Práger György szerkesztő-riporter, újságíró /1948. május 10. Pilis – 2000. január 28. Budapest/

Tanulmányok:
Okleveles agrármérnök, Gödöllői Agrártudományi Egyetem 1972
Újságíró Diploma, Magyar Újságírók Országos Szövetsége 1975
Esztétika tanári diploma, MUOSZ 1975
Magyar Mezőgazdaság című hetilapnál újságíró 1972-75
Magyar Televízió 1975-90
Práger Kakas-Média Kft: ügyvezető igazgató 1996- 2000
A diploma megszerzése után a Magyar Mezőgazdaság című hetilapnál volt újságíró 1972-75 között. 1975.-től dolgozott a Magyar Televízió Híradó szerkesztőségében előbb szerkesztő riporterként, - (szakterülete az agrár-, és élelmiszeripar, agrárpolitika) - majd műsorvezető is volt. 15 éven keresztül ő koordinálta, és készítette a TV Híradó mezőgazdasági témájú riportjait,
1990-ben lehetőség nyílt egy agrár, gazdasági televíziós műsor elkészítésére. A pályázatot a Falutévé című műsor nyerte. A főszerkesztői kinevezés értelmében egy napi hírműsor elkészítése volt a feladata, amely magába foglalta a műsor megalkotását, profitábilis működtetését és az ehhez szükséges kollégák kiválasztását. Az 5 év során, olyan szakmailag elismert műsorcsoportot sikerült létrehoznia és menedzselnie, amely 150 embernek adott munkát és reklámbevételeivel jelentősen hozzájárult a Magyar Televízió pénzügyi helyzetének javításához.
Műsorai:
Falutévé, Magyar Televízió: főszerkesztő-műsorvezető (hetente hat napon át a vidék gazdasági híradója,) 1990-95
Falutévé Magazin, Magyar Televízió: főszerkesztő-műsorvezető 1990-94 (Vasárnapi program színes riportokkal)
Nótatévé, Magyar Televízió: szerkesztő-műsorvezető (1993-96)
1996-ban megalakította a televíziós műsorok, reklámfilmek készítésével, rendezvény-szervezéssel, marketing-, PR- és médiatanácsadással foglalkozó ügynökségét. Az ügynökség referencialistáján szerepel a TV2, BP TV, ATV, regionális televíziók és rádiók, kereskedelmi és iparkamarák, minisztériumok, Hungexpo, Bábolna és számos további nagyvállalat.
Egyéb televíziós feladatok és műsorok:
Producer-szerkesztő-műsorvezető: Telin-Tévé (Szeged), Kapos-Tévé és Kapos Rádió, Pécsi VTV 1996-97
TV2, Faluvilág: producer-felelős szerkesztő-műsorvezető 1997-98
ATV, Agráresték: producer-felelős szerkesztő-műsorvezető 1998
BP TV, Nyerítő: producer-felelős szerkesztő-műsorvezető 1998
Tanácsadás:
Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara: Sajtóreferens 1996
Nemzeti Lovasmarketing Társaság: Média Bizottság Elnöke 1998
(Infó: Práger Éva –