Tóth Károly

Tóth Károly, újságíró, vezető szerkesztő

Baktalórántháza, 1946.szeptember 28

 

Tanulmányok

Bessenyei György Tanárképző Főiskola

Munkahelyek

Magyar Rádió Nyíregyházi stúdiója – külső munkatárs

Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiója – szerkesztő,riporter

Magyar Televízió Híradó Debreceni tudósító iroda

Magyar Televízió Debreceni Körzeti Stúdiója

 1964-ben gimnazistaként került bemondónak az MR Nyíregyházi Stúdiójába, majd külsősként ott dolgozott 1970-ig, amikor újságírói státuszba vették. Közben 1967-ben megnyerte a MTV Riporter kerestetik c. vetélkedőjét.1974-ben , az akkor szerveződő tévéhíradós tudósítói hálózat debreceni irodájának vezetésére kérték fel. Innen került 1977-ben Moszkvába. Négy évet dolgozott Moszkvában az MTV tudósítójaként. Hazatérve ismét a Híradó debreceni irodáját vezette ,Tudósítói munkája mellett az MTV számos műsorában dolgozott , valamint szerkesztette és vezette a Híradót . 1994-től bekapcsolódott az MTV Debreceni Körzeti Stúdiójának létrehozásába, és annak alapító főszerkesztője / stúdióvezetője/  lett.1999-ben rovatvezetőnek, majd 2002-ben vezető szerkesztőnek nevezték ki. Ebből a beosztásából ment nyugdíjba 2007-ben.

A Magyar Televíziónál eltöltött évtizedek alatt számos állami kitüntetésben, szakmai elismerésben / nívódíjak, Miskolci Fesztivál díj, stb./ részesült.

Az MTV újságírójaként aktívan bekapcsolódott a MÚOSZ tevékenységébe .A szövetség 2004-es, majd 2007-es küldöttgyűlésén a szervezet alelnökének választották. Jelenleg a MUOSZ elnöke.