Janovics Sándor: Élveztük, és fürödtünk is a munkában

Dunavölgyi Péter:

Élveztük, és fürödtünk is a munkában

1959-ben érettségizett az Eötvös József Gimnáziumban, majd bekapcsolódott az újrainduló (engedélyezett) amatőrfilm mozgalomba. 1963-tól a Magyar Televízió munkatársa, ahol segédoperatőrként kezdett dolgozni, majd 1965-től főleg dokumentumfilmek és riportfilmek operatőreként, illetve rendező-operatőrként dolgozik. Mesterének Mátray Mihályt tartja. Közel 80 országban forgatott. Kiemelkedő korszak életében, a Polgár Dénes vezette,  A HÉT magazin ideje. 300 körüli film és számtalan riport-bejátszás fűződik a nevéhez. Rendezői munkáinak száma meghaladja a 100-at. Beszélgetés Janovics Sándor operatőrrel.


Dunavölgyi Péter: - 2010. április 26.-án Budapesten, a Kárpát utcában találkoztunk. Janovics Sándor operatőrrel, a lakásában beszélgetünk. A szobák ablakából csodálatos a kilátás a Dunára és a Margitszigetre. Ellátni egészen a Gellért hegyig. Mintha egy operatőr tervezte volna a kilátást. Mikor határoztad el, és hogyan, hogy operatőr leszel?  Gimnazistaként az Eötvös Gimnáziumba jártál. Ha jól tudom ekkor, te ekkor már amatőr-filmes voltál.

Janovics Sándor: - Az apám amatőr filmes volt. Az egész így kezdődött családilag. A háború előtti amatőr filmes mozgalomnak is tagja volt már. Összejártak, sokat beszélgettek, főleg a technikai megoldásokról. Családi filmeket készített, 8 mm-eseket. Így hát a technikát tőle már ismertem. 15 éves koromban önállóan elvihettem a 8 mm-es felvevőgépét, és az osztályról forgattam egy tekercs, filmet. Ez volt az első önálló felvételem. A gimnáziumban különösebben nem foglalkoztam filmezéssel. Inkább csak családi filmeket készítettem én is. Ebben az időben nehéz volt a laborálás. A gimnáziumba egyszer forgattam filmet, mégpedig a harmadik osztályban, ekkor indult az Eötvös tábor, annak az első „beutaltja” voltam. Erről készítettem egy filmet, sokáig vetítették.

DP: - Otthon a „tankban” hívtátok a filmet?

JS: - Nem, ez azért meg volt szervezve, a régi amatőr filmeseknél, kialakult egy rendszer tudtuk, hogy ki foglalkozik hívással. Az OFOTÉRT is hívott, változó minőségben. Apámnál volt  az átvevőhely. Sokan hozták ide a filmjeiket. Például Nagy Jocó – operatőr kollégámat – úgy ismertem meg, hogy ő is hozzánk adta le elívásra, az amatőr filmjeit. Én meg vittem az összegyűjtött filmeket ahhoz, aki előhívta. Járt hozzánk többek között Várkonyi Zoltán, a színész – rendező és Hildebrand István operatőr is, a filmjeivel. 
Közben én jelentkeztem a főiskolára, 1960 - ban indult először, számomra hozzáférhetően. Abban az időben négyévenként végzett egy osztály, is indult egy újabb. Simán nem vettek fel. Akkor még rendező szerettem volna lenni.
 
Apám fertőzött meg a filmkészítés szeretetével, de nem csak engem, hanem a nagybátyámat is. Bizonyára emlékszel a HDF-ben volt egy Janovics János dokumentumfilm rendező volt, aki a Zolnai Palival   egy osztályban végzett, a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Mind a ketten estire jártak és az utolsó két évben mentek át a nappali tagozatra, Keleti Márton osztályába.   Tehát engem nem vettek fel a főiskolára, így hát elmentem gyárba dolgozni, a BHG-ba, a Bellioannisz-ba. Én persze a tévébe akartam bekerülni. Apám aki, szabó volt, azt mondta, hogy előbb tanuljak ki egy szakmát mindenképpen. Így hát érettségi után elektrotechnikai műszerésznek jelentkeztem. Egy nap tanulás, négy nap gyakorlati munka. Én ezt becsületesen el is végeztem.  Miközben közben, jártam az ipari tanulók közé, olvastam az újságban, hogy az 1956 utáni első amatőr filmes versenyét rendezi a Budapesti Amatőrfilm Klub. Én nem tudtam igazán róluk semmit. Leforgattam egy 8 mm-es kis játékfilmet, majd beneveztem, azt hiszem a harmadik, vagy negyedik díjat kaptam. Így hát aztán találkoztam velük, - én nagyon fiatal voltam, azok meg orvosok, mérnökök stb., sokkal idősebb emberek.   Szerencsére tetszettem nekik, és mondtam, hogy szeretnék közéjük kerülni. A filmklub helyileg a Filmtudományi Intézetben működött.  A Nemes Karcsi patronálta az Intézetből. Tehát jártam közéjük. Egyre jobban nőtt a szervezet, az ELTE –ről is jöttek többen, a Wisinger is, így ismerkedtünk meg. Akkor persze mindenki maga készített mindent. Ebben az időben már nagyon rá kaptam az operatőrség „ízére”.  Aztán volt már, hogy rendezővel is dolgoztam. 

DP: - 1961-ben már az országos Amatőr filmes Fesztiválon is részt vettél.

JS: - Igen, ott már kategóriák voltak. Így a játékfilm kategória díjat nyertem. 

DP: - Kicsit térjünk még vissza arra, hogy 1956 után vagyunk, az amatőrfilmezése volt valami politikai kontroll? Bárki, bármit forgathatott?

JS: - Úgy emlékszem a világon semmiféle hivatalos kontroll nem volt.   Az indulásnál, az alapítóknál lehetett a kontroll. Azért nem véletlen, hogy nagyon ügyesen a Filmtudományi Intézet alatt működött, sőt az összejöveteleinket is az Intézetben tartottuk. A zsűrizéseknél, Jancsó és hozzá hasonló művész emberek voltak meghíva. Zártak voltak,  a vetítések, fesztiválok.  1961-ben szerepeltem a televízióban, akkor volt az „Amatőr filmesek 5 perce”, vagy valami hasonló című műsor -, ha visszagondolok rá az egyik bemondó fülkébe ültünk szorosan egymás mellett. Már nem is emlékszem ki kérdezett, ketten voltunk riportalanyok. Nagyon nagy élmény az volt, hogy a filmgépteremben volt a diázó – te is jól emlékszel bizonyára erre, hiszen főleg a Híradó használta - , ezt levették, és a 8 mm-es vetítőt rakták a helyére, és erről ment a filmem a kamerába. 

DP: - Ez végül is egy leleményes technikai megoldás volt a kollégáktól, de az ilyen váratlan, technikai feladatok, mindig feldobták a televíziós műszakiakat.

JS: - Hát persze, hogyne, előtte sokat törték a műszakosok a fejüket. Mivel optikát nem lehetett cserélni, elég hosszú ideig tartott, míg sikerült „összelőni” a vetítőt a kamerával. 

DP: - Elég érdekes az amatőr filmezés és a televízió kapcsolata, bizonyára emlékszel rá, hogy Kovács Gyuri, - a fiatal miskolci amatőr filmes -, 1962 –ben ő jelentkezik Matúz Józsefnénál, a TV Híradó akkori főszerkesztőjénél, azzal, hogy Miskolcon kiöntött a Szinva patak. Matúznénak erről az jutott eszébe, - hogy nincs elég stábja ezért kevés a vidéki anyag – de mégis több vidéki tudódósítás kéne. Megbízta Sényi Imrét, a Híradó egy rovatvezetőjét, hogy vegye fel a kapcsolatot az Amatőr film Szövetséggel, és szervezzenek együtt továbbképzéseket, és nagyon sok amatőr filmes lett így a TV Híradó „tudósítója”, pl. Kovács György (Miskolc), Katona Miklós (Győr), Kovács Sándor (Pécs). Az amatőr filmesek végül is a hatvanas évek elején jelentős számban kerültek be a televízió műsorába. 

JS: - Én minden szervezés nélkül önként jelentkeztem. Akkor én már 16 mm-es filmeket készítettem, Bolexel, Admirával. AK 16-al, ha emlékszel még rá.  Úgy jutottam én be a Televízióba, hogy bújtam az újságokat, kerestem a különleges embereket, csodabogarakat. Pl. egy kaktuszgyűjtő Újpesten. Nem eseményeket azokra sokan mentek, Sényi Imre volt a Híradónál az ilyen anyagonak a felelőse, több más anyagomat is leadták. Nagyon korrektek voltak, ugyan úgy kezeltek és a nevemet is kiírták, mint a TV Híradó belsős operatőréért, mint Butskó Gyuriét. Végül is ez az első hivatalos kapcsolatom a televízióval. 

DP: - Visszatérve a sikertelen főiskolai felvételihez. Ott tartottunk, hogy te filmrendező szerettél volna lenni, de az amatőr filmezés során ráéreztél az „operatőri munka ízére”.  Akkor már eldöntötted, hogy te minden képen a Televízióhoz szeretnél kerülni? Mit tudtál tulajdonképpen magáról a televízióról?         

JS: - Á, dehogy.  1960-ba jött a római Olimpia. Akkor tudtam apámat rábeszélni, hogy vegyünk egy televízió készüléket. Én arra emlékszem, hogy innét nem messze a Bazac utca sarkán lakott egy osztálytársam, és 1957- től ott egy-két alkalommal nézegettünk a tv adását. Én inkább filmben gondolkodtam nem televízióban. 

DP: - Akkor mégis, hogy kerültél a Televízióba?

JS: - Ez egy érdekes történet, tudod, már mondtam neked, hogy a nagybátyám Janovics János a HDF-be dolgozott, - (MAFILM – Híradó és Dokumentumfilm Stúdió) – híradózott is. 1956-ban egyébként rengeteget forgatott együtt Mártay Misivel. Le is tartóztatták őket, elvették a felvételeiket, - de nem ez most a lényeg, az én szempontomból - , hanem az, hogy 1956 decemberében   látogatóban voltam kint náluk, Janovics Jánoséknál, és mondta, hogy készülnek vasárnap a Normafához forgatni, - nagyon szép hó volt. Olyan riportokat kellett készíteni ekkor, hogy a konszolidáció milyen jól alakul, már az élet megy a maga kerékvágásában. Kértem, hogy hagy mehessek el vele a forgatásra. Ott találkoztam életemben először Mátray Mihállyal, én akkor 16 éves voltam.  Előtte 1955-ben, ugyan már részt vettem forgatáson - szemlélőként -, a Tiszán ahol a Fifilina volt az operatőr. A Tiszavirágzásról forgattunk.  1959-ben érettségiztem. Az iparitanulóság után, 1962-ben behívtak katonának. Rakétás lettem, egy hónapig a Szovjetunióban is voltam, de mégis, egy év múlva le tudtam szerelni, persze megfelelő „kapcsolati rendszerrel”. Azt el kell mondani, hogy a Nagy Jocóval a kapcsolat megvolt, - mielőtt behívtak volna 1962-ben. Emlékszel a Varga Vili és a Nagy Jocó botrányra, ami azt hiszem 1961-ben volt -, a Vivó Világbajnokságon a németeknek „fusiban dolgoztak” – és a németek jelentették fel őket. Mindkettőjüket kiruagták a televízióból. A Jocó, Magyar Hirdetőnél kapott munkát, segédoperatőrként folgozhattam mellette. Egy hónap után behívtak katonának.
Visszatérve a katonaságra, 1963 elején olvastam a Népszabadságban, hogy Zolnai Pál befejezte egy dokumentumfilm forgatását.  Jelenleg az utómunkálatain dolgozik a tv-ben.  Ekkor felhívtam telefonon. Arra kértem segítsen bejutni a Televízióba. Nemsokára visszahívott, hogy beszélt a Mátrayval, vár téged egy beszélgetésre, a neved le lesz adva.
A büfében várt egy bajszos ember a Misi. Emlékezett, hogy – egyszer már  találkoztunk, - 1956 telén - ,  a nagybátyámat is nagyon szerette, Zolnay Pali is jó ajánlást adott rólam. Felvett külsősnek az Aktuális Osztály, operatőri csoportjához, - külsős segédoperatőrnek, -aminek ő volt a vezetője. Király Ottó, Naumann Laci, ott meg Mátray, voltak, ők hárman a belsős operatőrök. 1963. augusztus 9.-én kaptam a belépőmet, és heti beosztással folyamatosan dolgoztam, - 2007. április 20.-ig -. Két hónapig mindhármukkal kellett vegyesen dolgoznom. Ez után Mátray magához vett állandó segédjeként.
 1964-ben, minden dokumentumfilmjében dolgoztam, mint segédoperatőr. Végig vitt mindenhol, bemutatott mindenkinek még a laborban is. Az egész technológiát végig meg kellett tanulnom mellette. A musztert mindig meg kellett néznie az operatőrnek is, és segédoperatőrnek is. Ez szerinte igen fontos volt, ne utólag mondák, hogy életlen, rosszul exponált …, beszéljük, ha bármi hiba volt. 
Azért jó évet kaptam ki a Mihálynál. 1964 –ben a Mihály elkezdett játékfilmeket is forgatni, a Wiedermannal – ő volt a művészeti vezető Az Aktuális Osztályon .Minden filmjét a Mihállyal mi csináltuk. Akkor még „nem szállt el a Mihály „– ezt csak idézőjelbe mondom, nem akart rendezni. 
Biztosan emlékezel 1964-ben indult a KÉK FÉNY. Az első három adás rendezője Wiedremann volt. Úgy tervezték, hogy az élő adás, előtt egy 30 perces dokumentum játékfilm kerül bemutatásra, megtörtént bűnügyekből. Leforgattunk három filmet. Az első KÉK FÉNY adást a Wiedermann rendezte, a Rákóczi úton „égő házat” oltottak a tűzoltók az Urániával szemben. A harmadik adás után ez az előzetes játékfilm elmaradt, - elfogyott a pénz.  Wiedermann nagyon izgult az élő adásoknál, ezért a harmadik után, erről könnyen lemondott. Mégis csak igazán filmrendező volt. 
 

DP: - Az olvasóink számára azért mondjuk el, hogy kikkel is indult a KÉK FÉNY?

JS: - Az első adások szerkesztő Pápai László volt. Nagy Tibor volt a forgató szerkesztő, Szabó László – a Népszabadság újságírója – szerkesztő, riporter, műsorvezetőként szerepelt benne. Sőt az első egy- két adásban még Megyeri Károly is szerepelt, pld. A Hegyeshalomból készült adában Megyeri volt a riporter.  Akkor azért nagydolog volt a határra kivinni egy közvetítő kocsit. Később bekacsolódott Kovalik Karcsi és Vértessy Sanyi, és még sokan mások, ez már akkor volt, amikor Kígyós Sanyi vette át a műsor rendezését. Kígyós 1963-ben végezte a főiskolát, a Vámos Jutkával, együtt jöttek a televízióhoz. Először nem hozzánk jött, hanem a Szórakoztató Osztályra. Sok Nótaszót rendezett, de Szőnyi G. Sacának számtalan tv-filmjében volt első asszisztens.  Nálunk is volt egy Kulturális rovat Fellegi Tamás vezetésével, Bánki Iván meg adásrendező volt. Amikor Fellegi lett a Szórakoztató Osztály vezetője vitte magával Bánki Ivánt, cserébe Kígyós Sándor jött hozzánk. Ahogy átkerült hozzánk nagyon hamar rákapott a KÉK FÉNY-re. 

DP: - A KÉK FÉNY ezen, sorozata is igen sok adásból állt.

JS: - Igen, a 100. élő adás a BM Duna Palotából került adásba. Több mint száz adásban dolgoztam folyamatosan.  Aztán Várszegi Karcsi egyre inkább átvette ezt a feladatot. Ő nagyon szerette ezt csinálni. Ő lett az 1. forgató operatőr. Ő hajlandó volt mindenre. Éjjeli razziákra stb. Én nem nagyon szerettem ezek a razziákat, megmondtam, nem megyek a Belvárosba razziákra, rengeteg embert ismertem itt, másrészt megismerik a pofámat, aztán ha később megyek, … - mert aki a kamera mögött van arra az egyre biztos, hogy mindig figyelek -.  Így aztán én Budapesten nem forgattam a razziákon, csak vidéken a továbbiakban.

DP : „A Kék fényről az MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpontja 1974-ben 2.000 tévénézőre kiterjedően közönség- kutatást végzett. A felmérésből készült tanulmány megállapítja, hogy a nézők 78%-a, ha csak teheti, mindig megnézi a műsort, 14%-a gyakran, nézi. A 92%-os arány megerősíti a tényt, hogy a KÉK FÉNY a legnézettebb főműsorok egyike. A nézők válaszaiból kitűnik, hogy többségük felismeri és helyesli, hogy a Kék fény a bűnüldözés szolgálatában áll…” – tehát, az egyik legnézettebb műsor volt!

- Emlékszel arra, hogy 1975 végén konfliktus alakult ki az MTV és a Belügyminisztérium között a KÉK FÉNY című műsor kapcsán? 
 Szabó László Emlékeztetőjében olvastam az Országos Levéltárban: :

JS: „Hivatalos tájékoztatást kaptunk arról, hogy a Kék fény műsorához a Belügyminisztérium nem tud hozzájárulni rendőrileg zárt bűnesetekkel, csak olyanokkal, amelyek jogerős bírói ítélettel már lezárultak…
A műsor tíz év óta minden esetben a Belügyminisztérium közreműködésével készült. Az adások tématervét a Televízió illetékes munkatársai és a minisztérium e célra létrehozott szerkesztő bizottsága együttesen döntötték el. A kiválasztott eseményeknél figyelemmel voltak, az aktuális társadalmi mondanivalóra, a konkrét vagy általános tanulságaira.
Abban az esetben, ha a KÉK FÉNY csak jogerős bírói ítélettel zárt ügyet dolgozhat fel, a műsor jellege alapvetően megváltozik. Részben azért, mert a bírói ítélet után az elítéltnek már nem áll semmiféle személyes érdekében, hogy önként beszéljen a cselekményéről, nem lehet a megbánó magatartására apellálni. Holott tíz éven át a műsor erejéhez ez is hozzájárult...
Ha csak bíróilag zárt ügyek feldolgozására nyílik lehetőség, számítani kell rá, hogy a Kék fény megszűnik.” – olvasható a dokumtumban.
- Ezekről, hivatalosan mi nem sokat tudtunk, a stábértezleteken nem sok szó esett erről. Az egymás közti beszélgetéseken azért szóba került, amikor pl. utaztunk egy – egy forgatásra, no meg az esti zsugzázások alkalmával, halottam, hogy nagyon harcolt a Szabó, és mi a Szabót nagyon pozitívan értékeltük, mert kiharcolta, hogy végül is így maradhasson így a műsor. Még ma is létezik ez a műsor, méghozzá ugyanzzal a főcímzen motívummal. 

DP: - Térjünk vissza 1963-ra. Mátray mellett dolgozotál, segédoperatőrként. Mikor kaptál először saját filmet?

JS: - Ennek is megvan a története. 1965-ben Mihályt behívták katonának. Akkor még a televíziósokat – vezetőket – is behívták katonai továbbképzésre! Majdnem, hogy  ” SAS behívó”volt. Az én szempontomból az volt a lényege, hogy akkor már sokadik nagylélegzetű dokumentumfilmet forgattuk közösen, a Wiedermannal, már előkszítésben voltunk, kész volt az új forgatókönyv, elkezdtük a terepszemléket, a “Fából faragott emberek” című filmhez. A film az Őrségben egy fafaragó művészről készült. Ennek is a Pápai volt a szerkesztője, Örsi Feri volt az írója, és Mátray az operatőre. Ekkor jött a “SAS behívó”. Akkor a Mihály előállt a Wiedermannak, hogy ne csinálja más, mint a Hunyó, - akkor én már Hunyó voltam - . Így megcsinálhattam az első nagy lélegzetű, nagylámpás dokumentumfilmemet.  Ettől kezdve mindenki velem akart dolgozni, mert akivel a főrendező dolgozik ….

DP: - Hogy ragadt rád a “Hunyó” becenév, már ekkor?

JS: - A Mátray “ragasztotta rám”.  Úgy ragadt rám, hogy én amikor vidékre mentünk és beültem a kocsiba, elhelyezkedtem, és még Pestet sem hagytuk el már el is bóbiskoltam. Aztán esténként vidéken a kártyázás közben elálmosodtam és mindig mondtam, hogy megyek “hunyni”.  Nem aludni hanem “hunyni”.  Így ragadt rám, és később a Megyeri Karcsi is, mikor már  jóval később a MUOSZ elnöke volt, akkor is “hunyónak” hívott. Megmaradt ez a mai napig. 


DP: - Mit jelentett a “nagylámpás” forgatás?

JS: - Volt a kislámpás, azaz a “karácsonyfa” ahol három 500 -as lámpával világítottunk. Ezt egy rúdon tartották. Nem is igen lehetett staítva tenni. Aztán jöttek, a 1000 és 2000 w-os jódgőz lámpák. Ezek elsősorban derítő lámpák. Velük nem lehet irány fényt adni. A riportforgatásoknál a helyszíneken kellett használni ezeket. A nagylámpás forgatásnál a sok kábellel és elosztókkal már  teherautóval kell a helyszínre szállítani. 


DP: - Léteztek “televíziós világosító iskolák”?  

JS: - Az én kezdeti éveimben volt a Gyarmati Pista Pista bácsi, Schuszter Vili bácsi, két öreg fővilágosító, természetesen a filmgyárból jöttek.   A  Gyarmati Pista bácsinak sokáig az “első embere volt” a Wolf Tóni (Antal), a Schuszter Vili bácsinak pedig Csikesz Gyuszi.
 Ezek önállóan kifutották magukat.  Így hát, két világítási iskola volt, a televízióban - szerintem. 

DP: -  Miben különböztek?

JS: - Ezt nagyon nehéz így megmondani. Elsősorban a stílusban. A munkastílusban. Mondaenék egy másik példát: később a színház világából is jött egy fővilágosító, Tréfás Imre. Ez lett, a harmadik különbség.  Aki színhától jött és mind a mai napig, a színházi világítástól nem tudott teljesen elszakadni.      

DP : - Ott tartottunk, hogy mindenki velad akart dolgozni az osztályon.
1965-ben A nehéz utakon, és a Szép Szabóné szintén elkészül, te voltál ezeknek is az operatőre, mind kettő díjt nyert Miskolcon, illetve te kaptad az operatőri külön díjat.

JS: - No várj egy kicsit, az volt még a Wiedermannál, csábította át a rendezőket, a HDF-ből: . Korompai Marcit, Magyar Jóskát, Hárs Misit, Oláh Gabit stb.  Mindenkivel akit áthozott, az első filmet velem csináltatta. Mondta nekik, ..” vele jártok a legjobban, teljesen ismeri a televíziós technikát, rábízhatjátok magatokat”.
Fehéri Tomival is így kerültünk össze aki, rendező –operatőr volt, de hozzánk “csak” rendezni jött. Ez volt nekem a legnehezebb, az “operatőr kap egy operatőrt” Együtt csináltuk pl. a Jóbor, jó egészség vagy,  az Olimpiák története sorozatot 1956-ig. És még sok mást. Kitűnően tudtunk együtt dolgozni. Tehát minden, a Wiedermanntól indult. 

DP: - 1963-ban kezdtél dolgozni segédoperatőrként három év múlva operatőri külön díjat kaptál, ez egy nagyon gyors karrier volt nem?  Emlékszel a televízióban hasonlóan más gyors, operatőr karierre?

JA - Nem emlékszem.

DP: - Mátrayival, a mesterrel, mai napig ápolod a kapcsolatot úgy tudom. 


JA: - Hogy a fenébe ne, ő lett volna az esküvői tanúm is, de akkor éppen Megyeri Karcsival Szófiában forgatott. Így a felesége Éva (Keleti Éva), lett a tanúm. Az első szülött lányomnak ő a keresztanyja.  Ezt csak a kötődésre mondom. Több tanítványa volt, de voltak olyanok akik nem értékelték. Az egy dolog, hogy azóta túl szaladtak rajta bizonyos dolgok, - de vannak akik az alapokat nem értékelik, amiket ő helyezett el bennünk.  Sajnos több konkrét emberről van szó.  Bár nekünk is voltak konflikutsaink,-  mint főnök csinált nagy hülyeséget is, - de inkább főnöki rossz mondatai miatt, sohasem szakmai kérdések miatt. 

 
DP: - A filmjeidről mondott később kritikákat?

JA - Nem soha. Soha nem hozott szóba egyet sem!  Most döbbentem rá, hogy ezt szóba hoztad. Erre sohasem gondoltam vissza így.  Sokáig éltek az anyósékkal, sokszor jártunk hozzájuk, csak  a mama hozta szóba mindig, hogy “sokat látom a névét kiírva”, abból a családból ő volt az egytlen aki a filmeket szóba hozta. 

DP: - Az Aktutális osztályból később PAF (Politikai Adások Főszerkesztősége lett. Nálatok, hogy volt a munka, a film értékelése. Nálunk a Híradónál annak idején a Híradó vezető operatőrének kötelessége volt értékelni mindegyik operatőr munkáját, sőt egy értékelési rendszerbe ezt a szerkesztő bizottság is megtette.

JA - Nálunk a szerkesztőségeknél volt értékelés, a belpolitikánál volt, A HÉT –nél, heti értékelés volt, - operatőri szakmai értékelés a PAF-on, mint olyan nem volt soha.

DP: - Jóval későbbi években megszületik a Magyar Televízió operatőri Tanácsa akkor sem?

JA: - Nem, inkább a versenyekre, fesztiválokra történő jelölésben, válogatásban hallatták a hangjukat.

DP: - Ez számomra az érdekes …

JA - Olyannyira nem, hogy az utóbbi időkben már elég sok panaszunk volt, olyanok amelyek kimondottan a képi megvalósítás rovására mentek, a szerkesztőségek részéről,  - ki ha nem az Operatőr Tanács segítsen, lépjen fel ellene - Semmi nem történt.

DP: - 1966 - ban készült, a Barangolás sorozat. Emlékszel erre a filmedre?

JA:  - A Kulturális szerkesztőségben készült. Ez egy megyéket bemutató sorozat volt, így került a Peták Pista a Televízióba. Bemutattuk többek között a Szolnoki Rádiót, ennek Pista volt a vezetője, pár hét vagy hónap múlva Müller Magda szerkesztő – riporter,  készített egy forgatókönyvet, három részest a Köbányai Gyógszergyárról, “Ami a brigádnaplóból kimaradt” címmel. Igen ám de nem ért rá, nem találtak más szabad riportert, ekkor vetette fel Kígyós Sanyi:  “Nem emlékeztek milyen volt az a Peták gyerek,?” Felhívták, hogy jöjjön fel, riporternek.  Nálunk kezdett tehát, aztán feljött az Ijúsági Osztályra. 

DP: - Ebben az időben forgattál a Magyaroszágon vendégszereplő Sosztakoviccsal is.

JA: -  Radó Gyula volt a rendező.  Fekete Sándor vezette Kulturális Osztály megrendelésére készült. Radót még Kecskemétről ismertem, a Kecskeméti Filmstúdiót ő hozta létre. Ez egy külön történet az ővé …,  a Magyar Televízióhoz felvételvezetőként került, aztán gyártásvezető lett, aztán rendező asszisztens a Wiedermann Karcsi mellett, majd elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát.  

DP: - Beszélgessünk egy kicsit a “Falújáró kameráról”, mi is volt ez?-

JA - Ez a műsor a Mezőgazdasági Rovatnak volt a zászlóshajója. A PAF operatőr csoprotja folyamatosan kiszolgálta a rovatok műsorkészítési igényeit. A külpolt, a bepolt, a mezőgazdaságot, és az ipart. A mezőgazdaságnak mindt mondtam a zászlóshajója a Falujáró kamera volt, aminek a állandó operatőre, a Neumann Laci volt.  Aztán később olyan nagy ütemben termelték a műsorokat, hogy Neumann már nem volt elég egyedül, így aztán én is másokkal együtt sok adásban dolgoztam. 

DP - A televíziós dokumemtum műfaj kezdeti éveinek két kimagasló alkotó egyénisége Kende Márta és Wierdermann volt. Meg tudod e fogalmazni az ő alklotó tevékenységük közötti különbséget?

JA: - Nagyon – nagy a különbség a két akotó között. A fő különbség a témakeresésből, érdeklődési körből ered, valószínüleg. A Kende, az egy nagyon elmélyült, szocigráfiával foglalkozó rendező volt.  Pl. A siker című film - aminek a Matray volt az operatőre, - és Márta rendezte, amiben én segédoperatőr voltam, - ami Törtelen, a tanyavilágban, összevont osztályban, tanító pedagógus nőről szólt. Oda havonta mentünk le, és folyamatosan rögzítettük a történetet.
A Karcsi nem ilyen volt, - nyugodjon békében – hót profi volt. Nyugodjon békében, de mégis csak, első sorban játékfilm rendező volt,  - ( Prágában végzett Jan Kadr, és Jirzi Menczel társaságában) -  de nagyon szeretett dokumentumfilmeket is csinálni, ahol a dokumentumon volt a lényeg. Én, a haláláig dolgoztam vele.  

DP: - Azt olvastam az 1973-as Rádió és Televízió Újságban (73/3) megjelent nyilatkozatodban, hogy van aki a munkáját, van aki a hobbyját szerteri, kevés embernek adatik meg, hogy valakinél mindkettő egybeesik, nálad így van.

JA: - Igen így van. Gondolj bele, hogy egy ifjúsági amatőrfimesből lettem operatőr. Nemrég az 50. érettségi találkozón odajön egy jól kereső nőgyógyász osztálytársam, aki a legmodernebb autóval jött a találkozóra azt mondta: “De jó neked te azt csinálod munkaként ami a hobbyd szeretsz”… 

DP: - Mondanék neked pár címet, mi ju eszedbe ezekről. A viharsarok írója, Féjja Géza, Oláh Gábor rendezte, Vértessyvel, az Énekek a végekről sorozat, Szülőföldem sorozat sok rendezővel. Az Eötvös kollégium Poór Klárival, Szabó Pistával,   a Leányanyák Molnár Margittal.

JA - A viharsarok írójára úgy emlékszem nem volt egy izgalmas operatőr munka. Itt más jellegű az operatőri feladat. Kellemes helyzetbe kell elhelyezni, a beszélőt, körülbelül rá jellemző környezetbe, itt a lényeg az, amit riportalany mond.
Vértessyvel rengeteg fimet csináltam. Nagy munkákat csináltunk együtt. Avval kezdem amit ronggyá vetít mikor tanít: “Megöltek egy legényt” Ez egy negyven perces gyilkosságtól és annak elkövetőjéről szóló nagyon izgalmas dokumentumfilm volt.  Végig követtük a tárgyalás menetét, annak szocigráfiájával együtt. Nagylámpás dokuentumfilm volt. Éjjel történik a gyilkosság egy kocsma előtt ...,  ez egy operatőrnek igen jó feladat. 
Ami nagyon kalandos és nagyon tetszett nekem, és jól lehetett dolgozni operatőrként, az a sorozat volt aminek a felvétele két évig tartott, az “Ének a végekről”. Vas megyében, Szombathelyen, a parancsokságon indul sorozással.  A film nyolc gyereket, követ a kiképzésen és a szolgálaton keresztül a leszerelésig. Követtük őket gondjaikkal, bajaikkal, a drótok között mászkálva. Nem csináltunk éles elfogást, csak mutattuk a lehetőségeket.  Azt a filmet nagyon szerette mindenki. Jacky,  Eck T.Imre volt a rendezője. 
Vértessyvel mit is csináltam még … ?

DP:- Például “A városparancsnok” című filmet, amit Pintér Gyula rendezett.

JA: - Így, igaz 1975-ben a Zemmercev tábornokról, Budapest volt városparancsnokáról. Ez egy nagyon érdekes dolog volt. A Zammercev film elkészítését, “ki kellett járni”. Tudod milyen furcsa volt a volt Zammercev tábornok – aki akkor “senki volt a Szovjetunióban”?   

DP: -Ráadásul, ha jól tudom beteg is volt, gyakran kórházban ápolták?

JA: - Igen. Gondold el mit jelentett  megszervezni, hogy a szovjet szervek engedélyezzék, hogy idejöhessen.  Aztán a Szovjet Tv-vel kooprodukciós egyeztetés, a forgatási feltételek és a szükséges pénz előteremtése sem volt egyszerű.

DP: - Azt mondod, hogy nehéz volt elintézni, a baráti, testvéri ország belemenjen, hogy a korabeli városparancsnokáról film készüljön.

JA: - Hogy a fenébe ne!  Képzeld el, valóíszínüleg úgy történhetett, hogy miután jeleztük az igényt elkezdtek kutatni utána. Kimentünk hozzájuk forgatni. Hol lakik? A szovjet tv-sek kísértek és szervezték a forgatást.  Elmentünk vérge egy katonai középiskolába, a harmadik emeleten, onnan volt egy följáró, padlástérnek nevezném a helyiséget -, ott lakott a Zammercev tábornok a feleségével, egy durván háromszor kettes szobában, ebben már a konyha is benne volt. Képzeld, ebből kellett nekem valami normális képet csinálni. Őrült melóval valahogy átrendeztük, hogy felvételt lehessen csinálni. Egy szamovárral, egy brokát függöny behúzásával. 

DP:  - Azért elég érdekes dolog volt ez, hiszen a Szovjet hadseregnek bizonyára sok száz hasonló városparancsnoka volt a háborúban, de azért 1975-ben így élet a szovjet hadsereg nyugállományú tábornoka?

JA:  - Hát igen. Jól mondod.

DP: - Végül is egy padlás szobában ráleltetek Zammercev tábornokra. Aztán elutazott Budapetre, és itt elkésértétek a városban. 

JA: - Ott aztán egyik fogadásról kísértük a másik fogadásra. És egy Csajka autóval elvittük a Skála Áruházba vásárolni is! 

DP: Ő fizette?

JA: - Á dehogy, erre volt protokoll kerete, a MTV Nemzetközi Osztályának.

DP: -Ekkor Berecz János első felesége Berecz Ánya (Annamária) volt az osztály vezetője ha jól emkékszem, aki szovjet származású volt.

JA: - Igen.

DP: - Sanyival nagyon szerettem dolgozni. 

JA: - A Szülőföldem sorozatra is nagyon szívesen emlékszem vissza. Major Sándor ötletéből, ő maga gondozta, szerkesztette,  élete végéig a több tucat darabból álló sorozatot.  Nagyszerű sorozat lett bellőle, emlékszem arra is, hogy egyszer nagyon nem volt pénze senkinek és a Duna Tv-nek eladták csomagban az addig elkészülteket, ott is siker volt, mi az alkotók is jó jogdíjat kaptunk érte. Nagy élmény forgatni az emberek, a főszereplők miatt. Először csak írók voltak, aztán az írok kezdtek fogyni, a Major Sanyinál, akkor már jöttek bele színészek is. Itt mindig nagyon érdekesek voltak az emberek, ott lehetett mozgatni őket, sokszor visszamentünk a múltjukba. Ott álltunk a szülőháza, a szomszéd kerítése, az iskolája előtt … Nagyon szerettem a Szokolay részt, mivel Kunágotán született. Az én apám is ott született.  Elmentem apám szülőföldjére életemben először életemben. Egy kis hely, aminek a világon semmi jellegzetessége nincsen. Megmutattam, amilyen.
Nagyon szívesen emlékszem a Vass Istvánnal készült részre is “Szülőföldem Budapest” volt a címe. Sok rendezővel kerültem össze. Urbán Ernőnek a Kossuth-díjas írónak  volt, egy sorozata: ebben készült a “Néptanító”, “A Kántor család” stb. Ebből ett10 részt forgattam.
Nagy siker volt le lehetett adni este nyolcas kezdéssel.   

DP: - Molnár Margittal készítetted 1970-ben a Leányanyák című dokumentumfilmet, ez már a témáját tekintve is nehéz támának számított Magyarországon. Én azt olvastam, hogy merész volt Margit, hogy belevágott ebbe a témába.

JA: - Teljesen zárójelben mondom, de hát ez az igazság, de hát az tudod, hogy Margitnak volt bizonyos politikai támogatottsága. Tudod ki volt a férje? 

DP: - Nem.

JA: - A XIV. kerületben volt funkcionárius.  Más a hozzáállás így a témákhoz, könnyebb.  De  az is előny volt, hogy női riporter foglakozott a témával.  Margit,  nagy empátiával tudta meggyőzni riportalanyait. Ez volt talán a sikerének egyik nagy titka. A leányanyáknál szinte alig kellett olyan felvételt készítenem ahol, az arcot takarni kellett, nem alkamaztunk “kitakarást”.

DP: - Ezzel azt akarod mondani, hogy lehetne úgy fényképezni ma is, hogy fekete kitakarásokra – ami eszméletlen ronda képileg – el lehetne ma is kerülni, csak kicsit oda kéne figyelni a felvételnél?

JA: -  Igen. Az újságba nem nagyon. A televízóban viszont igen, ezt pl. a KÉK FÉNY esetében sok adáson keresztül már bebizonyítottunk, hogy lehet úgy fotografáni, hogy nem kell ezt a ronda kitakarást utólag alkalmazni. Akkoriban, abban versenyeztünk operatőrök, hogy kinek van még egy újabb “trükkje” erre. Többek között ez is izgalmas operatőri feladat, ettől szakma a szakma.

DP: - Pásztor Ferivel is sokat dolgoztál?

JA: Nagyon szerettem vele forgatni, mindig vidám és nagyon jópofa munkatárs volt, és még ma is őrzi a humorát. Ő volt az Osztályon, minden éven a a gyerekeinknek a Mikulsás.  Nagyon tudott dolgozni is. Ő találta ki, - Szűcs Laci rendezővel-, hogy régi”szakmunkások” portréit készítsük el, “A munkapad nagy öregjei” címmel. A “szakik” a szakma becsületéről, a tissztességről beszéltek.

DP: -Jön életedben egy nagyon nagy korszak, ez pedig A HÉT.  Rögtön a kezdetektől, vagyis 1970-től Márványi Gyuri főszerkesztőségétől már dolgoztál a műsorban?

JA:  Ez a műsor a Tv - jelentinek lett az az utódja. Én már a TV-jelentinél is dolgoztam.  Itt futott ki a Vértessy, és a Kovalik Karcsi.  Emlékszem rá, hogy a TV-jelenti valahogy 1970 - ben elbúcsúzott, hogy leáll pár hónapra. A PAF- on mindenféle szerkesztő értekzletek voltak a HÉT indulás előtt. Az első adás 1970 október 11.-én volt, a műsort hetente felváltva Vitray Tamás és Szepesi György vezette. Szepesivel mentem el akkor Helsinkibe, mert az hiszem a Fock Jenő miniszterelnök megy tárgyalásra. Akkor nagy dolog volt, hogy csináltunk előinterjút a vendégfogadóval, és nagyon nagy dolog volt, hogy Gyuri bemutatta azt a szállodát és azt a szobát ahol Fock lakni fog. Az az út számomra egy “vérpisilés” volt, mert ketten mentünk,  azóta is halottam valakitől a Rádióban, hogy Szepesi rögtön indulás előtt mindig mindekinek elmondta, hogy ő semmi műszaki dologhoz nem ért, és  nem nyúl, ezt velem is megtette.Ehhez képest én vittem egy nehéz BL filmlfelvevőgépet, hangmagnót, lámpákat és megcsináltam  az exkluziv interjút.

DP: - A HÉT akkor kezdett virágzani – ez teljesen világos – amikor a Pécsi Ferenc meggyőzte Polgár Dénest, hogy vállalja el a műsor főszerkesztői posztját. 

JA: - Onnantól kezdve egy teljesen más világ lett.  Nagy dolog volt, hogy Dénes mint európai ember teljesen nyitott volt a világra. Őnála a húzó, a külpolitika volt.  Tényleg úgy éreztük mi akik csináltuk, hogy az emberek nagyon figyeltek a műsorra. Ott majdnem mindig “dörrent” valami. Tátott szájjal nézték az emberek a műsort. Nem a belpolitika vot a húzos, ott nem igazán történt semmi. Elájultak, hogy Polgár Dénes a NATÓ főtikárával a Lunsel interjút csinált. Ott voltunk Portugáliában a forradalom alatt. Élveztük , és  fürödtünk is a munkában.  Azt mondani sem kell, hogy a hivatalos kiutazási keret már január 3.-án elfogyott, aztán Dénes járt le a Ricsihez (Nagy Richárd), és állandóan elintézte a külön keretet. Gondolj bele, és idézzük fel, hogy ott micsoda “müezinek” , műsorvezetők voltak: Balog Mari, Horvát Jancsi, Wisinger István, Szegvári Kati, Poór Klári, Sugár András, Regős István. Hát ő azért nem tartozott a legnagyobba közé … .  Az egy külön történet,  ő miatt megy el a Dénes. Egyszer Dénes lement a Ricsihez, - aki nagyon szerette Dénest – hogy elege van a Regősből. Aztán azt mondta “Főnök válasszál, Regős vagy én!”. (Azt tudni kell, hogy Regős mögött Biszku és Cservenkáné állt … és ezt lépten nyomon hangoztatta is..”) És Nagy Richárd Regőst választotta. Hát így ért véget Dénes korszaka, mi nagyon szerettük, és valóban megkaptunk minden techmikai lehetséget is, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket. Azokban az években kb. 80 országba jutottam, igaz, hogy csak ketten utazhattunk a szerkesztő-riporterrel, lámpa, hang, autóvezetés és ezeket én vágtam rendeztem.

DP: - Olvastam egy régi tudósításban, hogy az első 10 évben 140 olyan film vagy műsor ment le a Magyar Televízióban, amelyiknek a főcímén olvasható volt a neved mint alkotó.

JA: -  Én aztán később kétszáz fölött még számoltam …. Az utána valókat már nem jegyeztem föl, lustaságból. Rengeteget dolgoztam. Azt kell mondanom, leborulva kollégák előtt, hogy ti volt Híradósok, sokkal többet dolgoztatok még nálam is, és sokszor embertelen körülmények között. Ráadásul mindig egyedül, nekem mindig volt segédoperatőröm, ha nagy film volt akkor kettő is. Világosítók, akkor is ha kislámpás volt a felvétel, nem kellett a hanggal foglalkoznom nálunk mindig volt hangosztály. Ezekret akkor éreztem, mikor pénzhiány miatt – mint az előbb említettem – egyedül kellett mindent megoldanom , -de a világlátás kárpótolt mindenért. Megjegyzem ma már idehaza is így kell dolgoznia az operatőrnek.
 

DP: - És a kép minősége?

JA: - Hát a kép minősége, én idézni szoktam ezt a korábbi mondást Nagy Jocótól: “hogy a villanykamera tönkretette a szakmát ”.  Arról nem is érdemes már beszélni, hogy a főiskolán ma az első órán azt tanítják, hogy hogy nem azért világítunk, hogy az expozíció jó legyen, hanem, hogy a fény – árnyékkel kifejezzünk….

DP: - Az elektronikus kamerák elkényelmesítették az alkoktókat, megszűnt a tűlforgatási kényszer és ezzel együtt a koncentrált előkészítés. 

JA: - Igazad van, sőt még nem beszéltünk akkor az utómunkák selendriánabbá válásról. Míg a filmes technikánál minden vágóképet egyszer a vágó végignézett, addig az elektronikánál meg sem nézik már csak az elő három-négyet, a többit látatlanul hagyják, hiába a huszadik a csúcs, mert akkor találkoztál vele.  

DP: - Csatlakozva a gondolatodhoz, emlékszem arra, hogy amikor Diana hercegnő ellátogatott a Gyermek kilinikára Butskó Gyuri a híradó operatőre előző nap bevilágította a termet ahová belátogatott a hercegnő, lefóliáztatta az ablakokat, ahogy kell. Vitáztak vele, hogy minek az elktronikus kamera úgyis tudja. De Gyuri azt mondta, “vagy megcsinálhatom, vagy nem én leszk holnap az operatőr. Az, én nevemmel rossz minőségű kép nem lesz holnap minden ország képernyőjén!”

-  Sokat dolgoztál Varga Zsuzsával, aki nagyon sok munkásmozgalommal, párttörténettel, kapcsolatos filmet, portréfilmet, interjút készített. Ezek hogy készültek?

JA: - Csináltam vele a Pozsgaival, meg a volt Bács-Kiskun megyei pártitkárral, hogy is hívták?

DP: - Romány Pál.

JA: - Igen, Romány Pállal, pld. Politikai tanfolyamot. Előadásokat tartott amit fel kellett venni, hát ez megint nem az operatőri munka csúcsa volt. Korrektül fel kellett venni , ennyi volt. Zsuzsával rengeteg veterán portrét csináltam.  Ma nem divat erről beszéni, de hát legalább emberi történetek voltak. Mondjuk ha valaki 15 -20 évet ült börtönben, és 95 évesen beszél erről … Tehát,  Zsuzsával is készítettem portrékat. Az utolsó között amire emlékszem, Demény Pál interjú volt, ami sokáig nem mehetett adásba. 

 
DP: - Azért emlékezzünk meg, Bíró Ancikáról, a (Bíró Istvánné) vágóról, aki a PAF vezető vágója volt. Ő szorgos munkával összegyűjtötte a politikai anyagokból kimaradtakat. És nyugdíjba vonulása után az archíviumban közösen rendszereztük ezt az anyagot az, utókor számára. Általában három ok miatt maradta ki az adásból, a többi elmondotthoz képest kevésbé volt fontos, az adott időszakban politikailag nem volt szabad használni, a nyilatkozó hosszabb feltételhez kötötte a nyilvánosságra hozatalt.

JA: - Erről jut eszembe, - már említettük – Fehéri Tomival csináltuk az olimpiák történetről a sorozatot. Minden hónapban ment egy. Ebben készült az 1956 –melbourne- I  olimpiáról a “Víharos olimpia” című rész.  Ez valahogy sehogy sem akart elkészülni. Ami engem a felvételi munkában érintett, hogy Szepesi Gyuri - nem hazudok,-   körülbelül négyszer, vetette fel újra, az ő történetét,  de mindig, az egészet , azzal, hogy az előző nem használható.  Mint tudjuk megalakult kint Melbourne-ban is a Munkás Tanács.  Vezetőik többek között  Papp Laci és Gyarmati Dezsők voltak. Az egész csapat, elhatározta, és döntöttek, hogy Gyuri aki ott volt a helyszínen, egy helyről se közvetíthetett. Nem engedték a sportolók.  1956-ban a Gyurinak a hangja nem hallatszott az Olimpiáról. 1956-ról így nehezen tudott beszélni a filmben …. Ezt a tényt nehezen lehetett kihagyni.  Kalmár Gyurival egyszer voltam Indiában, meg Nepálban, utaztunk napokat. Teherautóval is.  És elmondta, hogy 1956-ban Kalmár Gyuri volt a Párttitkár, a Gyuri volt a  szakszervezeti vezető.  A Rádió a Forradalom alatt a Parlamentből adott, ott voltak a bemondók, meg a technikusok.  Gyuri onnan, amit önmaga nem mondott el, Rádióban élőben csőcseléknek nevezte a Magyar ifjúságot,  és a Magyar Népet, a betört és “kifosztott “ kirakatok miatt. 

Egyébként nem is jött vissza a csapattal Magyarországra.  Kb. fél évig kint maradt. Benke Vali nem üzenet neki, hogy ne gyere most haza, majd szólunk amikor jöhetsz. 
Ez  utóbbi  tény elhangzott, nem a mi filmünkben, hanem amikor a Radványi  Dezső megcsinálta  csinálta az Velünkélő történelem című filmet.   

DP: - Benke Valériáról mondjuk el, hogy a Párt legfelsőbb vezetésének volt a tagja és 1956-ban a Rádió elnöke volt. Emlékszel a Zs.Ferire a TV Hangosztályon, ő mesélte – besorozott ÁVÓs –ként volt a Rádióban akkor – hogy amikor a Benke Valériát hallotta a “radios ostrom alatti hőstetteiről” beszélni a “Velünk élő történelemben,, teljesen fel volt másnap háborodva, őrjöngött,  ….” Ez a büdös így meg amúgy … hazudik pokrócba csavarva menekítettük ki”. 

DP: - Eljött a rendszerváltozás, téged hogy érintett?

JA: - Igen, egy csomó minden megváltozott, mi akik eddig mondjuk így egy elefántcsont toronyban éltünk, mert mi egy speciális egységet képeztünk egy konkrét feladatra, míg a lentiek – központi operatőrök – csináltak játékfilmeket és más műsorokat. Aztán összevonás lett a vége. Eleinte egy kicsit lenéztek minket, de aztán bizonyítottunk. Pl. nagyra tartották Naumann Lacit, akinek olyan szeme volt, őstehetség volt,  pedig egy “kiemelt káder”-ként indult, egy ipari tanuló gyerek volt előtte. Szombathelyen , Vas megyében onnét került fel a Főiskolára.

DP: - Azért szerintem nem volt ekkora “szakadék” a tv-filmes, művészetin dolgozó operatőrök és a PAF-on, Híradóban dolgozó operatőrök között, főleg azoknál, akik kezdetekben megjárták a “híradózás rögös útját is”. Emlékszem én 1978-ban Etiópiában dolgoztam együtt Czabarka Gyurival, - aki valamikor Híradózott is, és mégis mint a TV filmek “nagy operatőr generációjának legjobbika volt, Zsurzs Éva szinte állandó operatőre – mégis amikor 1978-ban különös körülmények között “visszacseppent” a Híradó műfajba, örült és lubickolt benne. 

JA - Persze ez azokra igaz, akik korábban is szerették ezt a műfajt is.

DP: -Tehát visszatérve, a rendszerváltással egy időben, lekerültetek a nagy közös “masszába” a PAF-ról  …

JA: - Igaz, ez már a közös “masszából” való kiközvetítés időszaka volt. Ha nagyon sokszor ugyanazt látod, hogy csinálja, akkor az általában a műsorkészítők kérése alapján történik, a rendező eleve válogat, ha nem felel meg neki az operatőri munka, akkor egyszerűen, lecseréli. A Vallásinál az egész szerkesztőség kért, nekem különösen tetszett, hogy több vagással kapcsolatos sorozatokban dolgozhattam. 
 

DP: - Mikor mentél nyugdíjba?

JA: - 2007. áprilisában, 44 év operatőri munka után. 

DP: - Akkor úgy gondoltad, hogy most már elég volt?

JA: - Éreztem, hogy már mások kellenek, de nem éreztem magam megsértve.  Én hála a Butskónak aki a Parlamentben, amikor megszavazták a nyugdíjlehetőséget, hogy aki hatvan éves elmúlt , kérheti állampolgári jogon a nyugdíját,- ez persze akkor nem jelentette a nyugdíjaztatást, - közben dolgozhatott is tovább.  Én is sokad magammal éltem ezzel a lehetőséggel. Kértem és közben dolgoztam tovább. Tehát bőven rádolgoztam …  Azt már tudtam, hogy nagy búcsúztatás nem lesz. Az csak az átkosban volt, hogy Erdős elvátrs összehívta az 50 majd a 60 éveseket és nagy bulit csaptunk. Zsíroskenyér mellett jót mulattunk. De ez a régi rendszer volt .  Az utolsó évek jók voltak azért, jó volt persze a pénz is . De azért nem igazán éreztem már jól magam, mert teljesen mást kellet csinálnom, mint egész operatőri éveim alatt. Én forgató operatőr voltam, ez érdekelt, amikor közvetítésnél, stúdióban vezető-operatőrként dolgoztam azt, kevésbé élveztem, ott a bevilágításon kívül semmi igazi operatőri feladat nincs az én megítélésem szerint. Illetőleg felügyelő vagy! Bejött e a kameramann, nem részeg-e, akkor beállok helyette, legalább csinálok valamit … Ma már bevilágítás sincs, mert sorozatműsorok vannak, fix világításokkal. Örültem, tehát, hogy a végén a Vallásin igazi operatőri munkával fejezhettem be, hálás vagyok nekik ezért. Nekik is van egy híradójuk, az Örömhír, református magazin, amit minden második héten kellett készíteni. Ebben sok anyagot forgattam.  Igazi kamerával aminek legalább hat kilónak kell lenni, mert különben eldobom …  

DP: - És “filmezel még”, ?

JA: - Most nem, csak itt a kis gépemmel, családi felvételeket. Az unkokámnak volt a születésnapja tegnap, ezeket a családi felvéteket megcsinálom persze. Nem mást nem csinálok.
Idefigyeljél, biztos, hogy érted amit mondok, lehet, hogy nincs igazam, én amatőrként kezdtem, megharcoltam érte, hogy profi lehessek, sokat is tettem érte, de nagyon örültem amikor profi lettem. Én profinak tartom magam, nem művésznek, és ehhez tartom magam. Én nem veszek már új felvevőgépeket, sok kollégám már belebukott ebbe anyagilag, nem én akkor megyek ha kérnek, hívnak. Boldogan megcsinálom bármikor, profi körülmények között. Mindenkinek mondom bármikor megyek ingyen is, de csak profi körülmények között.

DP: - Már beszéltünk arról, hogy milyen a mai televíziózás képi világa, hogy látod ilyen marad?

JA: - Azt mondom, hogy ilyen marad. Sokáig azt hittük, és mondtuk, hogy más lesz.  De nem, mert például, nem tüntentnek, nem lázadnak a nézők, hogy rángat a kamera. Óriási nagy baj, mert ezt akik csinálják, a nézők ellen dolgoznak. Azt szoktam hozni példának, hogy van nézési irány, egyirányba néz két ember, akkor ez nem beszélhet egymással, nem figyelik egymást. Ehhez egymásra néző képeket kell vágni. Újabban ezzel abszolút nem törődnek, ezért persze nem fognak kiabálni a nézők, mert nem tudják mi a hiba, csak nem jó a közérzetük. Tudat alatt nem jó, vagyis gátolja a befogadást. Nehezíti a befogadást. Holott a képnek, az operatőrnek segíteni, rásegíteni kell  a befogadást. Ezt meg lehet szokni, de rombolja a látást. Ez az én véleményem.
 
Borzasztó az, hogy ma még mindenki más méretben ad.  Hát most teljes őrület van. 

DP: - Azt mondák, hogy van olyan adás ahol HD-ben sugároznak, 16:9 ben  , és a filmeket bejátszásokat “összenyomják” így az eredeti képtartalom egy jelentős része elveszik. De az operatőrök szervezetei ezt szó nélkül tűrik.

JA: - Egyenlőre ez átmenet, ezzel jelenleg számolni kell, ez nem öröm a számunkra. Egy sor helyen ki van írva, hogy HD-ben adnak, egy frászt nemabban adnak persze. Az az igazi HD ahol több mint dupla “sorral” adnak! 

DP: - Ha most jelentkezne nálad, egy mai húsz éves fiú, mint te Mátray Misinél, ma mit mondanál neki? 

JA: - Én drámaibbat fogok mondani, a fiamat nem engedtem, hogy ezt válassza.  Én eltanácsoltam
ettől a szakmától.  Pedig rendkívül tehetséges volt.  De én már 25 évvel ezelőtt eltanácsoltam ettől a szakmától. Persze rosszabb lett, mert színész lett.  Én már 25 éve láttam, hogy ebben a gyerekeknek nincs perspektívájuk. Írtó erős egyéniségnek kell lenni, jellemben is, aki ezt meg tudja ma már csinálni. El próbálnám mondani a fiúnak, azt a felületességet ami most van.  Sajnos a régi operatőrségnek vége. Koltai Sutyi is sokszor elmondja, - “felejtsétek el ami itt régen volt, hogy a második ember a filmben   az operatőr. Ma már nyugaton a technikai személyzethez tartozik.” Így is van kezelve. Nincs a művészeti csúcsrangra emelve.  Ez ami nálunk   így volt nincs már sehol.  Már egy negyed rangú színész leváltathatja az operatőrt. 

Köszönöm a beszélgetést!

A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte Dunavölgyi Péter

2010. április - május.