Hatvan éves a TV-Híradó
Hatvanéves a TV Híradó
·
2017. 06. 07.
A
Magyar Televízió híradó-műsorának hatvan esztendővel ezelőtti indulásáról és az
első évtizedekről deres fejű urak és kortalan hölgyek emlékeztek meg ma késő
délután a budapesti FilmesHázban.
Hat évtizeddel ezelőtt, 1957-ben a műfaj egyetlen hazai megjelenítője a
Magyar Filmhíradó volt, amelyet minden héten új szerkesztésben láthatott a
moziba járó publikum. Ennek a jól meggyökeresedett, közkedvelt produkciónak
dobott kesztyűt az a pár fős kis csapat, amely az akkor harmincegynéhány éves
Matúz Józsefné vezetésével megbízást kapott az 1957. május 1-jén hivatalosan is
porondra lépett Magyar Televízió hasonló jellegű műsorának kitalálására és
elkészítésére.
A filmesházi emlékezést moderáló
Dunavölgyi Péter egykori MTV-archívumvezető, a Híradó hű és avatott krónikása
Babiczky László ugyancsak ős-tévéssel beszélgetve idézte fel a hőskort. Ami a
Képes Újság „fantázianevű” filmriport-tekercs vetítésével kezdődött júniusban,
majd néhány adás után felvette a TV
Híradó nevet. Nem sokkal később megjelent a riportok között a
bemondó is, aki friss hírekkel egészítette ki a látottakat. Ez már jelezte,
hogy a filmhíradónak nagy konkurense van feljövőben, hiszen az „idősebb
testvér” néhány napos jelentéseihez képest új szelek törtek be a vizuális
hírszolgáltatásba. Az idő telt-múlt, a stáb növekedett, a Budapest-központúság
oldására megjelentek a vidéki tudósítók is, előbb amatőr filmesekkel, később
már szervezett keretek között. Erről a találkozón a hallgatóságot Radó Gyula veterán
tévés tájékoztatta, aki maga is a kecskeméti filmstúdióból indulva vált a
Magyar Televízió egyik legismertebb rendezőjévé. A külföldi jelentések eleinte
nemzetközi filmcsere-egyezményekhez csatlakozásokkal látszottak megoldhatónak.
Később, az önállósodó Magyar Televízió anyagi erősödésével mind gyakrabban
utazhattak a Híradó stábjai a határokon túlra is. Minőségi ugrásnak számított a
tévé külföldi tudósítói irodájának megnyitása – a kornak megfelelően
természetesen Moszkvában. Erről a találkozón e sorok írója számolt be, aki az
ugyancsak jelen lévő Butskó György operatőrrel 1971-től az első állandó
külföldi tudósítói párost alkotta. Szó volt még egy berlini, majd egy genfi
irodáról is, ám ezek a tervek az idő múlásával egyre távolodtak, majd el is enyésztek
– a nehezülő pénzügyi helyzet folyományaként.
Ugyanakkor a műszaki fejlődést a „cég” követni igyekezett, a Híradó pedig a
lehetőségekhez mérten élen járt. A „hőskorban” használt 35 milliméteres
filmszélességű kamerákat gyorsan felváltották a 16-osok, amelyekkel fizikailag
is könnyebbé vált az operatőrök munkája. A hetvenes években megkezdődött a
Híradó „színesítése” is, s idővel már a régimódi riportokra írták ki, hogy
„fekete-fehér”. A nyolcvanas években pedig megkezdte térhódítását az
elektronika, a filmvágást a videóra vett anyagok montírozása váltotta fel,
ugyanazoknak a „villámkezű” vágólányoknak a közreműködésével.
Mostanában sok szó esik a pártállami idők „kézi vezérléséről”. Kétségtelen,
akadtak olyan pillanatok, amikor egy-egy politikailag kényesebb anyag (pl.
pártkongresszusi jelentés) megvágásakor magukat illetékesnek érző „elvtársak”
álltak be a vágónő mögé, és beleszóltak, hogy mit vegyen ki és kinek a képét
hagyja benne… Az általános gyakorlat azonban finomabb volt: a főszerkesztőket
összehívták a pártközpontba, és elmagyarázták, hogy mi a pillanatnyi helyzet,
mire ajánlatos odafigyelni. Ezt azután minden főnök a maga médiumára és annak
közönségére alakította.
Egy ilyen alkalommal Matúzné, visszaérve a
Szabadság térre a „Fehér Házból”, összerántotta a Híradó külpolitikai rovatát,
és tájékoztatta a csapatot, hogy az ország gazdasági helyzete rosszabb az
átlagosnál is. „Kihirdetem a kétparancsolatomat! – így Rózsika (mindenki így
szólította az 1985-ben, 28 év után nyugdíjazott főszerkesztőt). – Első
parancsolat: akitől pénzt remélünk, nem cseszegetjük! (A főnök asszony más
igét használt.) Második parancsolat: mindenkitől pénzt remélünk…
Úgy tetszik, ebben azóta sem történt nagy változás…
MEGJELENT AZ INFOVILÁGON 2017.06.07-én