Jurányi Anna szerkesztő

JURÁNYI ANNA ZSUZSANNA ,újságíró,  szerkesztő

Balassagyarmat, 1947. 07. 20.

 

Tanulmányok:

Szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

                       Magyar nyelv- és irodalom-történelem szak1966-197l  

MÚOSZ Újságíró-iskola, 1972-1974

Beszédtechnika Stúdió (Magyar Televízió) 1976-1977

 

Munkahelyek:

 

1970-1971 Nagykáta, Ipari Szakmunkásképző Intézet,

1971-1976 Csongrád Megyei Hírlap)

1976-1994 Magyar Televízió,

1995-1998 Az Ez a Hét c. hetilap

1998-2001 Magyar Televízió

2002-         Mende község Önkormányzata

 

 

 

 

Első cikkei még egyetemista korában jelennek meg a Pest Megyei Hírlapban. Tanári diplomájának megszerzése után fél évig tanít magyart és történelmet a Nagykátai Ipari Szakmunkásképző Intézetben, közben megpályázza a Csongrád Megyei Hírlap által meghirdetett újságírói állást: 1971-76-ig a napilap Hódmezővásárhelyi szerkesztőségének munkatársa. 1974-ben jeles eredménnyel diplomázik a MUOSZ kétéves újságíró iskolájában.

 

Amikor a Magyar Televízió Híradó kezdte kiépíteni vidéki tudósítói hálózatát, Miskolc és Debrecen után 1976-ban a szegedi és a pécsi irodákhoz kerestek munkatársakat. Matúz Józsefné Híradó főszerkesztő a szegedi újságírók közül őt is próbafelvételre és híradós gyakorlatra hívta Budapestre. Elnyerte az állást, így a magyar televíziózás történetének első (és sokáig egyedüli) női vidéki tudósítója lett. Az itt töltött évek alatt a TV-Híradó Dél-Alföldi tudósítója (riporter, műsorvezető, a szegedi szerkesztői iroda vezetője) Beszédtechnikát Fischer Sándor tanár úr bemondó-képző stúdiójában tanult.

 

 

Kezdetben Végh László operatőrrel, később Fodor Dezső, majd Fodor Balázs operatőrrel tudósította a Híradó nézőit Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye életének történéseiről. Munkájukat a stáb másik két tagja, gyártásvezető (gépkocsivezető-technikus) és műsorszervező segítette. Emlékezetes és erőtpróbáló tudósítói feladat volt a gyakori olaj és gázkitörésekről, a hóviharokról, az ár- és belvizekről Híradó-filmet forgatni, valamint a rendszerváltás izgalmas politikai eseményeit és a határnyitások következményeit (embercsempészet, szesz- és benzinturizmus, kgst-piacok, stb) közvetíteni, kommentálni.

 

A világsajtóban elsőként tudósított 1989 decemberében a romániai forradalom kitöréséről, az első menekültek határátlépéséről.

 

1985-től rendszeres műsorvezetője is volt a Híradónak. Csaknem két évtizedes híradós munkásságát két fesztiváldíjjal, több nívódíjjal és kiváló munkáért kitüntetéssel ismerték el.

 

1994-ben saját kérésére áthelyezik az MTV szerkesztői állományába, így hosszabb, elemző riport- és dokumentumfilmeket, portrékat, szociográfiákat készíthet a Gazda-tv, a Tízórai, a Vallási Stúdió, valamint 1990-2000 között az Új Reflektor Magazin számára, ez utóbbinak rendszeres műsorvezetője is. 1998-tól az MTV Regionális és Nemzetiségi műsorainak szerkesztőségi állományába kerül, ahol az Aranyfüst c. magazin munkatársa lett.

 

1998-2002 között az Új Magyarország napilap, a Szabad Föld, az Új Magyar Vidék és más hetilapok újságírója

Időközben – 1996-tól – külsősként dolgozni kezd a Duna Televízió Gazdakör c. műsorában (és más magazinműsorokban). Évekig publikál az Ez a Hét c. hetilapban, a Szabad Föld, az Új Magyar Vidék és más újságokban. Duna Televíziós szerkesztő riporteri tevékenységét és újságírói hivatását nyugdíjas éveiben is aktívan folytatja.

2002-2006 A Tápiómenti Együtt című (Pest megye 6. sz. választókerület ) közéleti havilap szerkesztője, főmunkatársa.

2002-től Mende község önkormányzati képviselője, 2006-ban újraválasztották.

1972-től MUOSZ-tag, 1994-től a Magyar Újságírók Közösségének tagja.

 

Riport-dokumentum filmek:

Dokumentum-riport sorozat: A kézsebészeti műtőasztal története (1981-82), fesztiváldíjas alkotás

Környezetszennyezés Apajpusztán, Magyar Televízió Natúra Környezetvédelmi magazin (1988)

Falu-szociográfiai riport sorozat, Magyar Televízió Új Reflektor Magazin (1990-2000)

Tanyasi olvasókörök a vásárhelyi pusztán, dokumentumfilm Duna TV (2000)

Honnan jöttünk és hová megyünk? – portré film Szenti Tibor néprajzkutatóról, (Duna TV 200l)

 

Elismerések:

22. Miskolci TV-fesztivál – Híradófilm kategória díja (1982)

28. Miskolci TV-fesztivál – Híradó- rövid riport kategória díja (1988)

Televíziós Nívódíj (1982  és 1988 között négy alkalommal)

Kiváló Munkáért kitüntetés (1983 és 1984)

A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának Nívódíja (1985)

A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata (1988)

A Határőrség Országos Parancsnokságának elismerő oklevele (1993)

A Duna Televízió elnökének Nívódíja (1999)

 

 

(Infó: Jurányi Anna)