Kereki Sándor operatőr

Kereki Sándor  operatőr

Budapest, 1952. szeptember 24.

 

 

Munkahely

Magyar Televízió 1975 -

 

16 évesen kezdett fotózni, már gimnazistaként jelentek meg képei. Néhány önálló és számos közös kiállításon szerepeltek munkái, több díjat is nyert. Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetemen tanultam, de félbehagyta. Egy éven keresztül dolgozott az egyetem „R-klub”-jában.

A Magyar Televízióban 1975-től dolgozik, először rendezőasszisztensként, majd rövidesen „bemondó-operatőrként” dolgozott. Újabb egy év elteltével külsős segédoperatőr lett az akkori Operatőr Osztályon. Elvégezte Mátrai Mihály segédoperatőri tanfolyamát, de ebben az időben már kameramannak is beosztották. Idővel ez lett a fő területe. Szinte minden műfajban kipróbálhatta magát, ahogy ez a kameramani munkára ma is jellemző.

Kameramanként dolgozott sok tv-jétékban, többek között  Horváth Tibor : Két egyfelvonásos, Deák István: Tapsikáné fülönföggője, Rajnai András: Bábel tornya,  Ruszt József: a békithetetlen, , Lengyel György: A nagy varázslat, Gaál Albert: A sárkány mennyegzője, Igor Ciel: A tévedés joga, Kazimír Károly: A zalameai bíró, Felvidéki Judit: Az éjszaka vége Bohák György: Ítélet előtt című művében.

1989 őszén kerültem a Híradóhoz, és azóta is itt dolgozik. Ez a munkakör lehetővé tette, hogy a világ sok országában megforduljon,  és érdekes emberekről készíthetett felvételeket. Néhány kisebb riport- és dokumentumfilm kivételével ez a pár ezer tudósítás az „életművem”.

 

Tanít a Teleschola televíziós iskolában.

 

Nívódíjak:      

 

1984. „Telepohár” című produkció

1985. „Hoffmann meséi” című produkció

2005-ban a Panorámának forgatott anyagunk (Pogár Demeter szerkesztő és Janovitz Attila rendező) dokumentumfilm kategória-győztes lett, Ukrajnában.

 

 

(Infó: Kereki Sándor Dunavölgyi Péter)