Budapest,
1952. március 27. – Budapest, 2013. május 17.
Tanulmányai:
MÚOSZ Újságíró Akadémia 1972–1974
ELTE
BTK magyar–népművelés szak 1975–1976
Felsőfokú
esztétikai tanulmányok 1977–1980
Munkahelyei:
1970–1990 Magyar Nemzet szerkesztősége
1990–2000
Magyar Televízió
Már
gyermekfejjel újságírónak készült, általános iskolásként cikkei jelentek meg
ifjúsági lapokban, gimnazistaként pedig a Magyar Rádió gyermekosztályának
dolgozott rendszeresen. A Magyar Nemzet szerkesztőségében szinte az összes
lépcsőfokot megjárta: gyakornokként kezdett, majd munkatárs lett a belpolitikai
rovatnál (érdeklődése ekkor elsősorban a közlekedés és az idegenforgalom felé
irányult), később dolgozott a sportrovatban is, ahol rovatvezető-helyettes,
végül a lapnál vezető tördelőszerkesztő, művészeti szerkesztő, egyúttal a
szerkesztőbizottság titkára lett. A Magyar Televízióban külső munkatársként már
az 1970-es években megjelent: riportfilmeket készített, és egyik szerkesztője
volt az 1976. évi Riporter kerestetik című műsorsorozatnak. A Híradó
Főszerkesztőségénél A Hét szerkesztőségvezetői – 1992 és 1993 között megbízott
főszerkesztői (és műsorvezetői) – tisztét töltötte be, 1990 és 1994 között
egyúttal a Híradó egyik felelős szerkesztőjeként és az Eurovízió
hírcsere-szolgálatának magyarországi főkoordinátoraként is dolgozott. Ezen
időszak alatt számos országban megfordult, sok neves hazai (
Szervezeti
tagság: MÚOSZ
Riport-dokumentumfilmek:
Hahó-ti fiatalok – (1975) A Hahót
községben élők életéről, rendező Pauló Lajos
T.E.M. – (1987) Dokumentumfilm az ENSZ
megbízásából a transz-európai autópálya építéséről, operatőr: Pataky István,
rendező:
(Közdok Filmstúdió).
Göncz Árpád látogatása Németországban –
(1991) operatőr: Hadházi László
Publikációk:
Emberségről példát – riportok
fiatalokról (Ifjúsági Lapkiadó, 1975)
Kötött pályán – riportantológia
(KSZDSZ, 1985)
Adolf Burger: A hamisítócsoport –
fordítás (Kossuth Kiadó, 1985),
Budaörs az Európai Unióban – monográfia
(CEBA, 2004)
Díjak,
kitüntetések:
Mihályfi Ernő-díj (1988)
Gróf Széchényi Ödön emlékplakett (1992)
Honvédelemért I. osztály (1993)
(infó: Gyulay Zoltán-Dunavölgyi Péter)