Budapest, 1949. március 24.
Tanulmányai: Színház és Filmművészeti Főiskola operatőr szak (1970
– 1974)
Munkahelyei:
MAFILM segédoperatőr ( 1967 – 1969)
Magyar Televízió operatőr (1985-1993)
HungarHotels Lővér Ö.E. előadó (1986-1990)
Grafotip Kft. Eger kreatív igazgató ( 1993)
Eger M.J.V. programigazgató
(1993-1996)
Győri Városi Televízió főszerkesztő – igazgató (1995-1999)
Gondolat VTV Szentendre vezető operatőr (2004-2006)
BTTV Műsorgyártó Alkotóközösség rendező – operatőr (1999-től)
1981-ben
megalakította a Focus Alkotóközösséget. Munkatársaival különböző videó
stúdióknál vállalták műsorok kivitelezését. Szakterületeik: TV filmek,
idegenforgalom, képzőművészet, oktatás, TV-reklám. 1986-tól 1990-ig a soproni
HungarHotels Lővér Ö.E. előadójaként, egyben a Soproni Idegenforgalmi Gazdasági Társaság művészeti
igazgatójaként dolgozott. 1988-ban
kapott megbízást az első magánproducer első nagyjátékfilmje rendező-operatőri
feladatainak elvégzésére. 1991-től a Quantum Kft. művészeti igazgatójaként, a
cég által kiadott Út-levél című idegenforgalmi szaklap gyakorló újságírójaként
dolgozott. Közben a Falu TV (MTV) számára számos idegenforgalmi, borászati témájú
sorozatműsort készített, mint szerkesztő, riporter, operatőr. Két esztendőt
tanította a TV Híradó fiatal operatőreit, fél évet adott elő a videó editálás
elmélete és gyakorlata témakörben - megszűnéséig- a Nemzetközi Újságíró Iskolán.
1991-től 1994-ig óraadó tanárként tartott előadásokat a Budapesti
Közgazdaságtudományi Egyetemen marketing- kommunikáció témakörben. Később
oktatott a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán, a MÚOSZ Újságíró
Akadémián és a CineMaszk Televíziós Iskolában. 1992-ben Egerben, mint vezető operatőr működött közre egy városi
összefogás eredményeként elkészített
első idegenforgalmi témájú TV-játék munkájában. Ezzel egyidőben, mint színházi
rendező debütált az egri Gárdonyi Géza Színházban. 1993-ban ez egri székhelyű
Grafotip Kft. kreatív igazgatójaként elindította a város hetente megjelenő
újságját EgRiport címmel, a lapban rendszeresen publikált. 1993-tól
1996-ig a
Rendező-operatőr
munkáiból:
Fesztiválokon
bemutatott amatőrfilmek:
1966. Szerelem dala,
kisjátékfilm
1969. Angliai úti film,
III. Családi és Útifilm Szemle III.
díj
1969. Kedd-szerda-csütörtök,
kisjátékfilm,
XVII. Országos Amatőrfilm Fesztivál
zsűri különdíj, ezüst díj
A Színház- és
Filmművészeti Főiskolán készült vizsgafilmek:
1970. Vendégvadászat riportfilm
1971. Lukács dokumentumfilm
1972. Bíbicmadár kisjátékfilm (Szurdi Andrással)
1973. Pas de deux balett film Dózsa Imréről és
Szumrák Veráról, diploma munka
1973-1985. TV Híradó riportok
Televíziós
filmek, operatőrként:
1975. Szomszédok két
kontinensen - riportfilm (Kaplár F.
Józseffel)
1976. Öt arc Mongóliából -
riportfilm (Moldoványi Ákossal)
1977. Műhelytitkok (18.
Miskolci Tévéfesztivál nyitófilmje)
rendező - operatőr
1980. Afrikai tájakon -
riportfilm (Moldoványi Ákossal)
1982. Terefere MTV Szórakoztató Osztály, sorozatműsor,
szerkesztő - operatőr (Liska Dénessel)
1982. Csapatmunka -
dokumentumfilm (Szilágyi Jánossal)
1982. Két óceán között -
riportfilm (Farkas J. Györggyel)
1986. Tegeződő MTV Ifjúsági Osztály riportműsor, szerkesztő - riporter (Horváth
Péterrel)
1987. A Képcsarnok videó galériája (Bayer Ilonával)
1988-1989. "A néma" - nagyjátékfilm,
rendező-operatőr (Író: Szilvási Lajos)
1991-1992. MTV, Falu TV: sorozatok, szerkesztő
- riporter, operatőr
benne: Falusi turizmus, Bor és művészet, Vendéglátás
ABC-je (Práger Györggyel)
1991. Kegyhelyek
Magyarországon rendező, dokumentumfilm (Kovár Gyulával)
1992. Európa kincsesháza Magyar
Turizmus Rt. megbízásából (Domokos Lajossal)
1992. Eger ostroma TV
film vezető operatőr (Kiss Józseffel)
1992. Játék életre-halálra színházi
rendezés, Eger & TV-játék rendező-operatőr
1993. Egri randevú: Tordai Teri show producer,
rendező - operatőr
1996. Világhírű operettek színházi producer és operatőr (Schubert Évával)
1997. Színház a kulisszák
mögött I - III TV
játékfilm - sorozat, producer - operatőr
1998. Bali az Indiai óceán
ékköve operatőr
(Pozsgai Jánossal, Molnár G. Tamással)
1999. Teleklub TV
sorozatműsor, producer (VTV-k
szerkesztőivel)
2002. Dél Afrika ma író,
rendező - operatőr
2002. Honfoglalók Szentendrén rendező
- operatőr
2002- től
Fedezzük fel sorozat
(útirajzok) író, rendező - operatőr
2003. Egy csónakban eveznek rendező
- operatőr
2003. Honfoglalók Sopronban rendező
- operatőr
2003-tól A pillanat festői sorozat (útirajzok) író, rendező - operatőr
2003. Tunézia ma író, rendező - operatőr
2004. Térbezárt pillanatok:
Csák Máté író, operatőr
2005. Túraautók - autós túrák
Greece író, rendező – operatőr
2005-től MűvészVilág sorozat (festőkről, szobrászokról) író, rendező – operatőr , a sorozat 52. epizódból áll)
2006. A pillanat festői – Velence, Fedezzük fel Csehországot, Fedezzük fel Montenegrót, Liszttől – Lisztig, gondolatok egy fesztiválról,
2007. A pillanat festői – Észak Itália , Újra Liszt / Sopron,
2008. Fedezzük fel Svédországot: Öland szigete
2009. Évszakok - hangulatok Szentendre,
2011. Soproni mozaikok 40 epizód
2013. Toscana 10 epizód , Burganland - Esterháy Alapítvány 9 epizód, Balaton, Spanyolország - Madrid 10 epizód, Campania 6 epizód, Isola’d Elba 7 epizód
2014. Egyiptom 20 epizód, Anglia 18 epizód, Salzburg-Salzkammergut 7 epizód, Bécs 7 epizód
Nívódíjak: 1977. 1977. 1980. 1983.
Forrás:
Ki kicsoda a hírközlésben ( 1993.) Hungarian
Sosiety of Cinematographers (1996.) Ki kicsoda Győrben (1997) Magyar Játékfilmek (1999.) Ki Kicsoda (2006.)