Gergely Valér

Gergely Valér,  gyártásvezető, producer

Balassagyarmat, 1953. október 3.

 

Tanulmányok:

Bólyai János Gimnázium,   Salgótarján

KTMF mérnöki diploma

 A  filmszakma iránti érdeklődése diákkorában kezdődött, iskolai fotósként  tartották számon a salgótarjáni Bolyai Janos Gimnáziumban. Kis kitérővel mérnöki diplomát szerzett Budapesten  (KTMF), de hamarosan visszatért  eredeti terveihez. Az MTV Hiradójához felvételvezetőként került 1976-ban, ahol a Hiradó riporterei mellett szervezte a forgatásokat az akkori technikának megfelelően,  “hangmernokkent” is dolgozott. 1979-ig három elnöki nivódijaban részesült, melyek birtokában az USA-ban probálkozott tovább. 1980-83-ig a clevelandi NBN Televízio (Nationality Broadcasting Network) vezető producereként angol és idegennyelvű műsorokat forgatott és vágott. 1984-85-ben a német ARD televízio külsős segédoperatőre és produkciós asszisztense volt Washingtoban. Ezzel egyidejűleg kezdett dolgozni az Amerika Hangaja (Voice of America) Radio washingtoni központjában mint rendező, bemondó, szerkesztő, kesőbb főrendező. Főfoglalkozása mellett  1995-ben saját produkciós irodát nyitott Washingtonban, amely három éven át gyártott dokumentum-, oktató- és reklámfimeket. 1999-2000-ben a Zolcer TV (RTL, ZDF, Wandaag 2) washingtoni produkciós irodájában dolgozott, mint “Avid editor”. Amerika Hangja televízios műsorainak meginditásat és a magyar nyelvű radio adások megszünését követően“video journalist”-kent dokumentumfilmeket készitett az USA-ban és számos más országban.  Forgatott  nemzetközi csúcskonferenciákon, indián falvakban, Észak-afrikai berber településeken, a moszkva melletti Csillagvárosban es a kazahsztani Aral tó kiszáradt medrében. Munkaiért több, mint husz díjban reszesült. Jelenleg az Amerika Hangja Televizio (VOA TV) Eurazsiai Foosztályának vezető producere.

 

 

 

(nfó: Gergely Valér – Dunavölgyi Péter)