avagy a megcsúfolt férj, 1956 Hannibál tanár úr, 1967 Bolond április, 1958 Édes Anna, 1959 Dúvad, 1961 Két félidő a pokolban , 1963 Nappali sötétség, 1964 Húsz óra, 1965 Vizivárosi nyár, 1966 Utószezon, 1968 A Pál utcai fiúk, 1969 Isten hozta őrnagy úr, 1971 Hangyaboly, 1972 Plusz-mínusz egy nap, 1974 141 perc a befejezetlen mondatból, 1976 Az ötödik pecsét, 1977 Magyarok, 1980 Fábián Bálint találkozása Istennel, 1981 Requiem, 1983 Gyertek el a névnapomra.
(15) Dárday István - filmrendező 1940. március 25-én született. Válogatott filmográfia: Az emigráns (2006), Tükröződések (1998), A dokumentátor (1988), Harcmodor (1980), Filmregény (1977), Nevelésügyi sorozat (1975), Rongyoshercegnő (1975), Jutalomutazás (1974)
(16) Jeles András - (Jászberény ,1945.-március 27. -) filmrendező, forgatókönyvíró. 1971-ben az ELTE magyar–népművelés, 1974-ben Színház és Filmművészeti Főiskola operatőr-rendező szakán szerzett oklevelet. Dolgozott a MAFILM rendezőasszisztenseként, s közben folyamatosan készítette filmjeit a Televízió és a Balázs Béla Stúdió számára. Önálló nagyjátékfilmjei (A kis Valentino (1979), Angyali üdvözlet (1984), Álombrigád (1985) számos díjat nyertek
(17) Dobrovics István - (Pestszenterzsébet, 1939.) főgyártásvezető. 1957. augusztusától – novemberéig a FŐFOTÓ laboránsa. 1958. január 1-től 1994. augusztusig az MTV TV Híradójánál segéd felvételvezető, felvételvezető, gyártásvezető, gyártási csoportvezető, gyártási osztályvezető, a főszerkesztő gyártási helyettese. 36 évig dolgozott a TV Híradó gyártásán különböző funkciókban több évtizedig vezette a Híradó gyártási területét. A III. stúdió és a VI. stúdió kialakításában részt vett. Irányította a TV Híradó folyamatos modernizálását, technikai bázisának fejlesztését. A TV Híradó első beforduló kamerás főcímén, majd ennek későbbi színes változatán ő látható a kamera mögött. Tagja volt annak a szerkesztő bizottságnak, amelyik elkészítette a Magyar Televízió Műsorkészítési Technológiáját.
(18 ) Mester és Margarita, Mihail Bulgakov ( 1981-1940) orosz író regénye, amelyet élete fő művének tartott. A mű nemcsak a huszadik századi orosz, hanem egyben az egyetemes regényirodalom egyik csúcsa; sokrétegű és megjelenése óta számtalanféleképpen értelmezett alkotás, amelyben sok műfaj és stílus ( romantika, realizmus, groteszk ) keveredik, s ennek ellenére mégis többé-kevésbé egységes egészet alkot. Bulgakovot a szovjet államhatalom egy színdarabja miatt perifériára szorította, művei nem vagy csak korlátozott mértékben jelenhettek meg. Egy színházban dolgozott, mint segédrendező. „A Mester és Margarita” regényét sokáig csak az íróasztal fiókjának írta, egy ízben meg is semmisítette a kéziratot (mint a Mester is a Pilátus-regényét!), megjelenésére tartalma miatt semmi remény nem volt, s valóban, „hivatalosan” csak a szerző halála után negyed századdal jelent meg,1966-76-ben.
(19) Szébériai borbély - orosz-francia-cseh-olasz film, (1999), 170 perc, Rendezte: Nyikita Mihalkov. Szereplők: Julia Ormond, Oleg Menysikov, Richard Harris, Alekszej Petrenko. Mihalkov az általa oly hőn szeretett orosz múlt egy fejezetét mutatja be az 1880-as évek vészterhes napjainak cári Orosz országát.
(20) Brüsszeli 12 - 1958-ban nagyszabású világkiállítás zajlott le Brüsszelben. Korunk értékeinek bemutatásából nem hiányozhattak a művészeti alkotások sem. Sor került a filmművészet bemutatkozására is, mégpedig eddig soha nem látott módon. A belga Filmarchívum rendezésében lezajlott filmverseny feladata ugyanis az volt, hogy 1895 és 1955 között készült valamennyi film közül szakértő zsűri válassza ki a tizenkét legjobbat. A cél az volt, hogy felhívják a világ figyelmét a filmművészet nagy alkotásaira, és eloszlassák azt az előítéletet, mely a filmet mulandó, csak a napi aktualitáshoz kötött, felületes és illanó művészetnek tartja. A Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) és a Filmtörténészek Nemzetközi szövetségének Irodája közösen jelölte ki az elsőfokú zsűrit, 27 ország legjobb filmtörténészeit. A zsűri tagjai postán küldték el az általuk legjobbnak tartott harminc film címlistáját. Ezek közül választották ki a szavazatok arányában a tizenkét legjobb filmet és a tizenkét legjobb rendezőt. A filmek sorrendje így alakult: Patyomkin páncélos (Bronyenoszec Patyomkin), Sz. M. Eiseinstein,1925 100 szavazat, Aranyláz (The Golden Rush), Charlie Chaplin, 1925 85 szavazat, Biciklitolvajok (Lardi de biciclette), Vittorio De Sica 1948 85 szavazat, Jeanne d'Arc szenvedései (La Passion de Jeanne d'Arc), 1928, Carl Th. Dreyer 78 szavazat, A nagy ábránd (La grande illusion), Jean Renoir, 1937 72 szavazat, Gyilkos arany (Greed), 1923, Erich von Stroheim, 71 szavazat, Türelmetlenség (Intolerance), D.W. Griffith, 1916 61 szavazat, Az anya (Maty), Vszevolod Pudovkin ,1926, 54 szavazat, Az aranypolgár (Citizen Kane), Orson Welles, 1940 50 szavazat, A föld (Zemlja), Dovszenko, 1930 47 szavazat, Az utolsó ember (Der letzte Mann), W. F. Murnau, 1941 45 szavazat Dr. Caligari (Das Kabinett des Doktor Caligari), Wiene,1919 43 szavazat