Horváth Péter

Horváth Péter újságíró, szerkesztő

Budapesten 1948. június 20.

                                   

Tanulmányok:

Nemzetközi Kapcsolatok Intézete, Moszkva;

Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest.

 

Munkahelyek.

1977-1993 MTV

1993-1995 Duna TV

1995-1996 szabadúszó újságíró (MR. Hetilapok)

1996-1999 MTV

2000-2003 HM Zrínyi Kommunikációs Kht. Armedia Katonai Filmstúdió

2003-2006 MTV (külsős)

2006.-        szabadúszó újságíró

 

1963-ban került először kapcsolatba a Magyar Televízióval, Kende Márta rendezte Tom Sawyer című tv film gyermek főszereplője, Gombaszögi Fridával, Ascher Oszkárral, játszott együtt. Első, újságíró gyakornoki munkaszerződését 1971-ben kötötte a Magyar Televízióval, miután a Riporter kerestetik vetélkedőn előkelő helyezést ért el. A Szabadság téren nőtt fel fel olyan elődök megtisztelő segítsége mellett, – sok más nagyszerű, az „utódok” pátyolgatását természetes „mester-tanítvány” kapcsolatnak tartó kolléga mellett - mint Vértessy Sándor, Balogh Mária, Polgár Dénes, később Matúz Józsefné, Elek János, Ipper Pál. Második/harmadik generációs televíziósként – ma már tudja – nem volt mindig hálás tanítvány, de mai tanítványainak mindezt elismerve azt próbálja tovább adni, amit a „nagy elődöktől” megtanult: a szakmai tisztességet, az apró munka becsületét, a lelkiismeretességet, az empátiát és persze a felfedezés örömét, a látottak továbbadásának igényét. 1977-1981 között a Híradónál dolgozik szerkesztő riporterként. 1981 és 1984 között a Magyar Televízió Híradó moszkvai tudósítója volt. Ez volt az öt nagy temetés időszaka: Szuszlov-Brezsnyev-Andropov-Usztyinov-Csernyenko elhantolása után nem sokkal hazatért.1985-1986 között ifjúsági műsorok szerkesztője, főszerkesztője. 1986-1993 között a Külpolitikai Főszerkesztőségben szerkesztő-riporter, műsorvezető.

Az MTV Külpolitikai szerkesztőségében eltöltött évek alatt – bár katonapolitikai, európai uniós és gazdasági témákat dolgozott fel, - továbbra is fő külpolitikai területe a Szovjetunió (peresztrojkástul, glasznosztyostul), később a FÁK tagországok és a poszt-KGST térség önállósult államainak csoportja volt. Az utóbbi években főleg Ukrajnában és Bulgáriában forgatott. Oroszországban utoljára 2004-ben járt (Keleti kapuk címmel kétrészes dokumentumfilmet készített).  

Három és fél évtizedes szakmai tevékenységem során főleg a terepmunkát élvezte, ide sorolható  a Magyar Televízió gazdaságpolitika szerkesztősége, az A Hét műsora számára hazai riportok készítése, a Híradónál végzett napi forgatások, a Külpolitika szerkesztőség megbízásából leforgatott riport-dokumentumfilmek.

A Duna Televízió munkatársaként dokumentumfilm-sorozat szerkesztő-riportereként járta be az „őshazát”, számára emlékezetes az általa elindított Europolgárok sorozat, amelyben Lámfalussy Sándorról készíthettem dokumentumfilmet. 1993-1995 között a Duna TV Híradó főszerkesztője.

A Katonai Filmstúdiónál eltöltött évek alatt több alkalommal forgatott a NATO brüsszeli központjában (két exkluzív interjú a főtitkárral és az európai főparancsnokkal), a nápolyi parancsnokságon és a George Washington anyahajón – és Budapesten, történetesen azon a bizonyos szeptember 11-én, amikor a NATO Katonai Bizottságának tagjai Magyaroszágon rekedtek és – egyedüli televíziós jelenlévőként – első kézből kaphattott gyorsértékelést a katonai szövetség tagállamainak vezérkari főnökeitől. Sikeres évek voltak ezek is, hiszen az általa vezetett stúdió minden évben első díjat hozott el a Bracciano-i nemzetközi katonai film- és videofesztiválról. Ezen a stúdióvezetői poszton volt módja aktív szerepet vállalni a NATO audiovizuális munkacsoportján belül a gyakorlati együttműködés kialakításában. NATO-beli kollégáival a kapcsolatai ma is élnek. Több filmet forgattam Svédországban, feldolgozva a Gripen-sztorit.Társadalmi munkában vezeti a Geopolitikai Tanács Közép-Ázsia Kutatóintézetét.  Központi kutatási téma a demokrácia-fogalom értelmezése a térségben.

1996-tól médiaismeretek szakoktatója az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban.

Tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének és az Európai Újságírók Szervezetének.

 

 

Publikációk:

„Kibeszélem a Híradót” - tanulmány. 1978., Országos Széchenyi Könyvtár;

publikációk a napi- és hetilapokban, szakfolyóiratokban, konferenciákon elhangzott előadások, oktatói csomag.

 

 

Filmográfia:

 

A HÉT riportok

Híradó tudósítások

Világkép adások

Armadia katanapolitikai műsorok

PoliTour adások

Tegeződő 1986 ifjúsági műsorok

Szemtől szembe Roj Medvegyev 1988 operatőr: Várszegi Károly

Panoráma riportok

BAM 1984 operatőr: Hadházy László

Keleti kapuk 2004 operatőr: Rácz László rendező: Janovitz Attila

Kreml - Capitólum TV Híd 1987 rendező: Benda Lajos

Budapest - Moszkva TV híd 1987  rendező: Kígyós Sándor


 Infó: (Dunavölgyi Péter+Horváth Péter)