Pálfy G István Kétpercesek

Pálfy G István   Kétpercesek

 

Reménytelen vállalkozásnak lát­szik alkotói életutakat, írói életmű­veket fölvillantani egy-két percben, méghozzá úgy, hogy a kép ne le­gyen egyoldalú, ne torzítson, és hű­ségesen őrizze az író, a költő életé­nek, műveinek legfőbb tanulságait. De bármennyire reménytelen is ez, újra és újra próbálkozni kell vele, mert a Tv-híradó egy riportra, tu­dósításra vagy beszélgetésre egy-két percnél többet aligha szánhat, s nem mondhat le arról sem, hogy a mindannyiunkat érdeklő kérdések­ről olykor ne faggasson tudósokat és művészeket is. Olyan kérdésekről általában, amelyekről roppant ne­héz két percben beszélni. Ez a „perckaloda" tanítja meg az embert a lehető legtökéletesebb pontosság­ra, rövidségre és tömörségre. Arra, hogy a kényszerűségből kovácsol­junk erényt.

A Híradó kamerái előtt a hatva­nadik, hetvenedik, nyolcvanadik, sőt a kilencvenedik születésnapon találkozunk legtöbbször íróinkkal. Akkor tehát, amikor az életmű és a róla szóló tanulmányok sora már könyvtárnyi méretekkel mérhető. Versenyezhetünk-e ennyi tanul­mánnyal és okos gondolattal? Sem­miképp! De nem is ez a célunk. Azt reméljük, hogy egy-két percben is milliókkal ismertethetjük meg kortársi irodalmunk nagyjainak em­beri valóját, s ezzel kíváncsiságot ébreszthetünk gondolataik és műveik iránt. Talán átmenthetünk valamit a képernyőre is abból az élményből, amelyben a forgatócsoportnak része volt Kós Károlynál, Illyés Gyulánál, Nagy Istvánnál és Darvas Józsefnél. Most csak őket említem, mert velük többször is találkozhattam, s mert élménylistámon valóban ők állnak legelöl, ök, akiket az irodalomtör­ténet és a kritika csaknem egy sor­ba állít eszméik, szándékaik, művé­szi és politikai eszményeik hasonló­ságának okán. És miként a nézők is láthatták a képernyőn, nemcsak műveikben ismerhető föl ez a ha­sonlóság, de a gesztusaikban, gon­dolkodás- és beszédmódjukban meg­testesülő emberi magatartásban is.

Kós Károly a Híradó rövidségéhez igazodva nagyon tömören fogalma­zott: „Az igazi író nem lehet más, mint politikus!". Valamennyien ezt vallják. Darvas József egy más al­kalommal Móricz Zsigmondot tette a népi elkötelezettség mértékévé, Illyés Gyula a magyarság és egyetemesség követendő egységével tol­dotta meg gondolataikat, Nagy Ist­ván pedig a mindenkori őszinteség parancsát tette mindezek mellé. így vált lassan - interjúról interjúra - mind teljesebbé egy írónemzedék erkölcsi, politikai, művészi hitvallá­sa. „Kétpercesekben"... Feledhetetlenek a felvételt meg­előző beszélgetések és az izgalmak. Vajon jók-e a kérdések? Nem mást kellene-e kérdezni? A kameralázat egy idő után le lehet győzni, de ezt az elfogódottságot soha. Egyetlen - s ez sem tökéletes - ellenszer van: a kétperces beszélgetésre éppúgy kell készülni, mint az egyórásra. Hi­szen a megkérdezett író csak a kér­désekből láthatja, hogy tájékozott-e életműve dolgaiban az, aki faggatni bátorkodik. Közben az operatőr is törheti a fejét (az íróportrék javarészét Jávorszky Lászlóval és Edelényi Gá­borral készítettük), hová tétesse a lámpákat; vigyázzon, nehogy vala­mi technikai zavar akadályozza a felvételt, s miközben szép csendesen felfordítjuk a lakást, arra is figyel­jen, hogy miről fogunk majd beszél­ni az interjúban.

És természetesen feledhetetlenek - csak éppen nem örömteliségük miatt - a vágóasztal melletti töp­rengések árról, hogy mit hagyjunk ki a felvett anyagból, s hogy mitől szabad megfosztanunk a nézőt és mitől nem. Sokszor bizony az aznapi felelős szerkesztő erélye dönt, mert mi, akik a felvételen is ott voltunk, minden szóhoz ragaszkodunk. De hát az idő, a két perc, könyörtelenül rövid. S ilyenkor kezdődik a lelki-ismeretfurdalás, amely csak a kö­vetkező forgatásig tarthat, mert ak­kor újra azzal a hittel kell elindul­nunk, hogy ezekből a rövid íróport­rékból is összeállítható az évek so­rán jelenkori irodalmunk vázlatos, de nélkülözhetetlen filmes arckép­csarnoka; hogy ezekből a kétperce­sekből is magatartást formáló erő­vel sugározhatnak az írói, emberi hitvallások; és hogy talán mi is hoz­zájárulhatunk ahhoz, hogy ezek a hitvallások, az arcok, a gondolatok ne csak a könyvekben és a fényképeken, de filmen is megőrződjenek a jövő nemzedékek számára.  Pálfy István

Megjelent: a Rádió és Televízió Újság 1974/46. számában