Tanulmányai: Petőfi Sándor Gimnázium Budapest (1969) Magyar Televízió Gyártásvezetői Tanfolyam (1975) Színház- és Filmművészeti Főiskola – Gyártásszervező Szak (1981) Korda Sándor Produceri Akadémia (1994) CBS Projektmenedzsment (2005) Munkahelyei: · Chinoin Gyószervegyészeti Gyár – (1969-1971) · Magyar Televízió (1972-2008) 1971-től külsős felvételvezető a Híradó Főszerkesztőségen, majd 1972 januárjától belsős munkatársként felvételvezető. A Televíziós Gyártásvezetői tanfolyam elvégzése után 1975-től a Híradó Főszerkesztőség akkor megalakuló külpolitikai rovatának gyártásvezetője. 1980-ban a Magyar Űrprogram híradós közvetítéseinek irányítója. 1981-ben kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskola Gyártás szervező szakán. A diplomamunka témája: Híradó a filmvásznon és a képernyőn (A filmhíradó és a TV Híradó története). Ettől az évtől a Híradó főgyártásvezetője. 1985-től a Híradó Gyártási Osztályának vezetője. 1987-ben részt vesz a Híradó új stúdiójának a 6. Stúdiónak a tervezésében, kialakításában és üzembe helyezésében. Ugyanekkor irányításával el készül a Híradó első számítógépes adás szerkesztő rendszere, amely 10 évig szolgálta a szerkesztőséget. 1988-ban részt vett az MTV első kísérleti kereskedelmi műsorában az MTV Plusz-ban, napi 6 magyar és idegen nyelvű Hírműsor készítésével. 1972-1998 között a Híradós munkája mellett 70 dokumentumfilm vagy sorozat gyártásvezetője. 1994-től a Híradó Főszerkesztő gyártási helyettese. 1996-ban irányításával meg kezdődik a Híradó Archívumában 1957. július 2-tól őrzött anyagok tervszerű mentése, átírása videó hordózóra. 1998 óta az egységes Archívum létrehozása után Igazgatóhelyettesként – vezetőjeként - dolgozott. A napi feladatok mellett a film- és videó restaurálás irányítója. 2000-2004 között az MTV Archívum képviseletében részt vett a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) törvényelőkészítő projektjeiben, és a törvény (2005) megvalósíthatósági tanulmányának egyik szerzője. 2006-tól az Archívum Történelmi és politikai gyűjteményének vezetésének megtartása mellett, Archívum vezetői megbízást kapott. Szerkesztette (2006 – 2008) az MTV honlapján megjelenő Örökmozgót, az Archívum legérdekesebb anyagaiból, amíg 2009-ben azt az MTV meg nem szüntette ezt az oldalt. 2005-ben elindította és vezette a online TV- lexikon az Arcképcsarnok szerkesztését, vezette ennek szerkesztő bizottságát. A lexikon 2007 – 2013. között volt látható az MTV (majd MTVA) www.tvarchivum oldalán, amíg az MTVA és az MTV meg nem szüntette annak nyilvános közlését 2013. januárjában.
Alapító tagja a Korda Sándor Produceri Akadémiának. Tagja a Magyar Film és Televízió Művészek Szövetségének, és a Magyar Televíziós Művészek Társaságának. Alapító és választott tagja, a Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezetének és a Magyar Televíziós Gyártásvezetők Egyesületének 2008 decemberéig alapító és vezetőségi tagja volt. Tagja volt az Audiovizuális Örökség Tanácsadó Testületének 2008-ig. 2012-től a FilmesHáz Alapítvány, Ellenőrző Bizottsága elnöke, valamint önkéntes munkában a FilmesHáz televíziós és film történeti beszélgető műsorainak, a sorozat szerkesztője, az egyes estek házigazdája, műsorvezetője. 2014-ben indította el saját tv-történeti oldalát a www.dunavolgyipeter.hu -t.
Tanított: (1991 – 2012) tanított a TELESCHOLA- és (1994-2000) a CineMaszk, valamint tanított Körmédia Televíziós Iskolákban isés a THÉBA Művészeti Iskolában, (Produceri, gyártási és szerzői jogi ismereteket). Az MTV Rt. Gyártásvezető szakképzésében 2004- 2008 között az Archiválás elmélete és gyakorlata, című tantárgy meghívott előadója. Tanított a Budapest Kommunikációs és Üzleti Főiskolán nappali és levelező tagozaton (TV történet , és Televíziós műfajtörténet), 2008- 2009, Corvinus Egyetem (ISES Kőszeg) Kulturális Örökség menedzsment és Fenntartható fejlődés szakon. Tanít az Óbuda Egyetemen (2010-től Mozgóképgyártás és szerzői jogi ismeretek), A Nemzeti Audióvizuális Archívum (NAVA) törvény több éves előkészítésében, számos rész tanulmányt és elemzést készített az előkészítő évek során, ezek közül a legfontosabb, a Nemzeti Audiovizuális Archívum intézményi működése és folyamata - című tanulmány társszerzője 2003/2004. Szakmai konferenciákon tartott előadások: Digitális világkép konferencián előadó: Filmrestaurálás a Magyar Televízióban címmel 2002. HTE konferenciákon előadások: Filmrestaurálás a Magyar Televízióban címmel 2003-2004. Filmográfia: - gyártásvezetőként -
Újabb évtizedek küszöbén – (1974), szerk.: Bokodi Béla, op.: Vecsei Marietta Szomszédok két kontinensen – (1975), szerk: Kaplár F. József, op.: Erős Péter Tarábulusztól Tuniszig – (1975), szerk.: Behyna Károly, op.: Fülöp Tibor Legkeletibb Keleten I-III. – (1976), szerk.: Pálfy G. István, op.: Fölöp Tibor Titkos küldetésben – (1976), szerk.: Horváth J. Ferenc, op.: Hadházy László Budapest köszönti Moszkvát – (1976), szerk.: Olajos Csongor, op.: Katona Miklós Négy országon át – (1976), szerk.: Moldoványi Ákos, op.: Hadházy László Magyar Hetek Milánóban – (1976), szerk.: Behyna Károly, op.: Edelényi Gábor A Nagy Vasút – (1976), szerk.: Elek János, op.: Edelényi Gábor Ismét Indiában – (1976), szerk.: Farkas József, op.: Török Vidor Magyarokkal Afrikában – (1977), szerk.: Vajek Judit, op.: Burza Árpád Műhelytitkok – (1977), rend-op.: Erős Péter Látogatás Ázsia szívében – (1977), szerk.: Farkas József, op.: Fülöp Tibor A Ráktérítőtől az Egyenlítőig – (1977), szerk.: Regős Sándor, op.: Jávorszky László Forradalom rakétákkal, mezítláb – (1978), szerk.: Elek János, op.: Czabarka György, Török Vidor A hét emelet – (Főskolai vizsgafilm) (1978), rend.: Naji Elias, op.: Mecskon Plámen A sodródó jégsziget – (1979), szerk.: Tóth Károly, op.: Csák István Vendégségben Bulgáriában – (1979), szerk.: Jankovits János, op.: Fodor Dezső Watergate és a valódiak – (1979), szerk.: Horváth J. Ferenc, op.: Csák István, Fülöp Tibor A két óceán között – (1982), szerk.: Farkas József, op.: Erős Péter Az évszázad építkezése – (1980), szerk.: Tóth Károly, op.: Zoltai Károly Afrikai tájakon – (1980), szerk.: Moldoványi Ákos, op.: Erős Péter Itt kezdődik Amerika – (1983), szerk.: Bokor Pál, op.: Vlagyimir Vasziljevics Guszev BAM – (1984), szerk.: Horváth Péter, op.: Hadházy László Tigrisugrás – (1988), szerk.: Elek János, op.: Kiss Péter Csodagyógyszer nincs – (1988), szerk.: Elek János, op.: Kiss Péter Szent István emlékezete – (1988), szerk.: Tardos Júlia, op.: Butskó György A fekete hős I-II. – (1989), szerk.: Varga Sándor Márton, op.: Kiss Péter A szelíd tigriskölyök – (1990), szerk.: Elek János, op.: Kiss Péter Egy próféta Amerikából – (1990), szerk.: Csák Elemér, op.: Fülöp Tibor Hol fedezte fel Kolombusz Amerikát I-VI. – (1991-1992), szerk.: Csák Elemér, rend-op.: Kiss Péter, társ gyártásvez.: Srankó Géza Kelet-Európa konferencia Clevelandnan – (1995), szerk.: Hidvégi József, op.: Barta István Horn Gyula Amerikában – (1995), szerk.: Hidvégi József, op.: Barta István Vulsana (Együtt a halállal) – (1997), szerk.: Jász Zoltán, op.: Klacsán Gábor Mindhalálig hős I-II. – (2000), szerk.: Varga Sándor Márton, rend-op.: Kiss Péter - társ forgatókönyvíróként -
Játék a nemzetért 2002. – 3 részes dokumentumfilm – társ forgatókönyvírója-, ami Nemzeti Színház történetét dolgozta fel. Játék a nemzetért 2002. – 26 színészportré forgatókönyvének társ írója. - Archív szakértőként –
Kádár János utolsó beszéde – (2005) rend.: Sólyom András Poggyászunk, Kádár János – (2005) rend.: Sólyom András 56 villanás – (2007) rend.: Sólyom András Aczél I-II. rendezte: Varga Ágota 2009. Kádár korszak demokratikus ellenzéke, rendezte: Sólyom András 2008. Kádár korszak utolsó évtizede, rendezte: Sólyom András 2009. Titkolt örökség, rendezte: Litauszki János, 2008. - Magyar Televízión kívül készült filmjei -
Hulladékból energia – (1991), szerk.: Bayer Ilona, rend-op.: Erős Péter Eger – (1991), rend-op.: Erős Péter Randevú Magyarországgal – (1991), rend-op.: Erős Péter Duna-Tisza köze – (1992), rend-op.: Erős Péter Vas megye – (1992), rend-op.: Erős Péter Eger ostroma – tévéfilm, (1992), rend.: Kiss József, op.: Erős Péter, Kereki Sándor, producer: Jancsó Gábor (TVP) Tanuljunk Casinóul – (1992), rend-op.: Erős Péter Publikációi: Magyar Televízió kronológia története: Fejezetek a Magyar Televízió történetéből I. – XXV. (1957 – 1981) A magyarországi televíziózás történetével kapcsolatos írások, kutatások alapján: A TV Híradó gyűjtemény (Archívum) A vidéki tudósítok megjelenése a TV Híradóban (1960-1970-es évekről) A Híradó meteorológia rajzolója – emlékezés Vértes Györgyre 2005. Az első magyar televíziós sztárok 2006. Kádár János a televízióról 2010. A tökéletes távolbalátásnak ma már nincs technikai akadálya 2010. MTV Plusz 2011. A magyarországi nemzetiségi televíziózás történetéről I. – 2011. A magyarországi nemzetiségi televíziózás történetéről II. – 2011. Eljegyzés lámpafénynél 2013. Az ügynök halála 2014. A 2009 -től készített televíziótörténeti interjúk: ( az interjúk részben a www.tvarchivum.hu) oldalon jelentek meg először, később több helyen nyomtatásban is. Sajtószabadság van, újságíró - szabadság nincs. - interjú Olajos Csongorral. 2009. Ha a legjobbakkal dolgozol, téged is röptetnek. - interjú László Zsuzsával. 2009. Elképesztő, hogy mai szemmel, miből voltunk képesek műsort készíteni. - interjú Rácz Gáborral. 2009. "... Hozzatok díszt nemzetünk nevére .." - interjú Kossányi Miklóssal. 2009. A fényképezés iránti érdeklődéssel édesapám fertőzött meg. - Interjú Besenyő Istvánnal. 2010. A siker legfontosabb tényezője - a hitelesség. - Interjú Vissy Károllyal 2010. Fontos volt számomra, hogy mindig a kollektíva szavazott meg. - Interjú Horváth Lóránttal 2010. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szakmában mindig mindenkinek, mindent végig kell csinálni, végig kell menni az úton. – Interjú Radó Gyulával 2010. Mit mondjak – hiú majom voltam, mint talán sokan, akik képernyőre kerülnek... –interjú Heltai Andrással. 2010. Ha az illúzió tökéletes, legyőzi a valóságot – interjú Bócz Marával 2010. Domegész világot csak egy művészi fénykép keretein belül tudtam elképzelni – interjú Chochol Károllyal 2010.
Élveztük, és fürödtük is a munkában – interjú Janovics Sándorral. 2010. Mondhatjuk minket, valóban összekötött a film jellegzetes illata – interjú Kis Sándorral 2010. Álljatok meg és nézzétek meg a világot – interjú Szabados Tamással 2010. Nagypapám vére munkált bennem – interjú Tarnai Katalinnal 2011. Lelet valaki olyan tehetséges, mint a nap, de mit tud csinálni egyedül? – interjú Bilicsi Erszébettel 2011. A mai magyar kultúrát, a történelmet, az életstílust, politikai életet kell bemutatnunk –interjú Bikkál Gyulával 2011. Az utolsó évtizedeim a boldogság évtizedei voltak – interjú Bánki Ivánnal 2011. Tudok szerényen élni, tudok bővelkedni is – interjú Flórián Endrével 2011. Párhuzamos életutak II. A mi pályafutásunk a véletlenek sorozata - interjú Fodor Balázzsal és Fodor Dezsővel 2011. A kép trónfosztása a televíziózásban –interjú Illés Máriával 2011 Ha nincs áldozat, akkor nincs siker sem! - interjú Marlen Urutjannal 2011. Hamar megtanultam, tisztelni a mikrofont – interjú Menczel Jánossal 2011. Párhuzamos életutak I. - Bármit is értem el, azt a televíziónak köszönhetem – interjú Lódi Györggyel 2011 Párhuzamos életutak I. – interjú Tóth Károllyal 2011. A mai televíziós rendezőnek a távvezérlő gombbal kell versenybe állnia interjú Vitézy Lászlóval 2011. Elemi erővel vetődik fel a média gondolathordozóinak erkölcsi felelőssége – interjú Kővári Péterrel 2012 Engem felemelt, ha zseniális színészek partnere lehettem – interjú Málnay Leventével 2012. Nem hiszem, hogy tanulni lehet, inkább érzék kell hozzá – interjú Sándor Katalinnal 2012. Nagyon kevesen tudtuk, hogy mi van a ponyva alatt – interjú Südi Nándorral 2012. Ötven éve a pályán – interjú B. Révész Lászlóval 2013. „Te egy senki vagy! ” interjú Zih Bélával 2013.Kezd kimenni a divatból az elmúlt évek képi slágere a dülöngélő, imbolygó, ferde, kamerakép! –interjú Edelényi Gáborral. 2013 Mi mindig valahol a periférián voltunk, de hittünk céljainkban – interjú Kelemen Endrével 2014. Oktatási jegyzetek: Produceri, gyártási és szerzői jogi ismeretek (Teleschola) (2001) Az archiválás elmélete és gyakorlata (MTV Oktatás) (2003) Az archiválás elmélete és gyakorlata (MTV Oktatás) 2. módisított kiadás (2005) Mozgókép gyártók gyártási és szerzői jogi ismeretei.(Teleschola – Óbuda Egyetem) (2004, módosított 2009.) A mozgókép örökség megőrzése, és a mozgókép restaurálás gyakorlata Magyarországon, 2009. (Corvinus, ISES)
Szakmai elismerések: Nívódíjak műsorokért: Forradalom rakétákkal mezítláb - című filmért (1978), A híradóban készült Közel-keleti sorozatért (1979), Űrprogram (1980), A Híradó képi-, szerkezeti- és szervezeti átalakításáért (1982, 1986, 1987), Híradó műsorokért és külön kiadásokért (1987, 1990) Az életrajzi adatok lezárva, utolsó frissítés: 2017-01. 18. |