Dunavölgyi Péter:

Ezeken az oldalakon, igyekszem
korabeli dokumentumokkal bemutatni a Magyar Televízió, TV – Híradójának történetének egyes
szakaszait. Most a Híradó 1964-es év terveit ismerhetjük meg levéltári
dokumentum alapján.
A TV Híradó Osztály 1964. évi
terve

Célkitűzéseink:
Politikai fő feladatunk ez évben is a
párt és a kormány politikájának ismertetése; mindenekelőtt a népgazdasági
feladatok – propagálása és segítése, a vidék elevenebb bekapcsolása
tájékoztatási- rendszerünkbe,szocializmust építő
országok életének megmutatása, a békés egymás mellett élés politikájának
szolgálata. Információs munkánkat gyorsabbá, és teljesebbé kívánjuk tenni,
'egybe ötvözve a híradó és a
hírszolgáltatás feladatkörét ezzel megteremtjük a televíziós hírszolgáltatást.
Az 1965 -as augusztus 5 –i, vezetői testület határozatának megfelelően múlt év október 1-vel elhagytuk a Világhíradó sugárzását és ezzel
egységesítettük hétköznapi híradóinkat, és némileg közelebb kerültünk a napi
problémák bemutatásához.
Az egész évi munkáról sommázva
elmondhatjuk, hogy a Híradó esetében is a megszilárdítás éve volt, tartalmilag
és formailag szervezetileg és
káderszempontból az idei, új feladatok megvalósításához előkészület és lépcső.
Az úgynevezett újtipusu híradó /melynek tartalmi és formai problémájáról külön
anyag készül a vezetőtestület elé
megvalósításához /a következők /állnak rendelkezésünkre,illetve
még ezután biztosítandók.
A megvalósítás feltételei:
Anyagi eszközök:
A 02-es rovaton jelentkező emelkedés
lehetővé teszi a TV híradóinak műfaji kibővítését, publicisztikai emelését. Az
előző évihez képest megemelt, de a csökkentett státuszokhoz mérve jóval a
szükség alatt maradandó 02-es keret az újtipusu Híradó, legpuritánabb megoldását teszi lehetővé.
Az elmúlt évben, jól bevált 02-es
keret szétosztása a rovatok között, ezen az úton az idén is reméljük, hogy
gondos takarékossággal terveinket teljesíteni tudjuk.
Az 1964 –es évi munkát a UP - vel; és a Visnews - sel kötött szerződés bőséges
külföldi filmanyaggal biztosítja Reményeink vannak arra, hogy az Intervízió ebben az évben megvalósítja a
Híradó - események vonalon át való
cseréjét. Nagyon komoly gondot okoz, hogy a megnövekedett külföldi anyagellátás
mellett a politikailag szükséges egyensúlyt a külföldi és a magyar filmanyagok között hogyan fogjuk majd
fenntartani.
Személyi feltételek:
Új feladataink megvalósításához kilenc
státuszt kaptunk. Ez a csökkentett szám
nehézségeinket fokozza, de mindent meg fogunk tenni, hogy a
hírszerkesztőséget még az első negyedévben felállítsuk és gazdagon illusztrált, (friss információt
sugározzunk mindenekelőtt a fő
időpontban fél 8 órakor.
A hír - és külpolitikai
szerkesztőségünkbe oroszul és angolul jól értő fiatal újságírókat kerestünk és
próbálunk ki, akik a hírek szerkesztésére és a külföldről jött filmanyagok
feldolgozásóra egyaránt alkalmasak. A
már jóváhagyott de hivatalosan nég végre nem hajtott rovatvezetői kinevezések
mellett kérjük Zádor László bel- és kulturális rovat, rovatvezető helyettessé,
Pásztor Ferencnek pedig főmunkatárssá való kinevezését.
Szervezeti intézkedések:
Helyesnek bizonyultak azok a lépések,
amelyeket az elmúlt évben a rovatok illetve csoportok létrehozására tettünk.
Ennek továbbfejlesztését és megszilárdítását : jelenti az a rendszer, amelyet
az augusztus 5 i vezetői testület
hagyott jóvá.
A külpolitikai és hírszerkesztőség
létrehozása Kukk György, a népgazdasági rovat Tamás György, a bel- és
kulturális rovat Pacsay Vilmos vezetésével.
Az újtipusu híradó megindításával párhuzamosan a napi szerkesztés
módszere tovább finomul majd. A reggel 9 órás indító értekezlet, meglett -
szükségesnek látszik egy délutáni megbeszélő pont kijelölése, a Híradó végső
formájának az adáshoz még közelebb kell kialakulnia. A montázsszerkesztői funkció mellett fontos
szerepet kap a napi turnusvezetői munkakör. A turnusvezető a hír- és
külpolitikai rovat vezetője, illetve helyettes vezetője a felelősek a napi
hírblokkért. Az eddigi kétheti
szerkesztőségi megbeszélésről áttértünk a heti értekezletre. Tagjai a rovatok,
illetve csoportok vezetői, az. osztályvezető és helyettese, és a montázsszerkesztő.
Az értekezlet negyedévre /előre meghatározott napirend szerint dolgozik és
rendszeresen értékeli az előző héti híradókat, megállapodik. A heti tükrök fő
vonalaiban a következő heti forgatási terv előre látható anyagaiban.
Műszaki helyzetünk:
1963. október 25- én megállapodtunk és
levélben is kölcsönösen rögzítettük a Műszaki Igazgatósággal a filmtechnikai
bázisunk komplettírozását. megállapodásban szereplő AK 16 mm-es felvevőgép
helyett egy Arriflex felvevőgépet kértünk. Megállapodtam Kerpel elvtárssal, hogy
a II -es stúdió felszerelését egy
inzertező kamerával, jelzőlámpával és egy
fényjellel működő telefonnal egészíti majd ki a Műszaki Igazgatóság. Az újtipusu híradó adásaihoz rendszeresen
két 16 mm-es filmletapogatót és egy 35 mm-es filmletapogatót biztosítanak majd az
automata diaváltón és a
kamerákon kívül.
A délelőtti ismétléseknél, amennyiben
22-től 24 - óráig szinkronstúdió áll rendelkezésünkre, biztosítani tudjuk a
teljes esti híradó-ismétlést. Amennyiben ebben, az időben szinkronstúdiót nem
tudunk; kapni a Híradónak csak lekevert lényegében álló 'anyagait tudjuk szerdán,
illetve péntek délelőtt; ismételni.
Problémák:
1./ Mindenekelőtt égető helyiség -
gondjainkat kell megoldani. Eddig is akadályozta a felelősségteljes és
elmélyült munkát a szerkesztőségi szobák túlzsúfoltsága. A hírszerkesztőség
belépésével a nehézségeink meghatványozódtak. ]Egy sor olyan munkatársunk lép
be, akik állandóan íróasztalhoz kötve dolgodnak, akiknek rendkívül gyorsan és
épp ilyen pontosan kell dolgozniuk, mert a legapróbb figyelmetlenségük is a
televízió egészét hozhatják kínos helyzetbe. Épp ezért kérjük a vezető
testületet, hogy jobb megoldás híján adják át részünkre a szakszervezeti
klubhelyiséget /a javaslatot már előterjesztettük./
2./ Az újtipusu híradó ugrásszerűen
megnöveli az Archívumra eső munkát. Január1-től lényegében megduplázódott a
beérkezett filmek mennyisége. Ha ennek a feldolgozása nem történik meg azonnal,
ha az archív nem tudja ezeket az anyagokat műsorzárásig rendelkezésünkre
bocsátani, a hatalmas érték holt tőke marad.
3.
Megállapodtunk, hogy a műsorszerkesztőség Varga Józseffel és Kovács Józseffel
oldja meg az élőben sugárzott híradó- részeket.
Budapest, 1964.I.15.
Matúz Józsefné , Osztályvezető
Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár,
XXVI-A-8-a 1-/TV Kollégium iratai